Autó-Motor, 1969. január-június (22. évfolyam 1-12. szám)
1969-01-06 / 1. szám
ÉVFORDULÓN . ÍRTA: KISS DEZSŐ KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTAÜGYI MINISZTERHELYETTES Az új esztendő küszöbét átlépve, ha az elmúlt évre visszatekintünk, szembetűnő, hogy az 1968-as esztendő a közlekedés jelentős fejlődését, s egyben sajátos tényezők alakulását is eredményezte. A közlekedést — ezen belül a közúti közlekedést — alapvetően két fontos esemény érintette. Az egyik, hogy az új közlekedéspolitikai koncepciót az Országgyűlés megtárgyalta és törvénybe iktatta. E koncepció egyik fő célkitűzése az egységes közlekedési rendszer továbbfejlesztése, amelyben az egyes közlekedési ágazatok arányosan fejlődnek, szorosan kapcsolódnak egymáshoz és sajátosságaiknak megfelelően kiegészítik egymást. Ebből következik, hogy a közúti áru- és személyszállítás teljesítményei emelkednek és más közlekedési ágazatokéhoz viszonyítva a teljesítményarányok erőteljesen növekedni fognak. A következő évtized tehát a közúti közlekedésünkben ma még meglevő elmaradás behozásának évtizede lesz. A másik fontos esemény az volt, hogy a közlekedésben is bevezetésre került az új gazdasági irányítási rendszer. E két alapvető fontosságú intézkedés — bár eltérő cél érdekében született — mégis szoros összefüggésben van egymással. Az összefüggést leginkább bizonyítja, hogy a közlekedéspolitikai céljainkat nem merev központi irányítással akarjuk biztosítani, hanem a piaci mechanizmust felhasználjuk ennek érdekében. Az egyéves tapasztalatok már igazolják, hogy az új irányítási rendszer ösztönzői, szabályozói, lehetőségei a közlekedés feladatait segítik megoldani. A közlekedéspolitika azon célját, hogy a közúti szektor aránya növekedjék, elsősorban a fuvarozás monopóliumának megszüntetésével, a fuvarvállalás szabadságának bevezetésével serkentjük, vagyis amelyik vállalat, termelőszövetkezet stb. birtokában tehergépjármű van, szabad kapacitásával fuvarozást vállalhat. Ez az intézkedés máris előnyösen érezteti hatását. Mivel a gépjárműjavítási és karbantartási kapacitás is elmaradt az igények mögött, itt is szabaddá tettük ezt a tevékenységet, és már idáig is új, eddig rejtett kapacitások kerültek felszínre, ami nemcsak a mennyiség, hanem a minőség terén is érezteti hatását. Természetesen ezek az intézkedések és következményeik is ennél sokkal bonyolultabbak, különösen a jövőben még számos területen jelentős változásokat fognak hozni. E cikk témája tulajdonképpen nem a közlekedés általában, nem is az egész közúti közlekedés, hanem ennek egy szűkebb területe, a személygépjármű-forgalom néhány aktuális kérdése. z új elképzeléseknek megfelelően közútjainkon a legszembetűnőbb változás a személyszállítás további nagyarányú fejlesztése lesz. A személyszállítási teljesítmények mintegy 65—70%-a fog közúton lebonyolódni. Ma még az a jellemző, hogy az utasok zömét közúton autóbusz, tehát tömegközlekedési eszköz szállítja el. Vonatkozik ez a megállapítás elsősorban a munkába járásra, vagyis a hivatásforgalomra. De már új tendenciaként van jelen a személygépjárművek számának viszonylagos gyors növekedése, ami a következő évtizedben előreláthatólag tovább fog gyorsulni, és e fejlődést tartós folyamatként kell felfogni. Vannak tényezők, melyek e tendencia erősödését segítik, és vannak, amelyek hátráltatják. Természetesen a növekedés irányába hat a lakosság nagyfokú igénye a gépkocsi iránt, és az ezt az igényt megalapozó fizetőképes kereslet. Kormányzatunk tevékenységének egyik alapkérdése a lakosság életszínvonalának emelése. Az ezen a téren elért fejlődést az autóvásárlások és igénylések gyors növekedése is bizonyítja. A kormány és a lakosság egyaránt akarja a személyautók számát növelni. Mi az oka hát mégis a kielégítetlenségnek? Az egyik és kétségtelenül nyomós ok: az ország fizetési mérlege, amely megszabja, hogy milyen mennyiségben hozhatunk be személygépjárművet. De egy országban a gépjárműforgalom nagyságát nem egyedül a beszerzés lehetőségei határozzák meg. Azokat üzemeltetni is kell, és más egyéb előfeltételek is szükségesek. A gépkocsi-tulajdonosok jól tudják — akinek nincs, nemigen érzékelheti —, hogy az autózás öröme Magyarországon még gonddal, olykor bosszankodással jár együtt. A gépkocsiknak üzemanyagra, javító- és karbantartó bázisra, pótalkatrészekre, megfelelő úthálózatra van szükségünk. Ezek a gépjárműforgalom nélkülözhetetlen járulékos szükségletei, melyeknek összhangban kell állniuk a gépjárművek számával. A közlekedésben az arányos fejlődés a járulékok arányos fejlesztését is magában kell, hogy foglalja. Az üzemanyagellátó hálózat, a szervizek széles körű kiépítése, egy modern forgalmat lebonyolítani képes úthálózat megteremtési költsége sokszorosa a gépjárművek árának. Ezért bár fájó, de tudomásul kell venni, hogy a gépkocsi-igényeket nem tudjuk maradéktalanul kielégíteni. Másrészt öröm az, hogy a személygépjármű-forgalom növelése érdekében igen fontos előfeltételeket teremtettünk meg az elmúlt esztendőben is és fogunk teremteni a jövő évek során. A leírtakból kitűnik, hogy a személygépjárművek számának növelése az életszínvonal emelését célzó gazdaságpolitikánknak és az ennek részét képező közlekedéspolitikánknak is fontos kérdése. Egyik oldalról mindinkább ki kell elégíteni a gépkocsi-vásárlási igényeket, másik oldalról olyan körülményeket kell teremteni, amelyek közepette mind több öröm és mind kevesebb gond és bosszúság éri az autótulajdonosokat. Az őszinte és nyílt helyzetértékelés mutatja, hogy a személygépjármű-ellátás, és az ezzel összefüggő tenni.