Átváltozások, 2000 (19. szám)
2000 / 19. szám
illetve kritizálni azt. Mint Teresa de Lauretis rámutatott, a nemi identitás kérdése végzetszerűen nehezedik rá a nyugati kultúra nagy keresés-mítoszaira: ezekben a nő helyzete szerint vagy statikus akadály, vagy dinamizmus nélküli tér, amelybe a férfi behatol, és amelyen átkel. Más feministákkal együtt de Lauretis a leírást előírássá bővíti ki, azt állítva, hogy a nők alárendeltsége és kirekesztettsége endemikus a narratívában, elválaszthatatlan annak legsajátabb morfológiájától. Alapvető itt a narrativitás kérdése: a folyamaté, melynek során bármely reprezentációs közeg nézője narratívát hoz létre, azaz a télosz vagy a beteljesülés felé tartó események ok-okozati láncolatát.? Ha a narratív művészet és, tágabb értelemben, a narrativitás azon van, hogy megerősítse a nemi különbségből eredő hatalmi viszonyokat, akkor a narratív szövegek feminista felülvizsgálata nemcsak a nőt behatároló reprezentációs forma leleplezését jelenti, hanem megszakítását is annak a folyamatnak, amelyben a közösség is cinkossá válik a nő alávetésében. A feministák számára ugyanilyen fontos a történelem és a narratív forma gyakran vitatott kapcsolata. Paul Ricoeur érvelése szerint az idő csak a narratíván keresztül lép be az emberi tapasztalatba, tehát a történelem elképzelhetetlen anélkül, hogy magára ne öltené a narratíva attribútumait. Hayden White fejtegetésében a modern historiográfia megköveteli „ama események narrációt..., hogy az események úgy táruljanak fel, mint amelyeknek szerkezetük, értelmes rendjük, elejük, közepük, végük van.”9 A történelmet narratívaként értelmezni döntő lépés a feministák számára, nemcsak mert ez demisztifikálja az elfogulatlan szerzőség ideáját, hanem azért is, mert a nők hagyományosan alárendelt szerepét a történelemben tekinthetjük úgy, mint magának a narratívának a hagyatékát. Hajthatatlan teleológiájával, az értelem rendezésével a narratíva magának tartja fenn a meghatározás és törvénykezés hatalmát; ez, ahogy Mária Minich Brewer nevezi, „az autoritás és legitimitás diskurzusa”.16* Kristeva szintén hangsúlyozza ezt a kényszerítő erőt „diskurzus-tipológiájában”. O Bahtyin nyomán a narratívát (és annak részhalmazát, a történelmet „monologikusnak” nevezi a tilalom diskurzusának, amely megerősíti a jogi és társadalmi kódokat.11 Ha most visszatérünk a lacani modell egyik aspek- 6 7 8 9 10 1 6 Lásd: Desire in Narrative in: Teresa de Lauretis: Alice Doesn’t: Feminism, Semiotics, Cinema Indiana University Press, Bloomington, 1981. 57-103. Freud, Greimas, Propp és Lotman gondolataiból kiindulva de Lauretis feltárja Barthes állításának implikációit: „Jelentőséggel bírhat, hogy ugyanabban a pillanatban történik - kb. 3 éves kor körül -, hogy a kis ember egyszerre felfedezi a mondatot, az elbeszélést és Odipuszt.” De Lauretis nem a narratíva elhagyását javasolja, hanem inkább azt kívánja tudatosítani, hogy a feminista filmben a legizgalmasabb munka a „narratíva és Odipusz bosszúja”, amennyiben az feltárja a narratív forma „duplicitását” és a női szubjektum „specifikus ellentmondását”, akinek mint történelmi nőnek egyszerre kell Ödipusz ellen és vele együttműködnie. Az elbeszélés tulajdonságait (a narrativitás állapotát a reprezentációban) a Critical Inquiry On Narrative című számának (1980. ősz) több cikke is tárgyalja. Frank Kermoda azonosítja a „konnexitást, kauzalitást és a jellemet”(85.). Nelson Goodman szerint „a megjelenés sorrendjének kikövetkeztethetőnek kell lennie az elmondás rendjéből” (104.). Ezek és más állítások implicite azt sugallják, hogy a narrativitás az interpretáció egyik formája. Vö.: Robert Scholes: „A ‘narrativitás’ szót annak a folyamatnak jelölésére használom, amelynek során a befogadó aktívan megalkot egy történetet a fiktív adatokból, melyeket számára bármely narratív közeg biztosít [a drámát is beleértve]” in: Semiotics and Interpretation Yale University Press, New Haven, 1982. 60. Ld. még Peter Brooks: Reading for the Plot, Alfred Knopf, New York, 1984, különösen a „Reading for the Plot” és a „Narrative Desire” című fejezetek. 8 Ld.: Time and Narrative: Threefold Mimesis in: Paul Ricoeur: Time and Narrative, University of Chicago Press, Chicago, 52-57. 9 Hayden White: The Value of Narrativity, Critical Inquiry 7, No. 1 (1980. ősz), 6,9. 10 Mária Minich Brewer: A Loosening of Tongues: From Narrative Economy to Women Writing, MLN, 1984/5., 1145. 11 Julia Kristeva: Desire in Language, Columbia University Press, New York, 1980. 76-77-