Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1936. Új folyam 22. kötet (Budapest, 1936)
1-2. szám - Spranger, Eduard: Közerkölcs és személyes erkölcsiség
lannak meg. Olykor valamilyen laikus népfilozófia, amelyet a tudósok megvetnek, megfogalmazza az uralkodó népi erkölcsiségnek egy részletét. Ezt a népmorált a jogtörténész sem hagyhatja figyelmen kívül, amennyiben a jogi érzület formájában jelentkezik. A gyóntató a híveivel való lelki érintkezésben találkozik vele. A politikus céltudatosan játszik a népvélemény és a nyilvános értékítélkezés hangszerén. Nincs ellenben olyan külön tudomány, amely mindezt egyszer összefüggően tárgyalná és a népmorál keletkezéséről és növekedéséről, változásáról, elfajulásáról és széthullásáról szólna. Empirikus erkölcstudomány hiányának azonban még más oka is van. Kérdés ugyanis, hogy a kutatásnak ezzel az irányával nem relativálunk-e valamit, aminek lényege szerint abszolút érvényűnek és a legszigorúbban kötelezőnek kellene lennie, arról a veszedelemről nem is szólva, hogy empirikusan a morált keresve esetleg a morál hiányára bukkanhatunk. Aggodalmat keltő már magában véve az a körülmény is, amely itt szükségképen előáll, mikor többesszámban „morálok"-ról szólunk. Miután Nietzsche még a morál származástanáról beszélt — a kereszténységre gondolva. — M. Scheler már a ressentimentről ír a morálerc keletkezésében. A filozófiának valóban égető problémája lesz, hogy az időbelileg és térbelileg szétágazó morálok tartalmi különbségei ellenére is mikép tartható az egy jó, amely nélkül a morál elvesztené kötelező jelentőségét. Mégis, maga a filozófia csak ritkán látta meg a problémát a maga egész terjedelmében. A filozófiai etika mindenesetre valami egészen más, mint a keresett erkölcstudomány. Szeret az erkölcsiségnek nagyon leegyszerűsített, sőt mesterséges modelljéből kiindulni. Az egyes embert az erkölcsi döntés egyszeri helyzetében mutatja be. Mint már a nagy mester Aristoteles, egymás alá rendelt életjavak elé állítja választani. Az erkölcsiség mozzanatát, mint a materiális értékevidencia modern etikája, a helyes fölé- vagy alárendelés egyes aktusainak puszta ismertetőjegyévé teszi. A filozófiai etikának legtöbb rendszere azonban nem veszi észre, hogy ezek az erkölcsileg jelentős döntések mégsem légüres, azaz itt, „morálmentes" térben mennek végbe, hanem hogy széles hátterük van a kollektív morál már készen talált döntéseiben, amelyek konfliktus esetében is fontos tényezőkként szövődnek bele a lelkiismeret állományába.