Az Ujság, 1906. június (4. évfolyam, 163-177. szám)
1906-06-16 / 163. szám
Szombat, június 16. AZ ÚJSÁG A mai ülésről szól különben ez a kimerítő tudósítás . A magyar delegáczió hadügyi albizottsága — amint Bécsből jelentik — ma délelőtt tíz órakor ült össze. Általánosságban letárgyalta és megszavazta a katonai költségvetést, s tudomásul vette a különféle sérelmek orvoslása tárgyában a legutóbbi delegacionális üléseken fölvetett kérdésekre adott hadügyminiszteri válaszokat. Holnap a részletes vita során a rendes és rendkívüli költségvetés és azután a tábori tüzérségi anyag beszerzésére vonatkozó rendkívüli és póthitelekre, azoknak elszámolására és a határidő kiterjesztésére vonatkozó javaslatok kerülnek sorra. Az ülésen jelen voltak a közös miniszterek : Goluchowski Agenor gróf külügyminiszter, Pitreich Henrik lovag hadügyminiszter, Burián István báró közös pénzügyminiszter, Montecuccoli Rudolf, a tengerészeti osztály vezetője, a szakelőadók, továbbá a magyar kormány részéről Wekerle Sándor miniszterelnök, Apponyi Albert gróf közoktatásügyi miniszter, Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter és Zichy Aladár gróf, a király személye körüli miniszter. (Pitreich lovag referádája.) Barabás Béla elnök megnyitotta az ülést. Pitreich lovag hadügyminiszter német nyelven röviden ismertette a költségvetést, amely nagyjában azokban a keretekben mozog, mint az előző években és amelyben a mutatkozó csekély emelkedés pusztán az eddig megszavazott intézmények és egyes szükségleti cikkek megdrágulásából származott. A költségvetés legnagyobb öszszege részlete annak a rendkívüli hitelnek, amelyet az új tüzérségi anyag beszerzésére fordítanak. Ezeknek előrebocsátásával a költségvetést elfogadásra ajánlotta. Zichy Miklós gróf kifogásolja a közös hadügyminiszter német referádáját és jövőre magyar előadást kér s tiltakozik az ellen, hogy itt német nyelven tárgyaljanak. (Az előadó.) Okolicsányi László előadó : A magyar kormánynak nehézségeket okozni a delegátusok nem akarnak és meg akarják tartani a megállapodást , de a költségvetés elfogadása nem jelenti azt, hogy a hadsereg jelenlegi szervezetével, irányával és szellemével meg volnának elégedve. E kijelentés nem irányul a jelenlegi közös hadügyminiszter ellen, ő a hadsereget csak tovább kezeli az eddigi szellemben. Készségesen elismeri, hogy a hadügyminiszter a haladás terén sokat tett, de politikai szempontból nem helyeselheti, hogy addig, amíg a hadseregre vonatkozó közjogi kérdések megoldva nincsenek, a hadsereg fejlesztésére, gyorsított tempóban olyan nagy áldozatokat kíván a két állam törvényhozásától. Hangoztatja, hogy nem mint a függetlenségi pártnak, hanem mint a koalíciónak egyik tagja szólal föl, amely a maga egészében azt az álláspontot foglalja el, hogy addig nem lehet tartós és nyugodt állapotokat elvárni, míg az 1867 : XII. t.-cz. alapján a paritás a hadseregre nézve is teljesen keresztülvive nincsen. A költségvetésben az összes emelkedés 2,173.866 korona. A rendes szükséglet összege 292.904.280 korona. Tehát 3,548.857 koronával több, mint az előző évi rendes költségvetés. A rendkívüli szükséglet ebben az évben 13,265.261 korona, amely kevesebb az előbbi évhez képest 1,374.991 koronával. A hadsereg saját bevételeit 7,120.780 koronával irányozták elő, tehát 24.000 koronával több, mint a múlt évben. A rendes nyersszükséglet a levonandók levonásával 285.784.000 korona, ami 3.528.857 koronával több, mint az előző évi. Azon többlet, amely a rendes szükségletnél mutatkozik, nagyobbrészt korábbi megszavazások következménye. A hadügyminiszter ezenfelül egy magyarországi rendkívüli szükségletnek tizennyolcz millió koronában való megszavazása iránt tesz javaslatot. A mai költségvetés a hadsereg létszámának bizonyos fölemelését vette alapul. Az összes havidíjasok száma 22.488, az altiszti és legénységi állomány 292.191, a katonai növendékek száma 6705 és a lovak száma 62.349. Az összes számítások azt igazolják, hogy ezt a létszámot a jelenlegi törvényben megállapított újonezlétszámból födezik. A tárgyalás rendjére nézve az eddigi gyakorlat fentartását javasolja. (A költségvetést elfogadják.) Zichy Miklós gróf : A jelentés czímében közös hadügyminisztérium ál , a katonai könyvekben pedig Reichskriegsministerium kifejezés van. Ez a katonai jellem egyenességével és nyíltságával nem fér össze és a hadügyminiszter mentsége csak az, hogy ő ezt a szokást átvette, de a jövőre nézve indítványozza, hogy ezentúl csak egy czímet használjon, mint amely őt törvény szerint is megilleti. Az a régi panasz, hogy a megszavazott tételeket másra használják föl, mint amire megszavazták, még most is fönnáll. Annál a hadtestnél, amelynél ő szolgált, 6000 forint zárószámadási hiány volt, ezt azonban a leküldött számfejtő a számok csoportosításával úgy alakította, hogy hiány helyett még körülbelül 10.000 forint plusz jelentkezett. Ebből látszik, hogy a számok csoportosításával igen könnyű a helyzet képét másképpen alakítani. Bakonyi Samu hangoztatja, hogy a legnagyob önmegtagadást kifejteni a költségvetés megszavazásával éppen a függetlenségi párt kénytelen; elvárja a hadvezetőségtől, hogy ezt kellőleg méltányolni és a kérelmeket orvosolni fogja. A szabadelvű párt kilenczes bizottságának javaslatai közül van több olyan, mely még megoldásra vár. A részletes tárgyalás során bővebben ki fog terjeszkedni ezekre. Az albizottság a költségvetést általánosságban elfogadja. Issekutz Győző a Zichy Miklós gróf által fölemlített tankönyvnek egyes kifejezéseit kifogásolja. Ennek a tankönyvnek kilenczedik kiadása 1905-ben történt. A magyar állam pénzén föntartott közös intézményekben, a katonai iskolákban a nagybirodalmi eszmét hirdetik, annak nevelnek követőket. A közös hadügyminiszternek kötelessége az 1867 : XII. t.-cz. intézkedéseit figyelemben tartani. E törvényből kitűnik, hogy a kiös ügyekhez úgy Magyaroszágnak, mint Ausztriának külön-külön hozzászólási joga van. Arra kéri a hadügyminisztert, adjon megnyugtató fölvilágosítást a magyar nemzeti közvéleménynek a tekintetben, hogy sem a szóban forgó tankönyvben, sem abban a tananyagban, amelyet a vezetése alatt álló iskolákban földolgoznak, nincs olyan intenczió, amely a nagybirodalmi eszmét hirdeti és hogy a jövőre intézkedni fog arra nézve, hogy minden ilyen félreértésre alkalmat szolgáló tananyagot ezekből az intézetekből el fog távolítani. Az albizottság elfogadta az előadó által tett előterjesztéseket és rátértek a válaszok tárgyalására. (A katonai oktatás.) Okolicsányi László előadó ismerteti a katonai nevelő- és képzőintézetekre vonatkozó első választ. Megállapítja, hogy a magyar fiúk nem valami nagy kedvvel lépnek a katonai pályára. A hadügyi kormányzat nem viseltetik szűkkeblűséggel a magyar fiúkkal szentben, mivel a felvételek arányszáma a magyarokra kedvezőbb, mint az osztrákokra. Amíg a hadsereg szelleme, iránya megváltozni nem fog, addig ez a baj orvosolható nem lesz. Meggyőződést szerzett arról, hogy az eljárás a fölvételnél a magyar királyi honvédelmi miniszterrel egyetértőleg úgy történik, hogy az összes kincstári helyeknél 34 százalék, vagyis a kvótának megfelelő számot a legalsó osztályból való fölvételnél a közös hadügyminiszter magyar honosságú növendékekkel tölti be. Azonfelül 43 százalékot, vagyis az újonczjutalék aránya erejéig a honvédelmi miniszter a saját tárczája terhére támogatja a részegek hidján mestere feleségét balhónalj felül, ő maga józan, mint mindig. Még józanabb, mint sokat bíró májsztáram, mert ő nem is igen ivott. Nem szokott. A férj tréfára veszi az asszonyon aratott bordiadalt. Máté ellenben komoly tisztességtudással, szinte kissé szomorúan kezeli az ügyet. De topp ! . . . Az asszony egyszerre csak megáll, s kifejti magát a támogató kezekből. Néz a férjére s néz az öregsegédre. Elérzékenyedik . . . Hirtelen megöleli az utóbbinak fejét s összecsókolja. — Máté, szeretlek ! Máté kínos zavarban van, de állja a kitörést lovagiasan. A férj röhög, hogy az asszony berugottságában mily bolondságra nem vetemedik. Az asszony aztán hozzá fordul s az ő fejét is elkapja, de már csak félkarral. S arra is nyom egy czuppanós csókot, de ez már inkább hivatalos jellegű. — Hanem azért téged is szeretlek ám, öreg medvém, — mondja magasztaló hízelgéssel — nem szabad ám féltékenynek lenned ! Hál’ Istennek, májszt’ram nem is az. Úgy látszik, igen bizonyos a maga dolga felől. Az asszonyt világéletében sokkal hivebbnek és büszkébbnek, Mátét pedig sokkal mamlaszabbnak tapasztalta, semhogy súlyt helyezne a kis bor közi esetre. Mennek tovább. De minden öt-tíz lépésnyire újból megállnak, hogy a berúgott aszszony jobbra is, balra is kiérzeleghesse s kicsókolózhassa magát. A hid hossza, időmértékben, rendes haladás mellett, négy percz. E vígszinházi hármasnak azonban teljes negyedóra. Nyomon követem s kilesem őket, aggódva, hogy egy negyedszázados, becsületes házasélet e negyedóra alatt tönkre megy. De nem megy. A híd pesti végén megkönnyebbülök. Mert bár éppen itt borult az asszony Máté nyakába a leghevesebben, májsziram barátságos leereszkedéssel és fölényes vidámsággal kért öregsegédjétől egy kurta szivart. Májsztáramnak megbocsátottam magamban. Mert igaz ugyan, hogy felesége leitatásával otrombaságot követett el, de másfelől aztán nem is csinált izetlen tragédiát a maga otrombaságának következményeiből. A hármast összhangzatos érzéssel hagyom ott. Újra végighaladok a részegek hídján Buda felé. A részeg aggok és ifjak, férfiak, nők és gyermekek kifogyhatatlanul áradnak s tántorognak velem szemben. Szomorú és vidám, mulattató és undok jelenetek egyre váltakoznak. S amint a részegek hídján botránykozó nagyképűség nélkül nézem ezt az emberi tragikomédiát, rám száll elűzhetetlenül a lemondó, csüggeteg gondolatok egész légiója. Emberi méltóság ! . . . Azt hiszem, ez a legmagasabb valami, a mi számunkra az életben adatik. De hányunknak adatik ? Hány zsákkal és kiknek telik belőle ? . . . Isten képére teremtett lelkes lények vagyunk ! . . . És csakugyan azok volnánk valamennyien ? Az ünneplőbe öltözött szegény majmok is, akik részeg disznókká iszszák le magukat ? . . . S ezeknek holnap hajnalban már megint nehéz, nagy munkájuk kezdődik . . . Micsoda fejjel, micsoda erővel fognak nekilátni ? E gondolat kapcsán nagyrabecsülés ébred bennem a bölcs csizmadia-czéh iránt. Mert ez az egyetlen, mely jogosult hagyományból a heverd el hétfőhöz, az úgynevezett Blaumontag-hoz még ma is makacsul ragaszkodik. Aztán meghat, mint valamely érthetetlen ihletés, a végtelen emberszeretetnek csodás rejtelme. A mi Urunk Jézus Krisztus jut eszembe, aki érdemesnek tartotta kínhalált halni egy ilyen emberiségért, a milyen a részegek hídján tántorog. S eszembe jut a vallás, a haza, az emberségesség, a demokráczia minden nagy vértanúja és hivő harczosa. Eszembe az általános szavazati jog s a szoczialisták magasztos erőfeszítései. Minden, de minden megfordul a fejemben, ami valaha meg akarta vagy még most is meg akarja váltani a világot. Ami méltó embert akar fejleszteni a méltatlan emberből. Istenszer üt a majomszervből. Gyönyörű az a csüggedetlen, mindig újra éledő hit, hogy mindez nem hiábavaló, sőt czélszerű és lehetséges. De várjon az ebben hívők, a nemes megváltók látták-e, megfigyelték-e ünnepi estéken a részegek hídjait ? Végül még az anti-alkoholisták is eszembe jutnak. Bevallom tökéletlenségemet: nem tudom őket komolyan venni. Pedig legfőbb óvó oktatásuk igaz. A túlságos alkohol-élvezet csakugyan, árt a vesének. De ki az ördög törődik a veséjével, mikor szeszre szomjazik ? Mikor azzal az elszántsággal indul ivásnak, hogy majdan a részegek hídján tántorog haza ? » .