Az Ujság, 1906. december (4. évfolyam, 345-359. szám)

1906-12-16 / 345. szám

Vasárnap, deczember 16. AZ ÚJSÁG csoda, Komor Gyula új mesejátéka kerül színre gyermekelőadásul és ugyancsak ezt a mulatságos látványosságot adják délutáni előadásul hétfőn, e hó 24-én, a­mikor este nem lesz előadás. * A bor a Népszínházban. Somló Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója érdekes módon kívánja támogatni a Népszínházat. Bezerédj államtitkár, a művészeti ügyek vezetőjének hozzájárulásával a Nemzeti Színház személyzete A bort fogja eljátszani a Népszínház színpadán a teljesen ere­deti szereposztás mellett. Gárdonyi népszerű da­rabjának ez előadása deczember 21-én, pénteken lesz. Blaha Lujza asszony, a Nemzeti Színház örökös tagja pedig jövő szombaton az Éjjel az erdőn, vasárnap pedig a Tót leány főszerepében lesz a Népszínház vendége. * »A takácsok« Angliában. Hauptmanna A taká­csok czimű­, nálunk is ismeretes színműve a napok­ban színre került a londoni Scala-színházban. A londoni sajtó meglehetősen elutasítólag fogadta, némelyik lap azt kifogásolja, hogy a színpadon negyvenhárman beszélnek ugyan, de keveset csele­kednek, a másik szenzácziót hajhászó darabnak tartja, a Times szerint pedig csakis történeti becse van s érdekes dokumentuma a német dráma törté­netének. A Daily Telegraph kritikusa azt mondja róla, hogy rendkívül czéltalan s következetlen má s nem más, mint egy fotográfusnak a munkája. * Hangversenyek. A negyedik filharmóniai hang­verseny szerdán, deczember 19-én, este 1 28 órakor lesz a Vigadóban Kerner vezetése alatt, Geyer Stefi hegedű­­­művésznő közreműködésével. Műsora: 1. Dvorzsák: Carneval-nyitény; 2. Goldmark: hegedűverseny; 3. d’Indi Vincent: Jour d’été á la montagne (először) ; 4. Mozart: G-moll szimfónia. — A cseh vonósnégyes második bérleti kamaraestélye holnap, hétfőn lesz a Royal-terem­­ben dr. Adler Mih­ályné zongoraművésznő közreműködé­sével. A terem ezúttal teljesen megtelt. Jegyek csak csekély számban kaphatók. — Svärdström Valborg dalestélye, mint már figyelmeztettük a közönséget, egy nappal előbb lesz, mint a kiadott jegyek hirdették, tehát jövő csü­törtökön, deczember 20-án. A jegyek így csütörtökre érvényesek. A fiatal svéd énekművésznő, műsora: Lind­­blad: Ein Lenztag ; Grieg: Währent ich warte, Alforn Sei­stifle ; Koch : Lenz ist da ; Järnefelt: Titánia ; Lange:Müller : Spätsommer ; Grieg : Zickeltanz ; Dann­ström : Altschwedischer Volkstanz ; Strauss R. : Stän­­d­en.; Brahms : Schwesterlein ; Schumann: Der Nuss­baum ; Schubert: Der Doppelgänger, die Forelle ; Mozart: Wiegenlied. Valóban, érdekesebbet nem lehet kívánni. — Heinemann Sándor, a berlini világhírű balladaénekes második és utolsó dalestélyét Libowitz Selma zongora­művésznő közreműködésével kedden, január 8-án rendezi a Royalban. Jegyek a Csehek, Svärdström és Heinemann­­hoz kizárólag Méry Bélánál válthatók. — Az Országos m. kir. Zeneakadémia kedden, deczember 18-án, saját termében adja III. nyilvános hangversenyét. Műsora: Bach—Liszt: Ábránd és fuga G-moll (zongorázza Gold­­mann Bernát) ; Liszt-dalok (énekli Obema Mária) ; Rubinstein : Románcz, és Wieniewski: Scherzo-Tarantella (hegedüli Weltmann Rózsi) ; Mendelssohn : hangverseny­­darab, G-moll (zongorázza Kármán Irén) ; Rubinstein : Mélodie, és Popper: Tarantella (gordonkán játszsza Tonházy Ferencz); Schumann-dalok (énekli Dános Árpád); Goldmark: hangversenydarab I. tétele (hegedült Fiedler Berta) ; Liszt: Tarantella (zongorázza Hermann Lud­milla). — Veresey Ferencz hangversenye a m­. kir. Opera zenekarával, Komor karnagy vezetése alatt lesz a Vigadó nagytermében pénteken, deczember 21-én. Bevezetésül a zenekar Beethoven »Coriolan«-megnyitóját játszsza. Vecsey Vieuxtempsnak és G­sajkovszkinak, majd Hubay Jenővel Bachnak egy-egy hangversenydarabját adja elő zenekar kíséretében. Jegyek a Harmónia czégnél (Vaczi­­uteza) kaphatók. * Ifjúsági bemutató. A Magyar Színházban csütörtökön, deczember 20-án, délután lesz az első ifjúsági bemutató. Szinre kerül, mint már jeleztük, a »Petykó és Palkó« czímű tréfás mese­játék, a­melynek egyik fő érdekessége, hogy zenéjét Lehár Ferencz, a »A víg özvegy« zene­szerzője írta. A kis darab zenéjének legszebb számai: a mesternő bölcsődala, egy tréfás terezett, az inasfiúk utidala, a trombitás kettős, a gara­­boncziás belépője, több melodrámai kisérő zene és gyermekkar, az Eldorádó tánczzenéje, a­melyre hat nagy és hat apró tánczosnő lejt balletet és végül az utolsó képben a kis Károlyka dala a fa­lováról. A hallétben résztvevő gyermeklányok a m. kir. Opera táncziskolájának növendékei, a­kik az Operaház igazgatójának szívességéből vesz­nek részt a darab előadásain. A tánczokat Sme­­raldi Czézár tanította be. * Gyermekszínház. Vasárnap délután 15 órakor is Gaál Mózes tündérregéje, a János vitéz kerül színre, a­melynek eddigi előadásaira az összes jegyek elkeltek. * Operaiskolai reform. Ez is van, természe­tesen Parisban, a nagy és bölcs nyító, Dujardin- Beaumetz al­államtitkár rendeletében. A híres Conservatoire operai szakmáján két külön szak volt eddig, az »opéra« és az »opéra-comique«. Az egyiknek növendéke nem is sejtette, hogy a másiké mit tanul. Most a zenei szavalat (decla­mation lyrique) két osztálybeli tárgyát az állam­titkár a két szak növendékeire né­ve egyesítette, külön meghagyván azonban az énektanárokat. A czélszerű újításnak egyik oka az, hogy mind­inkább szaporodnak azok az operák, melyek úgy a tragikus, mint a víg opera stiljában való jártas­ságot igénylik az előadóktól. * ›»Zenetörténet«. Magas mértékkel mérhető könyv jelent meg: mintegy 700 lapnyi, kétkötetes zenetörténet Drumár János tollából, a főnök nevét értelmiségünk ugyan még alig hallhatta, de a ki ember a talpán, egész ember. Szakmáját értő és nagyműveltségű férfi­­ való arra, hogy az úgynevezett műveit közönség számára értelmes és a mellett szép , lelkes előadásban magya­rázza a zene fejlődésének sokszor igen száraz kérdéseit. Könyve sikerült, jó könyv, kimerítőnek is mondható ; többféle tartalom stb. mutatója csak emeli értékét mint lexikonszerű »gyors«-forrásműét. De azt mindenesetre hibáztatnunk kell, hogy m­íg például Marschnerrel több mint egy egész oldalon foglalkozik ; az egész magyar­­országi zenei életre alig két évet szánt. S ha a külföldiek közül elhagyta — egyetlen példát mondjunk, találomra, a könyv végén található névjegyzék alapján — Goetz Hermannat, a »Makranczos hölgy« czimű­, nem közönséges értékű opera szerzőjét: természetesen abba is bele kell nyugodnunk, hogy Seyler Károly, Emmerth Henrik, Jámbor Jenő, László Árpád, Taritzky Ferencz, Zimay László, s mások a különben szép, nagy műből kimaradtak. Ha jól tudjuk, közművelődésügyi minisz­tériumunk támogatásával — persze csak szakértői bí­rálat meghallgatása után nyomtatták ki a művet; várjon már akkor az előállításnak olyan előrehaladott állapotában volt-e, hogy a szakértői (s bizonyára nem csak romboló, hanem egyszersmind építő) bírálat ujj­­mutatásait már nem lehetett a szerzőnek követnie ? Ez a kérdés sokkal fontosabb, mintsem első tekintetre látszik. — Az így is becses mű Debreczenben Cséthy Ferencznél jelent meg; az I. kötet ára 4 K., a II. kötet ára 6 K. * Regény zenében. így nevezte a napokban Chopin keringeit két művészbálok : Georges Hesse zeneszerző, a­ki azokat eljátszotta és Leo Clarette, a­ki a nagy lengyel zeneköltőnek és George Sarid­nak ismert szerelmi viszonyáról Párisban felolva­sást tartott. Mag Sand, azaz Dudevant bárónő, bőbeszédű regényírónőhöz illően emlékirataiban is megírta viszonyuk történetét, »Lucrezia Floriani« czímű regényét pedig ezélzatosan ugyanezért köl­tötte (noha Chopin a prince harol alakjában nem ismert magára) : a zeneköltő csak a maga művé­szetére bízta érzelmeit, s az 1839—49 közt kelt 14 keringő (pp. 28—34.) szól forró vágyairól, bol­dogságáról, majd elhagyottságának szenvedései­ről, s végül — mikor kedvese ismét ki akar vele békülni - makacs zárkózottságáról. A tárgyat igen érdekesnek találjuk, az egész föltevést, de megvalljuk : önkényesnek. A villa. (Dráma 5 felvonásban, irta Barabás János; előadták a Nemzeti Színházban 1906. deczember 15-én.) Ha megmondjuk, hogy Sámson és Delila tör­ténete a bibliában alig foglal el három lapot és hogy Barabás János drámája, Delila öt nagy fel­vonást tölt be, minden ember megérti, mennyi idegen elemet vitt be a szerző az ősi legendába. Ha aztán hozzáteszszük azt is, hogy a dráma elejétől végig érdekes, tele nemes pátoszszal és hatásos jelenetekkel, akkor megjelöltük a két pontot, melyekről a dráma támadható és védhető. Helyezkedjünk először a támadó pontra. Barabás teljesen kiforgatta hősnője jellemét abból, a­mit a biblia róla beszél. A biblia azt mondja, hogy Dehla elárulta férjét a filiszteusok­­nak, mert hűtlen, hálátlan asszony volt. Ha jól emlékszem a szent könyv elbeszélésére, Dehla pénzt kapott az ellenséges emberektől és e pénzért adta el férjét nekik. Barabás viszont úgy tünteti fel a dolgot, hogy Deh­la, mint máshitű asszony vigasztalan, keserves életet élt a zsidók körében, kik őt, mint bálványimádó tisztátalan némbert lenézték, megvetették és gyűlölték. Delila azon­ban minden megaláztatást béketűrően viselt. Habár nem szerette férjét soha, sem házassága előtt, sem azután, habár csak azért ment hozzá, mert rokonai és nemzete főemberei erre kény­­szerítették a végből, hogy kibékítse a rájuk nézve veszedelmes, óriás erejű ellenséget, ő mégis meg­maradt a hűség kötelmében és némán tűrte férje rokonainak sértő viselkedését. Tűrte megadással mindaddig, míg Sámson anyja, Judith, egyszer, midőn Delila a háztól távol volt, el nem rabolta gyermekét, Isait. Delilának e gyermek volt egyetlen vigasza, egyetlen nagy kincse, életének, egész tartalma. Szerette e gyermeket, mint saját létét, mint lelke üdvét, jobban mint isteneit. Szerette szenvedél­lyel, rajongással, vadul, féktelenül, esztelenül, mint az állat a kölykét. Szerette, mint csak az anya tud szeretni. Élete minden keserűségét ezért az egy gyermekért viselte. Föl akarta nevelni e gyer­­meket prófétának, vezérnek, királynak; ha le­­hetett volna, a viág urának. És ezt a gyermeket rabolta el tőle férjének fanatikus anyja ann­ak örve alatt, hogy az egy élő istennek szentelt nazir Sámson gyermekét nem nevelheti becsületben egy bálványimádó asszony. Mikor a filiszteusok főpapja és vezérei meg­kísértik pénzzel, kincsesei, fényes hatalmi ígéretek­kel, Delila büszkén utasított vissza mindent. »Mit mondana fiam, — válaszolá — ha felnő és megtudja árulásomat! Soha. Ti nem ismeritek gyermekemet ? Nézzétek !« És beszalad a háló­szobába, hogy kihozza fiát. Egy pereznyi csönd. Hallgatag várakozás. Ekkor egy irtózatos sikoly. Delila rohanva jő elől, sírva, remegve val­latja szolgáit, kik elmondják, hogy míg az asszony távol volt, Judith elrabolta a gyermeket. Egy lelkendezve érkező ember — Delila bátyja — hírül hozza, hogy a haza felé indult Judithot az utón rabló beduinok megtámadtak, tőle a gyer­meket elvették és elcsepelték Egyiptom irányá­ban, hol rabszolgául fogják eladni. Ezzel Delila tönkre téve látja életét. Rettentő boszora gyulad. Vissza fog vágni Judithra, ha­sonló erővel és hasonló fegyverrel; el fogja adni Judith egyetlen gyermekét, Sámsont, az ő hites férjét. És aztán — kevés apró különbséggel —, minden úgy történik, a mint a bibliai írja. Delila borral, csókkal elaltatja Sámsont, levágja hajt fürteit, melyekben nagy ereje lakozott: »Sámson, rajtad a filiszteusok!« az ellenséges katonák megkötözik az elernyedt hőst és kitolják szemeit. Ez az első felvonás teljesen elég ,arra, hogy tisztába jöjjünk Barabás drámájának czéljával. Barabás az asszony árulásának egy nagy és nemes szenvedélyt ad indító okul; tettét úgy tünteti fel, mintha a lélek legerősebb, legszentebb és legter­mészetesebb érzéséből fakadt volna. Az asszony jó volt, az asszony tiszta és becsületes volt. De mikor megbántották leghatalmasabb szenvedé­lyének mélyében , mikor megsebezték úgy, hogy sebére orvosság nem volt, akkor elvesztette er­kölcsi egyensúlyát, belehanyatlott és elmerült az ellenkező, a rut, a nemtelen szenvedélybe, a boszuba. Barabás tehát Dellát mintegy igazolja , rehabilitálja. Teszi pedig ezt a legenda keretén kívül talált eszközzel, fikc­ióval. Lehet e ez ellen kifogásunk ? Ha a régi, még senki által hatékonyan és vég­érvényesen meg nem c­áfolt és ezért még mindig közel ismert szabályhoz tartjuk magunkat, hogy a történeti jellemet keltött részlettel és színnel fes­­teni ugyan lehet, de lényegéből kiforgatni nem sza­bad , akkor a kifogást megtehetjük és kifogásunk súlyos is lesz. Ha azonban — és most már a védelmi pontra helyezkedve — tekintetbe vesszük, hogy az utolsó század folyásán, azok, a­kik a bibliát drámában feldolgozták, mint úgy jártak el, mint a jelen eset­ben Barabás , akkor a kor szellemét is fontolgató igazságtétel enyhébb ítéletre szorít bennünket. Igaz, hogy régebben a bibliát szelleméhez híven­ dolgozták fel a drámaírók és a tizenhetedik század végéig így is jeles műveket tudtak alkotni. De a felvilágosítás korszakának irodalma révén a biblia tekintélye az egész közszellemben, de legkivált az irodalomban nagyot hanyatlott. Az utolsó száz esztendő óta a Szentírást nem tekintik többé szent Írásnak. Taglalják, magyarázzák, ér­telmezik, kritizálják, ki- és beforgatják, sőt diadalmas gúnynyal emlegetik ellenmondásait is. Salomét a szerelem áldozatának, Judást tragikus hősnek tüntetik fel. A biblia tekintélyét nem 15

Next