Autó-Motor, 1972. január-június (25. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-06 / 1. szám
Számvetés írta: KISS DEZSŐ közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes Nagyon hasznos és jó szokás az, hogy újév táján az egymásnak elmondott jókívánságok mellett számot vetünk az elmúlt esztendővel: mit sikerült megoldani, mivel maradtunk adósok. Ugyanakkor már előttünk áll az új esztendő új feladatokkal, új célkitűzésekkel. Én is megragadom az alkalmat, hogy mikor ez úton kívánok az Autó-Motor kedves olvasóinak — és Önökön keresztül az egész magyar autós társadalomnak — eredményes és boldog új esztendőt, beszámoljak közúti közlekedésünk elmúlt évi legfontosabb eredményeiről, és röviden vázoljam azt a fejlődést, amelynek érdekében az idén erőfeszítéseket kívánunk tenni. Az 1971-es év különös jelentőségű volt, egyrészt mint a IV. ötéves terv, másrészt mint a hazai motorizáció széles körű kibontakozását meghozó évtized első éve. A legutóbbi időben megindult és egyre gyorsuló fejlődés eredményeképpen elmondhatjuk, hogy a közúti közlekedés jelentős társadalmi és gazdasági tényezővé váltösszességében a közúti közlekedés mennyiségileg megfelelt a növekvő utazási és szállítási követelményeknek. Emellett, ami az úgynevezett járulékos igények kielégítését illeti, az autóközlekedés bizony adósa maradt a társadalomnak. De a társadalom is tartozik a közúti közlekedésnek. Ehhez az elmúlt évben Egerben megtartott I. Országos Közúti Közlekedési Konferencia néhány megállapítását fűzném. Annak ellenére, hogy a motorizáció előnyei világméretű elterjedésével bizonyítást nyertek, számolni kell hátrányos következményeivel is. Ezek közül az egyik, hogy a közúti közlekedés, különösen fejlődésének kezdeti időszakában ellentmondásokat, feszültségeket hoz létre, amelyeket csökkenteni lehet ugyan, teljesen megszüntetni azonban nem. Ilyen ellentmondás, hogy a forgalom gyorsabban fejlődik, mint a lebonyolításához szükséges tárgyi, személyi feltételek. Néhány szót először a tárgyi feltételekről. Kiemelkedő jelentőségű ezek között az úthálózat, amelynek korszerű kiépítése minden országban évtizedek hosszú munkájába kerül. Ez nálunk is csak így képzelhető el. Az 1971. évben mintegy 3,5 milliárd forintot fordítottunk az utak fejlesztésére, és noha ez az összeg évente egyre nő, mégis csak 15 év múlva számolhatunk viszonylag korszerű úthálózattal. Az elmúlt évi munkánk nem kevés: új utak, bekötőutak építése, főútvonalak korszerűsítése tette jobbá, biztonságosabbá, illetve sok helyen egyáltalán lehetségessé a közlekedést. A tárgyi feltételek másik nagy területe a járművek karbantartása. Elsősorban az egyre nagyobb ütemben növekvő személygépkocsi-park kellő színvonalú kiszolgálása okoz komoly gondot az autótulajdonosoknak, de a közlekedési kormányzatnak is. A IV. ötéves terv itt is nagyobb előrelépést hoz. A Gazdasági Bizottság döntése, minisztertanácsi rendeletek támasztják alá a szolgáltatás jelentős javítását, és adják meg az anyagi támogatás lehetőségét. Mivel itt is az idővel kell versenyt futnunk — hiszen a szervizhálózat kiépítésének programját több éves munkával tudjuk csak megvalósítani —, igen fontos az adottságok racionális, gazdaságos kihasználása. Ezen belül gondoskodni kell arról, hogy a gépkocsiállomány forgalombiztonságának fokozását célzó karbantartási munkák különösen kedvező feltételek mellett legyenek elvégeztethetők. A gépjármű-kiszolgálást javító terveink között szerepel még a márkaszervizek és meghatározott munkákra specializált szakműhelyek számának növelése, a monopolisztikus autókereskedelem, illetve alkatrészkereskedelem decentralizálása, párhuzamosan a kereskedelem és a vevőszolgálat felelősségének egyesítésével, valamint a benzinkutak, szervizek építését gátló, túlhaladott hatósági rendelkezések felülvizsgálata és módosítása. Az autóközlekedés járulékos tényezőinek, az infrastruktúrának fejlesztési tempóját gazdasági lehetőségeink szabják meg, így a vázolt, egyenletes fejlődésre számíthatunk, rohamos változásokra semmiképpen sem. Van azonban egy terület, mégpedig a közlekedés biztonsága, ahol az elmúlt év szomorú tapasztalatai is azt bizonyítják, hogy ugrásszerű fejlődésre van szükség. Véleményem szerint ez a fejlődte korlátozott anyagi lehetőségeink ellenére is véghez vihető, mert legfőbb eszköze a közlekedés személyi feltételeinek javítása. Szocialista humanista kötelességünk, hogy a biztonság kérdését minden más tényező elé helyezzük, és a legszélesebb társadalmi összefogást bontakoztassuk ki az automobilizmus legszomorúbb következményének jelentős csökkentése érdekében. Más országok példája alapján a tragédiák száma a jelenleginek kis részére is leszorítható, ez az eredmény pedig nem elsősorban gazdasági lehetőségektől, hanem mindannyiunk magatartásától függ. Az emberi magatartással kapcsolatban felmerülő kérdések sokasága közül a bekövetkezett balesetek vizsgálata alapján kettőt emelnék most ki: az egyik a kölcsönös megbecsülés és udvariasság, a másik a közlekedési szabályok öntudatos, átgondolt betartása. A közlekedők társadalmának — de ez ma már gyakorlatilag majdnem az ország egész lakosságát jelenti — ki kell alakítania egy olyan közfelfogást, amely erkölcsileg elítéli azt, aki közlekedő társait szidalmazza, aki nem mond le elsőbbségi jogáról, hogy a szorult helyzetbe került másikon segítsen, aki torlódások, oszlopmenetek esetén ügyeskedéssel, mások rovására akar előnyhöz jutni, aki kíméletlen a nála ügyetlenebbekhez — egyszóval mindazokat, akik a közlekedésben civilizálatlan magatartást tanúsítanak. Ha ezt sikerül elérni, kétségtelen nehézségeink ellenére is kulturált közlekedést alakíthatunk ki. Tény, hogy terjedőben van a közlekedési szabályok szándékos megsértése, elsősorban a jármű sebességét illetően. Foglalkozunk ezért az általános országúti sebességkorlátozás te differenciáltabb városi sebességkorlátozás bevezetésének gondolatával. Gyakori a szándékos szabálysértés a kerékpárosok, lovaskocsihajtók te gyalogosok részéről is. Rendszeresen használt, illegális gyalogátkelőhelyek alakulnak ki főútvonalakon, újra meg újra kivilágítatlan járművek okozta tragédiákról hallunk. Az új évben megjelenik az új kormányrendelet a közúti közlekedés szabályairól, amelyben mind az egyén, mind az érdekelt szervek felelőssége jobban kihangsúlyozást nyer. Fokozni kell a közlekedés ellenőrzését is, nagyobb hangsúlyt helyezve a biztonsági szempontokra, mint eddig. Mindez azonban önmagában nem elég: szükség van maguknak a közlekedőknek a belátására, hogy magatartásukat az utakon a szükséges korlátozások önkéntes magukra vállalásával alakítsák ki. A magam részéről remélem, hogy az új közlekedési szabályok, valamint az év során még megszülető további intézkedések a közlekedő emberekben megértést, sőt messzemenő támogatást váltanak ki, amellyel a közlekedésbiztonság romló tendenciáját megállíthatjuk, majd a javulás irányába fordíthatjuk. Ehhez kívánok még egyszer minden közlekedő társamnak eredményes, biztonságos közlekedést, boldog új esztendőt. 3