Az Est, 1933. augusztus (24. évfolyam, 172-197. szám)
1933-08-18 / 186. szám
Péntek, 1933. augusztus 1I. Ebédel a Gyöngyös Bokréta. —* Az Est tudósítóidtól — Rég nem láttam már Budapesten olyan csendben ülő, finoman viselkedő, szépen evő nagy társaságot, mint amilyen tegnap délbenegy kis vendéglő hosszú asztalai körül ült a Thököly út és az Aréna út sarkán. Lehettek vagy százan, de egyetlen hangos szót, egyetlen villa-, vagy késcsörömpölést a tányéron nem lehetett hallani. Parasztok ebédeltek a hosszú asztalok mellett, fiatal magyar parasztok, akik a Gyöngyös Bokréta előadásain szerepelnek. Ott ültek a hosszú asztalok mellett, gyönyörű, színpompás ruháikban, a lányok csodálatos színekben pompázó fejékekkel. Csendben ettek, néha-néha váltottak egyegy szót az asztali szomszédokkal. Ezenkívül, pincérszempontból, ideális vendégek voltak: nem veszekedtek a pincérrel, nem türelmetlenkedtek. A pincért pincér úrnak szólították, szelíden, barátságosan. Az egyik hosszú asztalnál a püspökbogádiak ültek. Az asztal végén nagyon szép, finom, kissé mongolos arcú fiatal asszony, fején gyönyörű, sokszínű dísszel. Mellette fekete díszruhájú, hímzett ingű, angolbajuszos fiatal földmíves. — Az úgy volt, — mondják kérdésemre, — hogy három évvel ezelőtt lejött a Paulini úr és megkezdte velünk a munkát. A betanítást Zábori Alajos igazgató tanító úr végezte, aki, szegény, nemrég meghalt. — Mi a szüreti táncot mutatjuk be, — mondja a fiatal nő. — Nehezen mennek a próbák? — Dehogy.. Alig próbálunk. Mi ezt úgyis régen tudjuk. — Népszokás nálunk — szól közbe egy másik földműves. — Szeretik a színjátszást? — Nagyon szeretjük. Már csak azért is, mert így feljöhetünkés megnézhetjük a fővárost. Három évvel ezelőtt jöttünk először, különben sohasem láthattuk volna Budapestet. Mi földmívesek vagyunk, de nem ám nagybirtokosok. Úgynevezett tömbebirtokosok vagyunk. Főleg állattenyésztéssel foglalkozunk. Nekem nyolc állatom van, abból élek. Nehéz most az élet. Egy másik asztalnál, melynek felirata: »Hortobágy.", négy juhász ül, bőujjú kék ingben, kék gatyában. Mindenkinek a széke hátán ott lóg a karikás ostor. Egy szép profilú, kipödört bajuszú juhász szipkából szivarozik. Csendesen, finom mosollyal ad interjút. Szűkszavú, szerény és komoly, mint általában a munkások és parasztok. — Milyen szerepet játszanak a Gyöngyös Bokrétában? - Danolunk meg táncolunk, úgy, ahogy otthon szoktuk, néhanapján. A Hortobágyon élünk, egész évben a pusztán. Később, kérdésekre ezt mondja: — Pásztor vagyok. Uradalmi pásztor. Kilencszáz pengőt kapok egy nyárra, ebből élek a feleségemmel egy évig, de még a három bojtáromat is ebből fizetem. A többiek hallgatnak. Pincér jön, hatalmas edényben csontokat hoz. — Itt a kutya adagja — mondja. Az egyik pásztor felugrik és viszi a csontokat a kutyájának, amely egy szomszéd helyiségben várakozik. Egy napra sem akart megválni a kutyájától, magával hozta a Hortobágyról. Egy másik hosszú asztalnál szép, fiatal lány ül. Sört hozat a pincérrel. — Mi a menyasszonytáncot meg a párnatáncot mutatjuk be. Háromszor próbáltunk. Odahaza gyakran táncolunk ilyesmit. A dalok is régiek. Egyébként csárdást szoktunk táncolni és néha tangót. Én magam is földműves vagyok, dolgozom egész nap. Van egy kis földünk. A termés nem volt jó. Most már véget ért a cséplés, ezért jöhettünk fel három napra. Nehéz Szemben a Newyork palotával, a Rákosi-szobor mellett, néhány ember megáll és tátott szájjal felfelé bámul. Repülőgép nem kattog, más valami köti le, illetve köti fel az érdeklődést a rekkenő melegben. Fent a Newyork palota karcsú toronycsúcsán az aranygombon gubbasztó turulmadár szárnyai alatt (Pest egyik legmagasabb pontja megfelel a huszadik emeletnek) két ember dolgozik, a pár centiméteres párkányra támaszkodva, lábujjhegygyel, hátradőlve az üres levegőben, kezükkel a szabadon felmeredő létra fóliáiba kapaszkodnak. A létra inog, maga a turul szédülni látszik, szinte rebben a szárnya. A létra megbillen az egyik munkás súlya alatt, el kell eresztenie lábával a párkányt, átvádol vele a mélység felett, még éppen annyi ideje van, hogy elérje az egyik fokot, rátegye a sarkát, aztán utánarántva a másik lábát — véletlenül sikerült, most ott lóg a létra tetején, megtöröli kézfejjel homlokát, ehez hátra kell billenteni a sapkát — nem ám félelemből, hanem a melegtől, negyvenfokos hőség árad a tompán csillogó fémkupakból. * És nincs taps és nem áll meg a nagyváros zenéje egy pillanatra, minta légtornászok parádés produkciója után — a hőségtől rezgő levegőben sivít az autóbusz, recsegnek a kocsik, a motorbicikli hülyén és szemtelenül kotkodácsol. Egy hölgy a bámészkodók közül émelyegve, sápadtan fordul el, nem bírja nézni. Néhányan megcsóválják a fejüket, tovább mennek. Minden a beállításon múlik. Ezek nem légtornászok odafönt, cirkuszi plakát nem hirdeti a nyaktörő mutatványt, az artista egyesületnek nem tagjai, nincs szerződésük európai turnéra. Napszámos munkások, nyilvánvalóan, meg kell igazítani valamit a tornyon, a gömböt kell kifényesíteni, odaerősíteni egy deszkát, amit a szél lekapott — egész mindegy, a munkabér szempontjából, a csatornában csikáljik, vagy az Eiffel-torony tetején. * Mit tűnődök itt, villan át rajtam, elő a noteszt, nincs idő ábrándozni, kiki maga mesterségét folytassa. ‘ Fotografálni kellene, ámbár innen alulról ... Fel kellene mászni valakinek a madárra, madártávlatból csinálni meg a felvételt, felülről, ahogy ők látják a várost. Közben megkérdezni őket, mi a nevük, van-e családjuk, az édesanyjuk él-e, szokta-e látni őket effajta eladni a termést. Nem zavarom őket tovább. Ülnek ősi, díszes ünneplőruháikban és esznek. Zárkózottak és komolyak, a mosolyuk is komoly. Ilyenek voltak mindig. Valamikor jobbágyok voltak, most földművesek. Életük nehéz, kemény és nem mindig vidám. Este bemutatják ősi színeiket és ritmusaikat, azt a csodálatos művészetet, amit átmentettek, évszázadok óta. Aztán hazamennek, megint dolgozni fognak egy évig. (B.Gy.) munka közben? És hogy mit éreznek iyenkor, megszokták-e vagy ’eg kell győzni, mindig újra a szűkölő szédülést? * Ráérek egy percre tűnődve emlékezni s meghajtani fejem egy elsuhanó arc előtt, amint a múlt ködéből halványan feltűnik. Mintha itt állna mellettem lelógó, béna karjaival, felpeckelt madárnyakával, húszkilós gyermektestével “Szamosi Armand, szemérmesen mosolyogva, közel hajolva fülemhez, hogy halljam suttogó hangját, »vegyél ki, pajtás, egy cigarettát a mellényzsebemből és dugd a szájamba így, köszönöm: — mit nézel? azt a munkást? érdekes, mi? remek téma! egyszer csináltam ilyet, kilencszázhat július hatodikén felmásztam a Turulba és megírtam, ezzel a címmel: festőmunkás voltam a Newyork tornyán,«. . Mert ő találta ki ezt a műfajt. Szamosi Armand, az első amerikai stílusú telivér pesti riporter, aki mindent személyesen csinált végig, amit meg akart írni, hogy hű és átélt képet adjon az olvasónak , elment koldtulni, személyesen és elfogatta magát, személyesen, mint betörő és éjszakákat töltött a toloncházban és lement a búvárharangba, mikor az Erzsébet hidat építették, személyesen és megírta az élményt, első személyben. Most már pihen. S majd, az ítélet napján, mosolyogva fogja átnyújtani Szent Péternek a riportot. »Halott voltam százezer éven át a kerepesi temetőben«, amit a Mennyei Napló számára megírt. MMHMHmMMMMMMHHIHMMN LEGTORNÁSZ ÉS RIPORTER (Élmény és emlék) Írta: Karinthy Frigyes Codos és Rossi ünneplése Párizsban Párizs, augusztus 17 Codos és Rossi repülőket, az óceán diadalmas hőseit a le bourget-i repülőtértől a városházáig beláthatatlan tömeg ünnepelte. A városházánál a megerősített rendőrlánc csak nehezen tudta visszatartani a lelkes tömeget. Rossi és Cédes a városházára érkezve, beírták nevüket az Aranykönyvbe. Fiquet, a városi tanács elnöke, Renard szajna megyei prefektus és Pierre Cot légügyi miniszter üdvözlő beszédeikben a két repülő nagyszerű cselekedetét méltatták és kifejezték Párizs város és Franciaország háláját. Rossi és Codos ezután megjelent a városháza erkélyein s , a lent várakozó hatalmas tömeg szűnni nem akaró éljenzése fogadta a f hős repülőket. •...... ...................... 11 oldal Gömbös miniszterelnök levele Márkus Miksához Márkus Miksa A Magyar Távirati Iroda jelentis Gömbös Gyula miniszterelnök a következő levelet intézte Márkus Miksa udvari tanácsoshoz, a Magyar Újságírók Egyesülete elnökéhez: Tisztelt Barátom! Az Újságírók Nemzetközi Szövetségének Budapesten a kozfilmükban tartott ülésezése után a külföldi újságírók, visszatérve hazájukba, magyarországi benyomásaikról figyelemreméltó közleményekben számoltak be. Ezt a visszhangot tekintem én azonn értékes munka fokmérőjének, mellyel ennek a kongresszusnak Budapestre, valói meghívását s az itteni komoly tevékeny* séget a vezetésed alatt álló Magyar Újságírók Egyesülete előkészítette és mind* végig önzetlen és lelkes támogatásává, sikerre vitte. A kormányzó úr őlőméltó*ságának elismerése által nyertek kitüntetést néhány nappal ezelőtt azok a hírlapírók, akik a rendezést és a titkári teendőket látták el. Tekintettel arra, hogy személyed iránt a múltban már számos alkalommal nyilvánult meg a magyar hírlapírás terén folytatott kiváló és érdemes tevékenységed jutalmazásául magas elismerés, most, amidőn a kormány és a közvélemény, a nemzetközi újságírószervezet itteni munkásságának gyümölcseit látja és azt méltóképpen értékeli, ez úton kívánom kifejezésre juttatni Veled szemben, mint aki magyar részről a Magyar Újságírók Egyesülete elnökeként vezetője voltál a külföldi sajtó képviselőivel való hasznos és értékes együttműködésnek, őszinte elismerésemet és köszönetemet. Budapest, 1933 augusztus 16. Tisztelő híved Gömbös Gyula s. k. Dr. Antal István miniszteri tanácsos, a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetője Gömbös Gyula miniszterelnök levelét személyesen adta át Márkus Miksának a »Pesti Hírlap c. szerkesztőségében . A miniszterelnök levelét osztatlan örömmel fogadják az egész magyar újságírótársadalomban, amelynek történelméből majdnem egy negyedszázad fűződik elválaszthatatlanul Márkus Miksa nevéhez. Húsz esztendőnél hosszabb ideje áll az újságírók egyesületének élén, a válságok egész forgatagán át őrizve és fejlesztve az egész magyarság számára azokat a kultúrhistóriai értékeket, amelyeket a toll társadalma képvisel és jelent. Hónapok, évek, sőt évtizedek munkája érlelte meg a budapesti nemzetközi újságíró-kongreszszus világraszóló eredményeit s jóleső érzés tölti el az egész magyar újságíró világot, hogy a miniszterelnök levele ebből az alkalomból oly meleg szavakkal méltányolja Márkus Miksának ebbeli érdemeit. MMMVMvvmvévvMeeMvvvMM Figyelem! Építésiek, építő-, kőműves-, ács-, kőfaragó - mesterek, építőiparosok, építési vállalkozók kültségvetéseik és árajánlataik számításainál ■®k fáradságot és időt takarítanak meg, ha az ,,Építőipari munkák árelemzése“ című szakkönyvet használják. ^ Szerkesztette: Mihály Ferenc. I rész : Föld-, kőműves-, elhelyező bontás-, vasbeton- és burkolati munkák ' m P 8. helyett P 4a"" I rész: Ács-, tetőfedő-, bádogos-, kőfaragó-, asztalos-, lakatos-, mázoló-, üveges- és szobafestő-munkák...... P 8.— helyett P »a*«"“ rész: Amerikai tölgyfa padozat, kárpitos, ledényös,vízvezeték,csatornázás,légszesz. • • éő villanyvilágítás,cserépkályhák, takaréktűzhelyek, egyszinti fűtés, felvonók m P 10,— helyett P 51"* Kapható s ) . ” . Az Est könyvesboltjában, Budapest, Erzsébet körút II.