Az Érdekes Ujsag, 1914. január-június (2. évfolyam, 1-27. szám)

1914-01-04 / 1. szám

14­ 1. szám A hatvanezresek írta TÁBORI KORNÉL A gyermekvédelem ügye mint intézmény nagyon előkelő nívón áll Magyarországon, sőt vannak olyan párat­lan berendezéseink, amelyekkel Európában a legelső helyre jutottunk. A gyermekek tényleges megvédése ellenben, akár testi értelemben beszélünk róla, akár az erkölcsi világot vizsgáljuk, nagyon szomorú képet mutat. A csecsemő­­halandóság, Oroszországot kivéve, nálunk a legnagyobb Európában, a beteg és a tizennégy éven alul elhalt gyerme­kek statisztikája is ijesztő felvilágosítást ad, a kiskorú züllöttek nagy száma pedig speciális veszedelmét jelenti társadalmunknak. Hogy miképen állott elő ez a kontraszt : az intézmények kiváló­sága és a szomorú eredmény, arról sok különböző nézet hangzott már el, s mint egyik legfőbb ok kiala­kult az a megállapítás, hogy a hibák túlnyomó része a társadalomban van. Ahhoz pedig, hogy ezen a bajon se­gítsenek, hosszú időre van szükségük a gyermekvédelmi intézményeknek, de tulajdonképen nem is rajtuk áll a do­log. Más feladat a már gondozásban lévő gyermekekkel való lelkiismeretes elbánás és más feladat odahatni, hogy a veszendő gyermekanyag, ez a fiatal csiráiban élő nemzeti erő csakugyan odajusson, ahol megmentésére várnak a segítő kezek. S végre újabb lapra tartozik a serdülő korig fölnevelt gyer­mekek sorának további irányítása, hogy az eddigi munka és áldozat ne vesszen kárba. Ennek a hármas feladatnak, a­mely az államra és a társadalomra hárul, a középső részlete van jól, sőt példaadóan megoldva Magyarorszá­gon. A mód meg van hozzá, hogy itt többé egyetlen gyermek gondozás nél­kül ne maradjon. A híres hatvanez­res rendelet — Andrássy Gyula műve — amelynek révén ezeket a gondo­zásba vett emberhajtásokat „hatvan­ezres gyermekek“-nek nevezik, csak­ugyan megoldotta azt a nagy problé­mát­­ a papiroson, a gyakorlat azon­ban azt mutatja, hogy az ember­hajtások sűrűn elsorvadnak, az új kert nem nő ki belőlük, mert a gyermekek nem jutnak az állami és társadalmi gondozásba, vagy csak későn kerülnek oda, amikor már be­tegség hervasztja őket a korai sír felé. Nézzük azonban azokat, akiket jó soruk a menhelyek berkébe segí­tett. Milyen ezeknek élete ? Így kívül­ről nézve bizonyos kietlen szomorúság csap felénk, ha reájuk gondolunk. Gyermekmenhely : — ebben a szóban mintha az ellentéte volna mind­annak a melegségnek, amely a szülői ház tűz­helyről sugárzik felénk. Pedig nem úgy van. A menhelyek világa, amelyet kis gyermekek népesítenek be, derűs, gondok felhői nélkül való, mint lakóinak a kedélyt, amelyet még az élet súlya nem terhel. A menhelyek falai között is éppen úgy cseng a gyermekkacagás, mint máshol, a sok ártatlan szemből éppen úgy csillog felénk a tiszta menyország, mintha a grófi bölcsők csipkésfüggönyei mö­gül tekintenének reánk. A csipke és a parádé hiányzik a gyermekmenhelyek­­ből, de azért a berendezésük mégis kedves, derűs látványos­ság. Az apró, fehér vaságyak, amelynek kis lakóit oldalról is Szőnyi Lajos fényképfelvételeivé A „hatvanezres” csecsemők. Verseny ebéd.

Next