Az Ujság, 1906. június (4. évfolyam, 163-177. szám)

1906-06-16 / 163. szám

Szombat, június 16. AZ ÚJSÁG A mai ülésről szól különben ez a kimerítő tudósítás . A magyar delegáczió hadügyi albizottsága — a­mint Bécsből jelentik — ma délelőtt tíz órakor ült össze. Általánosságban letárgyalta és meg­szavazta a katonai költségvetést, s tudomásul vette a különféle sérelmek orvoslása tárgyában a legutóbbi delegac­ionális üléseken fölvetett kér­désekre adott hadügyminiszteri válaszokat. Hol­nap a részletes vita során a rendes és rendkívüli költségvetés és azután a tábori tüzérségi anyag beszerzésére vonatkozó rendkívüli és póthitelekre, azoknak elszámolására és a határidő kiterjeszté­sére vonatkozó javaslatok kerülnek sorra. Az ülésen jelen voltak a közös miniszterek : Goluchowski Agenor gróf külügyminiszter, Pitreich Henrik lovag hadügyminiszter, Burián István báró közös pénzügyminiszter, Montecuccoli Rudolf, a tengerészeti osztály vezetője, a szakelőadók, to­vábbá a magyar kormány részéről Wekerle Sándor miniszterelnök, Apponyi Albert gróf közoktatás­­ügyi miniszter, Jekelfalussy Lajos honvédelmi mi­niszter és Zichy Aladár gróf, a király személye körüli miniszter. (Pitreich lovag referádája.) Barabás Béla elnök megnyitotta az ülést. Pitreich lovag hadügyminiszter német nyel­ven röviden ismertette a költségvetést, a­mely nagyjában azokban a keretekben mozog, mint az előző években és a­melyben a mutatkozó csekély emelkedés pusztán az eddig megszavazott intéz­mények és egyes szükségleti c­ikkek megdrágulá­sából származott. A költségvetés legnagyobb ösz­­szege részlete annak a rendkívüli hitelnek, a­me­lyet az új tüzérségi anyag beszerzésére fordítanak. Ezeknek előrebocsátásával a költségvetést elfoga­dásra ajánlotta. Zichy Miklós gróf kifogásolja a közös had­ügyminiszter német referádáját és jövőre magyar előadást kér s tiltakozik az ellen, hogy itt német nyelven tárgyaljanak. (Az előadó.) Okolicsányi László előadó : A magyar kor­mánynak nehézségeket okozni a delegátusok nem akarnak és meg akarják tartani a megállapodást , de a költségvetés elfogadása nem jelenti azt, hogy a hadsereg jelenlegi szervezetével, irányával és szellemével meg volnának elégedve. E kijelentés nem irányul a jelenlegi közös hadügyminiszter el­len, ő a hadsereget csak tovább kezeli az eddigi szellemben. Készségesen elismeri, hogy a hadügy­miniszter a haladás terén sokat tett, de politikai szempontból nem helyeselheti, hogy addig, a­míg a hadseregre vonatkozó közjogi kérdések meg­oldva nincsenek, a hadsereg fejlesztésére, gyorsí­tott tempóban olyan nagy áldozatokat kíván a két állam törvényhozásától. Hangoztatja, hogy nem mint a függetlenségi pártnak, hanem mint a koalí­­c­iónak egyik tagja szólal föl, a­mely a maga egé­szében azt az álláspontot foglalja el, hogy addig nem lehet tartós és nyugodt állapotokat elvárni, míg az 1867 : XII. t.-cz. alapján a paritás a had­seregre nézve is teljesen keresztülvive nincsen. A költségvetésben az összes emelkedés 2,173.866 korona. A rendes szükséglet összege 292.904.280 korona. Tehát 3,548.857 koronával több, mint az előző évi rendes költségvetés. A rendkívüli szükséglet ebben az évben 13,265.261 korona, a­mely kevesebb az előbbi évhez képest 1,374.991 koronával. A hadsereg saját bevételeit 7,120.780 koronával irányozták elő, tehát 24.000 koronával több, mint a múlt évben. A rendes nyers­szükséglet a levonandók levonásával 285.784.000 korona, a­mi 3.528.857 koronával több, mint az előző évi. Azon többlet, a­­mely a rendes szükség­letnél mutatkozik, nagyobbrészt korábbi meg­szavazások következménye. A hadügyminiszter ezenfelül egy magyarországi rendkívüli szükség­letnek tizennyolcz millió koronában való megszava­zása iránt tesz javaslatot. A mai költségvetés a hadsereg létszámának bizonyos fölemelését vette alapul. Az összes havidíjasok száma 22.488, az altiszti és legénységi állomány 292.191, a katonai növendékek száma 6705 és a lovak száma 62.349. Az összes számítások azt igazolják, hogy ezt a létszámot a jelenlegi törvényben megállapított újonezlétszámból födezik. A tárgyalás rendjére nézve az eddigi gyakorlat fentartását javasolja. (A költségvetést elfogadják.) Zichy Miklós gróf : A jelentés czímében közös hadügyminisztérium ál , a katonai könyvekben pedig Reichskriegsministerium kifejezés van. Ez a katonai jellem egyenességével és nyíltságával nem fér össze és a hadügyminiszter mentsége csak az, hogy ő ezt a szokást átvette, de a jövőre nézve indítványozza, hogy ezentúl csak egy czímet hasz­náljon, mint a­mely őt törvény szerint is meg­illeti. Az a régi panasz, hogy a megszavazott téte­leket másra használják föl, mint a­mire meg­szavazták, még most is fönnáll. Annál a hadtest­nél, a­melynél ő szolgált, 6000 forint zárószámadási hiány volt, ezt azonban a leküldött számfejtő a számok csoportosításával úgy alakította, hogy hiány helyett még körülbelül 10.000 forint plusz jelentkezett. Ebből látszik, hogy a számok csopor­tosításával igen könnyű a helyzet képét másképpen alakítani. Bakonyi Samu hangoztatja, hogy a legnagyob önmegtagadást kifejteni a költségvetés megszava­zásával éppen a függetlenségi párt kénytelen; el­várja a hadvezetőségtől, hogy ezt kellőleg méltá­nyolni és a kérelmeket orvosolni fogja. A szabad­elvű párt kilenczes bizottságának javaslatai közül van több olyan, mely még megoldásra vár. A rész­letes tárgyalás során bővebben ki fog terjeszkedni ezekre. Az albizottság a költségvetést általánosságban elfogadja. Issekutz Győző a Zichy Miklós gróf által föl­említett tankönyvnek egyes kifejezéseit kifogá­solja. Ennek a tankönyvnek kilenczedik kiadása 1905-ben történt. A magyar állam pénzén föntar­­tott közös intézményekben, a katonai iskolákban a nagybirodalmi eszmét hirdetik, annak nevelnek követőket. A közös hadügyminiszternek köte­lessége az 1867 : XII. t.-cz. intézkedéseit figye­lemben tartani. E törvényből kitűnik, hogy a k­iös ügyekhez úgy Magyaroszágnak, mint Ausztriának külön-külön hozzászólási joga van. Arra kéri a hadügyminisztert, adjon megnyugtató fölvilágo­­sítást a magyar nemzeti közvéleménynek a tekin­tetben, hogy sem a szóban forgó tankönyvben, sem abban a tananyagban, a­melyet a vezetése alatt álló iskolákban földolgoznak, nincs olyan intenczió, a­mely a nagybirodalmi eszmét hirdeti és hogy a jövőre intézkedni fog arra nézve, hogy minden ilyen félreértésre alkalmat szolgáló tan­anyagot ezekből az intézetekből el fog távolítani. Az albizottság elfogadta az előadó által tett előterjesztéseket és rátértek a válaszok tárgya­lására. (A katonai oktatás.) Okolicsányi László előadó ismerteti a katonai nevelő- és képzőintézetekre vonatkozó első vá­laszt. Megállapítja, hogy a magyar fiúk nem va­lami nagy kedvvel lépnek a katonai pályára. A hadügyi kormányzat nem viseltetik szűkkeblűség­­gel a magyar fiúkkal szentben, mivel a felvételek arányszáma a magyarokra kedvezőbb, mint az osztrákokra. A­míg a hadsereg szelleme, iránya megváltozni nem fog, addig ez a baj orvosolható nem lesz. Meggyőződést szerzett arról, hogy az el­járás a fölvételnél a magyar királyi honvédelmi miniszterrel egyetértőleg úgy történik, hogy az összes kincstári helyeknél 34 százalék, vagyis a kvótának megfelelő számot a legalsó osztályból való fölvételnél a közös hadügyminiszter magyar honosságú növendékekkel tölti be. Azonfelül 43 százalékot, vagyis az újonczjutalék aránya erejéig a honvédelmi miniszter a saját tárczája terhére­­ támogatja a részegek hidján mestere feleségét balhónalj felül, ő maga józan, mint mindig. Még józanabb, mint sokat bíró májsztáram, mert ő nem is igen ivott. Nem szokott. A férj tréfára veszi az asszonyon aratott bor­diadalt. Máté ellenben komoly tisztességtudással, szinte kissé szomorúan ke­zeli az ügyet. De topp ! . . . Az asszony egyszerre csak megáll, s kifejti magát a támogató kezekből. Néz a férjére s néz az öregsegédre. Elérzé­­kenyedik . . . Hirtelen megöleli az utóbbinak fejét s összecsókolja. — Máté, szeretlek ! Máté kínos zavarban van, de állja a kitörést lovagiasan. A férj röhög, hogy az asszony berugottságában mily bolondságra nem vetemedik. Az asszony aztán hozzá fordul s az ő fejét is elkapja, de már csak félkarral. S arra is nyom egy czuppanós csókot, de ez már inkább hivatalos jellegű. — Hanem azért téged is szeretlek ám, öreg medvém, — mondja magasztaló hízel­géssel — nem szabad ám féltékenynek lenned ! Hál’ Istennek, májszt’ram nem is az. Úgy látszik, igen bizonyos a maga dolga felől. Az asszonyt világéletében sokkal hivebbnek és büszkébbnek, Mátét pedig sokkal mam­­laszabbnak tapasztalta, semhogy súlyt he­lyezne a kis bor közi esetre.­­ Mennek tovább. De minden öt-tíz lépés­nyire újból megállnak, hogy a berúgott asz­­­­szony jobbra is, balra is kiérzeleghesse s ki­­csókolózhassa magát. A hid hossza, időmértékben, rendes ha­ladás mellett, négy percz. E vígszinházi hár­masnak azonban teljes negyedóra. Nyomon követem s kilesem őket, aggódva, hogy egy negyedszázados, becsületes házasélet e negyedóra alatt tönkre megy. De nem megy. A híd pesti végén meg­könnyebbülök. Mert bár éppen itt borult az asszony Máté nyakába a leghevesebben, májszi­ram barátságos leereszkedéssel és fölé­nyes vidámsággal kért öregsegédjétől egy kurta szivart. Májsztáramnak megbocsátottam magam­ban. Mert igaz ugyan, hogy felesége leitatá­­sával otrombaságot követett el, de másfelől aztán nem is csinált izetlen tragédiát a maga otrombaságának következményeiből. A hármast összhangzatos érzéssel hagyom ott. Újra végighaladok a részegek hídján Buda felé. A részeg aggok és ifjak, férfiak, nők és gyermekek kifogyhatatlanul áradnak s tántorognak velem szemben. Szomorú és vidám, mulattató és undok jelenetek egyre váltakoznak. S a­mint a részegek hídján botrány­kozó nagyképűség nélkül nézem ezt az emberi tragikomédiát, rám száll elűzhetetlenül a le­mondó, csüggeteg gondolatok egész légiója. Emberi méltóság ! . . . Azt hiszem, ez a legmagasabb valami, a mi számunkra az életben adatik. De hányunknak adatik ? Hány zsákkal és kiknek telik belőle ? . . . Isten képére teremtett lelkes lények va­gyunk ! . . . És csakugyan azok volnánk vala­mennyien ? Az ünneplőbe öltözött szegény majmok is, a­kik részeg disznókká iszszák le magukat ? . . . S ezeknek holnap hajnalban már megint nehéz, nagy munkájuk kezdődik . . . Micsoda fejjel, micsoda erővel fognak nekilátni ? E gondolat kapcsán nagyrabecsülés ébred bennem a bölcs csizmadia-czéh iránt. Mert ez az egyetlen, mely jogosult hagyományból a heverd el hétfőhöz, az úgynevezett Blaumontag-hoz még ma is makacsul ragaszkodik. Aztán meghat, mint valamely érthetetlen ihletés, a végtelen emberszeretetnek csodás rejtelme. A mi Urunk Jézus Krisztus jut eszembe, a­ki érdemesnek tartotta kínhalált halni egy ilyen emberiségért, a milyen a részegek hídján tántorog. S eszembe jut a vallás, a haza, az emberségesség, a demokrá­­czia minden nagy vértanúja és hivő harczosa. Eszembe az általános szavazati jog s a szo­­czialisták magasztos erőfeszítései. Minden, de minden megfordul a fejemben, a­mi valaha meg akarta vagy még most is meg akarja váltani a világot. A­mi méltó embert akar fejleszteni a méltatlan emberből. Istenszer üt a majomszervből. Gyönyörű az a csüggedetlen, mindig újra éledő hit, hogy mindez nem hiábavaló, sőt czélszerű és lehetséges. De várjon az ebben hívők, a nemes megváltók látták-e, meg­figyelték-e ünnepi estéken a részegek hídjait ? Végül még az anti-alkoholisták is eszembe jutnak. Bevallom tökéletlenségemet: nem tu­dom őket komolyan venni. Pedig legfőbb óvó oktatásuk igaz. A túlságos alkohol-élvezet csak­ugyan, árt a vesének. De ki az ördög törődik a veséjével, mikor szeszre szomjazik ? Mikor azzal az elszántság­gal indul ivásnak, hogy majdan a részegek hídján tántorog haza ? » .

Next