Átváltozások, 2000 (19. szám)
2000 / 19. szám
tusához - miszerint a szexuális megkülönböztetésen belül a nőtől megtagadják reprezentációját a kultúrában azt mondhatjuk, hogy a narratív történelem, midőn szerkezettel és jelentéssel látja el a kultúrát, egyszerre igazolja és állandósítja ezt az állapotot. A feminista színházi művészek jó helyzetben vannak, hogy kiaknázzák a narratívának ezt a kényszerítő szerkezetét, mivel bár a színház csupán egyetlen temporalitást, a „jelenek” sorozatát hangsúlyozza, feltételez egy másikat is: egy olyan cselekménysort vagy narratívát, melyet a drámai reprezentáció nézője következtet ki előadás közben. Tulajdonképpen a színházi néző minden bizonnyal összeolvasztja a két temporalitást: miközben a jelenben zajló cselekményt szemléli, a néző narrativizálja az eseményt, keresve eredetét és célját éppúgy, mint kauzális viszonyát a többi eseményhez. Keir Elam mindezt így fogalmazza meg: „Annak elsődleges célja, hogy a néző a reprezentáció megtekintése közben hipotéziseket állít fel, rendszerint a következő: elébevág az eseményeknek, igyekszik kapcsolatot teremteni a különböző mozzanatok között, melyek viszonya nem nyilvánvaló, és általában véve megkísérli, hogy a kapott részletinformációkból a cselekmény egészére következtessen.” A néző a befogadásban a kikövetkeztetett történet (melyet Patrice Pavis metaszövegnek hív) 13 megelőzi és irányítja az előadást. Pontosan ez az implicit kauzalitás metaszöveg és előadás között az, amit Churchill, Benmussa és Duras explicitté tesz. A narratíva (és ezen keresztül a történelem) betör a színpadra, a drámai jelent a múlt sejtetésével szakítja meg, rákényszerítve a közönséget, hogy a női identitást történelmi és kulturális konstrukcióként értse, melynek okai és következményei alkotják az éppen játszódó drámát. A kétféle temporalitásra helyezett hangsúly analógiája adott a megkettőzés effektusában, mely egyrészt magukban a darabokban (a női „identitások” megkettőzöttek), mirészt a néző élményében tematizálódik. Hallgatni, nézni, narratívát teremteni - a nézőnek ez a nem jelzett tevékenysége itt jelentőséget nyer; azaz, a közönség reakciója a színházban (a hagyományos jelen időben) reprezentáltatik, az Albert Nobbs és az India Song esetében színpadon kívüli hangokon keresztül, és kisebb mértékben a Cloud 9-ban, a radikális időugrások által. Mivel egy narratívát alkotó közönségről van szó, ez a nézőtől saját reakciójának és a reagálás tevékenységének kettős tudatosságát követeli meg, így a néző elveszíti történelmietlen ártatlanságát, s belép a darabba, a drámai szöveget produkáló (és azáltal produkált) erők közé. Az eredmény az lehet, hogy a néző identitása (mint nézőé) éppoly problematikussá válik, mint a női főszereplőké, nem csupán mert az utóbbiaktól megtagadták a teljes és koherens reprezentációt, hanem mert a néző őket narrativizáló tevékenysége maga is válságba került. Az identitás válsága, annak okai és következményei hozzák létre a komikus kritikát Caryl Churchill Cloud 9 (1979) című kétfelvonásosában, mely egy viktoriánus családot követ huszadik századi környezetbe. Az első felvonás falszikus nemi bonyodalmaiban egy felnőtt férfiszínész viktoriánus nőt játszik, míg egy felnőtt női színész fiúgyermeket, rámutatva arra, hogy a nemi identitás a viktoriánus család megszentelt intézményében nem „természetes”, hanem azt az uralkodó nemi kód hozza létre. Ily módon problematikussá téve a nemi identitást természetesen annyit jelent, mint kétségbe vonni azt a színházi apparátust, amely az individuum egységes reprezentációját írja elő. De Churchill a felcserélt nemű szereposztást a nemek közötti különbséget a politika eredményévé teszi, ahogy azt a szereplők első megszólalásai is mu- 12 13 12 Keir Elam: The Semiotics of Theatre and Drama, Methuen, London, 1980. 120. Elam a fabula és a szüzsé orosz formalista megkülönböztetéséből indul ki, amelyben a fabula (események a maguk logikus sorrendjében) mindig kikövetkeztethető a szüzséből. 13 „A néző 'metaszöveget’ hoz létre, mely a színházi objektum mint művészi rendszer befogadásából származik.” Patrice Pavis: Languages of the Stage, Performing Arts Journal Publications, New York, 1982. 150.