Az Ujság, 1905. október/1 (3. évfolyam, 273-287. szám)
1905-10-01 / 273. szám
Vasárnap, október 1. AZ ÚJSÁG BELFÖLD, ÁPí r.értekezletek. A szövetkezett ellenzék vezérbizottsága október 2-án délelőtt 11 órakor Kossuth Peréhez elnöklésével a függetlenségi és 48-as párt közhelyiségében értekezletet tart. Az országgyűlési szabadelvű párt hétfőn, október 2-án, délután hat órakor értekezletet tart. Az országgyűlési függetlenségi és negyvennyolcas párt október 3-án, kedden, délelőtt 10 órakor Kossuth Ferencz elnöklésével értekezletet tart. Az országgyűlési összes pártok október 3-án, kedden, délután tartják közös értekezletüket. A püspöki kinevezések. A félhivatalos Bud. Tud. . -ot illetékes helyről annak kijelentésére kérték fel, hogy a mai lapok ama híradása, mintha azüresedésben levő püspöki székekre a kinevezések már megtörténtek volna, a valóságnak nem felel meg. A helyzet. — Saját tudósítónktól.— A mai nap nem rajzolt új vonásokat a politikai helyzet képébe. Igaz, hogy ezt aligha is várta valaki. Csáky Albin gróf délelőtt kihallgatáson volt a királynál. Audiencziájának, mint előrelátható volt, informatív jellegénél fogva nem lehetnek külsőleg azonnal nyilvánuló eredményei. Eleve ki volt zárva, hogy Csáky gróf mint dezignált miniszterelnök hagyja el a király dolgozószobáját. Erre nem gondolt senki. Legfölebb arról lehetett szó, hogy a király a főrendiház elnökét meg fogja bízni azzal az egyképpen megtisztelő és terhes feladattal, hogy mint homo regius újból érintkezésbe lépjen a koalíczióval. Ez sem történt meg, mivel a mai audiencziának csak az volt a czélja, hogy a király meghallja Csáky Albin gróf véleményét a helyzetről általánosságban és Fejérváry báró legutóbbi javaslatairól különösen. Csáky gróf véleménye eddig csak a király előtt ismeretes és hatása csak később, a király döntésének miként való alakulásában fog esetleg érvényre jutni. A mai nappal Csáky Albin grófnak ezúttal való szereplése véget ért. A főrendiházi elnök audiencziájáról és a nap egyéb eseményeiről tudósításaink itt következnek . (Csáky Albin gróf a királynál.) Csáky Albin gróf, főrendiházi elnök, a ki szepesmindszenti birtokáról az éj folyamán érkezett Bécsbe, ma déli tizenegy órakor kihallgatásra ment a királyhoz. Az audienczia egy óra hosszáig tartott. A kihallgatás után az Imperial-ban levő szállására ment, ahol a várakozó újságíróknak a következőket mondotta : — Sajnálom, uraim, de a mi föladatunk nem egyezik ; az uraknak most az a föladata, hogy valamit megtudjanak és megírjanak, az én föladatom pedig az volt, hogy amit tudok, azt ő felségének elmondjam, de önöknek ne szóljak semmit. Mindössze csak annyit közölhetek, hogy ő felsége meghívott, hogy a jelen politikai helyzetről alkotott véleményemet meghallgassa. Én ő felsége elé terjesztettem nézetemet, amit elmondtam, azt ő felsége kegyesen meghallgatta s ezzel a kihallgatás véget ért. Természetes, hogy sem az én véleményemről, melyet előterjesztettem, sem arról, hogy a kihallgatás alatt mi történt, sem a kihallgatás eredményéről nem közölhetek az unakkal semmit. — Megfelel-e a valóságnak az a hir, — kérdezte egy újságíró — hogy exczellencziád tárgyalni fog a király megbízásából a többséggel ? — Ezúttal semmiféle megbízást nem kaptam az uralkodótól, — mondotta Csáky Albin gróf, — nincs azonban kizárva, hogy még egyszer a felség elé fogok járulni. — Mikor utazik el nagyméltóságod — Még ma, Budapestre nem megyek, hanem utazom haza szepesi birtokomra. Nem volna értelme annak, hogy itt maradjak, mert annak, amiért Bécsbe hívtak, eleget tettem. A felség látható érdeklődéssel fogadta előadásomat, melynek során amint mondottam már, az aktuális politikai kérdésekre is kiterjeszkedtem. — Lehetségesnek tartja most a kibontakozást ? — Erre felelni nagyon bajos. A felség előtt én a márcziusi audienczián is azt az álláspontot foglaltam el, hogy a kibontakozás munkája csak egy koalícziós kormányra volna bízható. Ma sem térek el ettől a felfogásomtól. — Igaz-e, kegyelmes úr, — kérdezte az újságíró — a mai lapoknak az a híre, hogy semmi körülmények között nem vállalkozik kormányalakításra ? — Kérem, azt hiszem, hogy erre a kérdésre sem felelhetek. Arra a kérdésre, hogy lesznek-e további kihallgatások, Csáky Albin gróf szintén kitérőleg válaszolt. (A király Beck bárónál.) Bécs, szeptember 30. (Saját tudósítónk távirata.) Közvetlenül Csáky Albin gróf kihallgatása után a király Beck báróhoz, a vezérkar főnökéhez hajtatott, a kinél hosszabb látogatást tett. (Wekerle és Széli.) Koalícziós körökben ma Csáky Albin gróf bécsi kihallgatása után azt a hírt propagálták, hogy még két audienczia lesz, mielőtt a király a Fejérváry-kormány újból való kinevezésében döntene. Wekerle Sándort és Széll Kálmánt jelölték a király elé való maghivatásra. (Bánffy és a bécsi kihallgatás.) A koaliczió agrárius orgánuma, Károlyi Sándor gróf lapja, a Hazánk, mai esti számában a többek között ezeket írja : Biztos tudomásunk van arról is, hogy Bánffy Dezső báró már szeptember hó 22-án reggel Bécsben volt és ezen napon délelőtt 11—12 óra közötti időtájban látogatást tett Hietzingben Goluchowski gróf külügyminiszternél, aki, ha részletesen nem is, de nagyjában, előzetesen már közölte Bánffyval a felségnek azon elhatározását, hogy a másnap, szombaton délben végbemenő együttes kihallgatás alkalmával a koalíció követelései nemcsak hogy teljesedésbe nem mehetnek, de még minden kompromisszum is ki lesz zárva. Ennek daczára azonban a vezérek azzal a biztos hittel mentek fel másnap a Burgba, hogy a királylyal szemtől-szembe állva, mégis sikerülni fog a felséget elhatározásának megmásitására rábírni. Sőt a Goluchowski gróf révén előzetesen ismert királyi feltételekkel szemben Apponyi Albert gróf egy deklarácziót is készített, a mely a királyi feltételek teljesítésének alkotmányjogi lehetetlenségét volt hivatva igazolni, mi fényességet látott a ruggolyban, hol a vad leány aludt. Mikor jobban odafigyelt, észrevette, hogy kóborló lidérczfény ugrabugrál az alvó leányzó körül. ——T- Mit akarsz te itt ? — rivált rá szigorú hangon a szent ember.— Bocsánatot kérek, — mentegette magát szepegve a kísértet — az erdőből küldtek, mert most kezdődik odakünn a táncz . . . Tovább nem folytathatta, mert a fehér dervis hozzávágta az alkorást, amitől iziben ellobbant a lidércz élete. Nesze neked táncz ! De aztán meg nagy zugás-morgás támadt odakünn az erdőben. Mintha ezer hang kiáltozná egyszerre : Hol van a mi leányunk ? A mi leányunk ? . Az öreg mérgesen kitaszította a kis ablak tábláját és kidugta kopasz fejét a holdvilágba. Most látta, hogy az erdő fái kiáltoznak. Az öregek zugós basszushangon, a bokrok süvöltő szopránban : Add vissza a leányunkat! A dervis haragosan fenyegette meg öklével a lármás hadat. — Elhallgassatok, ha mondom ! Micsoda dolog az, éjnek idején ilyen orditozást művelni egy igazhivő háza előtt ? Az erdő szemmel láthatólag megszeppent. Kiáltozása ijedt suttogássá és sóhajtozássá tompult. Éjfélig csendesség volt, de aztán rohamosan növekedő dobogás hallatszott, mintha egész hadsereg sietne támadásra. Az öreg most már tudta, hogy az erdei rémek ostrom alá készülnek venni a házát. Sietve a hóna alá kapta az alkorást és a létrán felmászott a háza tetejére. Ott lovagolva megülte a nagy gerendát és büszkén körültekintett, mint egy vitéz várkapitány. Jött is már az ellenség minden oldalról. Rettenetes hadsereg volt! Százesztendős faóriások kitépték gyökereiket a földből és vánszorogva marsíroztak a vityilló felé, dühös zúgással rázva lombos karjaikat. A gyöpön nagy szarvasfalkák és vadkan csordák vágtattak, támadásra készen, haragosan leeresztett fejjel. És a levegő is megelevenedett ijesztő lovascsapatoktól, óriás baglyok és denevérek hátán üld éjjeli rémektől. Valamennyien a fehér dervis felé vicsorgatták a fogukat és panaszosan meg dühöngve kiáltották : A leányunkat! Add vissza a leányunkat ! Az öreg azonban vitézül megült a helyén. A kilenczvenkilenczedik szura verseit mondta (melyekben a próféta megátkozza az éjjeli dzsineket) és a szörnyű szavakon pozdorjává tört az ostromlók haragja. Később újabb segédhadak érkeztek : a hegyi patakok és a felhők. A víz tajtékzó dühvel csapkodta a rozoga ház falát, az égen pedig tátott szájú, óriás felhősárkányok nyüzsögtek. De a fehér dervis az ő rohamukat is visszaverte. Hajnal felé beleavatkoztak a harczba a szomszédos hegyek is. Valamennyien tüzet okádtak és haragjuk vérpirosra festette az eget. A föld bömbölt és hullámokat vágott, a remetelak úgy hánykolódott, mint viharos tengeren járó gálya. A dervis azonban nem adta meg magát. Két kezével megkapaszkodott a tetőben és hajnalig szórta a kilenczvenkilenczedik szura szörnyű átkait. Mire kivirradt, véget ért a kísérteties csata. Az ellenség szörnyű vereséget szenvedett. Az öreg fák gyökerükből kifordulva hevertek rakáson. A bokrok elhullatták minden lombjukat és szomorúan nyújtották ég felé kopasz ágaikat. Az erdő telve volt állathullákkal. Egy madár, egy féreg nem élt már benne. A hegyek kopárak és szürkék voltak. A kiszáradt patakok medre szörnyű sebforradásokként szántotta végig sziklatagjaikat. Köröskörül óriás pusztasággá változott a vidék, mely fölött ijesztő csend honolt. Az égboltozat is végesvégig egyformán szürke volt. Szél sem járt, de azért mégis fogvaczogtatóan hideg volt.— Győztem ! — kiáltotta a dervis. — Allah elpusztította az istentelen ellenséget. Mikor lement a szobájába, az ajtóban már hallotta az erdei leány hangját. Az alkorásból idézgetett és — óh csodák csodája ! — betéve tudta valamennyi szárát. A külseje azonban nagyon megváltozott. Száz esztendős anyóka lett belőle. A fejéről néhány fehér hajtincs csüngött alá, a fogatlan szája körül száz ráncz torzította el sárga arczát, a szeme meg furcsán pislogott. — Atyám, — mondta az anyóka — most már mindent tudok, amit tudnom kell, vezess hát egyenesen Allahhoz, aki engem szeretni fog. A fehér dervis elgondolkozva simogatta nagy szakállát. — Megmutattam neked az Allahhoz vezető utat, — mondta — most már magadban kell azon haladnod. Indulj hát bátran leányom, téged nem fenyeget már semmit veszedelem. Vigaszul neked ajándékozom a koránomat, támaszul meg a botomat.. — És azt hiszed, hogy meg fogom találni az Urat ? — kérdezte az anyóka. — Biztosra veszem ! Ha azonban mégsem találnád meg, annak magad leszsz az oka. A vénasszony a hóna alá vette a szent könyvet, aztán a botra támaszkodva, nehéz léptekkel és köhécselve megindult a nagy pusztaság felé. Ibn Hasszán Abdallah al Hulaga, a fehér dervis, a kötelességét jól végzett férfi szerény önérzetével tekintett utána. 3