Az Ujság, 1906. október (4. évfolyam, 284-299. szám)
1906-10-16 / 284. szám
_ ____________________ a melyhez a magyar miniszterelnök hozzájárult. Ha tehát ezt a politikát elítélik, a bizalmatlanság épp úgy éri a magyar kormányt, mint a külügyit. Aki ezt félreérti, az ugyancsak mestere a világos beszéd meg nem értésének. A cáfolat megerősítésének formájában Wekerle már megkezdi a királynak és Goluchowskinak tett ígéret beváltását. Már figyelmezteti elégedetlenjeit, hogy ha nem paríroznak, ő neki is le kell mondania. Jellemző ebben a fifikában az, hogy Wekerle okfejtése egészen helyes. Magunk is ismételten rámutattunk arra a hamisságra, hogy például a szerb vámkérdésben egyre támadják a kormány lapjai Goluchowskit, holott a miniszterelnök magáévá tette ezt a politikát s a képviselőházban képviselte is úgy, hogy a szerb kékkönyv adatai őt épp úgy meghazudtolták, mint Goluchowskit. Hogyan lehetséges, hogy ugyanazért a politikáért az egyiket el akarják üldözni, a másiknak meg helyeselnek ? Ám ezt a helyes vélekedést csak mi hangoztattuk, a kormány ellenben tűrte azt a rá nézve kényelmes helyzetet, amelyben a maga ténykedéseiért a másikat üldözik, míg ő maga meleg bizalom közepette ül. Éppen a koalícziós sajtó és a koalícziós politikusok lármája mellett a kormánynak hallgatása tette szükségessé, hogy Bécsben a kormánynak értésére adják, amit a Pester Lloyd informálója most végre-valahára mint magától értetődő tényt kifejt. Elhiszszük, hogy ha Wekerle régebben magyarázta volna híveinek, hogy ő és Goluchowski egy malomban őrölnek, akkor a királynak nem lett volna oka közbevetni magát, de mivel Wekerle csak most fedezi föl ezt az igazságot, hát nem gondolhatunk mást, mint hogy neki is csak most magyarázták meg, mégpedig néhány nappal a tegnapelőtti tagadása előtt. Hogy ez a felfogásunk mennyire helyes, azt minden elfogulatlan olvasó megítélheti az itt következő újságszemelvényekből. A Pester Lloyd mai estilapjában a miniszterelnök a következőket teteti közzé : Mennél jobban közeledik a delegácziók egybehívásának ideje, annál jobban kerül homloktérbe a külügyminiszter helyzetének a kérdése. Voltaképpen ez a kérdés már a delegáczió utolsó ülésszaka óta szerepel, amikor tudvalévően a néppárt egy frakciója és a függetlenségi párt néhány tagja személyes kampányt kezdtek a közös külügyminiszter ellen. Az a személyes támadás, amelyet egy valósággal törpe minoritás intézett a miniszter ellen, természetesen nem járt pozitív eredménynyel. Azóta azonban hangosan és suttogva azt beszélték, hogy a támadók azt a garancziát kapták, hogy Goluchowski gróf a delegáczió előtt többé nem fogja képviselni a külügyi költségvetést. Határozottan hangoztathatom, hogy az urak senkitől, aki jogosítva volna erre, nem kaptak ilyfajta garancziát. Mintha gondolni lehetne arra, hogy valamilyen magyar kormány ily frivol alkut köt egy közös miniszter fejére? E hír közlése arra szolgált, hogy a közvélemény előtt ingadozónak tüntesse föl a külügyminiszter helyzetét. A P. Lt. ezután ismerteti a lapok híreit, majd így folytatja: A külügyminiszter a magyar kormány részéről nem szorul rá semmiféle garancziákra, legkevésbé ebben a pillanatban. A külügyminiszter ugyanis a külügyeket az 1867. évi XII. törvényczikk értelmében a magyar kormány befolyása alatt vezeti. Hogy ha azonban a magyar kormány beleegyezésével vezetett külügyi politika nem találja meg a magyar delegáció jóváhagyását, akkor semmi sem természetesebb annál, mint hogy a magyar kormány exponálja magát oly támadással szemben, mely ily módon az ő saját politikája ellen is irányul. Még fokozottabb mértékben áll ez a mostani pillanatban, mert alig két héttel ezelőtt a magyar kormányra annak sürgős szüksége hárult, hogy alkotmányos befolyását gyakorolja a közös külügyekre. Ez pedig abban a közös miniszteri tanácskozásban történt, amelyben megállapították a külügyminisztériumnak 1907. évi költségvetési előirányzatát. Ez alkalommal teljes harmónia mutatkozott az egész vonalon olyannyira, hogy ezúttal évek óta első ízben el lehetett kerülni a király elnöklése alatt tartott minisztertanácsot, amelyet rendesen koronatanácsnak szoktak nevezni. Ha tehát az ellen a politika ellen, mely ily módon teljes egyetértéssel megállapított költségvetésben jut kifejezésre, bizalmatlansági vótum merülne fel, vájjon akkor a magyar kormánynak nem kellene-e ez ellen sorompóba lépnie ? És ily körülmények között vájjon van-e szükség különös garancziára ? Így áll a kérdés az elméletben. Ha azonban a konkrét dolgokat nézzük, szintén nem találunk kedvező momentumot a támadásra. Goluchowski gróf utolsó akcziója a szerb határ elzárása. Ez azonban főképpen az a kérdés, melyben a magyar álláspont teljesen kifejezésre jutott, úgy hogy ezen a ponton minden támadás voltaképpen a magyar kormány ellen irányulna. Mindezek alapján nem éppen irigylésre méltó azoknak a helyzete, akik a Goluchowski gróf elleni támadást intézik. Ennek a támadásnak alig van egy olyan motívuma, mely visszhangot kelthetne az országban. Minden körülmények között azonban lehetetlenség az az egy dolog, hogy a külügyminisztert politikailag külön válaszszák a magyar kormánytól. A Pester Lloydon kívül találunk még néhány beismerést. A félhivatalos Az Ország Goluchowskiról szóló czikkében kijelenti, hogy a külügyminiszter lemondásáról szóló hírek alaptalanok. Nagyon is kérdésesnek mondja azt is, hogy az a bizonyos bizalmatlansági vótum, melyről szó van, t. i. a magyar delegáczióé, tényleg oly fekete-e, mint amilyennek festik ? Mi jól tudjuk, hogy nem oly fekete. A kormányhoz szintén közel álló Magyarország is belemegy már annak föltevésébe, hogy a Goluchowskinak adott bizalmatlansági szavazat következtében nemcsak Goluchowski, hanem a Wekerle-kormány is beadja lemondását. Ezt írta Az Újság is, de azért a Magyarország tegnap még benn volt a tele tüdővel cáfolók kórusában. A bécsi lapok is sorban megerősítik értesülésünket. A Neue Freie Presse azt írja, hogy megbízható forrásból való jelentés szerint a király Goluchowski grófnak hivatalában való megmaradását kívánja. Goluchowski gróf a királynak föltétlen bizalmát bírja s tudvalevő, hogy a király nem szívesen válik meg olyan emberektől, a kikben bízik s a kik hosszabb időt töltöttek környezetében. Hír szerint a magyar kormányt, is értesítették a királynak erről a fölfogásáról s már most a magyar kormánynak volna föladata, hogy befolyását olyképpen érvényesítse, hogy a delegáczió úgy alakuljon meg, hogy a nyílt botrányt elkerüljék. Hogy Wekerle miniszterelnök mennyiben hajlandó, vagy képes a delegáczió összetételére befolyást gyakorolni, a delegáczió viselkedését irányítani, azt ez idő szerint nem lehet megítélni. Jól értesült körökben azt mondják, hogy a helyzet súlypontja ez idő szerint Budapesten van. A Neues Wiener Journal pedig azt írja, hogy a magyar kormánynak gondoskodnia kellett arról, hogy a bizalmatlanságot, melylyel Goluchowskival szemben a delegáczióban fenyegetődztek, meg ne szavazzák. Ez annál fontosabb, mert nagy komplikációk származhatnának abból, ha egy parlamenti bizottság bizalmatlansága (lényegében a delegáczió sem tekinthető egyébnek) egy közös minisztert megbuktathatna és felmerülne az a kérdés, hogy milyen következményekkel járna ez arra a kormányra (a jelen esetben tehát a magyar kormányra) nézve, amelyiknek a parlamentjéből ez az akció kiindult. Híveivel ismét egy fúzió létrejöhetéséről tanácskozott. Neki mindegy volt, akár a balközéppel, akár Sennyey pártjával csinálja meg. De Deáknak —ki már az Angol királynőből nem tudott kimozdulni — nem volt mindegy. Ő Magyarországot a demokráczia útján szabadelvű politikával akarta továbbfejleszteni. Ezért ellenezte a konzervatívekkel való fúziót és óhajtotta kifejezetten Tisza Kálmánt. Mikor a válság komoly formában előtérbe nyomult, ismét Andrássyt hívták le. WenckheimBéla utján Tiszával kezdett tárgyalni, ki eleinte a fúzióra nem igen mutatott hajlandóságot. Csak midőn Wenckheim azzal hozakodott elő, hogy most nem pártpolitikáról van szó és nem is arról, hogy a Deák-párt uralmát minden áron biztosítsák, hanem a kiegyezkedéssel biztos alapra fektetett Magyarország jövőjéről, mely Tisza vonakodása esetén konzervatív irány érvényesülését vonhatná maga után, határozta el magát a fúzióról való részletes és beható tárgyalásra. Elősegítette ezt még az a körülmény is, hogy Sennyey január 29-iki beszédében, melyben a Bittó-kormány fölött politikai viviszekciót tartott, utat nyitott magának az esetleges kormányalakításra . Tisza Kálmán néhány napi tanácskozás után, megfontolva lépésének következményeit, Wenckheim Bélának átadta azokat a pontozatokat, amik alapján pártja és a Deák-párt között fúzió létesülhet. A követelések legfontosabbjai azok, melyek a Deák-párt megszűnéséről és a szabadelvűpárt megteremtéséről, a belkormányzati politika számos szabadelvű irányú alkotásairól s a megalakítandó új kabinetben a régi balközépnek biztosítandó három miniszteri tárczáról szólanak. Wencksheim nemcsak Andrássyval, hanem a párt régi kipróbált erőivel, köztük Fálk Miksával is, közölte Tisza kívánságait. Beható megbeszélések után a Deák-párt elnevezésének megszüntetésén kívül az összes pontokat elfogadták. S mert Tisza minden körülmények között ragaszkodott feltételeihez, már majdnem hajótörést szenvedett az egész megegyezés. Deák Ferencz azonban idejekorán megtudta, hogy milyen csekélységen, de Tisza Kálmán szempontjából mégis milyen fontos okokon múlik a fúzió bekövetkezése ; magához hivatta híveit és a következőket mondotta : »A Deák-párt, midőn az 1867-iki kiegyezkedést létrehozta, befejezte misszióját. Ha egy parlamenti kormány alakul, annak vezére a miniszterelnök lehet. Az én vezérségem tiszteletbeli, inkább csak névleges, s igy a pártnak nevemről lett elnevezése és ezen névnek a mai napig fentartása inkább előzékenység. De ha másképp lenne is, szívesen járulok a szabadelvű párt megalakításához. Deák eme nyilatkozata után nem volt többé akadálya a fúziónak. Tisza Kálmán február 3-án tartotta meg nagy beszédét, melyben sokan elveinek megtagadását, de aki az előzményeket ismerte és azt a nagy feladatot, amire vállalkozott, a konszolidált magyar nemzeti állam megteremtésének útját látták. ABirro-kabinet pedig Tisza beszéde után javasolta, hogy a Ház napolja el magát. A márczius 3-iki első ülésen már a szabadelvű párt, élén a Wenckheim—Tisza-minisztériummal mutatkozott be a képviselőháznak és az egész országnak. ________AZ ÚJSÁG Kedd, október 16. Pelényi tervei. — Különféle közzétételek. — (Egy cáfolat.) A félhivatalos Bud. Tud. a következő igazságügyminiszteri közlést hozza: »Az igazságügyminiszterium költségvetésére, különösen a bírák és bírósági hivatalnokok helyzetének javítását czélzó költségvetési tételekre vonatkozólag egyes lapokban részint hézagos, részint elferdített adatok tétettek közzé. Polónyi igazságügyminiszter, mint eddig, úgy ezután sem tartja szükségesnek ezekre az első tekintetre is ezélzatosaknak felismerhető híresztelésekre re-