Audio-Vizuális Közlemények, 1975 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám

minden időszakában a fóliás megoldásokat. Minden tanuló túlértékeléstől és egyoldalúság­tól mentes szemléletében és gyakorlatában nem célként, hanem eszközként jelent meg ez a segédeszköz, amelyről így nyilatkozik: „Azt, amit hagyományosan a táblára írtunk, vagy csomagoló papírra rajzoltunk, célsze­rűbb fóliára elkészíteni, könnyebb is, tisz­tább is, végső fokon gazdaságosabb is; egyéb előnyeiről nem is szólva." Az előkészítő időszakban elsősorban a figyelem minőségének és tartósságának fokozására hasz­nálja a fóliára rögzített anyagot. A „finom különbségeket" láttatja meg olyan figurákon (betűkön, számokon), amelyekkel a gyermek, mint szimbólumokkal rövidesen találkozni fog. Ugyancsak fólián készíti el a „friss újságot", amelynek szóanyagát a tiívóképek segítségével már az előkészítő időszakban „olvassák" a gyerekek. Azon túl, hogy ez a tanulók számára komoly szellemi erőfeszítést igénylő komplex tevékenység, minden eddigi eljáráshoz képest rendkívüli módon fejleszti értelmi erőiket, már ebben az időszakban olyan sikerélményhez juttatja őket, amely kedvezően befolyásolja kitartásukat, az előkészítő időszak kikerülhetet­lenül sok monotóniát tartalmazó munkájában. A betűk ismertetésének időszakában a fóliát felhasználja új szöveg olvastatására (nyomtatott és írott betűkkel), az egyes betűk megismerésé­hez kapcsolódó tankönyvi képet „mozzanatok­ra bontva" lerajzolja, diával kivetíti, és erről beszélteti a tanulókat. Az olvasókönyvi szöveg arra alkalmas részeit kitágítja a gyerekek életére vonatkoztatva — minden tanuló bekapcsolásával és utólagos ellenőrzésre lehetőséget adó módon. A tanulók feladatmegoldásainak helyességét maguk a gyermekek ellenőrzik kivetített fólia segítségével. A „számonkérésnél" támpontot, sorrendet ad a felelőnek, már látott diaképek, fóliák felvillantásával. (1. és 2. sz. melléklet) Példánk meggyőzően bizonyítja, hogy a bázisiskolákban olyan gazdag tapasztalati anyag halmozódik fel, amelyet érdemes és szükséges felhasználni a pedagógiai kulturáltság széles körű elterjesztésében. Balra. 1. Játék a betűkkel. Nagybetű elemeiből, töredékeiből kell felismerni a betűket. 2. A „hivatalosan" tanított és „megsúgott" betűk színnel vannak megkülönböztetve (itt ■, A, •jellel!) 3. Válogató olvasás ellenőrzése a kivetített szavak alapján. 4. Kérdések alapján további válogatás. A kérdések célja az írott betűk olvasásának gyakorlása természetes feladatban. 5. A gyermek kérdez. Kérdéseit szó­vonalasan rögzíti. Célja a mondaton belüli tagolás természetes gyakorlása, mással egy időben gyakoroltatása. Jobbra. 1. A kép alkalmas arra, hogy míg mindenki a maga könyvében mutatja azt, amiről szó van, addig 1­1 tanuló a táblánál mutatja, s ezzel megtörténik a megerősítés és korrekció is. 2. Más szavakkal írott szöveg adja az eseményt. Célja, hogy írott szöveget is olvassanak a gyermekek nagyobb mennyiségben. 3. Kérdés: írásban adott a válogatási szempont. 4. Az írott és nyomtatott szöveget összehasonlítják a gyer­mekek tartalmi és megszövegezési szempontból. So^cr О/х ^ JCn &Лер-о-с^ 7 ^Có/tj-ct vxAt, a ‘fc-cKtrYbor^ -ОО/Т^ЛЛ. XccXCL^rCLrV, &ro£- 4л*\л</£ 'u4^r-^>-<L6lC . ‘=>■040' -ÍK^nXXc a -6-ttt^ct a АлхгсаЛ-а. Q^>TvcU>^ta.. AI ^o-^^cuv cifvo-£ta, * • I vMx OL hit -iylHJ-C(^ hl^cótt ■ ct hjjJjörbb-big, \ *\ F F Л А T> I I N1 N DT \ I С Г\ 1 ■ 1"0ÓÖ6CCSGGYUÚUÚV I kpssi z&ztlp A\ édesanyjával ч vásárolt-» • kiválasztottak -­ köszönöm -» # mJ^ew a iha/a^itdb a' тгыХ^елг a ^о^аЛот 7 'т/£к> £ -fejcz/Xjul XIIi ct Jldtp. better с^тхЛг,* a| ICERDEZ.71 487

Next