Az Est, 1916. január (7. évfolyam, 1-31. szám)

1916-01-09 / 9. szám

Vasárnap, 1916 január 9. JWZ­ST Hamilton jelentése az angolok dardanellai vereségéről London, január 7. (Magyar Távirati Iroda) A Reuter-ügynökség jelenti: Ha­milton tábornok utolsó jelentése rész­letesen ismerteti a Gallipoli-félszige­­ten a kombinált ütközetek előtt és alatt végbement hadműveleteket. A jelentés azzal kezdődik, hogy a muní­ció- és az új csapatszállítás lényegesen, csökkent, a Gallipolin álló csapatok között nagy pusztításokat okoztak a betegségek, de azért a csapatok szel­leme jó volt és szentül bíztak a győ­zelemben, mikor Kitchenertől októ­ber 1-én távirati felszólítás érkezett Hamiltonhoz, hogy küldje be a vesz­teségekről szóló pontos kimutatást, a­mely esetleg maga után vonhatja Galli­poli kiürítését. Hamilton azt válaszolta, hogy el­képzelhetetlennek tartja ezt az intéz­kedést. Október 16-án azután távirati uton visszarendelték őt Londonba, mert a kormány a felelős parancsnok­tól akart véleményt a kiürítés kér­déséről, a­mely a legközelebbi időre volt tervezve. A jelentés legnagyobb részét az augusztusi borzalmas csaták leírása tölti ki. A törökök Suvlánál a szó szoros értelmében meg voltak lepve­­ támadás következtében, de mivel tűrhetetlen forróság uralkodott és­­ csapatok ki voltak merülve, mert nehéz terepen folytonosan harcban állott­ak és a vízellátás leküzdhetet­­en akadályokkal járt, elhatározta Ltopford tábornok hadosztályparacs­­nokkal együtt, hogy pihenőt adnak a csapatoknak. Az a tizenk­ét órás pihenő, a melyet­­ csapatok kaptak, lehetővé tette a tö­rököknek, hogy segítséget hozzanak má­suknak s igy történt, hogy a török Haderő egyre növekedett, a­minek az lett a következménye, hogy a brit csa­patok kénytelenek voltak az elfoglalt hadállásokból kivonulni. Mivel a brit csapatok gyorsan le­apadtak, a törökök ellenben bővel­kedtek munícióban és nagy segéd­csapatokat is kaptak. Hamilton tá­bornok sürgősen kért táviratban ötvenezer főnyi friss csapatot. Ha eze­ket azonnal küldték volna, írja Ha­milton, flottánk még szabad utat vág­hatott volna magának Konstantiná­poly felé. (?) Csalatkozása annál na­gyobb volt, mikor értésére adták, hogy nem küldhetik a kért segédcsa­patokat. Rotterdam, január 7. (Az Est rendes tudósítójának távirata) Az angol lapok élénken kommentál­ják Hamilton jelentését, a­melyben beszámol az augusztusi Dardanella­­harcokról és különösen arról az ütkö­zetről, a­mely a Suvla-öböl terüle­tén folyt le, és az angolok nagy vere­ségével végződött. A Times vezér­cikkében azt írja, hogy a dologban a legcsodálatosabb az, hogy Hamilton augusztus 8-án a Suvla-öbölnél na­gyon jól tudta, hogy mit kellene csi­nálnia és még sem tette meg azt. Az augusztus 9-iki és 10-iki har­cokban az angolok Bird­wood tábor­nok parancsnoksága alatt 10.500 em­berrel vettek részt a harcokban, ezek közül 6000 veszett el. V. 1­. Rotterdam, január 7. (Az Est rendes tudósítójának távirata) A Westminster Gazette szerint Ha­­miltonnak ilyen nagy vállalkozásnál nem lett volna szabad mindent egy lapra feltenni. Ez a hiba maga után vonta a többit és annak a reménye is ki volt zárva, hogy a végzetes tévedést jóvá tehették volna, mert nem lehetett erősítéseket és új csa­patokat odaküldeni. Ezért a leg­fontosabb, hogy végre az angol had­sereg vezetését több ember vette át, a­kik tanácskoznak, mielőtt valamit végrehajtanak és megbeszélik a szö­vetségesekkel, hogy minden akció egységes terv szerint történjék. V. D. Egy Wertheim-szekrény titok­zatos elhurcolása és kirablása ■— Az Est tudósítójától — Szerdáról csütörtökre virradóra az Aszód melletti Nagykarlas köz­ségben olyan esemény történt, a­mely sokáig emlékezetes marad a falubeliek számára. A községházáról éjszakának idején elvitték a Wertheim­­kasszát, kocsin kihúzták a határba és a­mi a legritkább esetek közé tar­tozik, fejszecsapásokkal felhasították. Felfeszítették a belső trezort is, a­melyből a tettesek körülbelül tizenöt­ezer koronát loptak el. Ennek az ösz­­szegnek legnagyobb része a nép közt kiosztandó hadisegély volt. Az isme­retlen tettesek elmenekültek. A faluban mindenki, még az éjjeli őrök is mélyen aludtak, a betörést csak hajnalban vették észre. A köz­ségháza mellett lakó Fehér Antalné a hajnali vonattal Pestre akart utazni. Hajnali három óra tájban át­ment a községháza másik oldalán lakó szomszédjához, Fehér Györgyné­­h­ez, mert az is Pestre készült. Fehér Györgyné kapuját nyitva találta. Az udvaron azt is észrevette, hogy Fehér Györgyné kocsiját szétszedték, az elejét elvitték. A két Fehérné meg­ijedt, mert kétségtelennek látszott előttük, hogy betörők jártak a por­tán. Együtt mentek el a közeli köz­ségházára, hogy a jegyzőt felkeltsék. Legnagyobb meglepetésükre a köz­ségháza ajtaja is nyitva volt s tágra meredt a szemük, mikor beléptek az udvarra. A tanácsteremben és Ke­mény­fi Gyula jegyző szobájában pet­róleumlámpás égett, a szobákban igen nagy volt a rendetlenség. Fel­­zörgették a szomszédos szobában alvó jegyzőt, a­ki természetesen nyom­ban felkelt. A­mint belépett a tanács­terembe, észrevette, hogy hiányzik a Wertheim-kassza. Saját szobájában pedig az íróasztalt feltörve találta. Elvitték belőle négyszáz korona kész­pénzét. A jegyző az esetről nyomban értesítette a közeli csendőröröket. Reggel öt óra tájban egy Kálló községbeli ember jelentette a községi bírónak, hogy a határban az út mentén összeroncsolt Wertheim­­kasszát látott. A falu vezetősége ki­sietett a határba, a­hol csakugyan megtalálták a Wertheim-kasszát, de hiányzott belőle az egész pénz, körül­belül tizenötezer korona. Ebből tíz­ezer korona kiosztandó hadisegély volt, ötezer korona pedig a község különböző alapjaiból állott. A Wert­­heim­-kasszát hosszában fejszecsapá­­sokkal végighasították. A kassza mel­lett három fejsze feküdt. Kettő a községházáról került oda. A tettesek ugyanis magukkal vitték a Wertheim­­kassza mellett bűnjelként őrzött két fejszét is. A harmadik fejszét pedig ugyanazon éjszakán Deák Mihályné kamrájából rabolták el. Csak reggel tudták meg a falubeliek, hogy a rablók Deák Mihályné házában is megfordultak az emlékezetes éjszak­án. Deák Mihályné és leányának, La­­dos Mihálynénak előadása szerint kö­rülbelül fél egy óra lehetett, a­mikor neszt hallottak a házuk körül. Lados Mihályné­ kinézett az ablakon, vilá­gosságot vett észre. Testvérével ki­ment az udvarra, hogy megnézze, mi történik. Egy magastermetű, pi­­rosarcú, kipödört bajuszú, zöld ka­bátos, csizmás ember egy másik, ala­csony, zömök ember társaságában éppen készült batyuba kötni Deák Mihályné fejszéjét, Ladosné hadba­­vonult férjének kabátját és néhány fajkendőt. Ladosné bátran szembe­száll­ a rablókkal: *— Miért jönnek a szegény emberhez rabolni ? És még reprodukálhatatlan gorom­baságokat mondott, mindez azonban a rablókat nem tántorította meg el­határozásukban s a nélkül hogy egy szót is szóltak volna, a nélkül hogy Ladosné a rablók hangját hall­hatta volna, összeszedték a cókmókot és elvitték. Miután a rablók eltávoztak, La­dosné kiment a sorra, torkaszakadtából kiáltotta hosszú időn át: — Strázsa, éjjeli őrök, a faluban rablók vannak ! A faluban azonban mindenki mé­lyen aludt, még az éjjeli őrök is. Mint később kiderült, két éjjeli őr éppen ezen az éjszakán, a­nélkül hogy ezt előre bejelentette volna, nem teljesí­tett szolgálatot, a másik kettő pedig a községháza bikaistállójában aludt. Csak reggel felé hallotta meg egyik­másik szomszéd Ladosné kétségbe­esett kiabálását, de akkorra a tette­sek már a határon túl voltak. A községházáról lopott két fej­szét összezúzott állapotban találták. Ebből azt lehet következtetni, hogy Deákné házába csak azért hatoltak be a rablók, mert akkor még nem vé­geztek munkájukkal s még egy fej­szére volt szükségük, mert az első kettő használhatatlanná vált. A kassza közepének teljes felhasítása következtében a zárak lemásottak s így egyszerűen kinyihatták a vastag ajtót. A belső trezort ugyancsak fej­szével feszítették fel. Érdekes, hogy a rablók a helyszínen hagyták a Lados­­nétól elrabolt holmit. Forró Sándor csendőrjárásőrmester és Sándor Ferenc aszódi őrsvezető vezetésével tizennégy csendőr meg­kezdette a nyomozást. Megállapítot­ták, hogy a községháza kapuját az egyik tettes, a­ki hatalmas erejű ember lehet, puszta kézzel nyitotta fel, feszítővas nélkül elhajlította a kapu závarját. Sándor Ferenc őrmester véleménye szerint a tettesek úgynevezett »át­húzó« tolvajok lehettek, a­kik előző­leg már a báró Schossberger-féle ura­dalomban is jártak, a­honnan két járomszöget csentek el. (Ezt a két já­romszöget megtalálták a községháza tanácskozó termében, a kasszának ottmaradt alsó része mellett.) A tet­tesek talán nem is tudták, hogy a községházára hatoltak be, csak úgy találomra nyithattak be a községhá­zára, mert az a falu legszebb épülete. A községháza helyiségében előbb felfeszítették ollóval a jegyző aszta­lát, azután pedig, miután meglátták a kasszát, fogamzott meg bennük az elhatározás, hogy azt is elrabolják. Nagy gondot okozhatott nekik azon­ban az, hogyan szállítsák el a három­mázsás pénztárszekrényt. A tettesek kínos helyzetükben bementek Fehér Györgyné házába, ott leemelték a kocsi elejét, a­melybe a községháza udvarában lévő öntözőgép kocsijá­nak rúdját illesztették bele. Azután kihúzták a kocsira tett kasszát a ha­tárba. Az Aszód felé vezető úton megtalál­ták a kassza egyik fatányérját, a­melyben ezüstpénzt tartottak. Ebből azt lehet következtetni, hogy a tet­tesek Aszód felé menekültek. A csend­őrök megállapították, hogy három ismeretlen, sáros ruhájú ember hajnal­ban elutazott az aszódi állomásról. Az egyik váltotta meg mind a három­nak a jegyét. Kaptak a csendőrök arról is jelentést, hogy a három ember így diskurált a vasúton egy harma­dik osztályú vagyonban: * — Nagy a drágaság ! — Nagynak nagy, csak az a jó, hogy pénz legyen, az pedig van ne­künk. Az elrabolt tizenötezer korona egy része ezüstpénz volt, körülbelül nyolc-tíz kilogram súlyú. Arra azon­ban a vonat utasai közül senki sem emlékszik, hogy zacskót, vagy vala­mely súlyosabb tartalmú tárgyat a gyanús embereknél látott volna. Szinte érthetetlen, hogy a tettesek­nek a legprimitívebb eszközökkel és a legbrutálisabb módon sikerült a bűntényt végrehajtani. A legrit­kább esetek közé tartozik, hogy kasz­­szarablást alkalmi tolvajok kövesse­nek el. A kassza melletti szomszédos szo­bában a jegyző és a családja aludt. Megkérdeztük a jegyzőt, hogyan le­het az, hogy a három mázsás kasszát úgy lehetett elcipelni a szomszédos szobából, hogy azt nem hallotta meg. A jegyző azt felelte, hogy éppen azon este fogfájása volt, még tiz órakor ébren volt s később, úgy látszik, éppen fájdalmai következtében mé­lyen elaludt. Megkérdeztük azt is, hogy miután a nép közt kiosztandó hadisegélyt lopták el, mikor kapják meg a lakosok a hadisegélyt. Éppen másnap — mondotta — akartam köztük szétosztani, de már­is intéz­kedtem, hogy sürgősen kapjak pénzt a hadisegély kiosztása végett. T. V. 9. oldal Számtalan f­érdezősködésre tudatjuk, hogy pompás édes érmésbort szállít Andrényi Kálmán utódai cég Aradon. TÁBORI POKRÓC darabja 6.80, 9.80, 13.50 kor., csavar-lábszárvédő 3.80 kor., teveszőr hósapka, térdmelegítő, has­­melegítő, szvetter, nadrág és a tárcolt trikó olcsó árban. Fekete és fehér vatelin métere 5.80 korona. gótta Áruház VI., Nagymező­ utca 12., és IV., Vámház­ köru­t 16. Zongorák JL LXLI“Karaztély«fSf hírneves acongorssfrermentaen» fjj Bpest, Vilmos császár«ut­at. I­n |[ # RÉGI EZÜST- ÉS ARANY­TÁRGYAKAT VESZEK magas árak mellett. SCHÖNWALD IMRE ékszerész Budapest, Deák Ferenc­ utca 21 Törzstelep, Pécs.

Next