Autó-Motor, 1969. július-december (22. évfolyam 13-24. szám)

1969-07-06 / 13. szám

UTAK, AUTÓK, EMBEREK... # Interjú a BM közlekedési csoportfőnökével Szerkesztőségünk postaládájába minden nap szép számmal hullanak a levelek. Olyanok is, amelyek­ben egy-egy aktuális közlekedési, forgalombiztonsági témát vet fel az olvasó. Túlzás nélkül leszögezhet­jük: a mi munkánkhoz nélkülözhetetlenek az ilyen megkeresések. Nélkülözhetetlenek, hiszen az orszá­got, a világot járó és látó szemmel körültekintő autósok-motorosok megsokszorozzák a mi erőnket, s nemegyszer szárnyakat adnak közös törekvéseink­nek. Nem mindig tudunk a hozzánk beérkező leve­lekre nyomban és érdemben válaszolni. Kevesen vagyunk, és az idő hiánya bennünket is nyomaszt. De azért ez a körülmény eddig sem jelentette és ezután sem jelentheti azt, hogy a kényes témákat netán elaltattuk volna. Sőt, az ilyen írásokat rendre összegyűjtöttük, hogy a közvéleményt legjobban foglalkoztató témáknak fórumot biztosítsunk. Ezúttal dr Borbíró László rendőr ezredest, a Belügy­minisztérium közlekedési csoportfőnökét kértük fel arra, hogy foglalja össze a közlekedéssel és a forga­lombiztonsággal összefüggő időszerű szempontokat, és ezt követően válaszoljon az autósokat-r­otorosokat foglalkoztató néhány kérdésre. — Gondolom, az Autó—Motor olvasói egyetértenek velem abban, hogy a közúti közlekedés rendjével és biz­tonságával kapcsolatos kérdésekről nem beszélhetünk anélkül, hogy néhány gondolatban számba ne vennénk a közlekedési ágazatnak az elmúlt évek során bekövetke­zett nagyarányú fejlődését — hangsúlyozta bevezetőjé­ben dr. Bor bíró ezredes. Majd így folytatta: — A közúti közlekedés rendjét és biztonságát olyan objektív és szubjektív tényezők befolyásolják, amelyek mennyiségi és minőségi változásának egymásra gyako­rolt hatása, összhangja vagy ellentmondása, arányos vagy aránytalan fejlődése határozza meg a rend és biz­tonság romlását vagy javulását, a balesetveszély fokozó­dását vagy csökkenését. Igen fontos hatótényező, ami objektíve meghatározza a közúti közlekedést, a nagyfokú és gyorsütemű moto­rizáció, amely ma világjelenség. Joggal elmondhatjuk, hogy a mai ember életében mind lényegesebb és jelen­tősebb szerepe van a modern közúti közlekedésnek. A motorizáció terén elért és várható fejlődés azt a nemes célt szolgálja, hogy az emberek életét szebbé, kényel­mesebbé tegye. Mindezek mellett azonban sajnálatos körülmény az, hogy a technikai fejlődésnek olyan nem kívánatos kihatásai is vannak, mint a közlekedési bal­esetek, emberi életekben és anyagi javakban bekövetke­zett károsodások. A balesetek száma — évenként gyorsuló, vagy lassuló ütemű ingadozással — tartósan növekszik. Tény, hogy a gépjármű veszélyes üzem, és a gépjár­műpark mennyiségi és minőségi fejlődése, a forgalom növekedése, a rendelkezésre álló úthálózat telítettsége növeli a baleseti veszélyt, bonyolultabbá teszi a forgalmi viszonyokat, nehezíti a közlekedés résztvevőinek hely­­­zetét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a balesetek szá­mának tartós növekedése törvényszerű. Az évenkénti ingadozás, a tendenciák változásai hazánkban is jól mu­tatják, hogy a veszélyeknek nem szükségszerűen kell balesetekben realizálódniuk. Több éves tapasztalat bizonyítja, hogy a balesetek számának növekedése nem a gépjárművek számának törvényszerű függvénye. Annál is kevésbé, mert pél­dául 1963-ban az ország területén az összes közúti köz­lekedési balesetek száma 30,9%-kal volt több, mint előző évben, ezzel szemben a gépjárművek száma ugyanebben az időszakban mindössze 14,8°n-kal nőtt. Viszont 1965- ben és 1966-ban a balesetek száma csak 4,3%-kal, illetve 2,5%-k­al emelkedett, szemben a gépjárművek 8,2%-os, illetve 13,4°­o-os szaporodásával. A közúti közlekedési balesetek alakulása tehát vissza­vezethető a szubjektivitásra, az emberi magatartásra. A közúti közlekedésben részt vevő személyekre, a gépjár­művezetőkre, a gyalogosokra és az utasokra. Az eddig elmondottakból, úgy gondolom, világosan ki­tűnik, hogy milyen gondok foglalkoztatnak bennünket. A motorizáció hazánkat sem kerülte el. A számadatok igen jól jellemzik azt az igényt, amely a gépjárművek iránt jelentkezik. Amíg 1938-ban az összes gépjárművek száma alig haladta meg a 35 ezret, addig napjainkban túllépte a 800 ezret. Különösen figyelemreméltó, hogy a gépjárművek számának növekedése az utóbbi 8 év alatt jelentkezett nagymértékben. A gépjárművek számának növekedésével azonban nem tudott lépést tartani az utak és tartozékaik korsze­rűsítése. Kétségtelen, hogy az elmúlt években igen ma­gas összegeket áldozott államunk,­­ hogy a lehetőségeket figyelembe véve városaink és útjaink minél korszerűb­bek legyenek. Már eddig is igen sokat javított az utak szélesítése a biztonságos közlekedésen, de még nagyon sok a megoldásra váró feladat. Ilyen például a közutak­­ias utak kereszteződéseinek felszámolása. Hasonlóan komoly gondot okoz városaink növekvő forgalmának irányítása, amely ugyancsak jelentős anyagi beruházást igényel, összegezve a gondolatot, a gépjárműállomány növe­kedésének ütemével sajnos nem arányos a forgalom szervezésének fejlődése. Ez, mint már mondottam, zö­mében anyagi vonatkozású feladat, éppen ezért a meg­oldása lassúbb. Más a helyzet a gépjárművezetőkkel. Közismert tény, hogy a gépjárművezetők jelentős része idegenkedik minden olyan forgalmi változástól, amelyet a közleke­­ d

Next