Az Ujság, 1906. március (4. évfolyam, 59-73. szám)
1906-03-01 / 59. szám
- ben fölismerik és átlátják. Ha azután is ragaszkodnak hozzá, akkor már bűn és mulasztás. Hiba és bűn megismerése kötelezi a jóhiszeműeket a tőlük való szabadulásra. Azokat ki kell kerülni és ki kell korrigálni, nem pedig elhallgatni és ismételni. A bevallott hibák és bűnök között hivatkozunk egyre, melyet Kossuth Ferencz így jellemzett: a felirat pontozatai sincsenek kőbe vésve. Íme, a koalíczió vezére tiltakozik a dogmatizmus ellen s mondja: ha szükséges, ha hasznos, a felirat programjától is el lehet térni. Vájjon nem volt-e szükséges és hasznos eltérni tőle ? A feleletet erre a kérdésre a manifesztum adja meg, de az elkövetett hiba gondos elhallgatásával. Azt mondja: »nem elégedett meg fa korona saját akaratának érvényre jutásával«. Azaz: felajánlottuk saját akaratának gyakorlati érvényre jutását.— Végiglapozzuk a válság egész történetét s egy ilyen ajánlatnak a nyomát sem találjuk. Ez az ajánlat pedig a vezényszó követelésének teljes elejtését jelentené és súlyosan nyomná a felelősséget a korona vállára. Jól tudjuk, miről van szó. A manifesztum igazat mond, a koaliczió elejtette egész katonai követelését. De tette ezt úgy, hogy senki észre ne vegye. Andrássy vitte ezt az üzenetet Bécsbe, de senki sem árulta el, hogy a katonai politika elejtéséről van szó. A király visszautasította, mert ő sem értette meg. Meg akarták tenni, amit bevallani nem akartak. Eltértek programmjuktól, de azt akarták, hogy a nemzet ne vegye észre. Nem volt őszinte beszéd, tehát nem festett becsületes ajánlatnak. Már most, igazán kötötte őket a válság elején a programjuk, mint a nemzet akarata annyira, hogy az első . Ugyan ki bolondított el . . . Egy ilyen fajankó, egy ilyen szegényeszű nyavalyás . . . És azt hiszi, hogy ő még azután is számot tesz. Hogy még foglalatoskodnak vele, az élete lényegével, protokollumban összekeresik az adatokat azokról a semmikről, amikben az erénye meg a bűne megnyilatkozott . Ugyan ki tudna törődni veletek, ti férgek, akik milliárdszámra jöttök-mentek, lesztek elmúltok . . . Kinek lenne ez fontos ? Kit érdekelne a te csöppséged ? Arra vagy teremtve az egész fajtaddal egyetemben, hogy jelentéktelen légy. A pokol ? Bizony hiú és egy kicsit szemtelen is vagy öreg, hát' nem tagadom, hogy az együgyűséged megmagyarázza ezt is. Elhitették veled, hogy számotokra még külön, nagyszerű új meg új világokat rendeztek be. Törvényszéket tartanak fenn a kedvetekért sok milliárd fűtőt, aki táplálja a kazánok alatt a tüzet, amiben égtek, sültök, főttök, s ha innen elkerültök, valami rengeteg, elképzelhetetlen hatalomnak az a gondja, hogy szegény kis életetek mérlegéből külön-külön minden féreg számára kivonja a konzekvencziákat. Ó te földi tetű . . . No ne rémülj meg. Nem téged okollak érte. Csak szánlak szegénykém. Légy nyugodt. Ha én elviszlek, be van fejezve minden. Nem következik se törvénykezés, se büntetés, se semmi. Csak pihensz. Te soha olyan magasra föl nem emelhetted a fejed, hogy odaát szükségesnek tartanák leütni, s olyan nagy bűnt se követhettél el, amiért eléggé meg nem büntetett volna az, hogy embertársaid tömegében alacsony életet kellett élned. De nemcsak rólad beszélek, aki különben az igénytelenek között is egyike vagy a legigénytelenebbeknek. Aprócska, a jelentőségét nagy túlzásokkal szertelen arrogancziával tárgyaló népség az egész fajtád. Még új világok . . . Hát nem látjátok, hogy azért kaptatok ilyent, mert többet és tömeges koalícziós kihallgatások során egyikük sem engedhetett a feliratból? Ha igen, akkor a nemzetet árulták el, mikor az utolsó üzenettel mégis föladták programjukat. Ha nem kötötte őket akkor sem, ismét a nemzetet ámították, mikor a kormány elvállalását katonai vívmányok nélkül szégyenletes meghunyászkodásnak, elvfeladásnak minősítették. Nem kivárniuk ebből az alternatívából mást következtetni, csak azt az egyet: a koalíció magatartása a válság elején más volt, mint a válság végén, de erről a változásról sehol sincs szó. Ez a változtatás pedig elkövetett hibák átlátásáról tanúskodik, mégis, mivel a korrektúra nem sikerült, most visszatértek a hibához. Sőt fokozzák. A vezényszó programaiból a manifesztum már a felségjogok kérdését csinálja. Azt mondja, hogy a korona elismerését kívánja annak, hogy a nemzet akarata katonai kérdésekben nem számít. Erről pedig igazán nem volt soha szó. A nemzet beleszólási joga ki van mondva törvényeinkben és el van ismerve a szabadelvű párt programjában, melyet a korona akczeptált. Elvi magva tehát a válságnak nincs, a felségjogok abszolút voltát a korona nem vitatja. S ez a második hiba. A koalíczió, ahelyett, hogy a maga által eszközölt redukcziókból okulna, most megint tagít az összeütközés körén. Nagyobbítja a súrlódás felületét. Saját bevallása szerint még a vezényszó ügye sem volt elég ok, hogy a mai helyzet előálljon, mégis túltesz az átlátott hibán s most már egész elvi jelentőségű jogköröket von bele a küzdelembe casus bellinek. Mélyen sajnáljuk ezt, mert reménytelenné tesz minden törekvést az egyebet nem érdemeltek. Ez nektek való, a ti elhelyezésiekre alkalmas, az értelmi színvonaltokhoz mérten rögös, sziklás, mocsaras, bűzös. Kínlódjatok rajta. Még szárnyat se kaptatok a természettől, pedig az már csak a legkevesebb volna. A levegő se a tietek. A madáré igen s a tietek nem. Másik világ . . . Légy nyugodt, szegény ember. A tietek a föld. Öntözitek a verejtéketekkel, a könyvtitekkel, de aztán a tietek a föld végtelen nyugalma is. Fekszel . . . A szegény ember kimeresztette a szemeit. — És aztán, aztán semmi ? ■— Pihensz. Kinyujtózkodol és idegenné lesz számodra a sok földi nyavalya.« Semmi világ se létezik számodra. Nem hallasz, nem látsz semmit, csak pihensz. Nem nyugtalanítja az álmodat, hogy fel kell ébredni. Nem bánt a holnap. Pihensz . . . Nem érzed, hogy milyen áldásos zsibbadtság tölt el arra a gondolatra, hogy nem kell tovább vonszolnod a lábaidat, hogy hiába hull az arczodra a göröngy, mosolyogsz, nem érzed. Pihensz . . . A szegény ember megállóit s megint egy kis kételkedéssel, az alkuba bocsátkozott ember gyanújával nézett a kísérőjére. — De nem a szegény bűnösök számára találtad ki ezt ? Azok számára, akik húzódoznak, nem akarnak veled menni ? . . . — Nem. Szegény ember, hiszen én nem vagyok rászorulva arra, hogy kapacitáljak akárkit is. Mind az enyémek vagytok. De jobban szeretném, ha szívesen jönnétek. Ha annak ismernétek meg, a ki vagyok. Aki a nyugalmat hozza ... Az ölembe veszlek, szegényember, ha nagyon fáradt vagy . . . Akarod ? A szegény ember lehunyta a szemeit s elbágyadva mosolygott : — Ha olyan jó volnál, igazi végczélra, a nemzet és korona összebékülésére. Mert azt ugyebár mindnyájan kívánatosabbnak tartanák, ha alkotmányunkat nem a legyőzött korona sarcául kapnák vissza, hanem a hagyományos és mindkét fél érdekeinek egyaránt megfelelő kölcsönös megértés útján. Amikor még a vezényszót is túlzott követelésképp készek voltak elejteni, miért támasztják most az ennél sokkal nagyobb jelentőségű jogi vitát? Akar-e a nemzet meghunyászkodni? — kérdi a manifesztum. Erre csak egy felelet lehetséges: soha. De senki sem kívánja a nemzet meghunyászkodását. A nemzet egészen szabadon választhat és mérlegelhet: folytassam-e most a harcrot, melynek csak kárát vallottam, vagy halaszszam-e olyan időre, mikor hasznát láthatom? Ez a mérlegelés ellenkezője a meghunyászkodásnak, ez a legszuverénebb szabad elhatározással való élés. Lengyelországnak nem volt választása, annak hősies küzdelem között el kellett esnie. De mi nem vagyunk kicsi, tehetetlen nép, mely akkor verekszik, mikor rátámadnak. Mi várhatunk, mi magunk határozzuk meg, mikor akarjuk a küzdelmet felvenni. Ezúttal rossz időben vettük föl. Ezt el kell ismernie annak, aki nem tudja bebizonyítani, hogy az idő alkalmas volt e küzdelemre és sikerekkel járt. A manifesztum pedig becsületére appellál a nemzetnek, holott az érdek a józan gondolkodásra utalna. Ez a bűn. Nem szabad a nemzetnek úgy exponálni a helyzetét, hogy ha ép bőrrel megy ki belőle, akkor elvesztette becsületét. Ezzel a presszióval a koalíczió eddig is él, —íB szatos sikerrel. Elbírja lelkiismerete, hogy a tovább- rendbetérülés útját is állja ezzel a preszióval ? A mi lelkiismeretül nem olyan erős. Ezt a súlyt sehogy sem bírja el s ezért nem is vállaljuk. AZ ÚJSÁG Csütörtök, márczius 1. Atschettezia után. . — A válság. — A miniszterek visszatértek az osztrák fővárosból. Hogy miket hozott Fejérváry Géza báró, egyelőre senki se tudja, mert hisz azt is alig sejti valaki, hogy miért járt fönn. Aligha az országgyűlés összehívása és a választások kiírása dolgában járt a miniszterelnök a Burgban, s így az a valószínű, hogy újabb rendszabályokra keresett jóváhagyást. Annyi már ma is megtörtént, hogy két újabb rendeletet adott ki a kormány, mind a kettő az önként fizetett adópénzek beszolgáltatásáról szól. A nap egyéb szűkös eseményeit egyébként itt foglaljuk össze. (A miniszterek bécsi útja.) Fejérváry Géza báró miniszterelnök ma délelőtt meglátogatta Goluchowski külügyminisztert és Pitreich közös hadügyminisztert. A magyar miniszterek ma délután visszautaztak Budapestre, ahova este érkeztek meg. (A kormány válasza.) A késő éjjeli órákban a kormány a Magyar Távirati Iroda utján válaszol a koaliczió manifesztumára és egyben Andrássy Gyula gróf nyílt levelére. A válasz a következő : Ez a két nyilatkozat újabb lánczszem ama kísérletek hosszú sorozatában, a melyek a magyar nemzetnek és a külföldi közvéleménynek tudatos megtévesztésére irányulnak. Közös ki-