Az Ujság, 1905. október/1 (3. évfolyam, 273-287. szám)

1905-10-01 / 273. szám

Vasárnap, október 1. AZ ÚJSÁG BELFÖLD, Á­Pí r.értekezletek. A szövetkezett ellenzék vezérbizottsága október 2-án délelőtt 1­1 órakor Kossuth Peréhez elnöklésével a függetlenségi és 48-as párt közhelyiségében értekezletet tart. Az országgyűlési szabadelvű párt hétfőn, októ­ber 2-án, délután hat órakor értekezletet tart. Az országgyűlési függetlenségi és negyven­­nyolc­as párt október 3-án, kedden, délelőtt 10 órakor Kossuth Ferencz elnöklésével értekez­letet tart. Az országgyűlési összes pártok október 3-án, kedden, délután tartják közös értekezletüket.­­ A püspöki kinevezések. A félhivatalos Bud. Tud. . -ot illetékes helyről annak kijelentésére kérték fel, hogy a mai lapok ama híradása, mintha az­­üresedésb­en levő püspöki székekre a kinevezések már megtörténtek volna, a valóság­nak nem felel meg. A helyzet. — Saját tudósítónktól.­­— A mai nap nem rajzolt új vonásokat a politikai helyzet képébe. Igaz, hogy ezt aligha is várta valaki. Csáky Albin gróf délelőtt kihallgatáson volt a királynál. Audiencziájának, mint előre­látható volt, informatív jellegénél fogva nem lehetnek külsőleg azonnal nyilvánuló ered­ményei. Eleve ki volt zárva, hogy Csáky gróf mint dezignált miniszterelnök hagyja el a király dolgozószobáját. Erre nem gondolt senki. Legfölebb arról lehetett szó, hogy a király a főrendiház elnökét meg fogja bízni azzal az egyképpen megtisztelő és terhes feladattal, hogy mint homo regius újból érintkezésbe lépjen a koalíczióval. Ez sem történt meg, mivel a mai audien­­cziának csak az volt a czélja, hogy a király meghallja Csáky Albin gróf véleményét a helyzetről általánosságban és Fejérváry báró legutóbbi javaslatairól különösen. Csáky gróf véleménye eddig csak a király előtt ismeretes és hatása csak később, a király döntésének miként való alakulásában fog esetleg érvényre jutni. A mai nappal Csáky Albin grófnak ez­úttal való szereplése véget ért. A főrendiházi elnök audiencziájáról és a nap egyéb eseményeiről tudósításaink itt kö­vetkeznek . (Csáky Albin gróf a királynál.) Csáky Albin gróf, főrendiházi elnök, a ki szepesmindszenti birtokáról az éj folyamán ér­kezett Bécsbe, ma déli tizenegy órakor kihall­gatásra ment a királyhoz. Az audienczia egy óra hosszáig tartott. A kihallgatás után az Imperial-ban levő szállására ment, a­hol a vára­kozó újságíróknak a következőket mondotta : — Sajnálom, uraim, de a mi föladatunk nem egyezik ; az uraknak most az a föladata, hogy valamit megtudjanak és megírjanak, az én föladatom pedig az volt, hogy a­mit tudok, azt ő felségének elmondjam, de önöknek ne szóljak semmit. Mindössze csak annyit közöl­hetek, hogy ő felsége meghívott, hogy a jelen politikai helyzetről alkotott véleményemet meg­hallgassa. Én ő felsége elé terjesztettem néze­temet, a­mit elmondtam, azt ő felsége kegye­sen meghallgatta s ezzel a kihallgatás véget ért. Természetes, hogy sem az én véleményem­ről, melyet előterjesztettem, sem arról, hogy a kihallgatás alatt mi történt, sem a kihallga­tás eredményéről nem közölhetek az unakkal semmit. — Megfelel-e a valóságnak az a hir, — kérdezte egy újságíró — hogy exczellencziád tár­gyalni fog a király megbízásából a többséggel ? — Ezúttal semmiféle megbízást nem kap­tam az uralkodótól, — mondotta Csáky Albin gróf, —­ nincs azonban kizárva, hogy még egyszer a felség elé fogok járulni. — Mikor utazik el nagyméltóságod­­ — Még ma, Budapestre nem megyek, hanem utazom haza szepesi birtokomra. Nem volna értelme annak, hogy itt maradjak, mert annak, a­miért Bécsbe hívtak, eleget tettem. A felség látható érdeklődéssel fogadta előadáso­mat, melynek során a­mint mondottam már, az aktuális politikai kérdésekre is kiterjesz­kedtem. — Lehetségesnek tartja most a kibonta­kozást ? — Erre felelni nagyon bajos. A felség előtt én a márcziusi audienczián is azt az álláspontot foglaltam el, hogy a kibontakozás munkája csak egy koalícziós kormányra volna bízható. Ma sem térek el ettől a felfogásomtól. — Igaz-e, kegyelmes úr, — kérdezte az újságíró — a mai lapoknak az a híre, hogy semmi körülmények között nem vállalkozik kor­mányalakításra ? — Kérem, azt hiszem, hogy erre a kér­désre sem felelhetek. Arra a kérdésre, hogy lesznek-e további ki­hallgatások, Csáky Albin gróf szintén kitérőleg válaszolt. (A király Beck bárónál.) Bécs, szeptember 30. (Saját tudósítónk távirata.) Közvetlenül Csáky Albin gróf kihall­gatása után a király Beck báróhoz, a vezérkar főnökéhez hajtatott, a kinél hosszabb látoga­tást tett. (Wekerle és Széli.) Koalícziós körökben ma Csáky Albin gróf bécsi kihallgatása után azt a hírt propagálták, hogy még két audienczia lesz, mielőtt a király a Fejérváry-kormány újból való kinevezésében dön­tene. Wekerle Sándort és Széll Kálmánt jelölték a király elé való maghivatásra. (Bánffy és a bécsi kihallgatás.) A koaliczió agrárius orgánuma, Károlyi Sán­dor gróf lapja, a Hazánk, mai esti számában a többek között ezeket írja : Biztos tudomásunk van arról is, hogy Bánffy Dezső báró már szeptember hó 22-án reggel Bécs­­ben volt és ezen napon délelőtt 11—12 óra kö­zötti időtájban látogatást tett Hietzingben Go­­luchowski gróf külügyminiszternél, a­ki, ha rész­letesen nem is, de nagyjában, előzetesen már kö­zölte Bánffyval a felségnek azon elhatározását, hogy a másnap, szombaton délben végbemenő együt­tes kihallgatás alkalmával a koalíc­ió követelései nemcsak hogy teljesedésbe nem mehetnek, de még minden kompromisszum is ki lesz zárva. Ennek daczára azonban a vezérek azzal a biztos hittel mentek fel másnap a Burgba, hogy a királylyal szemtől-szembe állva, mégis sikerülni fog a felsé­get elhatározásának megmásitására rábírni. Sőt a Goluchowski gróf révén előzetesen ismert ki­rályi feltételekkel szemben Apponyi Albert gróf egy deklarácziót is készített, a mely a királyi fel­tételek teljesítésének alkotmányjogi lehetetlen­ségét volt hivatva igazolni, m­i fényességet látott a ruggolyban, hol a vad leány aludt. Mikor jobban odafigyelt, észre­vette, hogy kóborló lidérczfény ugrabugrál az alvó leányzó körül. ——T- Mit akarsz te itt ? — rivált rá szigorú hangon a szent ember.­­— Bocsánatot kérek, — mentegette magát szepegve a kísértet —­ az erdőből küldtek, mert most kezdődik odakünn a táncz . . . Tovább nem folytathatta, mert a fehér dervis hozzávágta az alkorást, a­mitől iziben ellobbant a lidércz élete. Nesze neked táncz ! De aztán meg nagy zugás-morgás támadt odakünn az erdőben. Mintha ezer hang kiál­tozná egyszerre : Hol van a mi leányunk ? A mi leányunk ? . Az öreg mérgesen kitaszította a kis ablak tábláját és kidugta kopasz fejét a holdvilágba. Most látta, hogy az erdő fái kiáltoznak. Az öregek zugó­s basszushangon, a bokrok süvöltő szopránban : Add vissza a leányunkat! A dervis haragosan fenyegette meg öklé­vel a lármás hadat. — Elhallgassatok, ha mondom ! Micsoda dolog az, éjnek idején ilyen orditozást művelni egy igazhivő háza előtt ? Az erdő szemmel láthatólag megszeppent. Kiáltozása ijedt suttogássá és sóhajtozássá tompult. Éjfélig csendesség volt, de aztán rohamo­san növekedő dobogás hallatszott, mintha egész hadsereg sietne támadásra. Az öreg most már tudta, hogy az erdei rémek ostrom alá készül­nek venni a h­ázát. Sietve a hóna alá kapta az alkorást és a létrán felmászott a háza tete­jére. Ott lovagolva megülte a nagy gerendát és büszkén körültekintett, mint egy vitéz vár­kapitány. Jött is már az ellenség minden oldalról. Rettenetes hadsereg volt! Százesztendős fa­­óriások kitépték gyökereiket a földből és ván­szorogva marsíroztak a vityilló felé, dühös zúgással rázva lombos karjaikat. A gyöpön nagy szarvasfalkák és vadkan­ csordák vágtat­tak, támadásra készen, haragosan leeresztett fejjel. És a levegő is megelevenedett ijesztő lovascsapatoktól, óriás baglyok és denevérek hátán üld éjjeli rémektől. Valamennyien a fehér dervis felé vicsorgatták a fogukat és panaszosan meg dühöngve kiáltották : A leányunkat! Add vissza a leányunkat ! Az öreg azonban vitézül megült a helyén. A kilenczvenkilenczedik szura verseit mondta (melyekben a próféta megátkozza az éjjeli dzsineket) és a szörnyű szavakon pozdorjává tört az ostromlók haragja. Később újabb segéd­hadak érkeztek : a hegyi patakok és a felhők. A víz tajtékzó düh­vel csapkodta a rozoga ház falát, az égen pedig tátott szájú, óriás felhő­sárkányok nyüzsögtek. De a fehér dervis az ő rohamukat is visszaverte. Hajnal felé bele­avatkoztak a harczba a szomszédos hegyek is. Valamennyien tüzet okádtak és haragjuk vér­pirosra festette az eget. A föld bömbölt és hul­lámokat vágott, a remetelak úgy hánykolódott, mint viharos tengeren járó gálya. A dervis azonban nem adta meg magát. Két kezével megkapaszkodott a tetőben és hajnalig szórta a kilenczvenkilenczedik szura szörnyű átkait. Mire kivirradt, véget ért a kísérteties csata. Az ellenség szörnyű vereséget szenvedett. Az öreg fák gyökerükből kifordulva hevertek ra­káson. A bokrok elhullatták minden lombju­kat és szomorúan nyújtották ég felé kopasz ágaikat. Az erdő telve volt állathullákkal. Egy madár, egy féreg nem élt már benne. A hegyek kopárak és szürkék voltak. A kiszá­radt patakok medre szörnyű sebforradások­ként szántotta végig sziklatagjaikat. Körös­körül óriás pusztasággá változott a vidék, mely fölött ijesztő csend honolt. Az égboltozat is végesvégig egyformán szürke volt. Szél sem járt, de azért mégis fogvaczogtatóan hideg volt.­­— Győztem ! — kiáltotta a dervis. — Allah elpusztította az istentelen ellenséget. Mikor lement a szobájába, az ajtóban már hallotta az erdei leány hangját. Az alkorásból idézgetett és — óh csodák csodája ! — betéve tudta valamennyi szárát. A külseje azonban nagyon megváltozott. Száz esztendős anyóka lett belőle. A fejéről néhány fehér hajtincs csüngött alá, a fogatlan szája körül száz ráncz torzította el sárga arczát, a szeme meg furcsán pislogott. — Atyám, — mondta az anyóka — most már mindent tudok, a­mit tudnom kell, vezess hát egyenesen Allahhoz, a­ki engem szeretni fog. A fehér dervis elgondolkozva simogatta nagy szakállát. — Megmutattam neked az Allahhoz vezető utat, — mondta — most már magadban kell azon haladnod. Indulj hát bátran leányom, téged nem fenyeget már semmi­t veszedelem. Vigaszul neked ajándékozom a koránomat, támaszul meg a botomat.. — És azt hiszed, hogy meg fogom találni az Urat ? — kérdezte az anyóka. — Biztosra veszem ! Ha azonban mégsem találnád meg, annak magad leszsz az oka. A vénasszony a hóna alá vette a szent könyvet, aztán a botra támaszkodva, nehéz léptekkel és köhécselve megindult a nagy pusz­taság felé. Ibn Hasszán Abdallah al Hulaga, a fehér dervis, a kötelességét jól végzett férfi szerény önérzetével tekintett utána. 3

Next