Dékány István, Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1932. Új folyam 18. kötet (Budapest, 1932)
5-6. szám - Bóka László: - Franz Schmidt: Die Theorie der Geisteswissenschaften vom Altertum bis zur Gegenwart. München, E. Reinhardt, 1931. 15 o.
SCHMIDT, FRANZ: Die Theorie der Geisteswissenschaften vorn Altertum bis zur Gegenwart. München, 1931. Ernst Reinhardt. 150 1. Szerzőnk vázlatnak nevezi művét s a bevezetésben szerényen csak annyit ígér, hogy a szakkutatók és filozófusok eddigi munkássága alapján összeállítja tárgyának problematikáját. Munkájának tudományos jelentőségét az adja meg, hogy szempontja ismeretelméleti. Valóban, a szellemtudományok szempontokban túlságig gazdag s éppen ezért nehezen rendszerezhető történetivizsgálatában nem lehetne alkalmasabb rendszerező elvet érvényesíteni, mint az ismeretelmélet módszertani és kritikai törvényeit. Az ismeretelmélet nézőpontjából könnyű volna összeállítani a szellemtudományok rendszerét: egyes kérdéseket a más szempontú, de pozitív anyaggal rendelkező szaktudományokhoz utalnánk s tisztázhatnék a szellemtörténeti kutatás történetfilozófiai vonatkozásait, ráutalván a szellemtörténeti tények hiparchológiai vizsgálatánál a történeti gondolat metafizikai előfeltevéseire. Schmidt műve ezeket a várakozásokat, sajnos, még vázlatosan sem elégíti ki. Munkájából nem a szellemtudományok ismeretelmélete bontakozik ki, inkább egy autonóm szellemtörténeti ismeretelmélet, mely önmagából meríti normáit. Ennek eredményekép kapunk ugyan gazdag anyagot, de rendszert nem. A történeti megismerés kielégítő definíciójának hiánya végigvonul az egész művön, de legszemléletesebben az első három fejezetben (Altertum, Mittelalter, Humanismus. 9—32. 1.) boszulja meg magát: mozaikszerű, individuális arcképeket kapunk, amelyekből a szerző meg sem kísérli a történeti megismerés metodológiájának első lépéseit megrajzolni, beéri az egyes korok általános jellemzésével. (Mennyivel mélyebbre nyúlt az ókor és középkor történetszemléletének egybevetésénél a kisebb tudományos apparátussal dolgozó, de következetes metafizikai szemléletű Berdjajev!) Ez a mozaikszerűség a további fejezeteken is végigvonul s az egyes szellemtudományok történeti kibontakozásának rajzánál még szétesőbbé válik. Pedig Herder, Hegel, Kant, Humboldt találó jellemzései (56—91. 1.), a logizmus és pszichologizmus, az általános humanizmus és a nacionalizmus történeti találkozásának kora alkalmas alap lenne a szellemtudományok további fejlődésének egységes vizsgálatához. — A szellemtudományok rendszerét hiába keressük. A szociológia önálló vizsgálata teljesen hiányzik. A vallástudomány c. fejezet fel sem veti a személyes istenfogalom történeti jelentkezésének problémáját. Az irodalomtudományt elválasztja a művészettudománytól (előbbit nem is tárgyalja) s ezzel megbontja az objektivált szellem fejlődési rendjét, pedig ettől megóvhatta volna az ismeretelmélet, átutalván mindkét tudományt közös axiológiai alapjára. A nyelvtudomány c. fejezetben történeti következetlenségeket is találunk, pl. Heymann Steinthal neve meg sincs említve, helyette a tanítvány, H. Paul szerepel. Hiányzik ebből a fejezetből Wundt neve is, ki pedig a szociális lélektani szempont