Autó-Motor, 1966. július-december (19. évfolyam 13-24. szám)
1966-07-21 / 14. szám
Több szem robbet jár... ,,Szabálytalan” Kresz A virágcsokor... Bajai országút. Késő este van. Kényelmes tempóban igyekszem hazafelé, anynyira kényelmesen, hogy a hosszú idő óta előttem haladó pótkocsis teherautót sem előzöm. A motor egyhangú duruzsolása ütemes dúdolásra késztet, míg előttem fogynak, mögöttem szaporodnak a kilométerek. Ám hirtelen az előttem haladó jármű szapora pislogással jelzi előzési szándékát. Előz is. Tekintélyes pótkocsijához mérten is nagy ívben. Lassítok, és annak ellenére, hogy semmiféle mozgó fizikai jelenséget nem észlelek, hasonlóan cselekszem én is. Ekkor pillantom meg a reflektorfényben „akit” előttünk. Egy sün. Igen, egy kicsi, „elsőbbségének” boldog tudatában baktató sün. Az illető gépkocsivezető jelesre vizsgázott. És nemcsak Kresz-ből. MAKRÁNK MOLNÁR EDIT, Bp., XXII., Baross Gábor telep I. u. 7. A jugoszláviai Horgos bejáratánál, a kövesút szélén az év minden szakában friss virágcsokor vonja magára a figyelmet. Ott, azon a helyen gázolt halálra egy önfeledten játszó kisgyereket egy tehergépkocsi. A csöppség éppen abban a pillanatban akart az út másik oldalára átszaladni, amikor egy teherautó robogva közeledett. A vezető teljes erővel fékezett. A tragédiát azonban már nem lehetett elkerülni. Két éve ennek. A vigasztalhatatlan szülők azóta minden nap friss virágcsokrot visznek arra a helyre. A szomorú történetet a környéken mindenki ismeri. A gépjárművezetők azon a szakaszon szinte lépésre fojtott tempóval hajtanak el. A napokban került kezembe a jelentés arról, hogy hazánkban és különösen a fővárosban a nyár kezdete óta megdöbbentően nagy számmal, mind gyakoribbá válnak a gyermekbalesetek. Ez a jelképes virágcsokor bennünket is int és emlékezteti KOVÁCS GÉZA gkv. Budapest Bukarestben láttam ... Valamikor régen az iparosok cégérükben jelezték mesterségüket. Az egyik mellékutcában ezeket a régi időket idézi egy garázs homlokzatán levő régi gépkocsi • (BOJÁR SÁNDOR felvétele) Öröm és bosszúság Június 18. A meleg szombat délutánon simán gördül az új balatoni autóúton a végtelen autósor Székesfehérvár felé, örömteli élvezet minden autós számára az új út. Újabb, „kerékkel” fogható bizonyíték, mennyit áldoz államunk az autós turizmusra, az idegenforgalomra. Hogyan tüntetjük el az elmaradottságot, hogyan igyekszünk megbecsülést szerezni a határainkon túlról jöttek előtt is. Székesfehérváron, a Stop presszó után levő benzinkútnál sok szomjas kocsi. A háttérben a szerviz. Két állásban kocsikat ápolnak, üzemben van. Ez igen! Príma új út, korszerű benzinkutak, szombat délután is nyitva tartó szerviz. Két évvel ezelőtt Norvégiában csodálkoztam az ilyen fokú szolgáltatásokon, s most Székesfehérváron megelégedetten veszem tudomásul: sokat fejlődtünk, nagyon gyorsan. Mögöttem a várakozók között az IB—39—69 rendszámú Wartburg. Az NDK-ból jött. Vendég! Birizgál a gondolat: érdekes lenne hallani utasainak véleményét az új útról, a modern töltőállomásról, a szolgálatot tartó szervizről, mindarról amit nálunk látott, tapasztalt. Előbbre kell állni, fogy a szomjas kocsik száma. Trabantom is tele tankkal, útra kész, elgurulok a kúttól, de a Wartburg nem mozdul. Helyette gyalog jön a vezetője, kezében a letört sebváltó-karral — egyenesen felém. Csupa kétségbeesés, csupa kérdés. Nem kellett megszólalnia — már válaszoltam. — Ne ijedjen meg kérem, látja, nyitva a szerviz, ez minálunk már így van! Ott a tábla: Wartburg-műhely. Egykettőre megjavítják kocsiját. Irány a modern üvegkalitka. Benne két fiatalember munkaruhában, de ehhez nem illően két fotelben hanyagul elfekve. Unszolásra, kényszeredetten kijön az egyik. Talán egy kicsit meg is volt sértődve, hogy ebéd utáni sziesztája közben zavarták. Hosszú, tudálékos előadás, mely azzal végződik, hogy ezt megjavítani nem lehet. Itt csak dugulások, gyújtás-zavarok kijavítására vannak berendezkedve. Alkatrészraktár zárva, de ha nem lenne zárva, akkor sincs ilyen alkatrész. Esztergályozni nem lehet, mert a kések is el vannak zárva. Hogyan megy vendégünk tovább, az őt nem érdekli. Vállrándítás erre a kérdésre a válasz, majd kegyet gyakorolva megjegyzi: van Fehérváron „maszek”, az biztosan meg tudja csinálni. (Ezt mind tolmácsolom — megfelelő szűréssel, — de már nem vagyok kiváncsi a Wartburgos véleményére. Inkább szeretnék nem itt lenni.) Volt valóban „maszek” műhely. Több mint két órát küszködött vele, de nem boldogult, nem ismerte ezt a részét a Wartburgnak. Az újabb kudarcot nagymértékben enyhítette, hogy az eredménytelen munkáért nem fogadott el pénzt. A történtek után úgy éreztem, hogy nem hagyhatom egyedül a német turistát. Valahogyan betettük a 3. sebességet, s irány Tihany. Szerencsésen megérkezett az egész család a motelba. Elbúcsúztunk. Vasárnap véletlenül újból találkozunk, örömmel újságolta: megismerkedett egy ott üdülő, állami vállalatnál dolgozó autószerelővel. Amikor elmondta neki kalandos utazását, ez a számára idegen ember a kocsiban található egyszerű szerszámokkal egy óra alatt kiszerelte a hibás részt, és megígérte, hogy ha megkapja az új darabot , vissza is szereli. Hétfőn este már Tihanyban volt az új darab, és nyilván a beszerelés sem volt probléma. Probléma azonban mégis maradt. Több is. 1. Ha az állam ennyit áldoz az idegenforgalomra, nyilvánvalóan helyesen felismert okok miatt, akkor hogyan jön ahhoz egy olyan fiatalember, aki eddig még csak kapott ettől az államtól, hogy lustaságból, kényelemből, nemtörődömségből lejáratja az állami vállalatot? 2. Hogyan tudta elfogadni a szombat délutáni, esetleg vasárnapi „munkáért” kifizetett, megemelt órabért az államtól? 3. Ha a „járulékos" üzemek tényleg be vannak zárva, akkor minek van nyitva a székesfehérvári szerviz? Dugulást, gyújtási zavarokat a sűrűn cirkáló „sárga angyalok” is meg tudnak javítani. Talán még azt a sebváltót is rendbehozták volna. Mindannyiunk érdeke, ugye az idegenforgalom. Ilyen esetek után elvárjuk, hogy csak olyanok kerüljenek érintkezésbe vendégeinkkel, aki ezt magukévá teszik. Reméljük, ezzel egyetért a székesfehérvári szerviz vezetősége is. Bence Pál .