Az Ujság, 1905. szeptember/2 (3. évfolyam, 258-272. szám)
1905-09-16 / 258. szám
Szombat, szeptember 16. AZ ÚJSÁG hogy a hetediken, a mikor félreteszik a pörölyt, a gyalut, az ollót vagy a kaptafát, jogról álmodozzanak és kenyérről. Benn pedig fényes márványtermekben a választottak. A nép képviselői. Immunis méltóságos és kegyelmes urak. Tele műveltséggel, tudománynyal, lángoló hazaszeretettel. Pompában élnek és díszben járnak. A topánkások lakk, a fehérneműjük batiszt, a ruhások finom angol kelme, a nyakkendőjük nehéz selyem. Fogaton járnak, a széltől is óva, és minden lépésüket dicsőség kiséri és dúsan javadalmazza az ország . . . Ez a két tömeg messziről. És nézd meg őket közelről. A rongy nép, amely az utcza porában szorong éhesen, komoly és méltóságos. A tenger ez, a mely félelmetes nagyságával és mélységével, pedig egyetlen hullám se fodrozza sima tükrét. Csak egyet mozduljon s romba dől előtte a büszke palota, csak hallassa a hangját s megriad tőle a gőgös kis tábor. De ők némák és mozdulatlanok s ha a jogtalanság érzése ökölbe szoritja a kezöket, hamar elrejtik a zsebben. Ez a félszázezer. Bezzeg a másik tábor hangos és kérkedő. Erőtlen ökleikkel verdesik a padot, vékony kappanhangjuk gőgösen sivít a levegőben. Fegyverük az orditás, lelkesedésük a hatalomvágy, hangjuk a köpködés. És amazokra künn azt mondják, hogy hazátlan bitangok és emezekre benn azt mondják, hogy a hon atyái . . . Ne elmélkedjünk és ne lássunk! Minek az, mikor gyászos a látvány, szomorú a kép ? .. Egyszerű krónikása a napnak olyan legyen, mint a kaleidoszkóp. Aki belenéz, mutassa meg neki tarka képek változó sorában a nap eseményeit. Ne nézzen vissza a kaleidoszkóp !... C íme elmondjuk sorjában, amik történtek a mai szeptember tizenötödikén . . . A szoczialisták a képviselőhöz előtt. (A proletárok gyülekeznek.) Még szürke köd ült a fővároson, gyárak füstje és izzadó emberek gőze, már gyülekezni kezdtek a szoczialisták. A külvárosi utczák, ahol sok a szegénység és kevés az emberi jog, apró Nem tervezett ő komoly nagy drámát. Esze ágában sem volt. Ő csak egy nagy és költői szerelem keletkezésének és kifejlésének szép képét akarta megalkotni, két elite lélek egybeolvadásának lélekemelő látványát, azt a második fölvonást, melyben műve kivirul, él és megszűnik. A többi neki csupán konvenczió, színpadi szükség. így vagy úgy: mindegy. Valahogy. Például így: Kate lemond szenvedélyéről. Elzárkózik lelkében. Azt mondja Desmond-nak, hogy csak tréfált, ne vegye komolyan a bohóságot. Aztán erőszakolja a házasságot Amy-vel. De Desmond nem az az ember, ki a csókban nem tudja megkülönböztetni az őszinteséget a tettetéstől; ő jól tudja, hogy Kate igazán szereti. Előveszi tehát a kis Amy-t, kivallatja és kiveszi belőle, hogy ha szabad választása volna, ő bizony inkább menne nőül a vele lelkileg is rokonabb fiatal lelkészhez, mint a könnyűvérű, örökké jókedvű művészhez. Ez a vallomás a legegyszerűbben megold mindent. Amy nagy megelégedéssel nyújtja kezét Reverend Bartlettnek , és Kate boldogan borul Desmond karjaiba. És az egész társaság nagy jókedvvel ül az ebédhez. Hogy ez nem sok ? Bizony nem sok. Összesen csupán egy franczia szellemű festőnek és egy angol lelkű írónőnek szerelme és házassága. Nem sok. De ha oly jól van előadva, rpipt e darabban, akkor éppen elég. És ha fiatal úri kisasszonyokat is eletecskéket bocsátottak magukból, amelyek egyre dagadtak, nőttek és erősödtek, hogy mint hatalmas folyamok keljenek útra és tengerré változva áraszszák el utóbb a parlament környékét. Már hat órakor minden irányból tódult a sokaság az egyes gyülekezőhelyek felé, aminőt hetet jelöltek meg a vezérek. Ilyen gyülekezőhelyek voltak a Lehel-utczában, a Ferdinánd-téren, a Hunyadi-téren, az Almássy-téren, a Tisza Kálmántéren, a Ferencz-téren, Budán pedig a Pálffy-téren. Noha váltig ijesztgették a kereskedőket és boltosokat, hogy zavargások lesznek, tüntetések, ablakbeverés, mégis jóformán minden bolt és üzlet nyitva volt. Senki se tartott tőle, hogy a szoczialisták szervezett és fegyelmezett hada akár emberben, akár vagyonban kárt tegyen. Csak egykét óvatosabb kávés tette meg, hogy a nagy ablakok előtt leeresztette a vasredőnyöket. Mintha az a vékony pléh védelem volna a tízezrek ellen, ha rombolni akarnak? És mintha a nyitott ajtó nem volna védelem akkor, amikor nem akar betörni senki ? . . . Csendben, rendben, nyugodtan vonultak a munkások a gyülekezőhelyekre, jelekkel, zászlókkal a szakszervezetek és egyesületek. És hét főpontján a fővárosnak már korán reggel közel tíztízezer ember volt együtt, várva a feladást az indulásra . . . (A felvonulás.) hat-nyolc- egy-egy tízezerfőnyi csoporttal, de ezek is csak inkább parádénak valók voltak. A szoczialisták maguk gondoskodtak a rendről. Minden csoportban persze száz meg száz feliratos póznát is vittek. Ilyenek voltak a felírások : ■— Jogot a népnek! . . . — A ki jó katonának, jó az szavazónak is!... — Adjatok jogot, hogy hazánk legyen!... — Jog nélkül nincsen haza! . . . — Éljen az általános titkos választói jog!... Ezeket a jelszavakat egyszer-másszor hangosan is elmondották s énekeltek is a felvonuló csapatok. A munkás marseillaise hangzott mindenfelé . .. (A parlament előtt.) A képviselőház környékét nagy és messze körben rendőrség tartotta megszállva. Óriási apparátussal, a főkapitány vezetése alatt jóformán az egész rendőrség kivonult, egész kis gyalogos és lovas hadsereg. A képviselő urak meg lehettek elégedve. Alaposan meg voltak védelmezve a veszedelem ellen, amely csak az ő agyukban volt meg. A rendőrök vasrudakkal kordont húztak a parlament előtt, mégpedig olyan nagy messziségben, hogy a szoczialisták óriás tömege sehogy se férhetett el a parlament körül. Panaszra is mentek a vezérek a főkapitányhoz, hogy adjon némi helyet a tömegeknek, mire Rudnay Béla olyanformán intézkedett, hogy a főrendiház előtt levő részén közelebb eresztette a tömeget a parlamenthez. De így is, hogy fért volna el a beláthatatlan tömeg az óriás téren ? Jobbra-balra a Dunasoron, az összes mellékutczákon, nagy messzeségben ember-ember hátán állott, csudálatos rendben, nagy kitartással, bámulatra méltó fegyelemmel. A képviselőház ablakaiból, ahonnan százával röppentek az aggodalmas tekintetek, megdöbbentően impozáns volt a kép. Egy eleven tenger, amely tükörsimán folyik el a néző előtt, de amelyről látnivaló volt, hogy háborogni is tudna és gályákat felborítani. És a képviselők, akik ugyancsak korán gyülekeztek ma a házba, nézték ezt a nagyszerű képet. Volt köztük nem egy, aki a vállát vonogatta.Könnyű volt neki, már belől volt a házKörülbelül egy időben indult el hét óriási menet hét különböző helyről a Szabadság-tér és a parlament felé. Négyes sorokban, katonás rendben, zászlóson, jelvényesen, egyes helyeken zenekarokkal vonultak a szoczialisták a koraiakon és szélesebb utczákon végig. Minden embernek vörös czédula volt a kalapján : »Éljen az általános titkos választói jog!« A legtöbbnek vörös volt a nyakkendője is és egyiknek-másiknak vörös szegfű is volt a gomblyukában. Ilyen persze nem mindegyiknek jutott. Minden három-négy lépésnyire jobbról és balról oldalt vörös karszalagos rendezők haladtak, mint katonáéknál a tisztek. S a rendezőnek egy szava, egy intése mindig elég volt, hogy lassítsa vagy gyorsítsa a menetet, vagy pedig megszakítsa az utczasarkokon, ahol kocsik vagy emberek torlódtak össze. A szoczialisták haladtak a maguk útján, de nem akasztottak meg senkit az útjában. Rendőrök is haladtak a menettel. Mindössze lehet vinni hozzá a színházba. A mai korban, az irodalom divó irányzatai mellett, ez is valami. Ibsen tartalmasabb, de a lidércznyomás, melyet okoz, nehéz. Vannak, akik szeretnek a színházba menni és aztán mégis jól aludni. Ezeknek az irodalom se adjon Porto-t és Xeres-t. De limonádét! Ha jó ? . . . Persze játszani ezt a darabot nálunk nehéz, igen nehéz. Először azért, mert nálunk a színpad köreiben nem igen ismerik sem az angol népet, sem az angol életet. Mikor az angol darabnak valamely karrikaturális vonása van, nálunk is eltalálják a hangot és érvényre emelik a művet. Éppen azért, mert közönségünk is csak a torzképekből ismeri az angolt és mert sok oly dolog, mely Angliában természetes és jellemzetes, nálunk furcsának, torznak látszik. De mikor az angol mű tisztán erkölcsfestő, -- comédie de moeurs — akkor nem egyhamar talál bele sem a színész, sem a közönség. Idegenszerűnek látszik, de valódi értelmét csak ritkán veszszük ki belőle. És ha az ily darab még költői szellemű is, mint Davies műve, akkor áll elő a második nehézség, mely fokozza, tetézi a félreértést a színpad és a közönség között. Hogy ez mért van így ? Azért, mert mi negyven év óta elszoktunk a poézistől, amint hogy ezt czikkünk elején kifejtettük. Mi nem kedveljük többé a költészetet. Egyes ember igen, de tágabb körben nem. A sivár utilitárius szellem, mely a közéletet nálunk elárasztotta, ellepte és egészen hatalmába vette, nem engedi meg a léleknek, hogy a képzelet hímes játékaiban őszintén gyönyörködjék. Képtelenné is teszi a szellemeket arra, hogy a szépet naiv nyíltsággal élvezzék. Az olyan darabnak tehát, mely angol erkölcsöket fest és a balsors tetőzéséül még poétikus is, kétszeresen meg kell nálunk buknia. Kata néni egyelőre meg is bukott. És ha valamelyik kollégám azt írná, hogy csúnyán bukott, nem mernék határozottan ellentmondani. Mert éppen az a része bukott meg legalaposabban, melyet én oly nagyon szépnek találok, melyet hajlandó volnék a modern irodalom egyik remekének kikiáltani. Szánom-bánom tévedésemet, ha tévedés. De véleményemet kimondom. A kritikusnak, mikor az igazságról van szó, könyörtelennek kell lennie, könyörtelennek még önmagával szemben is. Azt mondtuk, hogy a darab »egyelőre« bukott meg. Mert még mindig él bennünk a hit, hogy ha oly jeles művészek, mint Csillag és Császár — kik a mű föntartására ma is megtettek minden tőlük telhetőt — a következő előadásokban, még jobban beleélvén magukat feladatukba, kedvezőbben hangolt közönségre találnak, akkor a darab még mindig sikerre, sőt nagy sikerre is virulhat. Kívánjuk ezt a műnek és kívánjuk a művészeknek, kiknek mai működésük után is szívesen adózunk tiszteletünkkel és elismerésünkkel. Az előadás gondosan volt betanítva és fényesen rendezve. *i „ Kender József. 3