Az Ujság, 1906. március (4. évfolyam, 59-73. szám)

1906-03-01 / 59. szám

Csütörtök, márczius 1. AZ XJJ&Á® indulópontjuk ama közjogi abszurdum, hogy a király számára a törvény világos szelleme és még világosabb betűje szerint elismert katonai fel­ségjogok a mindenkori képviselőházi többségek­nek akarata szerint gyakorlandók, úgy tartal­mukra, mint terjedelmükre nézve. Nem is szólva arról, hogy az 1867: XII. t.-cz. 11. szakasza, midőn a katonai felségjogokat megállapítja, ugyan­akkor a hadsereg vezérletére, vezényletére és bel­­szervezetére nézve az egységet követeli meg s e felségjogokat kifejezetten az e törvényben biz­tosított egység szankc­iójául iktatja be, ettől eltekintve méltán vethető fel a kérdés, hogy ha, e felségjogokat a király a váltakozó parlamenti többség óhajtása szerint tartozik gyakorolni, akkor váljon az, a­mi felségjog, miben különbözik attól, a­mi nem felségjog? Tárt fejtákat feszít Andrássy és a koalíczió, midőn minden magyar felségjognak alkotmányos jellegét hangsúlyozza. Ám ez az alkotmányos jelleg az adott eset­ben nem jelenthet egyebet, mint annak az ellen­őrzését, vájjon a király a felségjogot csakugyan a törvényszabta korlátokon belül gyakorolja-e, avagy gyakorlásuk nem terjed-e túl a törvény­vonta határokon; magától értetődvén, hogy e felségjogok miként való gyakorlása is alkotmá­nyos ellenőrzés alatt áll, ámde ez az ellenőrzés kizárólag politikai és semmiképpen sem jogi természetű. Egyébiránt bármit jelentsenek ezek a katonai felségjogok, nevetséges rabulisztika azt állítani, hogy ő felsége e királyi jogok gyakor­lásának mikéntjében alkalmazkodni köteles egy­­egy pillanatnyi többség követeléséhez, még akkor is, ha ez a többség azt imputálja neki, hogy ugyanazt a vezérleti, vezényleti és belszervezeti­ egységet bontsa meg a saját, felségjogainak igénybevételével, a­mely vezérleti, vezényleti és belszervezeti egységnek föltétlen biztosítása végett ruházta rá a törvény ama felségjogokat. Valóban szánalmas látvány, hogy most — túltéve magát törvényen és a kiegyezés nagy alkotóinak e tekintetben teljesen egyértelmű föl­fogásán — ugyanaz az Andrássy Gyula követeli a kiegyezési törvény alapján a magyar vezérleti és szolgálati nyelvet, a­ki még alig három esz­tendővel ezelőtt nyílt képviselőházi ülésben nem­csak hangoztatta, hanem jelenlegi szövetsége társainak feléje zúduló szidalmai között meg­győzően bizonyította is, hogy a hadsereg nyelv­kérdésének a parlament jogkörébe való vonása leplezetlen törvényszegésnél egyébnek nem minő­síthető. Az ellenzék manifesztuma azt a vádat emeli az ország színe előtt, hogy a magyar nemzetnek nem engedtetik meg nyelvének a közintézmé­nyekben való érvényesítése. Andrássy Gyula gróf pedig ezzel kapcsolatban azt panaszolja, hogy a hadsereg nyelvkérdésében még annyi enged­ményt sem kapott, hogy a közös hadsereg ma­gyar részében a legénység a saját anyanyelvén kívül a magyar nyelvet is kénytelen legyen használni. A­hány szó e vádakban, ugyanannyi alaptalan ráfogás és ténybeli valótlanság. Sohasem múlt a katonai felségjogokon, ma sem rajtuk múlik, hogy a magyarországi újonczok fele egy árva szót sem tud magyarul. Arra pedig, a­ki magyarul egy árva szót sem tud, hogyan akarja a koalíc­ió azt a kény­szert alkalmazni, hogy a saját anyanyelvén kívül a katonai szolgálatban a magyar nyelvet is kény­telen legyen használni ? Hiszen ott van a magyar királyi honvédség, a­melynél a vezényszó tényle­gesen is, a szolgálat pedig törvény szerint a magyar. És mégis a nemzetiségi vidéken kiegészített hon­­véd­ezredeknél ma sincs meg, mert fizikailag nem volt megvalósítható az az állapot, hogy a legénység a saját anyanyelvén kívül a magyar nyelvet is használja. Beszterczén oláhul, Turócz-Szent-Már­­tonban tótul, Nagyszebenben németül, Munká­cson oroszul, Pancsován szerbül folyik a magyar királyi honvédeknek egész katonai kiképzése és oktatása, az altisztekkel és tisztekkel való szolgá­lati érintkezése. Így áll a dolog a honvédségnél s azért áll így, mert a­kik ma a kormány­nyal szem­közt állnak, azok vagy nem használták fel a rájuk bízott kormányhatalmat a magyar nyelv kötelező és kellő terjesztésére, vagy pedig a­mennyiben ellenzéki állásban voltak, soha ily irányú követelé­seket a mindenkori kormányokkal szemben kellő nyomatékkal nem képviseltek. Ha tehát Andrássy azt követeli, hogy a közös hadsereg kaszárnyái csinálják meg azt a magyarító munkát, a­melyet a népiskolák és a honvédségi kaszárnyák meg­csinálni nem tudtak, akkor egyszerűen képtelen­séget követel.­­ Az az állítás pedig, hogy a parlamentnek nem engedtetik meg a magyar nyelvnek a közös intézményekben való érvényesítése, nem egyéb vakmerő ráfogásnál. Midőn a múlt év nyarán Fejérváry Géza báró ő felsége egyenes meghagyá­sából a koalíczió vezéreit magához kérette, hogy velük a békés kiegyenlít­ést közvetítse, akkor illetékes felhatalmazás alapján felajánlotta a több­ségnek a teljesen szabad kezet a belpolitikában. Az urak tehát megmagyarosíthatták volna a népoktatást, ezen a réren biztosíthatták volna azt, hogy előre kiszámítható időpontban, a je­lenleg a községek felében nemzetiségi nyelveken folyó községi közigazgatás kizárólag a hivatalos államnyelven legyen intézhető és minden közhiva­tal viselőjétől, a falusi kisbírótól felfelé, a magyar nyelv kötelező tudása legyen törvényesen köve­telhető. A koalíc­ió ezt az ajánlatot kereken visszautasította, neki nem az kellett, a­mivel megkínáltatott, hogy ebben az országban min­denki tudjon magyarul s hogy a magyar nyelv az iskolában és a közintézményekben a legna­gyobb terjedelemben érvényesüljön, hanem az kellett neki, hogy a közös hadseregben a király a maga felségjogai alapján és a törvényben ki­kötött egység rovására csinálja meg azt a ma­gyarosító politikát, a­melyet ők a népoktatás és a községi közigazgatás terén megcsinálni vagy nem tudtak, vagy nem mertek, vagy nem akartak. Éppen ilyen népámitás az is, ha az ellenzéki manifesztum arról beszél, hogy a bécsi befolyás a katonai kérdésekben azért nem engedett, mert ily módon akarta a parlamentet szétveretni, a­mely máskülönben bizonyosan megszavazta volna az önálló vámterületet. Fejérváry báró a múlt év nyarán ő felsége meghagyásából történt kiegyenlítési kísérlete alkalmával a koalíc­iónak hivatalosan tudtára adta, hogy nemcsak a bel­politikában kaphatnak szabad kezet, hanem a gazdasági kérdésben is, még­pedig úgy, hogy az Ausztriával való vámszövetségi tárgyalások eredménytelenségének esetén a gazdasági ön­állóság az 1899. évi XXX. törvényczikk lejártá­val, tehát 1907 deczember 31-ig az 1867. évi XII. törvényczikk 68. szakasza alapján meg lett volna valósítható. Ha tehát őszintén és be­csületesen akarták az önálló vámterületet, meg­csinálhatták volna, hiszen meg voltak vele kí­nálva. De nekik ez a fontos kérdés is csak izgatási anyagul szolgált, komolyan megvalósítani azt nem akarták soha. Mert máskülönben hogyan történhetett volna meg, hogy erre az ajánlatra az egyetlen válaszuk az volt, hogy arra sem tar­tották érdemesnek, hogy szóba álljanak vele ? Egyébiránt a koalícziónak híres fölirata szánal­mas tojástánctot jár e kérdésben. Emlegeti ugyan a gazdasági önállóságot, de hozzáteszi, hogy megvalósítását csak »a kellő előkészítések után és a kellő előfeltételek mellett« kívánja. És konstatáljuk, a­mit úgy is tud mindenki, hogy ez a formula már ab ovo az önálló vám­terület berendezésének hosszú időszakra való elhalasztását jelentette, hogy a sajtó ezt akkor egyértelműkig úgy fogta föl, és a koalíc­ió ezt a fölfogást soha egy szóval sem támadta meg. Ráfogás tehát az, hogy a katonai kérdésekben az állítólagos bécsi befolyások azért nem enged­tek, mert a vámközösséget akarták mindenáron megmenteni. A köztudomású igazság az, hogy a koalíc­ió a gazdasági önállósággal kellő időben meg volt kínálva, de ezt az ajánlatot vissza­utasította. Csodálatos, hogy Andrássy és a koalíczió ezek után még mindig a nemzet nevében beszél­­nek. Még csodálatosabb, hogy az ország példás nyugalmával maguknak akarnak hímet varrni. A­mit az ország fellázítására, a néptömegeknek felbújtására, a forradalmi hangulat szítására az urak megtehettek, azt egy álló esztendőn túl fáradhatlanul megcselekedték. Törekvésük meg­hiúsult a magyar nép józanságán, a­mely nem fordult azok ellen, a­kik őt politikai jogokkal kínálták meg és nem állott azok mellé, a­kik a népjogok követelését hazaárulásnak minősítették. Az ország igenis nyugodt és Isten segedelmével az is fog maradni. De ez a nyugalom politikai és erkölcsi halálos ítéletet jelent a koaliczióra nézve. Andrássy Gyula gróf egyazon lélekzetvétellel az országgyűlésnek törvényes időben való össze­hívását reméli és ugyanakkor a megyei tisztvise­lőknek hazafias és becsületbeli kötelességévé teszi az ellenszegülést az államkormányzattal szemben, sőt Andrássy nyílt levele pénzáldozatra szólítja fel az egész társadalmat, hogy a közigazgatás ellenszegülése a törvényhatósági élet egész vonalán keresztülvihető legyen. Ennek az álláspontnak egész tartalma ellentmondás. Avagy írem tudja-e Andrássy Gyula, hogy az egész választási eljárás a királyi meghívólevelek kihirdetésétől magának a tulajdonképpeni választási aktusnak befejezé­séig kizárólag a törvényhatóságok kezében van ? Ha tudja és a tisztviselőket mégis ellenszegülésre biztatja, akkor ő akarja lehetetlenné tenni a vá­lasztásokat és akkor a koalíc­iót terheli az ez esetben bekövetkezendőkért az egész felelősség. (Két új rendelet.) A belügyminiszter ma kiadott rendeletével eltiltotta a törvényhatóságokat a tisztviselők fize­tésére szolgáló kölcsönök felvételétől, a pénzügy­­miniszter pedig utasította a pestvidéki pénzügy­­igazgatót, hogy az önkéntes adók beszolgáltatása végett járassa be közegeivel a községeket, hívassa fel a közigazgatási tisztviselőket, s ha ezek meg­tagadják az engedelmességet, vétessen fel jegyző­könyveket, hogy a megtorló eljárást megindít­hassák. (Apponyi és Kossuth külföldön.) Néhány nappal ezelőtt megírtuk, hogy Ap­­pon­yi Albert gróf és Kossuth Ferencz legközelebb külföldre utaznak és nyilvános előadásokon vilá­gosítják fel a külföldi közvéleményt a magyar vál­ság természetéről. Ezt a hírt egy kőnyomatos azzal c­áfolta meg, hogy a függetlenségi párt két vezére egyelőre nem szándékozik külföldre menni. A párisi Journal des Débats ma érkezett száma ezzel szem­ben Apponyi utazásának időpontját is jelzi már. A franczia újság értesülése szerint Apponyi Albert gróf nemsokára Parisba érkezik, hogy onnan Lon­don felé folytassa útját az ott egybeülő interparla­mentáris béke­konferencziára. Párisban és London­ban conference-okat szándékozik tartani, hogy a franczia és angol közvéleményt felvilágosítsa a Magyarország és a bécsi udvar közt fenforgó diffe­­rencziák természetéről. Kossuth Ferencz ugyan­ekkor Olaszországba utazik, hogy Apponyi Albert gróféval azonos czélú körútra keljen. (Justh Gyula búcsúja.) Justh Gyula, a képviselőház volt elnöke ma délelőtt akart elbúcsúzni a Ház tisztviselőitől, de akadályozva volt a képviselőházban való meg­jelenésben. Justh Gyula holnap elutazik, de né­hány nap múlva visszajön Budapestre s a jövő hét elején búcsúzik el a képviselőház tisztviselőitől. (Nyilt levelek, beszámolók.) Apponyi Albert gróf, a ki tegnap este érke­zett vissza Bécsből, ma délelőtt meglátogatta Kossich Ferenczet és vele hosszasabban érteke­zett. A beszélgetés a két vezérpolitikus kibocsáj­­tandó nyilt levele körül foroghatott. Bethlen István gróf mezőségi képviselő Mező­­bándon egy udvarban mondotta el beszámolóját, a melynek végén a publikum megesküdött, hogy az alkotmányt, ha kell, vérével is megvédelmezi. Bene István nyilt levélben számolt be szepsi­­szentgyörgyi választóinak. Világhy Gyula vasár­nap akar Tatán beszámolót mondani. (Magyarok és horvátok.) Egy Horvátországban élő magyar leveléből közöl­jük a következő érdekes és mindenesetre megszívlelendő részletet: Mi, a többnyire ellenséges indulatú dél­szlávok között exponált állásban élő magyarok legjobban tapasztalhatják, mennyit ártott az obstrukczió és a koalíc­ió a magyar nemzet tekin­télyének. A horvát ellenzék egy része, mely eddig vad politikai gyűlöletét a magyarok ellen a ma­gánéletbe is átvitte, most leereszkedő, protezsáló hangon beszél a magyarokról! A koalíczióval együtt ők is uralomra remélnek jutni és akkor az ő »nagymagyar« szövetségeseik segélyével Horvátország financziális önállóságát megállapí­tani, a Horvátország területén levő vasutakon horvát szolgálati nyelvet behozni, a közös hiva­talokból a magyarokat kidobni és így száz meg száz magyar jövőjét tönkre tenni szándékoznak. A magyarországi szerbek sem fogják­ ingyen támogatni a koalícziót, a­mely a hetven vezény­leti szó fejében az ország tetemes részeit átengedi a magyarellenes nemzetiségek hatalmának! E politika vétkes őrültségét kellene egy hivatott­ 3

Next