Autó-Motor, 1966. július-december (19. évfolyam 13-24. szám)
1966-07-21 / 14. szám
NEMZETKÖZI MŰANYAGKIÁLLÍTÁS Alig néhány hete zárult a Budapesti Nemzetközi Vásár, és nem sokkal ezután máris újabb reprezentatív kiállítás alkalmával fogadhatta látogatóit a városligeti Petőfi-csarnok. A Kohó- és Gépipari Minisztérium Tudományos Tájékoztató Intézete, a Gépipari Tudományos Egyesület és a Gépipari Technológiai Intézet közös rendezésében 12 ország legújabb műanyagtermékeit mutatták be ez alkalommal a nagyközönségnek. A június 15—25-ig megrendezésre került nagyszabású kiállítás programjában 42 filmmel egybekötött szakmai bemutatót is tartottak. Ez a reprezentatív kiállítás kitűnő alkalom volt arra, hogy ismételten felhívják a figyelmet a műanyagok széleskörű alkalmazásainak lehetőségeire. Erre azért is szükség van, mivel köztudomású, hogy a gépipar fejlődésének ütemével a műanyagok alkalmazása mind ez ideig még nem tudott lépést tartani. Három szekcióban mutattak be műanyagfajtákat. Közöttük a legjelentősebb alapanyagokat, valamint a műanyagok alkalmazásának és a feldolgozás technikájának lehetőségeit. A kiállítást látogató szakemberek gazdag választékát találhatták az olyan adatoknak is, amelyek birtokában többek között a színesfémek pótlására, a gépipari gyártmányok súlycsökkentésére, a korrózióállóság és élettartam növelésére, továbbá a gazdaságos előállításra vonatkozóan a gyakorlati munkájuk során szükségük lehet. A rendelkezésre bocsátott műszaki katalógus és a kiállított tárgyak széles körű választéka ugyanakkor lehetőséget nyújtott a megfelelő műanyagok kiválasztására, a fontosabb műszaki jellemzők megismerésére és a feldolgozás, valamint az alkalmazás során figyelembe veendő legújabb szempontokra. Már a kiállítás első napjaiban nagyon eredményes és gyümölcsöző kapcsolat alakult ki a hazai és a külföldi — ez utóbbiak között különösen az NDK-beli — szakemberek között. Eberhard Martin, az NDK kiállítás igazgatója például elmondotta, hogy a bemutató magas színvonalára való tekintettel számos olyan nagyobb gyáruk és üzemük képviselőit hívták el ide tapasztalatcserére. A műanyaghabok is egyre nagyobb tért hódítanak a járműiparban. Általában zárt és szivacsos szerkezetű habokat használnak. Ez utóbbiak különítsen alkalmasak hangszigetelésre és járműülésekhez. Súlyukat jól érzékelteti, hogy egy ilyen óriás méretű műanyaghab tömböt két ember is könnyedén fel tud emelni A műanyag ventillátor lapátok kis súlyuk, kisebb áramlási ellenállásuk és nagyobb megengedhető fordulatszámuk révén mind jobban elterjednek. A fröcsösöntött poliamid felhasználásával készített vízszivattyú lapátkerekek egyaránt előnyös tulajdonsága a kis áramlási, és a kavitációval szembeni nagy ellenállás. Ha közvetve is, lényegében a járműipar termékeihez tartozik a teljes egészében üvegszálerősítésű poliészter gyanta műanyagból készített ízléses vonalvezetésű csónak és körülötte több táborozási kellék A közlekedésben már széles körben alkalmazott áthatároló, jelző és világító oszlopok és fényvisszaverő táblák praktikus műanyag változatait az NDK kiállítói mutatták be, járműfelszerelési cikkeik mellett