Az Est, 1915. július (6. évfolyam, 183-213. szám)

1915-07-11 / 193. szám

Vasárnap, Július 11, IfeCST miatt, mindekinek külön öltöző­­­fülkét kellene biztosítani. Néhány nappal ezelőtt elkobozták a Guerre Socia­le-t, mert a cenzúra tilalma ellenére közölte Hervé vezércikkét, a­mely arról szólt, hogy ha a had­vezetőség a muníció­hiány miatt egy tielyi offenzívát folytatni nem ké­pes, maradjon defenzívában, de ne áldozza fel haszontalanul sok tíz­ezer francia életét. A lapok ter­mészetesen nem közölték a német h­adijelentéseket és nem adnak ki veszteséglistát. Még az angol lapok iránt is bizalmatlanok. A politikai és vallási viszály. A há­ború kitörésekor az összes pártok »szent egyetértést« fogadtak. A »szent egyetértést« először a klerikálisok szegték meg. Elérkezettnek látták az időt, a­mikor megvalósíthatják programjukat a radikálisok rová­sára. Minden háború magával hozza a nacionalista és vallásos érzelmeket, de a klerikálisok ezt a túlzásig akar­ták felfokozni. Jeanne d'Arc kegyébe ajánlották az országot, a kórházakat a papok és a befolyásuk alatt álló ápoló­nők segítségével térítő­ területté vál­toztatták, megtiltották a sebesültek­nek, hogy halpárti lapokat olvassanak, stb. A templomokban a papok a né­metek beözönlését Isten igazságos büntetésének hirdették. A csapást szerintük csak akkor szünteti meg az Úr, ha Franciaország ismét az Egyház hűt védelmezője lesz. Maga a kormány is hátat fordít a képviselőház radikális és szocialista többségének. A cenzúra sokkal szi­gorúbb a radikális lapokkal, mint a jobboldal lapjaival. A két nagy párt még a hadvezető­séget illetőleg sincsen egy nézeten. A jobboldal soha sem ír lelkesedéssel Joff­re tábornokról, mivel szabad­kőműves. Az ő reménységük Pau és de Castelnau, a­kiknek royalista érzel­mei ismeretesek. A liberális polgárság Joffre-t élteti, a szélsőbaloldal siránkozik, hogy az ő emberüket, Sarrail tábornokot igaz­ságtalanul mellőzik. Pau a kíméletlen offenzíva híve, Joffre pedig halogató, várakozó álláspontot foglal el. A marnei csata óta ugyan ritkán vál­toztak a hadállások, s akkor sem min­dig a franciák javára, de a nép nem nagyon haragszik ezért Joffre-ra,mert az a legenda született körülötte, hogy kímélni akarja a fiatalság vérét. Különösen a falvakban kezd a háború népszerűtlenné lenni, mert ott hiányzik legjobban a férfikar és a pénz. Egy falusi tanító diák fia, a­ki otthon töltötte a pünkösdi ünnepeket, elmondta nekem, hogy a falvakban az asszonyok hangosan követelik vissza »embereiket« s mikor a hatósá­gok megmagyarázzák nekik, hogy kívánságuk nem teljesíthető ma még, a mikor Északfranciaországban a né­met az úr, az asszonyok csak azt hangoztatják : »Azzal nem törődünk, rögtön küldjétek haza embereinket.« A drágaság már meglehetősen nagy. Egy kiló vaj ára meghaladja az öt frankot. A jó hús kilója 4—5 frank, a cukoré 1.25 frank. Egy tucat tojás 1.50 frank, az égető szesz literje ugyanennyi. A tej literje 40 centime. A kenyér mindig barnább és barnább ''lesz és kilója 50—60 centime. Egy nagy vidéki város piaci árait jegyzem fel itt, Párisban különösen a vaj és a hús ára sokkal drágább. A drágaság oka a munka pangása, a­minek viszont több magyarázata van. 1. A francia egygyermek-rend­szer most kezdi magát megboszulni. Sok házaspár, a­ki reggeltől estig dolgozott, hogy egyetlen fiának szép jövőt biztosítson, annak eleste után céltlanul állva e világon, bezárta üzletét, gyárát, irodáját és parlagon heverteti pénzét. 2. A hadba vonultak családjának járó segélyt ügyetlenül osztotta ki a kormány. A katona hites feleségé­nek — ha az asszonynak nincs külön jövedelme — 1,25 frank jár és minden 16 éven aluli törvényes gyermekének 50 centime. Mihelyt azonban az asz­­szony annyit keres, hogy abból vala­hogyan megélhet, megvonják tőle a segélyt. A legtöbb nő természetesen e­miatt nem fogad el munkát, napjait benyélve tölti és unalmában h­iszik. A mezei munka érdekében végre a belügyminiszter elrendelte, hogy a mezei munkát végző asszo­nyok, még ha ezzel keresnek is, továbbra is megkapják az álllam­­segélyt.­­ Az ország elnéptelenedése sok gon­dot okoz a kormányzó köröknek. Franciaországban a halálozások szá­ma már a háború előtt is felülmúlta a­ születések számát és ez augusztus óta persze megdöbbentő módon foko­zódott, úgy hogy a jövő Franciaor­szág ijesztő képet vet előre. A szü­letések fokozását a Revue des Deux- Mondes azzal tartja megvalósítható­nak, hogy az állam minden gyermek után ezer frankot fizessen a szülőknek. Végül néhány szó a muníciógyár­­tásról. A német-osztrák-magyar had­seregek galíciai fényes győzelmei után az angol és a francia lapok rájöttek arra, hogy eddig elmulasztották azt, a­mi a háborúban a legfontosabb,­­— a muníciógyártást. A Temps szomorú szemrehányással írja, hogy míg a Krupp-gyárban a háború előtt 40 ezer munkás dolgozott, most pedig 110.000, addig a creusoti gyárban a 14.000 munkás száma augusztus óta 10.000-re szállott le. A halpárti lapok és képviselők szerint a muníciógyártás elégtelen­ségét az okozza, hogy az arzenálok munkásait a harctérre küldték és protekciós fiatal urakkal helyettesí­tették őket, a­kik néhány órára szívesen öltik magukra a munkás­zubbonyt, a­mely megvédi őket a németek golyói elől. Dalbicz radi­kális képviselő ezért néhány nappal ezelőtt heves támadást intézett Mil­­lerand hadügyminiszter ellen. A mi­niszter válaszában kijelentette, hogy „a háború elején­ voltak ugyan ha­sonló visszaélések, de ő azokat meg­szüntette. A baloldal gúnyos közbekiáltások­kal zavarta meg a miniszter beszédét, a­ki végre elvesztette türelmét és így fakadt ki : »Hát jó, bevallom, még mindig vannak az arzenálokban nem hivatásos munkások, de ezek tíz hó­nap óta annyira kitanulták új mester­ségüket, hogy lehetlen őket elbocsá­tani a­nélkül, hogy a muníciógyártás komoly késedelmet ne szenvedne.« * Internált honfitársaim közül sok­kal állok összeköttetésben. És mint­hogy egy Svájcban élő magyar úrinő szívességéből állandóan olvasom Az Est-et, barátaimnak is hírt adok min­denről. Néhány ártatlan hírről, mond­juk Désy Zoltán eltűnéséről, nyíltan írok nekik, az ententera kedvezőtlen híreknél azonban cselhez kell folya­modnom. ők tudatják velem, hogy meglehetősen jó bánásmódban ré­szesülnek, sokat olvasnak és szín­darabokat írnak. Orbók Lóránt pl. két darab, Kuncz Aladár és Németh Andor pedig egy-egy darab szeren­csés születését közölték velem leg­utóbbi levelükben. Galgóczy Tibor. 3. oldal. Lajos bajor király nyilatkozik harctéri útjáról Az Est tudósítójának Tíz napig volt után a bajorok kirá­lya, hogy mindenütt elöljáró csapa­tait a harctereken üdvözölje és lel­kesítse. A főhadiszállás — Krakó — Przemysl—Lemberg és az előrenyo­mult szövetséges csapatok legésza­kibb pontja (automobilon) volt az útja oda, vissza pedig a lupkovi szo­roson át Budapest—Bécs—München volt az útiránya. Vasárnap délben érkezett haza és 3 órakor délután már kinn volt a müncheni lóverseny­téren, hogy megnézze ott Dodemir nevű lovának győzelmét. A verseny­térre négyesfogaton jött, de nem a mi metódusunk szerint van a négyes összeállítva. Elől jár a lovas fullajtár, a két pár lovat lóhátról kormányozza egy-egy lovas, kocsis nincs, hátul ül a vadász és komornyik. Rendőr vagy detektív se a kocsi körül, se egész délután, a­mikor a király a közönség közt, mint más »közönség« ide-oda járkál, sehol sem látható. A királyok legjobb védelme népük szeretete. Véletlen tanúja voltam egy jele­netnek, a­mi megmagyarázta ne­kem, hogy személyileg miért szereti úgy a bajor nép az ő királyi család­ját. Starhembergbe utaztam München­­ből. A Starhemberg előtti utolsó állo­máson nyaralóhelye van a királyi családnak, oda utazott ezzel vo­nattal a királyné kíséretével. Egy másodosztályú kocsi volt rezerválva »udvari kocsi «-nak. Én a közvetlen mellette lévő ko­csiba jutottam, müncheni polgárok és úrinők közé, természetesen — itteni szokás szerint — a harmadik osztályon. Mühltalnál megáll a vonat. Mi az ablakokhoz tolulunk. A királyné kiszáll. Mindenki köszön neki, ő jókedvű mosolylyal fogadja. Egyszerre odajön az én ablakomhoz, felnyújtja a kezét, a mellettem álló hölgy nagyon erőlködik messzire le­­nyújtani a magáét, hogy a király­nénak ne kellessen nagyon felfelé nyújtózkodnia, így fognak kezet! És a kir­yné sorra kikérdezi, hogy mit csinál a kis »bun« és a »médi« ? Milyen bizonyítványt kap­tak ? Kiszitta-e már nagyon a nap őket ? Utólag megtudtam, hogy a hölgy a »Münchner Neueste Nach­richten« egyik kiadójának felesége volt. Miután ez nem csinált modor, hanem évtizedek óta természetes érintkezési mód a királyi család és népe között, ezért érthető, hogy a király megjelenése a harctéren nem babéraratás, hanem a bajor katonák buzdítása és lelkesítése volt. De in­nen érthető, hogy Lajos király Lem­­bergbe érkezvén, első dolga volt gyalog, kíséret nélkül bebarangolni Lemberg városát. Minket magyarokat különösen még azért is érdekelhet a bajor király, mert ő — a mi saját királyunk kivé­telével — az egyetlen uralkodó a világon, a ki a mi magyar nyelvünket érti és beszéli. Lehetőleg minden év­,­ben ellátogat sárvári birtokára és környezetében mindenki megtanult már legalább egy pár szót magyarul A kivel ez urak közül beszél az em­ber, el is dicsekszenek ezzel a ma­gyar tudományukkal. Ő felsége környezete utján azt a kérelmet terjesztettem elő, hogy lenne szabad a király nyilatkozatát közzétennem harctéri utjának benyom/"t másairól. Kérelmemre nemcsak az engedelmet, de igen érdekes nyilat­kozatokat is kaptam. — A legnagyobb mértékben megörvendeztetett, hogy ő fel­ségét az osztrák császárt és magyar királyt olyan jó erő­ben, egészségben és in trefflicher Rüstigkeit találtam. (Ennek megítélésében a bajor király szakértő, mert az ő ősz szakállá­­val egyáltalán nincs arányban minden mozdulatának ifjú fris­­sesége és erőteljes bass-bariton­­jának érces csengése.) — A­mit utamon és a fron­ton tapasztaltam, m­inden tel­jesen kielégített. A sok szövet­séges osztrák és magyar, vala­mint német csapatok, a­miket láttam, mind a legjobb benyo­mást tették rám és a legtelje­sebb elismerésemet nyilvánít­hattam azok magatartása fö­lött. De nem is csoda, hogy e katonák csupa előretörő hévtől és buzgalomtól vannak áthalva, hiszen már benne vannak az ellenség folytonos hajszolásában és győzelmes felgörgetésében. (Aufrolien.) — Magyarországi csapatok­kal is találkoztam és örömömre szolgált, ha tisztjeikkel és az után vasúti tisztviselőkkel ma­gyarul beszélgethettem. Gróf Andrássy Géza őrnagy, az automobil - csapatok parancs­noka kisért és a Böhm-Ermolli generális által Lemberg bevé­tele alkalmából adott »Tafel«­­nél résztvett az önök Tiszájá­nak barátja, a férfias megjele­nésű Beöthy Pál parlamenti elnök is. E nyilatkozatokat bizonyára szí­vesen fogja olvasni a bajorok kirá­lyát és a bajor népet szerető magyar közönség, mert rólunk magyarokról is jó szívvel beszélnek olyan helyről, a­honnan a szó elhallatszik. Pályi Ede. VII. VOHÁNT-UTCJI 20. 17. Sip­ó utca sarkán, gyönyörű kerthelyiség, kitűnő konyha. MITTROVATZ Jt. vendéglős GÉPTELEPET keresek bérbevételre, legalább 8 esztergapaddal, 1 fúrógéppel, 1 köszörűgéppel, megfelelő erőforrással berendezve, üzemképes állapotban, Pesten vagy közvetlen környékén. Esetleg társulnék üzemben levő ily telephez, írásbeli ajánlatokat kérem alockner hirdetőjébe, Semmelweis­ utca 4. szám .Géptelepi jeligére dupla borítékban. Jelzálogkölcsönöket földbirtokokra és budapesti házakra I. és II. helyre 50.000 koronától kezdve a legmagasabb összegig előnyös kama­tozás mellett gyorsan folyósittatunk. Strasser Emil és Tsa­rcanKüziete Budapest, V.,Visegrádi­ u. 15. Tel: 37-35 lemmmmmmmmmmmmmm

Next