Autó-Motor, 1982. január-június (35. évfolyam, 1-12. szám)
1982-01-01 / 1. szám
„Állati” kísérlet A dunaföldvári Kendergyárban éjjeliőrként dolgozó Petrovics Józsefet hiába várták egyik este a munkahelyén, másnap reggel pedig dunaföldvári otthonában. Mintha a föld nyelte volna el az öreget, aki annak ellenére, hogy már a 77. életévét taposta, a legjobb egészségnek örvendett. Reggel 9 óra körül derült ki, hogy meghalt. A Dunaföldvár és Mezőfalva közötti út elején, a 00 kilométerkő 600. szelvényének közelében találtak rá. Az úttest melletti árokban feküdt, s miként azt a Tolna megyei Rendőr-főkapitányságról érkező baleseti helyszínelő bizottság megállapította: baleset áldozata lett. A helyszínt szemerkélő esőben „vallató” bizottság, amelynek Süveges József igazságügyi gépjárműműszaki szakértő is tagja volt, arra a megállapításra jutott, hogy az úttest szélén Mezőfalva irányába lépkedő Petrovicsot, a baleset helyén enyhén ívelő útkanyarulatban ütötte el a vele szemközt haladó, Mezőfalva felől a 6- os számú főútvonalnak tartó ismeretlen gépjármű. Az ütközés erejétől az idős férfi fejjel az úttest melletti vizesárok bal oldali részébe vágódott — ekkor már feltételezhetően holtan. A balesetet okozó gépjárművet ekkor természetesen még homály fedte, s csupán az áldozat orkánkabátjának jobb oldali ujjából kiszakadt picinyke anyagmaradvány „árulkodott” róla. A holttesttől 18,7 méterre fellelt orkánkabát-darabkára ugyanis borsónyi nagyságú kék festékanyag kenődött fel az ütközés pillanatában az áldozat számára a végzetét jelentő gépjárműről, amelynek vezetője cserbenhagyta áldozatát. A rendőrorvos előzetes véleménye szerint a baleset, s ezzel egyidejűleg Petrovics József halála este 8 óra körüli időpontban következett be, amikor ezen a tájon úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna. Ami ezután következett, az önmagában is külön riportot érdemelne, hiszen bravúros nyomozásról van szó — e helyett azonban álljon itt csupán az, amit erről Süveges József dióhéjban mondott nekünk. — A főkapitányság és a paksi kapitányság közlekedésrendészete még számomra is boszorkányos gyorsasággal derítette fel a gázoló gépjárművet: a 11. sz. Volán YE- 57-42 frsz. Ziljét és az általa vontatott XY-01-18 frsz. pótkocsis járműszerelvényt, amelynek az ominózus napon a 42 éves Rábóczky István dunaföldvári lakos volt a vezetője. Rábóczky, aki 1956-ban, húszesztendős fővel szerezte meg az „A”, „B”, „C” és az „E” járműkategóriákba tartozó gépjárművek vezetésére jogosító engedélyt, s 1965-től dolgozott feletteseinek elégedettségére az említett vállalatnál — határozottan állította kihallgatásakor, hogy a kérdéses időpontban ugyan ő vezette a szóban forgó gépkocsit, de nemhogy embert, hanem még egy macskát vagy kutyát sem gázolt el. Miután az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Intézetének szakértői kétségtelenné tették, hogy a baleset színhelyén talált, és a vizsgált esőkabát mellrészéről biztosított kék színű, felületén fekete festékcseppeket tartalmazó festék az XY-01-18 frsz-ú pótkocsi jobb elejéről beküldött festékekkel egyezően festett járműrészről származik. Rábóczky védekezése szépszerével már fabatkát sem ért. Ez azonban nem mondott ellene annak, hogy Rábóczky azon állítását, hogy a baleset bekövetkezését nem észlelte, s ekként az áldozatát sem hagyhatta cserben — a főkapitányság arra illetékes parancsnoka ne ellenőriztesse igazságügyi műszaki szakértővel is — azaz velem. Nagyon gyorsan kellett ezzel a most oly döntőnek tűnő feladattal megbirkóznom, hiszen a szakértői kirendelésemet elrendelő határozat az év október 26-án kezdődött, s négy nappal később, október 30-án már írásban kellett előterjesztenem a nekem feltett nyolc kérdésre adandó választ. A harmadik kérdés ez volt: „Feltételezhető-e, hogy a gázoló gépkocsi vezetője nem észlelte a gyalogossal történő összeütközést?” — s már itt elmondhatom — ennek a kérdésnek a megválaszolásán nem kisebb dolog múlott, mint hogy a gázoló pilóta bűnös-e vagy sem a terhére felhozott bűncselekmények elkövetésében. Életem addigi legizgalmasabb szakvéleményének elkészítése előtt álltam. Az útpadkán visszamaradt nyomokból és az áldozat által elszenvedett sérülésekből következtethettem a gépkocsi ütközéskori sebességére, amely 55—70 km/óra lehetett. A boncolás adatainak ismeretében tudtam, hogy a primer ütközés a talajtól mintegy 130 cm-es magasságban, az elhalt szegycsontja tájékán történt. Figyelemmel a baleset bekövetkezésének összes körülményeire, magam sem hagyhattam számításon kívül a pilóta azon védekezését, hogy a vezetőfülkéből nem észlelte a gázolást — már ha persze az öreg valóban a halál háromszögébe (a teherautó és a pótkocsi közé) lépett. Arról, hogy a gépkocsivezető hallhatta-e a vezetőfülkéből az ütközés keltette csattanást, bizonyítási kísérlettel olyképpen győződtünk meg, hogy vizes fűrészporral Süveges József igazságügyi közlekedési műszaki szakértő — a Közlekedés Kiváló Dolgozója — „civilben” autószerelő — munka közben ?