Autó-Motor, 1969. július-december (22. évfolyam 13-24. szám)
1969-07-06 / 13. szám
UTAK, AUTÓK, EMBEREK... # Interjú a BM közlekedési csoportfőnökével Szerkesztőségünk postaládájába minden nap szép számmal hullanak a levelek. Olyanok is, amelyekben egy-egy aktuális közlekedési, forgalombiztonsági témát vet fel az olvasó. Túlzás nélkül leszögezhetjük: a mi munkánkhoz nélkülözhetetlenek az ilyen megkeresések. Nélkülözhetetlenek, hiszen az országot, a világot járó és látó szemmel körültekintő autósok-motorosok megsokszorozzák a mi erőnket, s nemegyszer szárnyakat adnak közös törekvéseinknek. Nem mindig tudunk a hozzánk beérkező levelekre nyomban és érdemben válaszolni. Kevesen vagyunk, és az idő hiánya bennünket is nyomaszt. De azért ez a körülmény eddig sem jelentette és ezután sem jelentheti azt, hogy a kényes témákat netán elaltattuk volna. Sőt, az ilyen írásokat rendre összegyűjtöttük, hogy a közvéleményt legjobban foglalkoztató témáknak fórumot biztosítsunk. Ezúttal dr Borbíró László rendőr ezredest, a Belügyminisztérium közlekedési csoportfőnökét kértük fel arra, hogy foglalja össze a közlekedéssel és a forgalombiztonsággal összefüggő időszerű szempontokat, és ezt követően válaszoljon az autósokat-rotorosokat foglalkoztató néhány kérdésre. — Gondolom, az Autó—Motor olvasói egyetértenek velem abban, hogy a közúti közlekedés rendjével és biztonságával kapcsolatos kérdésekről nem beszélhetünk anélkül, hogy néhány gondolatban számba ne vennénk a közlekedési ágazatnak az elmúlt évek során bekövetkezett nagyarányú fejlődését — hangsúlyozta bevezetőjében dr. Bor bíró ezredes. Majd így folytatta: — A közúti közlekedés rendjét és biztonságát olyan objektív és szubjektív tényezők befolyásolják, amelyek mennyiségi és minőségi változásának egymásra gyakorolt hatása, összhangja vagy ellentmondása, arányos vagy aránytalan fejlődése határozza meg a rend és biztonság romlását vagy javulását, a balesetveszély fokozódását vagy csökkenését. Igen fontos hatótényező, ami objektíve meghatározza a közúti közlekedést, a nagyfokú és gyorsütemű motorizáció, amely ma világjelenség. Joggal elmondhatjuk, hogy a mai ember életében mind lényegesebb és jelentősebb szerepe van a modern közúti közlekedésnek. A motorizáció terén elért és várható fejlődés azt a nemes célt szolgálja, hogy az emberek életét szebbé, kényelmesebbé tegye. Mindezek mellett azonban sajnálatos körülmény az, hogy a technikai fejlődésnek olyan nem kívánatos kihatásai is vannak, mint a közlekedési balesetek, emberi életekben és anyagi javakban bekövetkezett károsodások. A balesetek száma — évenként gyorsuló, vagy lassuló ütemű ingadozással — tartósan növekszik. Tény, hogy a gépjármű veszélyes üzem, és a gépjárműpark mennyiségi és minőségi fejlődése, a forgalom növekedése, a rendelkezésre álló úthálózat telítettsége növeli a baleseti veszélyt, bonyolultabbá teszi a forgalmi viszonyokat, nehezíti a közlekedés résztvevőinek helyzetét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a balesetek számának tartós növekedése törvényszerű. Az évenkénti ingadozás, a tendenciák változásai hazánkban is jól mutatják, hogy a veszélyeknek nem szükségszerűen kell balesetekben realizálódniuk. Több éves tapasztalat bizonyítja, hogy a balesetek számának növekedése nem a gépjárművek számának törvényszerű függvénye. Annál is kevésbé, mert például 1963-ban az ország területén az összes közúti közlekedési balesetek száma 30,9%-kal volt több, mint előző évben, ezzel szemben a gépjárművek száma ugyanebben az időszakban mindössze 14,8°n-kal nőtt. Viszont 1965- ben és 1966-ban a balesetek száma csak 4,3%-kal, illetve 2,5%-kal emelkedett, szemben a gépjárművek 8,2%-os, illetve 13,4°o-os szaporodásával. A közúti közlekedési balesetek alakulása tehát visszavezethető a szubjektivitásra, az emberi magatartásra. A közúti közlekedésben részt vevő személyekre, a gépjárművezetőkre, a gyalogosokra és az utasokra. Az eddig elmondottakból, úgy gondolom, világosan kitűnik, hogy milyen gondok foglalkoztatnak bennünket. A motorizáció hazánkat sem kerülte el. A számadatok igen jól jellemzik azt az igényt, amely a gépjárművek iránt jelentkezik. Amíg 1938-ban az összes gépjárművek száma alig haladta meg a 35 ezret, addig napjainkban túllépte a 800 ezret. Különösen figyelemreméltó, hogy a gépjárművek számának növekedése az utóbbi 8 év alatt jelentkezett nagymértékben. A gépjárművek számának növekedésével azonban nem tudott lépést tartani az utak és tartozékaik korszerűsítése. Kétségtelen, hogy az elmúlt években igen magas összegeket áldozott államunk, hogy a lehetőségeket figyelembe véve városaink és útjaink minél korszerűbbek legyenek. Már eddig is igen sokat javított az utak szélesítése a biztonságos közlekedésen, de még nagyon sok a megoldásra váró feladat. Ilyen például a közutakias utak kereszteződéseinek felszámolása. Hasonlóan komoly gondot okoz városaink növekvő forgalmának irányítása, amely ugyancsak jelentős anyagi beruházást igényel, összegezve a gondolatot, a gépjárműállomány növekedésének ütemével sajnos nem arányos a forgalom szervezésének fejlődése. Ez, mint már mondottam, zömében anyagi vonatkozású feladat, éppen ezért a megoldása lassúbb. Más a helyzet a gépjárművezetőkkel. Közismert tény, hogy a gépjárművezetők jelentős része idegenkedik minden olyan forgalmi változástól, amelyet a közleke d