Az Ujság, 1906. február (4. évfolyam, 31-58. szám)
1906-02-01 / 31. szám
. Ez az alkalom megvolt tavaly a koalícziós vezérek első kihallgatásakor, amikor a korona nem kívánt tőlük többet, csak ők vélték, hogy nekik kevesebbel nem szabad beérniük. Ezt az alkalmat elhozta Szögyény-Marich László, még kevesebb lemondást kívánva, mert csereüzletet ajánlt, melyet akkor kikapcsolási eljárásnak nevezett Apponyi Albert. Lukács László is hozta az erre való alkalmat, sőt — hogy meg ne feledkezzünk róla — az ügyvitelre alakult első Fejérváry-kabinet is hozta ugyanezt az alkalmat, melyet a koalíció most végre megragadott. Értjük az urak bátortalanságát ezekkel az alkalmakkal szemben. Nem ők utasítottak vissza minden megegyezést, hanem a koaliczióban terpeszkedő szélsőknek a terrorizmusa. Mihelyt Kossuth Ferencz kimondta az ő higgadt igazságát, kélt és szállt az Ugronok viharja s Kossuthnak másnapra mindent vissza kellett szívnia. Az ország a terroristáktól el volt vadítva és azt tartotta nagyobb hazafinak, aki vadabbakat tudott ordítani. Attól is tartottak, hogy a népszerűség, mely az övék, azoké lesz, akik továbbra is megmaradnak vadaknak. t És még valami. A koalíczió egy a politikai világban lehetetlen fegyelem rendszerén épült. Mindenki a becsületével le volt kötve, bármit diktál is a meggyőződése és mond is az esze. Minden közvetítő szóra a vádak fölmutatták a koalicziós vérszerződést: ez a felfogás szakadást jelent. S a becsületes emberek kénytelenek voltak a szerződésnek feláldozni jobb meggyőződésüket s ezzel az ország érdekét. Csak rekapituláljuk azokat a dolgokat, melyeket a válság során nap-nap után szemére vetettünk a koalicziónak. A koaliczió minden békekisérlettel a maga egységét féltette s a békét is csak a maga hatalmi pozicziójának a megtartásával óhajtotta. Ebből a szempontból igaza volt, hogy csak a saját promert csak azt érezzük, hogy a sors már elragadta tőlünk és hogy soha többé vissza nem hozhatjuk; ellenben a távolabbi mult a maga emlékeivel szellemi birtokunk kiegészítő részévé lesz, melyet előveszünk, amikor akarjuk, hogy gyönyörködjünk benne, nem is gondolva többé arra, mily jó volna a valóságban leírni azt, amitől már annyira eltávolodtunk. Ilyen értelemben az ember utóvégre mindent meg tud szeretni, még fájdalmát is, és néha úgy érzi, mintha az élet még akkor is szép lehetne, ha nem volna sem jelene, sem jövője, csak emlékei. Ami ennek az érzelemnek még éltetőbb tápot adott, elnémítva az aggályokat, melyek emlékeinknek a részvéttelen közönség előtti feltárása ellen emelkedni szoktak, az az a gondolat volt, hogy e visszaemlékezéseim lapjain azoknak az elköltözötteknek is szerény emléket állíthatok, a kiknek sírja fölött már csak kérésünk emlékezete virraszt és a kik talán nem érdemlik meg, hogy poraikkal emlékezetük is elenyészszék. Mintha tartoznám nekik ezzel, — egyiknek határtalan, önfeláldozó szeretetéért, mely gyermekkorom melegítő napja volt, másiknak bölcseségéért, melyben első lépteim útmutatóját beírtam, a harmadiknak szivnemességéért, melyet oly kevesen ismertek föl egészen ; ennek szenvedéseiért, amannak reményeinkért, melyek korai sírba szálltak vele, — egynek kor jellemző tulajdonaiért, melyek a homályban vesztek el, másnak eredetiségéért, melyre nivelláló korunkban visszagondolni oly jól esik . . . Hiszen az emlékezet az egyedüli, a mi halottaink grammjával lehetséges a megegyezés, mert más programmal megkockáztathatták a szecessziót, esetleg a koalíczió egész felbomlását. Márpedig a maguk feláldozásával ők az országot nem akarták boldogítani. Most, ezúttal először, avezérek emanczipálták magukat az eddigi gyávaságuktól s vad fegyvertársaik rettegtetésétől. Íme, a lehetetlen lehetővé vált. Íme, az ország nem kiált árulást, hanem epedve várja a bekenni betetőzését. Íme, a farkasok is meglapulnak a békét követelő közvélemény hatalmi szava mellett s legfölebb későbben fognak ismét ordítani. A koaliczió urai láthatják, hogy rosszul ismerték az ország hangulatát, mikor az engedékenységtől féltek. Rosszul tették, mert az ország is csak azért tüzeskedett a harcz mellett, mivel azt hitte, hogy e nélkül hazaárulók volnának. Egy végzetes kölcsönös szuggerálás volt az egész tüzes láva, mely a vezérektől az országba, az országból a vezérekbe áradt, mindkettőben megfojtva a józanságot és az átlátott igazságot. Ha egyéb sem sülne ki a mostani akczióból, — pedig az egész műnek betetőződnie kell — ez is becses megismerés, melynek a vezérlő-bizottság hasznát láthatja. De a megismerésből bizodalmát kell merítenie a továbbhaladás érdekében. Ma Ugron Gábor, holnap más ordítja tele az országot árulással s úgy lehet, hogy a túlzóknak és éretleneknek egész kis tábora verődik össze és válik ki a koaliczióból. Ezek a túlzók és éretlenek ismét mutatják majd a vérszerződést, de akkor a vezéreknek legyen bátorságuk, hogy ezt a szerződést mint erkölcstelent megtagadják, mint a szabad vélemény és az egyedül érvényesülendő meggyőződés megfojtóját magukra kötelezőnek el ne ismerjék. Ezt a nagy kérdést nem lehet a becsület szempontjából megoldani. Itt világosan és kegyetlenül ki kell puhatolni: a koalíczióban bányán vannak, akik a béke mellett tulajdona, amit ők még búrnak e földön, ami őket még az élethez és az élőkhöz köti, és ebből az egyetlen birtokukból is még szűk marokkal részesítjük őket! Mily nehezünkre esik az élet tolakodó követeléseivel szemben egy-egy órát, egy-egy pereet megmenteni halottaink emlékezete számára, s nem idő, nem méltányos-e, hogy annak legalább halvány visszfényét maradandóvá tenni igyekezzünk ? Nem tartom ezenkívül fölöslegesnek tárgyam jellemzésére és szándékom vitágosabb megismertetésére már itt rámutatni még némely körülményre. A gondviselés úgy akarta, hogy gyermekkoromat egészen, serdülőéveimet is nagy részekben falun töltsem ; ki sem mondhatom, mennyire hálás vagyok ezért a végzéséért, s mennyire sajnálok minden gyermeket, kinek nem ugyanez jutott osztályrészéül. Mit tud egy városi gyermek a természet életéről, a ki az eget egy szűk utcza korlátai közt, gyárkémények füstjén át látja, aki előtt a szabad természet egy feszes közkert tilalomfái közt vagy egy szűk játéktér kormos porondján határolódik s a ki — ha jobb viszonyok közt él — legfölebb egy fürdő- vagy nyaralóhelyen élvez rövid néhány hétig drága pénzen kibérelt nyári örömöket . És ha még csak érzéki gyönyörök volnának azok, melyektől a sors igy megfosztja, s melyekért talán bő kárpótlást is nyújt a város zajos életével, vakító fényével, kényeztető ingerei nyughatatlan változatosságával; de a legsanyarubb a dologban az, hogy a városi élet kábítói vannak, bányán, a kik ellenzik. A többség döntsön és a kisebbség vonuljon ki. A megkötött békének következése lehet egy ilyen szecresszió, vagy ha úgy tetszik, a koalíczió felbomlása. De baj ez? A békepolitika új politikai irány, e mellett és e körül új politikai alakulás támadhat, ugyanazokból az elemekből, amelyek a koalícziót alakították, mint a harcz politikájának táborát. Ez a tábor megbukott, mert a harcz politikája csak bajt és szenvedést hozott az országra. Hol van megírva, hogy egy be nem vált politikának a mesterségesen összehozott szervezetét fönn kell tartani, mikor a politika, melyet szolgált, már megbukott? A szabadelvű párt is megbukott, mikor politikájával, melynek czélja helyes volt, a gyakorlatban nem tudott eredményre jutni. Ez a sors vár esetleg a koalícióra. Nem baj. Nem a szervezet és nem a párt a jó, hanem az ország érdeke, melyet minden szervezetnek szolgálni kell. És ma, mikor oly közel vannak az ország boldogításához, nincs joguk e kecsegtető sikert kockáztatni csak azért, hogy mostani szervezetüket ne kockáztassák. AZ ÚJSÁG Csütörtök, február 1, BELFÖLD. A horvát tartománygyűlés. Zágrábból sürgönyzik, hogy az egészségügyi törvény tárgyalásának befejezése után a ház rövid vita után elfogadta a napirenden lévő mezőgazdasági javaslatot a részletes vita alapjául. Tornác az államvasutaknál előfordult állítólagos visszaélések miatt interpellál, ahol szerinte legnagyobbrészt magyarok vannak alkalmazva. (Majdnem az összes képviselők kimennek a teremből és csak az ellenzék három tagja és a jegyzők maradnak benn.) Tornác kijelenti, hogy a horvát vasúti tisztviselőknek horvát nyelven kellene vizsgázniok, úgy, amint az ezelőtt szokásban volt és Horvát- és Szlavónország területén az államvasutaknál túlnyomórészt horvátokat kellene alkalmazni. A magyarok azt vetik szemünkre, hogy nem beszélünk magyarul. Ez a szemrehányás azonban visszaszáll a magyarokra, mert ők meg csak magyarul beszélnek. Az államvasutaknál a legigazságtalanabb módon töltik be az állásokat. Frank: Gyalázat! Hol van a nemzeti párt negyven tagja? Kápráztató hatásai annyira jobbá teszik a gyermek érzékeit, hogy képzelete, melyet csak a szabad természet öle tud igazán dajkálni, idő előtt, fejletlenül fonnyad el. Csak a falusi élet és csak a gyermekkor képesek az ember lelke és a természet élete között a megértésnek, a kölcsönhatásnak és közösségnek azt a teljességét megteremteni, melyet másutt vagy később többé semmi sem pótolhat. A teljesen szabad mozgás a természetben, a természet lassú, napról-napra való átalakulása az évszakokkal, a dermedés és ébredés, a viruló és gyümölcsöző élet és a sejtelemteljes hervadás váltakozó jelenségei feltárják a gyermek fogékony érzékei előtt a természet nagy műhelyében folyó zajtalan, szakadatlan munka minden titkát, melyet az ő élénk képzelődése még csodásabb színekkel és élettel ruház föl. A gomolygó, úszó, kergetődző felhők, a nap és hold, a hajnal és alkony váltakozó fényében szinte beszélő alakot öltenek, megjelenítve azt az életet, melylyel a gyermeki hit az eget benépesíteni tudja. A nagy, komoly fák titokzatosan suttogó lombsátora a benne fészkelő, röpködő, csevegő madarak társaságával egész misztikus világgá válik, melyben csak a gyermeki képzelet érzi magát otthonosnak. Télen a hó az a pompás anyag, melyből házakat, alakokat lehet formálni; a hóolvadáskor lefutó vizerek hatalmas folyamok a gyermek szemében, melyekre hajóit bízza, melyeket lefutni lát a tengerbe. a