Az Ujság, 1906. október (4. évfolyam, 284-299. szám)

1906-10-16 / 284. szám

a­ vaslat ahhoz a feltételhez köti, hogy Fiume kikötőjét érinteni kell s bizonyos rakományt oda kell hozni vagy elvinni. Ez tehát nem tiszta hajóbeszerzési hozzá­járulás, hanem más alakja a mértföld­­díjnak. Még így is érthető volna, hogyha a javaslat következetes marad s azt a szándékot szolgálja, hogy mindkétféle segély a hazai kikötőnek ki- és bevitt rakományokat szállító nemzeti hajók által történő látogatását mozdítsa elő. Csak­hogy e szállításokat feltételekhez köti, még­pedig a szabad hajósok szerint olya­nokhoz, melyek a szállításokat lehetet­lenné teszik. Nevezetesen követeli e tör­vény, hogy a behozott áru a hazai ter­mékeknek versenyt ne támaszszon ; hogy a szállítást oly vonalakon nem szabad végeznie, melyeken valamely szubven­­c­ionált társulat rendes járatokat tart fenn; hogy végül a szállítások mennyi­sége a hajó hordképességének egy har­madrésze s a hazai közgazdaság érdeké­ben fekvő legyen. Vegyük még hozzá, hogy ez utóbbinak eldöntése a törvény értelmében tisztán a minisztertől függ s akkor megkonstruálható az a képtelen­ség, hogy a hazai hajó, melyet szabad mozgásában úgyis gátol a Fiumét érin­tés kötelezettsége, ha már talált kellő mennyiségű rakományt Fiuméban, s veszteségre fuvarozza azt, még mindig ki van téve annak, hogy a miniszter nem kvalifikálja a hazai közgazdaság érdeké­ben levőnek a szállítmányt s egyszerűen elüti a segélydíjtól. Tetézi ezt az anomá­liát, hogy az állami szubvenc­iót élvező rendes haj­ój­áratok ez utóbbi tekintetben nincsenek ellenőrzés alatt s bátran szál­líthatnak olyan árukat, melyek esetleg a hazai termékeknek versenyt támasztanak. Látható itt világosan, hogy ezt a törvényt nem csinálták a kellő előre­látással. Sőt semmi előrelátással, legalább a szabad hajózás érdekében nem. Nevezetes dolog ugyanis, hogy a hazai szabadhajósok egy ankéten, melyet a kereskedelmi minisztériumban ez ügy­ben tartottak, két kérdést intéztek a miniszterhez : melyek ama behozatali áruczikkek, melyek tíz éven át a hazai termékeknek nem fognak versenyt támasztani s mely kikötőkből és kikötőkbe sze­rezhetné meg a szabadhajós az előírt mennyiségű rakományt, a mikor már meg­kötött s megkötendő szerződésekkel Észak-Amerika, Brazília, La Plata, sőt Kelet-Európa, az Indiák, Kína és Japán el vannak előre zárva ? A miniszter egyik kérdésre sem fe­lelt s nem felel most a törvényjavaslat sem. A szabadhaj­ósoknak csak megszabja tehát a súlyos, gyakran teljesíthetlen kö­telezettségeket, de nem jelöli meg azok teljesíthetésének módját, s nem szabja meg világosan, félremagyarázást nem tűrő módon, jogait. S talán itt vége van az abszurdu­moknak ? Szó sincs róla, jön még czif­­rábban is. A javaslat öt évre évi másfél millió koronában állapítja meg és korlátolja a hitelt, mely a szabadhajózás említett két­féle támogatására igénybe vehető. Csak­hogy a 10. §. utolsó pontja hatalmat ad a kereskedelmi miniszternek, hogy a mértföld­díjak kétszereséig — húsz fil­lérig — emelhesse a segélyt oly utak után, melyek mineműségét, irányát föld­rajzilag sehogy sem jelöli meg. Itt tehát diszkreczionális hatalmat kap a minisz­ter, hogy ismeretlen távolságokra és is­meretlen számban végzett utak után dup­lára emelt mértföld-díjakat adjon. Ha most az erre fordítandó ismeretlen ösz­­szeget, továbbá az iskolahajó építésére és üzeméhez szükséges összegeket s végül azt a szintén ismeretlen összeget, mely hajóépítési hozzájárulási díjak czimén a miniszter által előjegyzésbe vétetik s e czélra lekötve tartatik; ha mindezt évenként levonjuk a másfél millióból, mi marad a szabadhaj­ózok segélyezésére ? S nem állhat-e be könnyen az az eset, hogy a szabadhajós teljesít minden föl­tételt s az év végén mégsem fizetik ki a kiérdemelt s neki joggal járó segély­­díjakat, mert nincs rá hitel ? Megértheti mindenki, hogy­­ezt a konfuzus javaslatot maguk az érde­kel­tek kereken visszautasítják. Kötelezett­ségeket vállalni súlyos rizikóval, képtelen föltételekkel s hozzá még a jogos igény elvesztésének kilátásával, igazán nem szolgálhat ösztönzésül semmiféle vállal­kozásnak. Nem tudjuk, kiknek van szánva az a másfél millió, melyet ez a törvényjavas­lat támogatásul előirányoz ; de hogy a szabadhajósoknak nem kell, az maga is elég bizonyíték arra, hogy ez a törvény­­javaslat azt a czélt, melyet kitűzött, el nem fogja érni, még a királyi leirat előtt egy bizottságot vá­lasztott, ez működését csakis ama reményben folytatja, ha időközben Magyarország alkot­mánya vissza lesz állítva és maga a tárgyalás alapját képező törvényjavaslat is parlamen­táris felelős minisztérium útján nyer szente­sítést. Deák Ferencz javaslatát vita nélkül fogadta el a felirati párt. Egyszersmind azt is elhatározta, hogy a közösügyi bizottság munkálatainak folytatását az országgyűlésen indítványozni fogja. Abban, hogy a jogfolytonosság azonnal helyreállítassék, nem volt a felirati és határo­zati pártok között különbség. Mindketten egy­formán követelték. De Tisza Kálmán pártja, mely márcziusban kifejezetten a restitutio időközbeni visszaállítása reményében járult a közös ügyek bizottsági tárgyalásaihoz, a jog­folytonosság tényleges helyreállításáig a tár­gyalások további folytatását felfüggeszteni akarta. Itt volt az ütköző­pont. A két párt ennél a kérdésnél vált el egymástól. És ez volt a szülőoka annak a november 29-iki országgyűlési tárgyalásnak, a­mikor Deák Fe­rencz és Tisza Kálmán önálló indítványokkal először állottak egymással szemben. Nehéz volna akár az egyikre, akár a má­sikra a következetlenséget rábizonyítani. Tisza Kálmán joggal hivatkozott arra, hogy már a múlt tárgyalásokba is csak azért ment bele, mert biztatást nyert az alkotmányosságnak helyreállítására. Minthogy az nem következett be, elvi álláspontját kísérletezéseknek ismétel­ten kitenni nem akarta. A Deák Ferencz állás­pontja sem volt kevésbé indokolt, ő, a­ki kezdeményezte a kiegyezkedés reménytelen munkáját, ki a korona és nemzet közti ki­békülés érdekében sokkal kedvezőtlenebb idő­ben exponálta magát, ki a közös ügyek tár­gyalására már a márcziusi bizonytalan le­iratra javasolt bizottságot kiküldeni, most, midőn a novemberi leiratban biztos szálait látja a megegyezésnek, nem függesztheti fel a bizottságok munkálatait, a­mi a bizalmat­lanságnak ujabbi megnyilatkozását jelentené. Az országgyűlés, bár méltányolta Tisza Kál­mán felfogását, megértette Deák Ferenczet. Tudta, hogy a­mit tesz, azt a hazáért teszi. Érezte, hogy a kiegyezkedés csak azon az úton jöhet létre, a­melyen ő vezeti az országot. És nem meghunyászkodás, hanem bölcs előre­látás az, a­mely bizonyos mértékig oppor­tunist követeltet vele. Javaslatát a kép­viselőház óriási többséggel fogadta el. Ámbár a két párt ettől az időponttól nem együttesen működött, mégsem lehet ebből a tényből, mint sokan teszik, Deák és Tisza között ellenséges politikai magatartást ki­magyarázni. Sok kérdésben tanácskoztak ők ezután is bizalmasan egymással. Midőn a porosz háború hadi reformokra utalta az egyes államokat és 1866 deczember végén császári pátenssel nálunk is életbe akarták léptetni, a januári első ülésen Deák Ferencz feliratot indítványozott, melyben a nemzet tiltakozását fejezi ki az újabb jogsértésekkel szemben. Madarász nem elégedett meg a til­takozással, hanem egy olyan határozatot akart provokálni, mely mindennemű újítást érvény­telennek jelent ki; azokra pedig, kik a pátens végrehajtásában segédkezet nyújtanak, a haza­árulók bélyegét sütik rá. Az országgyűlésen puskaporos volt a hangulat. A kedélyek csak akkor csillapodtak le, midőn Tisza Kálmán jelentkezett szólásra s gyönyörű beszéd kísé­retében ajánlja Deák Ferencz indítványát el­fogadásra. A kiegyezkedési tárgyalások rész­leteinél is több alkalommal kelt a felirati párt védelmére. Jóllehet számos kérdésben nem értett velük egyet, sőt aggályait is kifejezte, alapjában áthidalhatatlan differenczia soha­sem választotta el pártját Deák Ferencz poli­tikájától. Így lehet aztán megérteni, hogy a kiegyezkedés létrejötte után — midőn a jog­folytonosság kérdésében elfoglalt álláspont úgyis elvesztette aktualitását — Deák taná­csára Andrássy Gyula kabinetjében Tiszát tárczával kínálta meg. Hogy Tisza nem lépett be a minisztériumba és megtartotta külön­állását, annak igen tiszteletreméltó s követ­kezményeiben nagyfontosságú oka volt. Ő ugyanis úgy gondolkozott, hogy pártjával, mint balközép, kettős missziót teljesíthet. Ellensúlyozhatja egyrészt a szélsőbal forrada­lomra ingerlő törekvéseit, de megakadályoz­hatja a konzervatívok hatalmi aspirác­ióit is ; másrészt sürgetheti a kormányt a kiegyezket­désben biztosított jogok gyakorlati megvaló­sítására. A­ki ismeri az akkori viszonyokat, nagyon jól tudja, hogy milyen súlyos és hálá­­datlan vállalkozás volt ez egy politikai pár­részéről. Maga Deák Ferencz, ki különben sohasem akarta Tisza Kálmán önzetlen poli­tikai hitvallását taktikai okokból lekicsinyelni, elismerte ezt. Daczára, hogy a kiegyezkedés után a fel­irati és határozati pártok, mint Deák-párt , balközép szembe­ kerültek egymással, mégis hosszú ideig együtt kluboztak. Az ellentétek, mik köztünk vannak, — mondta Deák — ba­rátságos megbeszélésekkel könnyen eltüntet­ AZ ÚJSÁG Kedd, október 16. BELFÖLD.­ ­ A képviselőház ülése. A képviselőház szer­dán délelőtt 11 órakor formális ülést tart. Az ülés összehívására az adott okot, hogy a képviselőház szakbizottságai azok közül a szoc­iális törvény­javaslatok közül, melyeket Kossuth Ferencz keres­kedelmi miniszter a legutóbbi ülésen beterjesz­tett, többet letárgyaltak s az előadók az ezekről szóló jelentéseket a szerdai ülésen fogják benyúj­tani, hogy a pénteki rendes ülésre napirendre lehessen kitűzni. Legelőször az iparfejlesztésről szóló törvényjavaslatot fogja a Ház tárgyalni s ezután, ha időközben a bizottságok elkészülnek a m­unkásbiztosításról szóló javaslattal, ezt fogják napirendre tűzni.­­ A fiumei kormányzó lemondása. Egyik reggeli lap azt írta, hogy Nákó Sándor gróf fiumei kormányzó állásáról lemondani szándékozik. Fél­hivatalosan jelentik, hogy ez a hír közönséges koholmány. Egyébként Nákó Sándor gróf fiumei kor­mányzótól Wilshofenből (Bajorország) egy kő­­nyomatoshoz a következő távirat érkezett: »Arról értesülök, hogy a lapok lemondásommal foglalkoznak. A dolog előttem teljesen érthetet­len. Kérem e hirt dementálni. Nákó.« Nákó Sándor gróf különben holnap már Budapesten lesz.

Next