Az Est, 1914. július (5. évfolyam, 156-186. szám)
1914-07-10 / 164. szám
Péntek, Julius 10, New Orleans, Louisiania, Kanadában hallottam még róla, — itt Amerika legészakibb részén —nagyon hideg van. Mégis ezrével élnek errefelé magyarok. De ha lemegy Észak-Amerika legdélibb részébe, Louisianiába, ott is ezrével talál majd magyarokat. New Orleanstól egész Alascáig nem fogy el a magyar kivándorló. Kanadában Esterházy, Kaposvár, — Louisianiában , Árpádhon. És elindultam megkeresni Árpádhont. Mentem, mendegéltem bányán, gyáron, trópuson, csatornán keresztül, mindenfelé kérdezősködtem : — Nem tudjátok, merre van Árpádhon ? Az amerikai, a spanyol, a néger csak nézett rám s azután ennyit felelt : — Sohase hallottam róla ... Bolyongásaim közepette elvetődtem New Orleansban a mezőgazdasági kiállítás palotájába. Az egyik asztalon kiteritve a louisianiai mezőgazdasági lapok. Kétszer is megdorgálom a szemem, de az egyik lap címe csak ugyanaz marad : Árpádhoni Kertészlap. Ha pedig Árpádhoni Kertészlap van, Árpádhonnak is kell lenni ! — Kisasszony, — szólítom meg a kisasszonyt, aki az újságokra felügyel és a levelezést intézi — hol, merre van Árpádhon ? — Árpádhon ? — és kíváncsian néz rám. — I never heard from it... Sohase hallottam róla ... ' — De nézze, hiszen itt az újság . .. 'Árpádhoni Kertészlap. Magyarok írják... — Au ... The Hungarians !... A magyarokat keresi... Igen virágzó közösségben élnek ... Tessék vasúti jegyet váltani Hammondig, onnan azután kocsi megy hozzájuk. — Árpádhonba ? — Nem ... Ki a hammondi földekre ... Másnap reggel vonatra ültünk s alig másfél óra múlva kint voltunk a hammondi állomáson. Megszólít a fuvaros vállalkozó : — Kocsi tetszik ? . .. Hova akarnak menni ? . .. — Árpádhonba... — Az nincs . .. Ilyen helyet nem ismerek. — Oda, ahol a magyarok laknak ... Nézze, itt az újságon a nevük- Zboray A. Tivadar, Bruszkay János... — Hogyne ... Ismerem őket. .. A magyarok . .. Hiszen én is hirdetek a lapjukban. Ide nézzen ... »Bútorszállitó, kovács, szijgyártó, temetésrendező, de különösen a magyarság fiakerese : J. .. Farley« ... Ez én vagyok ... — De hiszen az újságon az van, hogy : Árpádhoni Kertészlap ... És Árpádhon sehol sincs.?...__ És félóra múlva már két kis lovacskával, kreol kocsissal poroszkáltunk a mezőkön keresztül. A trópusból jöttünk, a pálmás, banánás Jamaicából, Panamából, öt nap előtt még izzó, vakító nyár s itt a Mississippi mentén a legüdébb, legfrissebb tavasz. Oh, milyen szeretettel üdvözöltem a leveleket, amelyek tavaszszal fakadnak és télre lehervadnak, meghalnak. Mennyivel közelebb vannak hozzánk, mennyivel emberiebbek, őszintébbek nekünk elmúló embereknek a trópusok örökzöldjénél. Az út két oldalán erdő, vígan szökellő patakok felett pallón, hidacskán döccentünk át, ez itt még a szűzi, ősi Amerika, az erdőket csak most kezdi irtani a fejsze, most vágja errefelé az úgynevezett »civilizáció« első mesgyéit. Jobbra-balra, ha merre csak a szem ellát, szamócaföldek. Szép rendben, mint valami leányiskola padsora, sorjában egymás mögött az ezer és ezer szamócapalánta, szelíd mosolylyal ülnek fészkükben a piros szemecskék. Elhagyjuk a földeket. Erdőhöz érünk. De az erdő már nem erdő. A fák kivágva hevernek a földön, nem egy helyütt felgyújtják, amott uj, most fűrészelt, összeszögezett deszkaház. Uj farm ... Most irtják az erdőt, most törik a földet, hatalmas szál izlandi fiuk, egy kikötött ló, a kocsijuk után futó, vakkantó kutya . .. Megcsap az első telepitők levegőjének hangulata. Hat hónap múlva itt is szamócaföld van s piros gyümölcsök mosolyognak a vándorra. Házat alig látni. Azok beljebb vannak, a födeken túl. És az út két oldalán különös intézményt vettem észre. Első pillanatban azt hittem, hogy postagalambnak való ládák. De később megtudtam, hogy bár nem ilyen költői, de mégis posta. A lakóházak annyira messze vannak az országúttól, hogy a postás ezekbe a ládákba teszi az érkezett levelet s innen viszi el azokat, a melyeket az ó-kontriba küldenek. Minden kis ladikon felírás: U. S. Mail — az Egyesült Államok postája — és a név, hogy voltaképpen kinek is a szekrénye. Megnézem. Joe Szentmiklóssy. — Itt megálljunk ! — szólok a kocsisnak.— Magyarokhoz értünk. Igen, magyarokhoz .... Amerre csak ellát a szem, mindenütt szamócatáblák. Az egyik tábla közepetáján ingujjas, kötényes, lehajtott karimájú, puhakalapos férfi, körülötte három-négy kisgyerek. Szamócát szedegetnek. — Hé, szomszéd! — kiabálok. — Maguk magyarok ? — Azok volnánk, vagy mi! — hangzik a hazai felelet. — Aztán hogy folyik a soruk ?V — .Csak megvagyunk... Csak... Csak... — Hol lakik Zboray Tivadar ? — Erre egyenest, mindjárt az a ház ... ott a sarkon ... jobboldalt .... A kis kocsi lassan döcög velünk tovább. Erre nincs ut, csak amit mindenki vág magának, kezdetleges drót vagy deszkakerítés veszi körül a táblákat. Itt is, ott is dolgozó földművesek. Adjon isten ... Hozta isten ... Magyar szó mindenütt. Sok, sok száz mérföldre Newyorktól, közel a mexikói öbölhöz, rábukkantam hát Árpádhonra. Itt nincs se bánya, se gyár, a munkást nem öli meg se a kő, se a villám, csendes lovacska huzza az ekét s az eke szarvánál lassú járású férfi dúdolja : Tisza partján juhászlegény vagyok én ... Hogy jöttek ide a magyarok, hogy szakadtak el a Tisza partjától ? ... Minderre megfelelt Zboray Tivadar. Fehér, vidáman csaholó kutya ugatja meg a kocsit. Nem ellenségeskedésből. Csak úgy. Jókedvből. Leszállunk. Kis házikó, fából épült, a vakolása fehér meszelésű. Itt mindenki maga épít, mindenki háziúr. Megismerkedünk. Van nagy öröm. Mióta nem járt itt vendégségben magyar ember. — Héj, asszony ! Beljebb kerülünk. Odabent a második szobában áll az asszony és újságoldalakat »tördel«. Nem szakember, nem is tudja, hogy mi ez. A kiszedett ólombetűket, hasábokat acélrámába szorítja, csavarokkal préseli, gép alá készíti. A szobában régi rendszerű, simanyomású gép. — Mit nyomtatnak maguk itt ? — így készül az Árpádhori Kertészlap. Magunk szedjük, magunk nyomtatjuk. Úgy, mint valamikor Franklin Benjámin ... Meghatva néztem a primitív, régi korból megmaradt gépre — élethivatásom ősére! — és a Zborayházaspárra, akik itt, a világ másik végén, annak is egy elrejtett zugában magyar újságot, magyar kultúrát csinálnak. A maguk módja szerint, ahogy éppen tudnak. — És hány magyar lakik itt Árpádhonban ? — Vagy ezerötszáz ... — Hogy kerültek ide ? — Oh, uram, hosszú sora van annak... Én hoztam őket ide Kanadából, ahol mi alapítottuk 1885 október 4-én Esterházy községét, Kaposvárt... — És hogy kerültek Kanadába ? — Az Egyesült Államokból, különösen Pennsylvaniából... Akkor kezdődött meg erőteljesebben a magyar munkáskivándorlás s az amerikai már bevándorolt munkások, különösen az izlandiak, üldözték és kínozták a magyarokat. Ennek a történetét még soha senki sem irta meg. Hány magyar kivándorlót öltek meg akkor az írek. Be, a scrantoni erdőbe kergették őket s mint a vadat, agyonlőtték. Az öcsémet, Zboray Bélát is megölték ... Fehér Viktor, Oláh, Ujfalusy Ödön női ruhába öltözött s úgy menekült meg... Elhatároztam, hogy megmentem népemet s felviszem őket Kanadába, a mely még egész szabad föld s ott letelepedünk. írtam a kanadai kormányzatnak, a Canadian Pacific Railway társaságnak s legnagyobb ámulatomra 200 dollárt és vasúti jegyeketkaptam tőlük. Egy gróf Esterházy--vezetett minket]. .. — Hallottam róla... Igazában Grünspan Izidornak hívták... — Nem igaz... Ráfogták ... Lehet hogy az anyja Grünspan volt... Gróf Esterházy sírva beszélt erről nekem... Az apja nem akarta elismerni... Törvénytelen fiú... Kanadában gr. Esterházy Pál volt... Elragadó modorú, előkelő úr ... Felkerestük az akkori kanadai miniszterelnököt, Stevanst és a letelepülő magyaroknak földet és pénzt kértünk tőle ... Megígérte. Érdekünkben ő szólalt fel az ottani parlamentben. Huszonötezer dollárt kért az új települőknek... Leszavazták ... Ekkor sápadtan felállott s rövid beszédet mondott. Hivatkozott a magyar nép nagy múltjára, hősi harcaira. Kiemelte, hogy Vancouvertől keletre Albertéig és Saskatchewanig olyan területekre akarunk letelepedni, ahol már sok száz kanadait öltek meg az indiánok, kijelentette, hogy ő személyesen vállalta el a támogatást és szavait soha se felejtem el: »Ha önök meg is tagadták a pénzt, én megadom nekik ...« * Vagy harmincan, magyarok és tótok, ültünk az ottawai csodálatosan szép parlament karzatán, mindegyikünknél piros-fehér-zöld magyar zászló volt; ebben a pillanatban felkaptuk, lengettük s a Himnuszt énekeltük... • Zboray Tivadar, miközben ezt elmesélte, maga is fellelkesült az emlékek hatása alatt, hatalmas alakja kiegyenesedett, mint egy öreg fenyő. S én csendes megindultsággal gondoltam gróf Esterházy Pál Grünspan Izidorra, a ki elment Kanaídába, hogy ott magyar városokat csináljon. Esterházy város ma is Kanada térképén van s örökké ott is marad ... ^ ' « De Grünspan Izidor már meghalt s Zboray és alapitó társai, Bruszkay Gyula és a többiek ott hagyták Kanadát, a melynek zord klímáját nem tudták elviselni. Levonultak a napsugaras, gyapot- és szamócatermő Louisianiába. Kanadában soksok magyar telepedett le azóta oda, ahol ők jártak valaha ... A kanadai kormányzat jelölte ki nekik ezt helyet a magyarság ősi jogán.. . Ennyit érdemes feljegyezni Ester-házy alapításáról, mielőtt az elsőt alapítók örökre elmúlnak ... Ezis hozzátartozik a magyar’kivándorlás] történetéhez. 4^^' Pásztor Árpád. V. v" V ^marnomArpAdhon 9. oldal ^