Az Est, 1922. december (13. évfolyam, 274-295. szám)
1922-12-21 / 290. szám
. oldal. Száz százalékkal emelték a fogaskerekű tarifáját. A főváros közlekedésügyi bizottsága ma délben Hőnyi Dezső alpolgármester elnöklésével ülést tartott, amelyen a villamos vasutak árdrágításával kapcsolatosan a többi közlekedési eszköz tarifáját emelték fel A bizottság vita után hozzájárult a svábhegyi fogaskerekű vasút körülbelül 100 százalékos emeléséhez. A közlekedési ügyosztály az autóbuszon a vonaljegyet 35, az egész útra szóló jegyet pedig 60 koronában akarta megállapítani. Baránszky szerint ez olyan horribilisség, hogy senki sem fog ezentúl autóbuszon járni. Elég volna, ha 30, illetve 50 koronára emelnék a jegyek árát. kVkWAWVWVVVVVAVWVW Nagy vihar a belga parlamentben Párizs, december 20 Olyan viharos ülése volt tegnap a belga képviselőháznak, amilyenenl foghatót nem ismer Belgium parl menti életének történelme. Nikrmrenden volt a genfi egyetem Hamandosításáról szóló törvény janat és példátlanul izgalmas vita után — mint késő este jelentik Brüsszelből — hihetetlen izgalom közepette ment végbe a szavazás, miindössze négy szótöbbséggel szavazták meg a törvényjavaslatot.. .Nyomban az ülés után Franc gyaratügyi miniszter párbajra hívta ki Hujjsmans Pált, aki mint Brüsszel legutóbb megválasztott képviselője becsületében sértette E. Leszámolásra vagy fixumra elvállalnám üzlet, vállalat, magángazdaság vezetését, fejlesztését, esetleg revizorságát vagy titkárságát. ÍAjárdátok »Szakképzett-szituált« jeligére a kiadóba , Privát háztartástól jó állapotban levő (nem va-Lk! ebédlöszönyeget Keresek Asatomra. Ajánlatot »Szőnyeg 30s jeligére a klaridba Äfelroppáler Co p . k-»../ epikai intérste is. ■" Vii. kér., Hé.kócci út Sí. se. Modern szemüvegek, caiptatok, lorgnette!«, látcsövek és rajzeszközök legfinomabb kivitelben és legolcsóbb árban. . Zeiss Punotal üvegek ■ msmms&mmm Mindennemű folój”ks£é®éseSf, és fertőző ItoSrfeeteejségek ellen használjon musm KÁTRÁNYSZAPPANT valamint a közismert egyéb gyógyszappankészítményeit, u. m.: bórax-, lanolin-, gyér- , nick-, ken-, tannin-, lysol- stb szappanokat ítette. I A valódiságot &&■ rN| igazolja X1 férül a fácska védjegy és cégaláírás X.* Kaplintó mindenütt! G. Hell & Comp. A. G.Troppau Nagybani főraktár: S-Souczer Emil Holtán Budapest, VIII., Hunyadi ucca 43 Telefon: József 72—81. Karácssiip ajándéknak legalkalmasabb Sárcipő hotter gyártmánya. 360014 bloffergyártmány... «IVW fla ODgáklS laMtClpft 400014 f€riisárcipőSS 3300 U fiazicipő,T.“r.,tö rtalp: 1200 m IMziCipo^^A: 250014 tornacipők fehér és egyéb színekben. a férfiak,nők és gyermekek részére U|flFflK mélyen leszállított árban. Schafer-cég, I., Döbrentei tér 4—6. Telefon 5—71. Slarisnyaneműek olcsón árusíttatnak Mindazoknak, akik mélységes gyászunkban részvétükkel felkerestek, ezt úton mondunk köszönetet. Pollák Oszkárné, Horváth Géza és családja ! A tőzsde igazgatósága a szerdai hivatalos forgalom mellett foglalt állást A tanácsban megoszlanak a vélemények —Via lesz a döntés — Az Est tudósítójától — A tőzsdetagok körében mozgalom indult meg, hogy ezentúl mindennap legyen hivatalos forgalom, tehát szerdán és szombaton se szüneteljen a tőzsde. Az akció vezetői arra hivatkoznak, hogy immár vissza kell térni a normális állapotokhoz. A javaslattal tegnap délután foglalkozott a tőzsde igazgatósága, de a tárgyaláson kiderült, hogy a tőzsdei napok számának szaporítását illetőleg nagy ellentétek mutatkoznak. Végül is az igazgatóság a szerdai hivatalos forgalom mellett foglalt állást, azonban semmiképpen sem javasolja a szombati tőzsdei nap visszaállítását. A végleges döntés ma délben lesz, amikor a tőzsdetanács foglalkozik az indítvánnyal. Ebben az ügyben Frey Kálmán, a tőzsde alelnöke. Az Est munkatársának a következőket mondotta: — Úgy látom, hogy a tőzsdenapok szaporítását illetőleg a vélemények teljesen megoszlanak. Akik a tőzsdenapok számának szaporítását akarják, azok arra gondolnak, hogy a tőzsdei forgalom kissé már megcsappant és így a Giro- és Pénztáregylet anélkül is el tudná az ügyeket intézni, hogy szüneteket tartson. Arról szó sem lehet, hogy a szombati napot viszszaállítsuk, de még a szerdai nap visszaállítását is bizonytalannak tartom, bár igaz, hogy a hozzánk közeleső tőzsdéken módosították a tőzsdei napok számát, így Édesben állandóan változik a tőzsdei napok száma, Berlinben pedig egyik héten kétszer, aztán háromszor, sőt négyszer is tartanak hivatalos forgalmat. PORCELLANI, PÓTOLJ Bécsi értéktőzsde Pécs, december 20 (Megnyílás.) Értékpapírok : Angloi Bank 875.000, Bankverein 31.700, Osztrák hitel 42.200, Magyar Hitel 232.000, Depositenbank 14.000, Laenderbank 184.000, Unionbank 46.950, Zsivno 760.000, Államvasút 875.000-880.000, Délivasút 195.000, háromszázalékos Déli 634.000, Siemens 28.700, Alpesi 346.000, Krupp 351.000, Poldi-Kohó 670.000, Ilima 324.000-335.000, Skoda 822.000, Salgó 1.163.000, Osztrák Hofherr 22.500, Magyar Hofherr 112.000, Fakreskedelmi 360.000, AEV 25.100, Felten 155.000, Wagner 236.000, Kóburg 105.000. Irányzat: szilárd. Sertésvásár A mai sertésvásárra körülbelül 1900 darabot hajtottak fel. Príma urasági 480—470, príma szedett 440, közép 400—430, egyéb minőség 290— 429 korona között mozgott. Zürichi deviza-árfolyamok Buáapss:: 0.22.75 Zürich, december 2G Budapest Mai megnyitása 0.2275 Tegnapi zárlat 0.2275 Berln 0.0785 0.07.,/„ Newyork , 529.527.25 London, 24.40, 24.50 Párizs 39.40 39.— Milánó 26.95 26.95 Prága 15.80 45.075 Varsó 0.03 0.0325 Bécs 0.0075 0.0075 Zágráb 1.431.45 Bőrgarnitúrák • ebédlő székek,kis asztalkák és zongora- \ kokerlik kaphatók Antal IV. ker., Semmelweis ucca ** 7. szám. Telefón: 15—58 Selyem lámpaernyők lámpák, kandeláberek és csillárok uccasio«arakor n. Lányi, IV. ker .Váci ucca 69. sz. Telefón I «!&Sjf$©a ssSveSek I és az összes bélésárak a legolcsóbb árban kaphatók Huppert és Társa Budapest, V., Deák Ferenc ucca 14. — ORPA RU '»TOT 1 Tatai lmfoett karwhili és wieni koksz, porosz fűtő- és üzemszén, mindenféle Ülj? OLE* fi szén fuvar- és 4 vartóütéseiben, helyben és vidékre GISMOS cégnél. IV.. K&wolv kömüt T4.SZ. T te főn : József $*8—259—260 Olcsó cipőkl Míg a készlet tart. Női lakkcipők 4950 K Férfi box francia és amerikai4595 K Férfi box francia, betétes... ..........5500K e férfitékban Er-BC® Népszínház ucca 22 Különféle férfi-, női- és gyermekcipők nagy válaszban. Rendkívüli olcsó árak __I (—DIGESTCL—\ J A LEGTÖKÉLETESEBB EMÉSZTŐPOR . | v ^ Egy csukott és egy nyitott elsőrast^n ayt© sllrggsen, olcsóé« elasSéS Tőkeberek felésre is ki valóan alkalmas. A. K T., VI . Aradi ucca 40. sz. vájjon? Hányan tesznek anmaguknak szermehányást, hogy „.JSÍI későn győződtek meg az xraUij angol minőségű »DEDV« terpentines cipőkrém kiváló minőségéről Depó: vészeli Gyár, Práter ucca 53 Szerkesztő: Salusinszky Imre Kiadótulajdonos: Az Est lapkiadó r.-t Igazgató: Sebestyén Arnold Csütörtök, 1922 december 21. A szocialisták elállnak az indemnitás vitájától, ha visszavonják a rendtörvényt ~ —" A nemzetgyűlés elnöke tárgyal az ellenzéki pártokkal — Az Est tudósítójától — A nemzetgyűlés szünetét tudvalevőleg december 22-étől január 8-ig tervezték, ennek azonban az az akadálya merült fel, hogy ilyen módon előreláthatólag exrexbe kerülne az ország. Az exlexet két módon lehetne megakadályozni. Az egyik az volna, hogy a Ház holnap befejezné az indemnitás vitát, a másik pedig, hogy karácsony és újév között is tartana ülést. Hogy ezt az utóbbi megoldást elkerüljék, a házelnökség és külön a kormánypárt akciót indított üvegből, hogy a Ház holnap végezzen az indemnitással. Tegnap este az egységes párt értekezletén maga gróf Bethlen István miniszterelnök fejezte ki azt az óhaját, hogy még karácsony előtt kerüljön tető alá az indemnitás és ezért arra kérte a párt tagjait, hogy amennyiben az ellenzék elállna a szótól, akkor a kormánypárti képviselők se szólaljanak fel, hogy ilyen módon lehetővé váljék a vita befejezése. Ma délelőtt Scitovszky Béla elnök megkezdte tárgyalásait az ellenzéki pártokkal. Délben a szocialistákat kereste fel és igyekezett őket rábírni arra, hogy járuljanak hozzá ahhoz, hogy holnap délig be lehessen fejezni a vitát. A szocialisták erre azt válaszolták, hogy ők ennek a kívánságnak a teljesítésére hajlamlók abban az esetben, ha a belügyminiszter holnap délig visszavonja a rendtörvényjavaslatot. Amennyiben ezt a belügyminiszter nem tenné, akkor ők szabad kezet engednek a párt tagjainak és nem korlátozzák őket abban, hogy tovább is résztvegyenek az indentitás vitájában. Aszocialistáknak erre a kívánságára Scitovszky elnök azt válaszolta, hogy ebben a tekintetben ő nem illetékes és arra vonatkozólag nem tud választ adni, hogy a belügyminiszter hajlandó-e visszavonni a javaslatot.Mindenesetre mint üzenetet tudomásul vette a szocialisták kívánságát. Közölte egyebekben Scitovszky azt is, hogy amennyiben pénteken nem végeznek az indemnitással, akkor esetleg karácsony és újév között is ülésezni fog a Ház. A Ház a mai egyebekben néptelen ülésén folytatta az indemnitás tárgyalását. Este rá fognak térni az interpellációkra. Mindössze három kisebb jelentőségű interpelláció van bejegyezve, éspedig Kiss Menyhérté egy belügyminiszteri rendelet hatályon kívül helyezéséről. Nagy Ernőé a beregmegyei lakásrekvirálásokról és Csík Józsefé a földmunkások szervezkedési szabadságának megakadályozásáról. Szilárdulás a fösstimilBtyrgaltBín — Az Est tudósítójától — A mai tőzsdei magánforgalomban megjavult az irányzat és a legtöbb papír árfolyama emelkedett. A fordulat okát különbözőképpen magyarázzák, egyesek az általános és folyton fokozódó drágulással hozzák összefüggésbe. Az előfordult kötésekről a következő tudósítást kaptuk: Salgó 43.000, Izzó 46.000, Általános Kőszén 95.000, Új Georgia 62.500, Schlick 7900, Államvasút 33.500—34.000, Kohó 43.000 és Bárót 3300 korona. Árutőzsde A gabonapiacon langha irányzat mellett a tőzsdeidő első részében kis forgalom volt. Dunántúli és pestmegyei búzában 10.500— 10.000 koronás pénzajánlat volt, azonban kötés nem történt. Zsozs iránt hasonlóképpen nem volt érdeklődés. Névleges ára 7200 —7309 korona állomásról. A terménycikkek piacán is igen kis keretek között mozgott a forgalom. Budapesten fekvő szokványos minőségű zab 6650—6700 korona köözött váltakozott. Csöves tengeri feladóállomásról 4200—4300 korona. Morzsolt tengeri azonnali szállításra 6200—6300, januári szállításra 6600 korona körül. Takarmanyárna 6500—6600 korona minőség szerint állomásról. A sörárpa üzletfelem Búzakorpa 4750—4800 korona zsákkal együtt budapesti paritásban 100 kilogramonként. Az Athenaeum irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása, (Nyomdaiguzantos vvozuer in juac.)