Az Est, 1932. június (23. évfolyam, 119-143. szám)
1932-06-03 / 121. szám
I fürdőtelepet a saját érdekében tekintse meg, mielőtt bárhol Bővebbet és prospekvillatelket vásároltast:VI.Teréz körút 26 Péntek, 1932. június 3. — Botrány egy nevelőintézetben, Berlinből írják: A prenzlaui törvényszék nagy botrányper tárgyalását kezdte meg. Az egyik javítóintézet nyolc nevelője a vádlott, súlyos testi sértéssel és fajatlankodással vádolják őket. Nevelhetetlen fiuk számára alapították a hatóságok ezt a javítóintézetet. Az egyetlen hivatásos pedagógus csak az igazgató, a nevelői állásokat környékbeli gazdálkodók vállalták. A javítóintézet igazgatója hirdetést tett közzé a lapokban. Nevelői állásra kerestetnek olyan gazdálkodók, akiknek kedvük van fiatalemberekkel foglalkozni. A jelentkezők közül nyolc embert választottak ki és ezeket szerződtették. Valamennyiért a legfelháborítóbb brutalitással bántak a szerencsétlen gyerekekkel. Gumibotokkal verték őket a legkisebb fegyelmezetlenség esetén. Az egyik nevelő egy 16 éves fiú fejét addig verte a falhoz, amíg két tégla kiesett. Egyes nevelőket azzal is vádol az ügyészség, hogy a fiukat megrontották. A nevelők tagadják a súlyos vádat. A tárgyaláson kihallgatják tanúként az intézet több száz növendékét, úgyhogy előreláthatólag hetekig fog tartani a botrányper tárgyalása. — A norvég jegybank igazgatójának bűne. Oslóból írják: A rendőrség letartóztatta az állami jegybank Svelberg nevű igazgatóját, aki a bankjegyosztály vezetője volt. Az a vád ellene, hogy rengeteg bankjegyet ellopott. A forgalomból kivont és beszolgáltatott bankjegyek jobb példányait ellopta és helyükbe közönséges papírokat csempészett, amelyeket azután a kivont bankjegyekkel együtt hivatalosan elégettek. Az ellopott bankjegyeket azután ő újból becserélte érvényes bankjegyekre. Állítólag sokszázezer norvég koronával károsította meg az államot. — leütötték. Berecz Zoltán, a légügyi hivatal 39 éves tisztviselője Pesterzsébeten a Vörösmarty és a Wesselényi utca sarkán éjféltájban lakása fölé tartott. Egyszer csak egy kerékpáros fiatalemberrel találta szemben magát, aki kerékpárjáról leugorva a légügyi tisztviselőhöz lépett és valami tompa tárggyal fejbe vágta. A tisztviselő, akit szemén ért az ütés, elvesztette eszméletét és mire magához tért, támadója elmenekült. — Halálozás. Posner Jakab e hónap 1-én elhunyt. Temetése ma délután fél 4 órakor lesz a rákoskeresztúri szr. temetőben. — Meg lehet-e szüntetni a háborút? Amióta Trebitsch-Lincoln Ignác, a híres magyar származású szélhámos Csaokung néven buddhista pap lett, Kínában ismét nagy érdeklődés mutatkozik iránta. Az érdeklődést még fokozza az is, hogy az egykori híres angol képviselő, kém, lelkész és német puccsista abból az alkalomból, hogy buddhista pappá szentelték, kiadott egy könyvet a világbeliéről. Az angol nyelvű könyv Sanghaiban jelent meg és címe: »Meg lehet-e szüntetni a háborút?* Mingyárt könyve elején felel erre és kijelenti, hogy a háborút sohasem lehet megszüntetni, mert mindnyájan boldogok akarunk lenni és ezt csak úgy tudjuk elérni, ha másoknak boldogtalanságot okozunk. A Népszövetség és a Kellogg-paktum nem érnek semmit. Olyan ez, mintha a meteorológusok a villámhárítóval örökre meg akarnák szüntetni a zivatart. De már csak azért sem fog soha megszűnni a háború, mert a férfiak nagyon szeretnek politizálni, a politika számukra olyan szenvedély, mint a nők számára a toalett. A háború csak akkor fog megszűnni, ha az emberek nem fogják többé a külső dolgokban a boldogságot keresni. Követendő példának állítja fel saját magát: ő is önző ember volt valamikor, de most már nincsenek hiú földi vágyai. Egyiptomi cigarettagyárak bagóbotránya London, június 2 A kairói lapok szenzációs leleplezéseket közölnek egyes egyiptomi cigarettagyárakról. Kiderítették, hogy ezeknek a gyáraknak titkos ügynökei bejárják az egész várost és felszednek a földről minden cigarettacsutkát. A szemfüles ügynökök még a szemétkosarakból is kikaparják a cigarettacsutkákat. Olyan gondosak, mintha skótok lennének: a legkisebb, a legrágottabb cigarettamaradványokat is összegyűjtik és beszolgáltatják a gyárba, ahol szép díjazást kapnak minden egyes csutkáért. A gyár azután e bagómaradványokat új cigaretták töltéséhez használják fel Meginterpellálták a kormányköröket, ott azonban kijelentették, hogy a törvény, sajnos, nem intézkedik arról, hogy cigarettacsutkából ne lehessen új cigarettát készíteni. Az egyiptomi sajtó — mint a rteuteriroda jelenti — sürgeti a kormányt, hogy a legerélyesebb eszközökkel védje meg Egyiptom egyk legfontosabb iparát az ilyen undorító és az egészségre veszedelmes visszaélésektől. mWMWWWWVHVMWWWWWWtWtWWVWtWWWMHMWMSWI fááH&wásJfea... Vaduz. Egy főváros neve, amely tegnap került szóba a Házban. Mindenekelőtt: a menekülő vagyon fővárosa. Lakosainak száma 1400, részvénytársaságainak száma: 2000. Fekvése kies, levegője ózondús. Nagyon javall tartózkodási hely a menekülő vagyon számára. A legjobb politikai Baedeker sem tud róla többet. A közgazdasági politika azonban még tudhatna róla. Csak érdeklődni kell. Érdeklődőknek talán prospektust is... Ki a görög? Helyesebben: a Görögi Pontosan, vagy még pontatlanabbal: a dr. Görögi Az a bizonyos ismeretlen, akit tegnap a Házban egy közbeszólásban említettek. • Nem mint névtelen utast, hanem mint dr. Görög álnéven utazó utast- Vájjon Görög-e, vagy csak a görögpótló? Serkentés! összeg. Új műszó Korunk Szótárában. A városházán találtak ki. Maga az összeg nem olyan nagy és nem is lehetne ellene kifogást tenni, ha ilyen kis összegekkel az egész magángazdaságot is fel lehetne serkenteni. Arai már csak azért is hálás fináncpolitika volna, mert fölöslegessé tenné a... serkentési összeget. * A Papen-kormány. Ez az új német kormány. A kormányválság után — a válság kormánya. Átmeneti kormány... az állandó válsághoz... 200 százalékos vámvédelmet élvezne a jutakartel! Érdemes volna megvizsgálni, vajjon valóban ilyen remek rózsakertészet virul a magas vámfalak sétányain... aminthogy egyáltalában, ettől függetlenül is érdemes utánajárni a drágaságfejlesztésnek, amely az iparfejlesztés művészi álnevén lép fel... A vámfalak felépülnek, akaratlanul is úgy védve a kartel árait, mint ahogy a magas hegység védi a széltől a klimatikus gyógyhelyet.. . A vámfalak felépülnek, a Ganz-gyár leépít. Iparfejlesztés címén fejlődik a kartelpolitika és ugyanakkor egy világhírű magyar iparvállalat százával bocsátja el embereit. Ez is közgazdasági politika... jó uram? Henry Clay... Rövidesen már csak a regényekben füstölög a híres szivar. Szülőföldjén, Havannában, mint olvassuk, be akarják zárni a híres szivargyár üzemét. A híres békebeli szivarnak... még a füstje sem marad meg, Európának rosszul megy, Amerika kiveszi a szánkból a szivart ...* Nemcsak az derül ki az összeférhetetlenségi javaslat bizottsági tárgyalásánál, hogy milyen szükség van az összeférhetetlenségi javaslatra, hanem az is, hogy milyen szükség van a választójogi reformra. A kettő nem összeférhetetlen. Sőt... Új világkonferenciát sürgetnek Amerikában. Ne várjuk meg a régiek eredménytelenségét? I Nyári Operettszínház Hermina új SS, Angol Park mellett Megnyitó előadás szombaton, június 4-én este 8 órakor és a következő napokon minden este,vasárnap d.n. 14 órakor t*kor Dobos Annie, Ferenczy Marianne, Radó Teri, Tolnay Andor, Gaal Sándor, Újváry Lajos, Mocsányi Lakos duó felléptével Halyárak 30 flNArtfil 3 pengSIg A Jegyek az Angol Park belépésére is érvényesek ! A világgazdasági értekezletre még a meghívók nem mentek szét London, június 2 Simon külügyminiszter — a Times jelentése szerint — a francia és olasz nagykövettel tanácskozva kijelentette, hogy a világgazdasági konferenciáról való tanácskozások nincsenek olyan előrehaladott stádiumban, mint az eddigi washingtoni hivatalos közlések feltüntették. Formaszerinti meghívások még nem mentek szét. Ilyenekre csak akkor kerül sor, ha bizonyos, hogy valamennyi érdekelt hatalom a konferenciát kívánatosnak tartja. Szükséges volna azonban elsősorban Washington álláspontjáról bizonyosságot szerezni. Baltazár az Isten és a sátán mostani nagy háborújáról Baltazár Szentes, június 2 (Az Est tudósítójának telefonjelentése) Egyházi körútja során dr. Baltazár Dezső református püspök szerdán este féltíz órakor érkezett meg Szentesre. A vasútállomáson a szentesi református egyház presbitériuma élén dr. Vécsery Sándor vármegyei tiszti főügyész, egyházi főgondnok fogadta nagy beszéddel, amelyben utalt arra, hogy a felekezeti béke körül puskaporos a levegő és sokan vannak olyanok, akik kanóccal járnak. A püspök azzal válaszolt, hogy a felekezeti békén munkálkodni kell. Püspöki útján a református templomban római katolikus lelkész üdvözölte egyházát és az ő igénytelen személyét, az üdvözlést a római katolikus templomban viszonozta, mert minden templom egyformán Isten háza. Ma reggel fél nyolc órakor a szentesi református egyház tanácstermében díszes közönség előtt üdvözölte Baltazár püspököt Böszörményi Jenő református lelkész, akinek szavaira válaszolva, Baltazár többek közt ezeket mondotta: — Azok az idők, melyekben vagyunk és azok is, amelyek elé nézünk, nagyon súlyosak. Az idők méhe, ki tudja, nem rejteget-e nagyobb bajokat és veszedelmeket, mint amelyeknek keserű poharát a sors eddig is elénk tette. Én támpontot találok a reménységre, a világosságra és a sötétségre, az Isten és a sátán háborújára gondolva: mindenkinek le kell tiportatni e világon az alázatosság porába, mindenkinek vállalni kell az anyagi teher súlyos keresztjét, érezni kell az általános szorítást a sátán ezen előkészítő munkájában, amely végül Isten jobb jövője felé készíti az utat. — Magyarországon a nemzeti jövedelmen egyenlőtlenül osztozkodik egy kategória, de már ennek lába alól is kezd kiesni a szikla. Az egész világon halad előre a mind több és több ember szenvedésének folyamata és a szenvedés végül is meghozza majd az összefogást. A püspök ezután elment Szegvárra és Mindszentre, ahol az ottani református egyházat látogatta meg. 9. oldal. Fegyverei? között nyitották meg a japán parlamentet London, június 2 A mikadó ünnepélyesen megnyitotta a japán parlament rendkívüli ülésszakát. Az épületet háromszáz fegyveres rendőr kerítette be és a minisztereket fegyveres rendőrök követték. Sayto miniszterelnök autóját, mikor tegnap délután az angol nagykövetségen látogatást tett, fegyveres motorkerékpárosok vették körül, mint ahogy a mikádó hintáját szokták. Csecsemők, hölgyek, turistáknak izzadás,kipállás,kifelezéé s ellen legjobban bevált a fCrompecher*féle kellemes illatú,higiénikus gyógyhintőpor, praktikus csavaros bádogdoboz 60 fillér