Az Ujság, 1906. november (4. évfolyam, 300-314. szám)
1906-11-12 / 311. szám
Negyedévre ..... 7 » — » Esa ff|| ||| ||| |fi jgB M SM «86g* KIADÓHIVATAL: Budapest, 1906. IV. évfolyam. 311. szám. Hétfő, november 12. Előfizetési árak: SZERKESZTŐSÉG: Egész évre....... 28 k. f. El El Fgl H Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Félévre ............ 14 » - £fff| jlf || 11 §§ Hl^ H Telefon 56-16. | Egy hóra ........ 20 40 | Mgy |i| ||§ ||| flaj,pJpl ||| Wkf Budapest, Rákóczi út 54. sz. ÉWg|3 III |||| fMwjLP§ Telefon 64-01—02-03. Egyes szám ára 8 fillér, | jp ||| vjbt JfÉ Jf Wk ^IgfcjJIi Megjelen minden nap, Ounsp ...,„„1,111 m„i , ^ Közigazgatási reform. Irta Török Pál dr. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter több ízben, így kassai beszámolójában is kilátásba helyezte az önkormányzatok megerősítését. A közvélemény, mely nem ismeri az önkormányzat múltját és félreismeri legújabb szereplését, ennek mozgatórugóit, okait és következményeit, annak idején a belügyminiszter e kijelentését és ígéretét ujjongva fogadta. Az önkormányzat megerősítésében modern aranybullát várnak, amely aktív ellenállási jogot biztosít a magyar alkotmány védelmére. Az önkormányzatoknak az állami végrehajtó hatalomtól való függetlenségében keresik a fegyvert az »összbirodalmi és önkényuralmi törekvések« ellen. Az önkormányzatban keresik és találják meg a nemzeti erő súlypontját, törvényeinkben az erőt, intézményeink függetlenségében az ország függetlenségét. Hiányzik politikai életünk Leverrierje, ki felvilágosíthatná közvéleményünket, hogy a nemzeti erő súlypontja kizárólag parlamentünkben van és nem a törvényhatóságoknak ellentállása, — amit láttak — hanem parlamentünknek hiánya — amit nem láthattak — lehetett az oka a kibontakozásnak. A törvényhatóságoknak függetlenítése az állami végrehajtó hatalomtól, amit most hamis és téves logikával kívánnak és ami sohasem is volt meg, ellenkezik ennélfogva a nemzet érdekével s azzal a czéllal, amit elérni akarnak. Általában jogszabályok alkotásától ne várják a nemzet függetlenségét, erejének fejlesztését. A jog a kényszernek egyik neme ugyan, de nem erő. Feltételezi az erőt, mely annak érvényt tud szerezni; feltételez tehát felsőbb hatalmat. De a szuverének éppen azért szuverének, mert nincs felettük felsőbb hatalom s igy valahányszor szuverénekkel ütközünk össze, nem jogszabályaink, nem végrehajtó szerveink, hanem csak saját nyers erőnk menthet meg. Négyszáz esztendő óta átlag minden huszonöt esztendőben paragrafusba szedtük függetlenségünket s ezzel egész Európa előtt bizonyítottuk tényleges függőségünket. Most is ez a szruet-politika folyik , komoly munka helyett paragrafusba dugják fejüket. A részek erejétől várják azt, ami csak az egész erejének sikerülhet. Elég az osztrákokkal való konföderácziónk, nincs szükségünk még arra is, hogy országunk vármegyék konföderácziójává váljék. Amily mértékben függetlenítik a törvényhatóságokat, oly mértékben osztják meg az ország erejét s adnak tért szubjektív és nemzetiségi akaratok érvényesülésének a nemzeti akarattal szemben. Végeredményében veszélyeztetik éppen azt, mit czélul kitűztek : a nemzeti akarat egységes és intenzív érvényesülését. A vármegyék fejlődése a királyságnak és nem az országgyűlés munkájának eredménye. A XVIII. században alig találunk törvényt, mely a törvényhatóságokkal foglalkozik s ezek közt is alig néhány érdemben. Ellenben ezrekre megy ama királyi rendeleteknek száma, melyek a törvényhatóságok ügykörének kibővítésére, illetve egészen új ügyekre való kiterjesztésére, hatáskörének megállapítására, szervezetének fejlesztésére vonatkoznak. Nem az országgyűlést, hanem a királyt keresik fel a legapró-cseprőbb ügyek végleges elintézésére, nemcsak a törvényhatóságok, hanem az összes közjogi és magánjogi testületek és személyek. A király kezébe fut össze az egész végrehajtó hatalom, ő a közigazgatás személyes vezetője, uralma úgyszólván egészen korlátlan. A törvényhatóságoknak törvényen alapuló szervezete épségben maradt ugyan, de a tágas, elasztikus formákat a királyi hatalom saját czéljainak és törekvéseinek megfelelőleg tölti ki és azok eszközévé teszi. Még törvényt is alig sért meg, mert azok oly hiányosak és rugalmasak, hogy alig van bennük sérteni való. A törvényhatóságok pedig alázatos szolgái és végrehajtói a királyi akaratnak s bármily sérelmesek és törvénytelenek is a rendeletek, duzzognak és végrehajtanak. »Még a II. József korszaka sem mutat kivételeket. II. Józsefnek a megyei közigazgatásra vonatkozó rendelete ellen csak Bihar megye ír fel, a többi szó nélkül elfogadja. A német nyelv életbeléptetésére vonatkozó rendelet ellen is felírnak, de a megyei tisztikarok a kitűzött időpontban az egész országban kivétel nélkül németül hivataloskodnak. Számtalan királyi rendeletet hajtanak végre, melyekről egész meggyőződéssel azt állították felterjesztéseikben, hogy az alkotmányba s fenforgó törvényekbe ütköznek.« (Grünwald Béla »Régi Magyarország.« Budapest, 1888. 452. lap.) Az 1811. évi február 20-án kelt pátens rendeleteit »némely megye szó nélkül hajtja végre, másoknak jegyzőkönyveiben nyomát lehet találni a felindulásnak, de valamennyi minden intézkedést megtesz, melyet a király és a nádor elrendel.« (U. o. 454. lap.) 1822-ben »nem volt tiz megyéje az országnak, mely a súlyos alkotmánysértést magában foglaló rendeletek végrehajtását megtagadta volna. Nemcsak Pestmegye, hanem az ország negyvenkét megyéje azonnal végrehajtotta s az 1825-iki országgyűlésen szóba jött az is, hogy ezek nem érdemelnek-e büntetést épp úgy, mint a királyi biztosok. A kormány közegeinek erőszakos fellépése megfélemlítette még a bátrabbakat is s ez emberek annyira nem vágyódtal a vértanuk koszorúja után, hogy még csak kellemetlenségekbe sem akartak keveredni az alkotmány kedvéért, nem hogy komoly veszélyekkel mertek volna szembeszállani.« (U. o. 458. lap.) Az ellentálló vármegyék, ha később is, mint a többi megye, de meghajoltak a királyi, tekintély előtt s végrehajtották a törvénytelen rendeleteket. Ezek a vármegyék Magyarország függetlenségét nem mentették meg. A mai vármegyei rendszer megnyirbált hatáskörével, kiterjesztett főispáni hatalmával még kevésbé volt alkalmas ara, hogy a nemzeti akarat kifejezője legyen. Még a közvéleményt sem tükrözte vissza, mert nem is te Parázs a bálna alatt. Irta M. Hrabovszky Julia. — Miért sírsz, Klárika ? — Nem sírok, Gábor bácsi! — Ne tagadd ... látom. — De !. . . ga...zán .... — Jó, hát én megmondom. Azért sírsz, mert elmúlt a vasárnap délután és Gerley Pali két szürkéje nem hajtatott be az udvarunkba. — Nem is fog többé ... soha ... soha, Gábor bácsi — tört le sírásban a kis leány, a kiszakasztott képmása volt anyjának, özv. Szalkay Imrénének. — De miért ? — kérdezte Szalkay Gábor, az író, meglepetve. — Mi történt ? — Nem tudom, — felelte Klárika sírva — de a mama eltiltotta Patit a háztól; azt mondja, nem hozzám illő férj és nem szabad rá gondolnom. Az író elgondolkozott. Mi történhetett ? Sógornője eddig szívesen látta Gerley Palit, aki derék fiú és nagyanyja halála után vagyonos is lesz, tehát jó parti lenne Klárikának. — Ne sírj Klárika, — vigasztalta Gábor a leánykát — majd beszélek én a mamával és ha lehet, rendbehozok mindent. Ment is egyenesen Klárához, mert nem tudta nézni kedvenezének könyeit. Klára, mikor Gábor minden bevezetés nélkül megkérdezte tőle, miért tiltotta el a házától Palit, kissé elpirult, kissé zavarba is jött, de semmi részletes magyarázatot adni nem akart, csak nagyon határozottan kijelentette, hogy nem akar hallani e házasságról, mert az nem felel meg az ízlésének. Klárika különben is nagyon fiatal még, ráér a férjhezmenetelre. — De szereti Palit ! — ellenvető Gábor. — Tudja is az olyan gyerek, mi a szerelem ! — vélte Klára könnyedén. — Pár hét múlva nem is gondol többé Palira ! De mivel Klárika pár hét múlva is gondolt Palira, titokban egyre sírdogált, nem evett, belea bánatába és fogyott, az anyja pedig úgy tett, sápadt mintha mit sem venne észre, de azért látszott rajta, hogy bántja őt a dolog. Gábor elhatározta, hogy felkeresi Marjaynét, Pali nagynénjét, attól majd kitudja, mi történt a Gerleyek és Klára között. Marjayné még gyermekkori ismerőse volt a írónak, azért Gábor egész biztosra vette, hogy Marjayné mindent egészen őszintén elmond neki. De Marjayné eleintén ötölt-hatolt, szabadkozott. — Jó, elmondom, — határozta el magát végre — de nehogy aztán megharagudjék ! — Sohse féljen — nyugtatta őt Gábor. — Tudnia kell, — kezdte Marjayné — hogy Gerley néni nagyon szigorú erkölcsű nő és sokáig élőtt élettel viseltetett Klára iránt a sok aljas rágalom miatt, amit szegény Klárára rászórtak az irigyei, mikor Imre megesküdött vele a halálos ágyán. De mivel maga, mihelyt a családi ügyeket rendezte, elutazott Afrikába és ezzel minden rágalmat fényesen meghazudtolt. . — Hogyan ! — kiáltott fel meglepetten az író — ezek a rágalmak velem voltak összefüggésben ? — Természetesen ! De hagyjuk e régi dolgokat ! . .. — Ellenkezőleg! Tudni akarom, mivel vádolták Klárát és engem, — mondta Gábor nagyon erélyesen. Marjayné vállat vont, múltba feleslegesnek tartaná e dolgok elmondását, amiket pedig nagyon örömest mondott el : — Ha mindenáron akarja, ám tudja meg, hogy a vidéken azt beszélték, Klára szive nemcsak Imre, de maga felé is hajolt és a pletykanénik azon tanakodtak, hogy Klára kisfia, akire Imre ráhagyta egész vagyonát, maga pedig nagylelkűen ráruházta a Szalkay nevet, melyikükhöz áll közelebb ! Mert természetesen senki sem hitte, hogy a gyermek apja Klára tüdőbeteg férje lett volna. * Azért mindenki meg volt róla győződve, hogy a gyászév letelte után, vagy talán még előbb is, maga nőül veszi Klárát. Maga azonban elutazott Afrikába, Klára pedig példás magaviseletével lassanként megnyerte az egész környék becsülését, rokonszenvét és a sok rágalom magától elnémult. Klárát most már mindannyian szeretjük és egyikünk sem látott abban semmi különöset, hogy maga hétévi távollét után visszatért a kastélyba Klárához . . . Lapunk mai száma 8 oldal.