Az Ország Útja, 1940 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1940 / 3. szám - Pogány Ö. Gábor: A népi irodalom művészi rangja
irodalom, viszont még poétikus hangjaiban is nemzeti sorskérdésekkel foglalkozó, nem a korteshordók munkciógyára, hanem egy nép szépséges nyilatkozata önmagáról, szellemi készülődése a nemzeti szerepre és a biztosabb jövőre, az arányosabb társadalmi rendre. Ezt a sajátságát legfinomabb hangjaiban is megtartja, népi gondolatai az elvont szépségeszmét hirdető mestereket is folyton foglalkoztatják. Bizonyítja magának az aggályoskodó Babitsnak a művészete is, amely regényben és tanulmányban, versekben és vitákban, válságok idején és csendes órákban a magyarságról beszélt, a magyarságról az európai kultúrában, de a magyarságról nyomorúságai és bűnei között is, a világháború nemzeti vérpazarlása idején s az omladozó vidéki úrivilág tévedéseiben; ez a költői mű is azt a kikerülhetetlen, tényszerű és egyszerű igazságot hirdeti, hogy magyarok vagyunk Európában, hogy hivatásunk van azon a földön, amelyen élünk. A szociális gondolkodás csak természetes feltétele az európai-magyar hivatástudatnak; nagyon sötétenlátó képviselői közvetve kultúránkat féltik a nyomortól. A népi irodalom feddőkérő szózatai végeredményben »a legegyetemesebb humanitás alapján állva«hangzanak el s így a nemzeti létkérdések általános emberi problémákat érintenek. A legszigorúbb műbírálat se tud többet kívánni ennél. Irodalmunk együttes képe a külső összefogó szemlélet számára általában a politikumot hangsúlyozza, hatása népmentő mozdulatra indít, országépítő tervekre ösztönöz. Ez a politikum a nemzeti feladatok elmélete, népünk halaszthatatlan sorskérdéseinek elvont eszméje, amely az örök művészet talapzatán áll a torzsalkodó politika önző tájai fölött. A magyar milliók érdeke nem lehet csupán napi- és pártpolitika, hiszen a nép történelmi bajai s e bajok irodalmi kifejezésének időtlensége nem bírják el a pillanatnyi célzatosság korlátait. Az igazi művész évezredeknek fogalmaz, nem időszaki választásoknak. Litteraturánk politikuma tehát nem »világnézet«, vagy elfogultság a részletkérdésekben, hanem emberséges álláspont, kötetlen és örök vélemény nemzetünk helyzetéről, művészi fehívás a végzet ellen, évszázados költői küzdelem az egyre nyomasztóbb és egyre avultabb intézményekkel szemben. Biztos egyensúly a művészet szépsége és az élet igazsága között, érzékeny lelkek formás nyilatkozata a valóságról, magyar irodalmár sajátságos magatartása a kényes ízlés és a szociális felelősség határán. Justh Zsigmond, a végletekig sznob műélvező és ugyanakkor tikkasztó parasztregények szerzője, ezt »józansággal párosult idealizmus«-nak, »rendíthetetlen szellemi egyensúly«-nak nevezte. Ez a politikum kultúránk hajlama a népi őszinteségre, fokozott művészi lelkiismeret, jellege 104