Prohászka Lajos szerk.: Athenaeum 1936. Új folyam 22. kötet (Budapest, 1936)
1-2. szám - Spranger, Eduard: Közerkölcs és személyes erkölcsiség
Nem említve a pozitivisztikus rendszereket, amelyek a különböző erkölcsi nézetek köréből tekintélyes, javarészben etimológiai jellegű anyagot feldolgoztak ugyan, de ezzel szemben a mindenkori szociális hasznosság relativizmusán túl nem jutottak, a legnagyobbak közül csak egy filozófus állította az etikát tudatosan arra az alapra, amelyet itt követelünk. Míg Kant, — oly indítékokból, amelyek csak később lesznek tisztázhatók, — beérte a merőben formalisztikus kritikával, hogy a döntésnek minő módja teszi jóvá az egyes akaratot, addig Hegelnek egy 1802-ből származó iratában már ezeket a tömör mondatokat találjuk: „Az abszolút erkölcsi totalitás nem egyéb, mint egy nép." — Az abszolúte erkölcsös „egy néphez való hozzátartozás". Mellőzzük most ezeknek a nehéz mondatoknak a hegeli rendszer egészéből való interpretálását s próbáljuk meg a bennük jelzett irányban a problémát összefüggően kifejteni. Nagy vonásokban le fogom írni a népmorálnak, — amely az egyénfeletti érvényesség igényével lép fel, — tipikus struktúráját, addig a pontig, ahol az a személyes erkölcsiséggel találkozik. Mert ebből a két nagy tényezőből tevődik össze mindenütt az erkölcsi élet: egyénfeletti (objektív) morálból és egyéni, elsősorban szubjektív erkölcsi beállítottságból. Mindkettőn túl azonban keresendő lesz az abszolút vonatkozás, amely nem puszta „élet" többé, hanem ennek az életnek támasza és jelentősége. I. A. 1. Legyen szabad a kultúrfilozófiából kölcsönzött tétellel megállapítanom, hogy a morál, mint minden szellemi alakzat, a szellemi létnek valamennyi régiójába beleágazik ugyan — a szubjektív szellembe, a közösségi szellembe és az objektivált szellembe egyaránt — lényegét tekintve azonban mégis a normatív szellem megjelenési formáihoz tartozik. Ez azt jelenti: a morál egyike a népi együttélés normatív igényű rendszereinek. Morális rendszernek nevezhető, amennyiben szintén egészet alkot, amelyben minden mindennel kölcsönös vonatkozásban áll. Nem rendszer azonban, ha ezen azt értjük, hogy szükségképen filozófiailag kidolgozottnak, vagy éppen valahol szilárd tantételekben kikristályosodottnak kell lennie. A morál „él", mert hat és mint egyénfeletti jellegű jelentés- és hatásösszefüggést vesszük itt szemügyre.