Az Est, 1915. július (6. évfolyam, 183-213. szám)
1915-07-11 / 193. szám
Francia fölön Délfrancia,ország, június hó A francia miniszterelnökig felnyúló protekció folytán a háború kezdete óta a legteljesebb szabadságot élvezem. Néhány hónapot Párisban töltöttem, majd beutaztam Nyugatfranciaországot és néhány hét óta Provenceban üdülök. Tíz hónap óta alkalmam volt a társadalom minden rétegének véleményét kikérdezni. Előkelő újságírók, egyetemitanárok, diákok, kereskedők, nagy- és kisiparosok, munkások és parasztok között osztottam meg időmet. Cikkem pontosan beszámol, miképp vételeinek a franciák ellenségeikről, szövetségeseikről és a háború befejezéséről ? Lelkiismeretesen vázolom Franciaország politikai, társadalmi és közgazdasági állapotát. A háború első napjaiban általában október végére várták az entente diadalát és a békét. Hisz ismert nevű közgazdászaik pontosan kiszámították és bizonyították, hogy Németország gabonakészlete csak kevés hónapra elegendő. Népszerű tábornokaik jóslása szerint csak két nagy ütközet lesz a nyugati harctéren : az első szeptember elején, a második október közepe felé. Erősen bíztak az orosz hadseregében. A charteroi-i »stratégiai visszavonulás« sem józanította ki teljesen a népet, mert ugyanekkor a Malin öklümnyi nagyságú betűkkel adta tudtát, hogy a kozákok már csak »öt napi járóföldre vannak Berlintől«. De mikor néhány nappal később a németek a hadijelentés szerint hirtelen és váratlanul Saint-Quentin környékén tűntek fel és az oroszok osterode-i »jelentéktelen kudarca« is kiderült, a közvélemény hirtelen kiábrándult,' nyugtalan és elégedetlen' lett. Clémenceau lapja, az akkor még L’homme libre erősen támadta Messimy hadügyminisztert a hadijelentések elégtelensége és pontatlansága miatt. Charleroi után — mint ismeretes — kormányválság következett,, be racionalista és klerikális színezettel. Alig hogy az új kormány megalakult, von Kluck serege elől Bordeauxba szökött, amit a baloldali lapok még ma sem bocsátanak meg neki. A marne-i csatát megelőző »tragikus hetet« Párisban töltöttem. Láttam a túlzsúfolt állomásokat, ahol ezer és tízezer család várt napokon át, hogy a kormány példáját kövesse. Láttam a német Taubékat Paris fölött. Hallottam a charleroi-i katasztrófa kommentárjait. A legtöbben Ilyan tábornok árulásának tudták be a franciák veszteségét, néhány újságíró bizalmasan megsúgta nekem, hogy ■*az angolok kényelemszeretete és lassúsága az oka mindennek. A »tragikus Mt« annyira lesújtotta Párist, hogy a marne-i győzelemnek sem tudott örülni. A k^pta pedig az aisnei csata isfnen mutatja, hogy az új német fo gnta végleges és átérhetetlen, teljes apátja állott be az országban. XLx círessség. A háború első napjaiban a németek meglehetősen rosszul állottak a francia közvélemény előtt. Lehetségesnek tartották ugyan, hogy a német hadsereg erősebb, mint a francia magában véve, de kizártnak tartották, hogy az egyes két franskia-angolorosz hadseregnek három nőnapnáltovább ellenállhasson. Ma persze mindenki máskép vélekedik a németek erejéről. A francia sajtó felháborító durvasággal támadja a németeket. Nem hiszem, hogy a szerb újságokban hasonló szellemtelen és otromba cikkek jelennének meg. Egy nagy szabadkőműves, lap két héttel ezelőtt pl. arról cikkezett, hogy, a németek nem tartoznak az emberi fajhoz, hogy vadállatok , egyszerűen le kell őket bunkózni. Mintha a híres francia esprit hirtelen eltűnt volna. Élclapjaik abban merülnek ki, hogy a németek gyilkosok, éhes gyilkosok. A megszállt területen rabolnak, ártatlan nőket és gyermekeket öldösnek, odahaza pedig éheznek. Atlétáik a kenyértől annyira elgyengültek, hogy már az ötkilóst isem®tudják fölemelni. Katonáik ezerszámra adják meg magukat a jó kenyér reményében. A németek kaszárnyái kiürültek és most gyermekeket és hosszúszakállu aggastyánokat állít a császár hadba. A császár 1. a képeslapok állandó alakja. Itt Krisztus előtt térdel bűnbocsánatért esdekelve, de a Megváltó természetesen elfordul tőle, mert ártatlan papokat mészároltatott le és a reimsi székesegyházat bombáztatta. Ott éjjelenkint felriad és légióit kéri vissza tábornokaitól. Csak egy ember népszerűtlenebb itt, mint a császár, a fia, a trónörökös. Ő a porosz arrogancia megtestesítője, atyjának rossz szelleme, akit mindenki gyűlöl. A német,tábornokok közül Klock és Hindenburg meglehetős tekintélynek örvendenek. Néhány hét óta Mackensenvezérezeredes nevét is megtanulták. A német, magyar és osztrák nehéz tüzérségről mindenki bámulattal beszél, különösen, amióta Dünkirchent 38 kilométer távolságból bombázták és "Galíciában "(ofoSZ jelentések szerint) naponként hétszázezer bombát szórtak ellenségükre. Monarchiánkat inkább sajnálják : rászedett és beutatott áldozatnak hiszik. Egy Smit négű berni újságíró komolyan hazudja a Petit ■ Purisimben, hogynálunk ,már a I1—15. éves gyermekeket és a 60—62 éves aggokat viszik a lövészárkokba. A törököket eleinte senki sem vette komolyan, idén csak koncentrációs táborokba sem vitték őket. Amióta azonban rájöttek arra, hogy Konstantinápolyba mégsem lehet egy hónap alatt eljutni, kezdik nagyon nem szeretni a törököket. XI szövetségese is. Az angol , önkéneseket az első hetekben hangos lelkesedéssel fogadták a francia városokban. Parisban, a malméi csatát megelőző napokban láttam egy angol ezred átvonulását ; a francia nők kézről-kézre adták a katonákat és erőset cuppantottak szájukon. Amióta azonban Kitchener milliós serege még mindig leesik és Bloyd-George beszédeiből kiderült, hogy Anglia még saját kis hadseregét sem képes munícióval ellátni, erősen népszerűtlenek az angol katonák.. Az orosz. Amíg Ostorodéról és Tannenbergről nem tudtak a franciáik, a mozikban minden egyes esetben frenetikusan megtapsolták az orosz katonákat. Heteken át álmodtak itt a kozáklovak földrengető dobogásáról, a kozákok hosszú lándzsáiról.Augusztus végén hivatalosan jelentették Königsberg teljes körülzárását és Breslau közeli elestét. Azeposz jelentések olyan furcsa stílusban vannak írva, hogy Berthaut tábornok, a Petit Journal katonai szakértője, már többször írta, hogy nem érti azokat. Amikor Lodz bevétele után a német csapatok csaknem Varsóig jutottak, a francia közönség elvesztette az oroszokberlini bevonulásába vetett reményét. Négy hónapon át csaknem, minden nap olvastunk Przemyslről. Négy hónapon keresztül volt »Przemysl eleste csak napok kérdése«. A vár átadását úgy ünnepelték a francia lapok, mint a háború legnagyobb eseményét. Most pedig, mikor a szövetséges csapatok Przemyslt néhány nap alatt foglalták el ostrommal, minden lap katonai szakértője igyekszik kollegáját, a vár értéktelensége körül túllicitálni. Hindenburg győzelmei után Berlin helyett Budapest lett a fő cél. Budapest, azaz inkább a nagy magyar Alföld, az Alföldnek búzája és marhája. A kaukázusi harcokról keveset írnak az oroszok. Néhány földrajzismerőn kívül senki sem sejti, hogy ezek a harcok mind orosz területen folynak. A belgák. Az első három héten alig volt szó másról, mint a belgák — és »katona-királyuk« hősiességéről. Amióta azonban a belga menekülők klözönlötték Franciaországot, folytonos segélyt kérnek, de dolgozni nem akarnak, a zsugori francia polgárság rossz szemmel nézi szegényeket. A belgák, akikkel alkalmam volt beszélni, hálátlansággal vádolják a franciákat. Folytonosan azt hangoztatják, hogy ha ők nem védték volna Liége-t és Namurt, a németek már kilenc hónap óta Párisban volnának. A belgák szétszóródtak, kormányuk behívó parancsának nem engedelmeskednek és már alig érzik nemzeti összetartozásukat. Az olaszok. Már augusztusban kezdtek itt az olaszok beavatkozásában bizakodni. A párisi lapok Charleroi után biztatták a közönséget, hogy Itália csak az új pápa megválasztását várja és aztán rögtön Ausztria ellen vonul. A csalódás után az egész télen nem volt szó az olaszokról. Május elején ismét kezdtek bízni az olasz intervencióban. A hónapokon át tartó huzavona annyira kifárasztotta és idegesítette a franciákat, hogy május 20-ának már alig tudjak örülni. Nem tudom, mi történt Párisban, de egy közel 200.000 lakost számláló városban, ahol akkor tartózkodtam, nem volt sem tüntető körmenet, sem lampion, egyetlenegy éljen kiáltás sem. Sohasem szerették itt az olaszokat, ma sem nagyon bíznak becsületességükben és hadseregüknek erejében. Néhány héttel az intervenció előtt beszélgettem Olaszországról egy kapitánynyal. »Nem szeretném, — mondotta — ha Itália velünk küzdene , Ausztria megverné s a szégyen az entente-on ragadna. A szerbek. Szerbiáról kevés szó esik. Elismerik, hogy a szerbek hősiesen küzdöttek, sajnálják őket a tifuszcsapás miatt. Másrészt haragusznak rájuk, mert megakadályozzák az új balkáni szövetség megalakulását. Montenegróról itt csak annyit tudnak, hogy osztrák repülők bombákat vetnek Cetinjére, Antivákra és Podgoricára. A semleges államok. — Az Egyesült Államokat illetőleg hullámzik a közvélemény. Amikor Wilson elnök meg akarta vásárolni az amerikai kikötőkben tartózkodó német kereskedelmi hajókat, gazembernek mondták, mikor azonban a Lusitania elsülyesztése mint jegyzéket intézett Németországhoz, hirtelen nagy államférfiú lett. Ma, amikor kitudódott, hogy a jegyzék hangja nem harcias, az »erélytelen elnök« címet kapta, Bryan volt államtitkárt német bérencnek tartják, Rooseveltben erősen bíznak. Hollandia ellen nagy a harag, mert Németországot élelemmel látja el. Ugyanígy vélekednek Svédországról. Venizeloszt óriási államférfiúnak tartják, a görög királynak és a királynénak halálát kiváltják. A »bolgár szfinksz«-ről nagyon eltérő a vélemény. Gustave Hervé pl. a Guerre Socialeban állandóan szimpátiával ír róluk. Románia magatartása kellemetlenül lepte meg a franciákat. Biztosra vették, hogy a háború kitörése után néhány héttel a román hadsereg bevonul Erdélybe. Hónapokon át Olaszország habozásának tudták be Románia semlegességét ; a két állam ezt fennálló szerződésre mindenki esküt tett volna. Ma Take Ionescu a reményük, Carp és Marghiloman reményük gátlói. Ha az aratás után (amit itt még remélnek) Románia az entente mellé áll, a román hadsereg hős hadsereg lesz, ha semleges marad, a sajtóban megkapja a magáét. — »A háború előtt nem hittük volna, — írja Clémenceau, hogy Spanyolország oly rossz indulattal van irántunk.« M Ifoá&oriu B&refezése Az aisnei csata, a mely két-háromnégy hétig tartott, a nélkül hogy a „ német sereg hátrahúzódott volna, bizonyította be a franciáknak, hogy ellenségüket nem fogják néhány hét alatt legyőzni. Ekkor kezdtek a lapok a várszerű lövészárkokról írni, a melyek megakadályozzák a nagy hadmozdulatokat s ekkor jöttek rá arra, hogy három hónap élte et s Németország mégsem halt éhen. Komoly hangon írták ekkor a közgazdászok, hogy kollégáik tévedtek, Németország nemcsak három hónapra látta el magát élelemmel, hanem kilenc hónapra. Türelemmel kell tehát lenni, nem nagyon soká, csak a tavaszig, akkor Németország kénytelen lesz kapitulálni. Közben folyton gyors idegen beavatkozásban bíztak. Soká Japán volt a reményük. Még Clémenceau is elhitte, hogy 500.000 japán csak arra vár, hogy az entente segítségére siessen. A japán intervenció elmaradt, Görögország nem akart az entente-ért elpusztulni. Itáliában jobban hatott a pénz. De ime, az olasz intervenciót a nagyszerű galíciai diadalok követik, Kitchener »milliós serege« késik, Gallipoli félszigeten a szövetségesek alig jutottak előre, a német tengeralattjárók megjelentek a Dardanellák előtt, a húsvétra hirdetett »nagy offenzíva« elmaradt, a színes katonák nem váltak be, — Istenem, mikor leszünk már győztesek ? November felé, — felelik a lapok, — a németek nem bírnak ki egy újabb téli hadjáratot, Románia remélhetőleg követni fogja Olaszország szép példáját, Venizelosz pártja többségben van, — az egész világnak csak nem állnak ellent a németek ... , ' ,i , f . ,*, 1 el User állapotait. A cenzúra, Madame Anasthasia (ez a cenzúra csúfneve) a radikálisok vesszőparipája, a cenzúrát vetik legtöbbször a kormány szemére. S igazuk is van, mert a cenzúra tényleg ostoba módra garázdálkodik. Gustave Hervé, akit régóta ismerek, panaszkodott egyszer előttem, hogy a bölcs cenzorok letiltották egész vezércikkét, amelyben pedig nem volt szó sem hadititkokról, sem kormánytámadásról; egyszerűen arról írt, hogy a sorozóbizottság előtt, az embernek veleszületett szemérme .