Az Ország Útja, 1938. július-december (2. évfolyam, 7-12. szám)
1938 / 7-8. szám - Bóka László: Nemzedékünk tanítómesterei IV. Szekfű Gyula
II. évf. 7-8. sz. AZ, ORSZÁG 1938 júl.-aug. ÚTJA NEMZEDÉKÜNK TANÍTÓMESTEREI* IV. Szekfű Gyula BÓKA LÁSZLÓ Nem ő tehet róla, hogy valójában csak a mi nemzedékükk, tanítómestere. Sokasodó esztendei bizonyára növelték tudását a közelmúlt kiábrándító emberi szánjátéka kétségkívül elmélygette bölcsességét, de csak arányaiban változott, egyéniségében — , is az a példamutató, ami miatt először vette nevét szárnyáral, a hír. Egy nemzedék megkövezte, egy másik nemzedék félreérhette benne azt, ami minket arra ösztönöz, hogy körülüljük katedráját. Nemzedékünk, sajnos, nem különb az anatémát kiáltó apák s a rövidlátó kortársak nemzedékénél. Hogy szemünk várik Szekfű tanításának igazságára, azt az »idők teljessége« okozta, mely megérlelte bennünk ezt a fogékonyságot, ó, milyen ’luk, jaj, mily szörnyűséggel teljesek! Hálával gondolunk a tanítóin, ki a betelő idők torlásában igazsága kőszáláról nyújtotta felénk biztos kezét. Első, tétova lépteink idején ... Nevét a magyar közvélemény egy tudománypolitikai hadjárat során ismerte meg, mely később politikai hajszává terebélyesedett. A Rákóczi-gyalázás vádjával akarták kitudni a magyar életből. A tudomány félkézkalmárjai támadták s a tájékozatlan közvélemény, mely mindig az erkölcsi emelkedettség mámorába esik, valahányszor elítélhet valakit, kimondta a legkényelmesebb ítéletet: eddig sem olvastunk semmit Szekfű Gyulától, de ha Rákóczi-gyalázó, akkor ezután még kevésbé fogunk olvasni tőle. Kelt ugyan hang védelmére is a tájékozatlan közvéleményből, de abban sem volt sok köszönet s az sem volt kevésbbé kényelmes: művét nem olvastuk ugyan, de ha a díszmagyarok támadják, biztosan igaza* van, nem is érdemes tehát művét elolvasnunk, így a rossz tudósok, * Arcképsorozatot közlünk az előttünk járt nemzedéknek azokról a kimagasló képviselőiről, akik nemzedékünk szemléletét alakították. 1937 július—augusztusi számunkban Ady Endre és Pauler Ákos, 1937 decemberi számunkban pedig Szabó Dezső arcképét közöltük. Sorra kerülnek: Kodály Zoltán, Bartók Béla, Prohászka Ottokár, stb. A közlési sost nem óhajt kifejezni. 1