Az Ujság, 1904. április/1 (2. évfolyam, 92-105. szám)

1904-04-01 / 92. szám

s­ ­ének propagálásában gyakorlati kifeje­zésre jutott. Lapja is van ennek a mozgalomnak, mely szerény formában, de lelkes és szakavatott szerkesztés mellett, ébren tartja és fokozza az érdeklődést nem csupán a tuberkulózis, hanem egyáltalán a fertőző és ragályos betegségek ellen irányuló küzdelem iránt. E lapnak, a ✓ Tuberkulózis­­-nak legújabb száma egy szakembernek épp oly életrevaló, mint következményeiben kiszámíthatlan vív­­mánynyal kecsegtető eszméjét propagálja. A polgári társadalmi rétegeken kívül eső oly hatalmas elemet akar a köz­­egészségügy szolgálatára megnyerni, a­mely idők folytán egész szervezett had­sereget — ezúttal a szó szoros értelmé­ben — állít küzdelembe a fertőző és ragályos betegségek ellen. A katonaság volna ez a szervezet, a­melynek meg­teremtése épp oly egyszerű, mint hat­hatós eszközökkel lenne biztosítható. A hadvezetőségben s a hadsereg szakértő őreiben mindenkor figyelemmel voltak ugyan a legénységnek bizonyos mérvű közegészségügyi kiképzése iránt. De egy­részt még régi szabályzatok s régi mód­­■erek alapján történt ez a kiképzés, másrészt pedig a legénységre nem hatott oly mélyen, hogy kilépve a katonasor­ból, a polgári életbe is magával vitt volna bizonyos nagyobb és értékesebb summát a hallottakból. Már most arról van szó, hogyha a katona három évi szolgálat alatt meg­tanulja, miként kell a látható ellenség ellen védekezni, tanulja meg azt is, hogy m­i módon lehet a járványok láthatatlan s ugyancsak nagy mérvben öldöklő csírái ellen védekezni. A katonaság a rendnek, a tisztaságnak és a fegyelemnek meg­fizethetetlen iskolája. Nem lehetne-e a katonaságnál töltött három esztendőt, a katonai czélok csorbítása nélkül, arra is fordítani, hogy a legénység járványtani tekintetben is művelődjék és hadköteles éveit leszolgálva, hazajövet a közegész­ség lelkes művelőjévé, vagy legalább értelmes szolgájává váljék. Ily módon a katonaságnál töltött idő a produktivitás se volt soha a kezében ? Ha pedig lett volna, úgy fest-e ő, mint a­ki összedobja a rossz kártyákat? Hiszen éppen a nehéz játszmák a passziói. Vagy mily lehetetlen föltevés, hogy olyan ravasz székely, mint Dániel Gá­bor, leüljön Rosenberggel játszani, vagy hogy Rosenberg kontrázzon meg olyan játékot, a­mit lehetetlen megnyerni! Terringette ba­rátom uram, kedves másolatom, ismerni kell az embereket egy kicsit. A­mi pedig a protekc­iót illeti, hiszen igaz, a­mi igaz, vannak ilyen történeteim. El is mondtam egyiket, másikat, de nem ilyen szentelen mártásban. Sokkal jobban tisztelem a minisztereket, hogysem az ő eszükön meg­kísérteném túljárni. Oh Isten mentsen engem attól a gondolattól! A felső­ség az Istentől van. Őket a Gondviselés állította az ügyek élére, és a Gondviselés erre a rövid időre annyi észszel látja el őket, hogy mi jámbor mamelukok abba bele se nézhetünk, mint a napba, nemhogy megzavarhatnék. Azért hát bocsásd meg kedves barátom, ha kifogásolom a pikáns tónust, melylyel ő exczellencziáik felől engem beszéltet mai lapod. Én a protegálásról is azt tartom, hogy többet ér abban egy lat szerencse, mint egy dolgában kevésbé veszne kárba, és a nemzettől ideiglenesen elvont munkaerő bőven­ megtérülne abban a pozitív ha­szonban, hogy a köznép fiai felvilágo­sodva, a közegészségnek mintegy őrei gyanánt térnének haza, s a magukkal hozott ismereteket családjuk és az egész falu és környék érdekében értékesítenék. Ideje volna a legénységnek, hisz a téli hónapok iskoláztatása nyújt időt bőven, a katonai orvosi kar modern szakképzettségének pedig vajmi könnyű volna szemléleti, gyakorlati oktatás révén a legénységgel megkedveltetni a tárgyat, érdeklődését lekötni s tudását és felvilá­­gosítását előmozdítani. Fölösleges, hogy a kioktatás részle­teibe belemenjünk. Az eszme maga oly egyszerűnek, oly gyakorlatinak, tehát oly könnyen kivihetőnek látszik, hogy meg vagyunk győződve megvalósításá­nak lehetőségéről, ha az illetékes ténye­zők komoly figyelemre méltatják azt. Évenként negyven-ötvenezer apostola a közegészségügynek, a felvilágosodásnak, a babona és előítélet elleni küzdelemnek menne szét az ország legkülönbözőbb vidékeire s tíz esztendő alatt egy egész hadsereg állna az ország tömérdek el­hagyatott s egészségügyileg elhanyagolt vidékeinek rendelkezésére, mely kezére járna a tudatlan és tapasztalatlan lakos­ságnak s megkönnyítené és biztosítaná az orvosok szakértő működését a nép­higiénia terén. Ezt a hadsereget megteremteni és talpraállítani oly magasztos, oly roppant kihatású eszme, hogy megérdemli a leg­jobbak fáradságát, lelkes pártolását és gyakorlati előmozdítását.­ ­ — A vasutasok mozgalma. Ismételten rá­mutattunk már arra, hogy szemben azokkal az illetékes helyről származó kijelentésekkel, a­melyek szerint a vasutasok fizetésrendezé­sének ügye az érdekeltek minden jogosult igényeinek figyelembevételével rövid időn belül elintézést fog nyerni, rossz szolgálatot tesznek úgy a vasutasoknak, mint kétségkívül igazságos ügyüknek azok, a­kik a mozgalomba mázsa ész. Akár én bennem van az a mázsa ész, akár a protegáltban. Hanem a lat a szerencséből... Az más. Az már döfi. Mert csodálatos dolgok tör­ténnek e tekintetben. Egyszer valamikor, sok, sok év előtt egy járásbírót protegáltam Rétságra, az akkori igazságügyminiszternél. Elmondtam neki, miért jöttem, elmondtam minden jót ama nógrádi barátomról, a­kit ajánlottam. — No hát nézzük meg az aktát,— szólt a miniszter — nézzük meg együtt, hogy áll a dolog. Behozatta az aktát, miközben lomha mozdulattal mutatott a lábainál egy nagy fo­nott kosárra, melyben halomban álltak a pa­pirosok. — Ezek mind képviselők ajánló levelei, — monda fumigáló orrhangon. Egy remegő pillantást vetettem a szörnyű temetőre, hol annyi remény fekszik meg­halva. — Az ajtó nyilt, az aktát előhozta az államtitkár. A miniszter beletekintett. — Hogy hívják a barátodat? — feérdé. — Tóth Pál. (Bizonyosan tudom, hogy T-vel kezdődött a neve. De azt is bizonyosan tudom, hogy nem Tóth Pált mondtam.) — Tóth Pál. — nyögte szomorúan a mi­niszter. Harmadik helyen van ajánlva. Oh szegény Tóth Pál! De nézd meg magad! Első helyen áll Ltlassy, kitűnő albíró, több szolgálati éve van Tóth Pálnál, öregebb is, érdemesebb is. Tóth Pálnak azonfelül egyik vizsgája is hiányzik. — Hol van az, hogy a vizsgája hiányzik ? — Itt áll­ni. Ez az. — Mindamellett azonban ... Szavamba vágott. — Várj csak. Ne szólj még semmit. Én teszem fel a kérdést, — folytatta kenetesen. — Mondd meg nekem, szivedre téve a kezedet: ha te volnál az igazságügyminiszter, melyiket neveznéd ki? Zöld fényű szürke szemeit rám mereszté, mintegy hipnotizált velük s e svengalizmus hatása alatt az én agyvelőmbe is egy minisz­ter bölcsesége szökkent s akaratlanul re­­begtem. — Én ezt a Litassyt nevezném ki. — No hát az lesz. Látom, derék ember vagy, barátom. Hazamentem s megírtam Tóth Pálnak az AZ ÚJSÁG BELFÖLD, mindenképpen az agitáczió üszkét igyekeznek beledobni. Különösen a szombathelyi és fiumei mozgalmi bizottságok járnak elől e tekintet­ben nem éppen követendő példával, a­midőn adakozásra szólítják fel a vasutasokat meg nem született mártírok kárpótlására és meg nem alakult egyesületek tagsági díjaira. Az izgatás ilyen módjainak alkalmazásá­val, az erőszak hangoztatásával a vasuta­sok csak ártanak maguknak és félő, hogy az a rokonszenv, a­mely ezideig ügyüket kisérte, csorbát fog szenvedni. Mert akár­­mint vélekedik is valaki a fecsorgó kérdésről, az az egy bizonyos, hogy a kormány nem tűrheti el, hogy a vasutasok körében oly agi­táczió kapjon lábra, a­mely törvényellenes eszközökkel, erőszakos után úgyszólván ki­csikarni akarja azt, a­mit úgyis meg fognak kapni. Ennek útját kell állani és ez okból bizo­nyára az elfogulatlan közvélemény teljesen indokoltnak fogja találni azt a rendeletet, a­melyet a kereskedelemügyi miniszter tegnapi kerettel intézett az államvasutak összes alkal­mazottaihoz. A rendelet utal arra, hogy a tervbe vett czélra kiadott gyűjtésfelhívás törvénybe üt­köző kihágás, úgyszintén az engedély nélkül való gyűjtés is, mely esetleg fegyelmi eljárás megindítását vonja maga után. A gyűjtést a miniszter betiltja s a befizetések visszaadása iránt felhívja a MÁV­ igazgatóság intézkedését. Ludvigh­ államvasuti elnök e rendelet kapcsán kifejezést ad annak a reményének, hogy az alkalmazottak a felsőbbség jóakarata gondoskodásában és megnyugtató kijelenté­seiben megbízva, minden olyan eljárástól, a­mely a fennálló jogrendbe, az üzleti és a szolgálati rendtartásba ütközik, nemcsak az intézet, hanem saját maguk érdekében is tar­tózkodni fognak. A P. Lloyd nyomán a félhivatalos Magyar Nemzet is megerősíti azt a hírt, hogy a kormány a Máv­ alkalmazottainak tett ígéreteit egész ter­jedelmükben fentartja és megvalósítja, továbbá nyomban a húsvéti szünet után törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé, s ebben felhatalma­zást kér arra, hogy a magyar királyi államvasutak­nál az illetményeket rendezze és a fizetésemelést utalványozhassa. — A horvát regnikoláris küldöttséget — mint Zágrábból jelentik — április 12-iki déli 12 órára hívták egybe. Munkálatainak befejezése után összegyűl a tartománygyűlés a pénzügyi kiegyezés tárgyalására. 1904. Április 12

Next