Auróra, 1921 (2. évfolyam, 1-2. szám)

1921-01-15 / 1. szám

A gyűlölet lerombolása. Nincs más teremtő erő a mindenség­iben, mint a szerelem és nincs más hatalom, amely az élő világ összhang­ját fenn bírja tartani, mint a szeretet. Dante szavaival: l’ am­or c ce muove il sole e l’altre stelle. Ellentéte : a gyűlölet s ennek szülötte, a bosszú, a megtorlás­­ destruktív, magyarán : romboló. A sze­relem az élet, a gyűlölet a halál.­­­ Mindaz, amit Európában a háború befejezése óta tapasztalunk, a létnek ezzel az alapigazságával került ellene létbe. Úgy a győztes hatalmak bé­kéje, amely pollice verso bánik a legyőzöttekkel, mint saját hazánk bel­politikája, két év óta, a gyűlölet és bosszú végzetes ikercsillagának jegyé­ben áll. Ha Európának francia békéjét érthetővé teszi is a győző pánt rettegése a legyőzött német birodalomtól — a bosszú féktelensége min­dig elárulja a gyengeséget — ha a belpolitikai gyűlölséget meg is magya­rázza gazdasági nyomorúságunk — sine Gerere sziget Amor — e megértés mégsem szolgálhat az államférfiak mentségéül, akik az érzelmi tengeren fej nélkül kormányoznak. Amit ma már minden kezdő kriminalista tud, hogy a megtorlás egymagában célszerűtlen védekezési eszköz, úgy látszik elkerülte a politikusok figyelmét. Vagy ha nem kerülte el, túl gyöngék ahhoz, hogy az érdekeit nem ismerő tömeghangulattal szemben a józan belátásnak érvényt szerezzenek. Mert a népek, miként Le Bon írja a Kiér et demain-ben, könnyebben vannak el kenyér, semmint illúziók nélkül. Ezek közé tartozik az a gyermekes hit, hogy a megtorlás okozta pillanatnyi gyönyörűség hasznos, hogy sikeres védekezési esz­köz az ellen, aki rajtunk sérelmet ejtett. Egyike a Faust mélyenszántó igazságainak, hogy az egyéni és a tár­sadalmi életet — die kleine und die grosse Welt — analóg lélektani tör­vények mozgatják. Ezt nemcsak Faust első és második rész­ének eszmei kapcsolata, hanem — mint a tudományos kutatás eredményét — z organikus szociológiai elméletnek az a sarktétele is bizonyítja, amelyet Hegedűs Lóránt fejtett ki, hogy a társadalmi és az egyéni öntudat párhuzamban halad. Ami tehát nem válik be az egyéni pszichológiában, az annál kevésbbé lehet igaz a kollektív lélek megnyilvánulásában. Ami az egyes ember életében a bosszú, az a társadalmak életében a büntetés. Minden büntetés eredetileg bosszú volt s abban a mértékben válik büntetéssé, vagyis az egyéni szenvedélytől mentesített, objektivizált bosszúvá, amily mértékben a társadalmi öntudat függetlenül a társadal­mat alkotó egyének érzelmeitől. Míg a bosszú természeténél fogva kor­látlan, addig a büntetés, a dematerializált társadalmi bosszú, korlátait egyrészt abban találja, hogy mentesül a bosszúra vágyó egyéni Szenve­dély féktelenségétől, másrészt az elkövetett sérelemhez és a sérelemben

Next