Az Ujság, 1907. március (5. évfolyam, 65-78. szám)
1907-03-16 / 65. szám
t is, mert a nemzet az elválást akarja és a vele járó károkat vállalja. Ebben az esetben tessék Ausztriával röviden végezni : megmaradunk a status quo mellett 1917-ig s azontúl az istenre sem hallgatunk : önállósítjuk magunkat. Lehet a kérdést gazdaságilag is kezelni. Átmenetre van szükség s ez megkívánja az Ausztriával való beható alkudozást. Akkor meg alkudozzanak s mérlegeljék : mi ér többet gazdaságilag ? Az önálló vámterület Ausztriával szemben, vagy pedig a közösség mindaddig, amig gazdaságilag is kívánatos lesz az elválás ? Az első esetben külön vámterületes lesz a politikájuk, s lesznek híveik és ellenzőik, az utóbbiban közös vámterületes lesz a politikájuk, s szintén lesznek híveik és ellenzőik. Mindenképpen tiszta politikusok tiszta munkájával állnánk szemben s magunk is tudnék, mit kell akarnunk s mit kell tennünk nekünk, hogy az alkudozás során ne Ausztriának, hanem magunknak használjunk. A Wekerle-kormány azonban mindent egy zsákba dobál. Politikai programoiképp felállítja az elkülönülést s e programm alapján csinálja a közösséget. Mellékes, hogy Kossuth erre jó kifogásnak találja a kényszerhelyzetet a külfölddel szemben. Egy évvel ezelőtt ezt a helyzetet még nem tekintette kényszernek, sőt határozatot hozott fegyvertársaival a külkereskedelmi szerződések érvénytelenítéséről. Ám jó, hadd legyen kifogásuk arra, hogy miért nem csinálják maguk mindjárt azt, amit a másik féltől rögtön követeltek. De nemveszik-e észre, milyen megalázó az országra nézve, amikor úgy tüntetik fel a helyzetet, mintha ők akarnák az elkülönülést, de az adott helyzet nem engedi ? Mi ez az adott helyzet ? Ausztria ! Eleddig akik a vámközösséget tartották Ausztriával, akarták tartani, most azonban akik nem akarják, azt hirdetik, hogy muszáj nekik tartaniok. Micsoda politikai, micsoda gazdasági önállóság az, amelynek egy muszáj parancsol ? Menjünk tovább. Mivel az adott helyzet alapján muszáj még tíz évig közösséget tartani, ennélfogva nem utasítjákvissza azt a gondolatot, hogy a tíz évi kényszerűség letelte utánra már most egy további tíz évre terjedő kényszerhelyzetet teremtsenek maguknak. Ezt Kossuth a jövő bizonytalansága kikerülésének mondja. Hogy mi lesz tíz év múlva, az neki nem elég bizonytalan arra, hogy már most rakjon síneket az akkori gazdasági menetnek, de hogy a majd csak későbben megismerhető szükségek számára szabad kezünk legyen, az neki bizonytalanság. Szerinte 1917-ben okvetetten föl kell állítani a vámsorompókat. De vájjon mit ér az a fakorlát az ország körül, ha nem szolgálja czélját, hogy kinyitható, becsukható legyen ? A bizonytalanság kikerülése az önállóság elkötelezése voltaképpen. Mit bánják az osztrákok, ha magyar királyi finánczokat tartunk, ha azok nem szednek tőlük vámot ? S mit ér az országnak, ha szabad neki kapukat őrizni, de a kaput becsukni, a kellemetlen jövevényt kirekeszteni nem szabad ? S Kossuth a maga részéről nem tartja valószínűnek, hogy ezt a békét már most rá lehet tenni a felszabadítandó magyar gazdaságra. Technikai valószínűtlenséget lát, vagy morálisat ? Az egész politikai eljárás konfúzus, vagy jellemtelen. Vagy elfelejtik, hogy a vámsorompó önállóságot akar teremteni, nem pedig az önállóság vámsorompókat, akkor jóhiszemű bolondok, akik a külső kép kedvéért elalkudják a reális czélt. Vagy pedig vaknak tartják az országot, s csinálnak egy látszólagos önállóságot, melynek lényege azonban a közösség örökös lekötése, nemcsak ténybeli, hanem a gazdasági szabadságról való lemondás is, mely eleddig mindig megvolt, még az ischli klauzula tervében is. Ez az 1917-en túl terjedő szerződés voltaképpen Ausztria diktandója volt: mit szabad Magyarországnak az önálló vámterületével csinálnia, mit nem ? De még ha ezt akarnák, akkor is legalább egy határozott, megérthető akarattal állnánk szemben, melyről a közvélemény ítéletet mondhatna. De nem is akarják ezt, nem is tudják, csinálják-e ezt ? Az ország hatalma az ő kezükben van, s fogalmuk sincs róla, merre igyekeznek vele. Minden Ausztriától függ. Ha Ausztria lemond az 1917-en túli idő lekötéséről, akkor ők sem kívánják, ha nem mond le, vagy megcsinálják, vagy belebuknak. De hogy nekik maguknak meglenne a kitűzött czéljuk, melyhez létüket kötik, arról szó sincs. A politikai kufárság, a jellemtelen elvtelenség ül a kormányszékeken, s Wekerle a folyosón arra kapacitálja a tigriseket, amit Kossuth Ferencz mint valószínűtlen eshetőséget csaknem lehetetlennek mond. S az országot azért kellett a gazdasági önállóság vágyával eltölteni, hogy annál keservesebben érezze a lekötöttség hátrányai mellett annak gyalázatát is. Oly alávaló és lehetetlen árulás ez, hogy csodálnék, ha nem sikerülne, nevető volt a hangja, szőke fejét ide-oda mozgatta, egy-egy szavát pedig mulatságosan elnyögte : Baczur Gazsi el ne bizd ö, magadat ö, bum, Hogy elloptad a kövér malaczot ö, bum. Mert a malacz megtalál ö, bum , Zukkanni de — Csikországot oda kell ö Hagynod ö, bum. A gyerekek odakúsztak Ágneshez, körülülték és fölnevettek, valahányszor nyögött egyet és azt mondta, hogy bum. A kis parasztlány dalolt, torkaszakadtából és mind jobban emelte a hangját, amikor a gyerekek is belekiabálták az énekébe a pajkos szót: bum. Ha csúnya volt az idő és a gyerekeknek odahaza kellett maradni a szobában, Ágnesnek ezentúl mindig dalolnia kellett. Énekes természetét egészen fölszabadították és a kis parasztlány győzte furcsábbnál-furcsább énekekkel. Izgalmas újság volt Ágnes paraszti nótázása és a kicsiny koponyákban megrebbent a képzelődés a különös esetekről, amiket Ágnes vidámkodva, szomorkodva pergetett nekik. Egy este belekapaszkodtak az énekébe. Ágnes a kandalló párkányán ült, ránehezedett, énekes kedvében, a gyerekektől környezve, szeretett itt ülni. Kerek arczát a két kezébe hajtotta és a lábait egymásra dobva, összekuporodott, mintha félidőben odahaza a búbos kemenezén melegednék. Két keze közül kibámult és vontatottan, jajgató hangon rákezdett a dalra : Elindult Ajó Márton, Hosszú útra, rengetegre, Megtalálta Molnár Annát. Gyere velem Molnár Anna, Hosszú útra, rengetegre. Hívta, nem jött, elrabolta. Ágnes itt föllélegzett, nyitogatta, csillogtatta apró szemeit és hullámosodott, viharokat éreztetett, sok mindent leírt a hangja, amikor tovább mondta, hogy mi történt a fa alatt, ahol Ásó Márton megállt az elrabolt kedvesével. Ágnes hangjában sírta Molnár Anna gyerekének hangja, aki az anyját kívánja és vékony, üde hangján groteszk erőlködéssel próbálgatta eldörmögni a Molnár Anna urának bősz haragját. Ágnes ábrándozott, szilajkodott, darabosan lármázott, csilingelt és fölcsattant a hangja, olyan volt így összekuporodva az erdélyi kis parasztlány, mint a székely balladák mese-gnómja, a kit fölkapott a nemere-szél, idesodort és itt a pesti házban szűz ajkakkal elszórja fajtájának földszagu históriáit. A mikor elcsendült az utolsó strófa is, Gyuri kényezett. Ágnes felszökött a helyéről és nevetgélt és átkarolta a Gyuri nyakát: — Nem igaz, Gyurika . . . nem igaz . . . A nagyocska fiú megszirógatta Agnes arczát és megkérdezte : — Te ismerted Ajó Mártont ? De nem hagyta válaszolni, hanem tovább beszélt : — Hát Molnár Annát ! Miért nem engedte vissza Ajó Márton ? . . . Hosszú útra, rengetegre ... mi az a rengeteg ? Én még sohase láttam . . . merre van az a rengeteg ?... A hol ti laktok ? . . . A pesti család menekült a hőség elől és elhatározták, hogy hűsölni falura mennek. Ezen a nyáron a liget nem volt elég, az anyagi erőpróbát vakmerően vállalta a család feje, a törvényszéki bíró. A gyerekeket is elkapta az utazás izgalma, Gyuri sokszor összebújt Ágnessel. A pesti gyerek el-elnézett a titkokat rejtegető messzeség felé és ébredő eszét vak fantomok nyugtalanították. Rejtelmes érzések mozdultak meg benne és kicsiny testét belepte a forróság, ha rágondolt arra, amit elgondolni nem tudott, csak ködösen, regösen, a gyermek-fantázia lobbanó-elhunyó tűzszíneivel sejdízgetni. Ágnes olyan volt, mint a megbolondult rigó és rákapott egy nóta-sorra. Egyre látogatta : — Zöld erdőben terem a czifra kígyó . . . Gyuri ült mellette, hallgatagon, nézte Ágnest, álmélkodó ábrázattal. Hirtelen megfogta a kezét: — Te Ágnes, ugye te faluról való vagy ? — Az hát, a kisbiró lánya — felelt komolyan Ágnes. — Az én apám is biró, de én még sohasem voltam falun ... te, Ágnes, milyen az a falu ? Ágnes fölszegte a fejét, egy keveset megbámulta a plafondot, aztán válaszolt: — A falu az, ahonnan én gyüttem . . . Gyuri egészen odabujt Ágneshez, belehajolt az arczába, úgy kérdezte : — Te Ágnes, Ajó Márton is falun lakott ! A család vonatra ült, megtöltötték az egész fülkét. Amint kibújtak Pestből, a gyerekek Ágnessel kiállottak a folyosóra. A vonat rohant, zökkent, a kattogása, csörömpölése nagyon tetszett a gyerekeknek. Gyuri Ágnessel kibámészkodott az ablakon. Nem beszélgetett, mindkettőjüket egészen lefoglalta a sok kusza látnivaló, amik elsuhantak előttük. Síkságon szántott a vonat, szemhatárig mindenfelé búzatáblák ringtak. Gyuri megbámulta, hogy a magas táblákban emberek hajladoznak, ha pedig emelkednek, villan valami a kezükben. Kíváncsiskodva, hosszan elnézte a furcsa embereket, aztán odafordult Ágneshez : — Te Agnes, mit csinálnak azok ? Agnes rátapadt a szemével a búzatáblákra, csak odanézett és szűken válaszolt: — Aratnak. AZ ÚJSÁG Szombat, márczius 16. BELFÖLD, — A főrendek jegyzéke. A főrendiház igazoló bizottsága márczius hó 18-án, hétfőn, délelőtt 11 órakor ülést tart. Napirendje: a főrendek jegyzékének folytatólagos kiigazítása. Új nemzetiségi párt. A Magyarországi Német Néppárt kinyomatta és szétküldötte a pártprogrammot. Anélkül, hogy egyelőre kritikába bocsátkoznánk, kiemeljük a programm lényegesebb pontjait, szó szerint, ahogy a pártvezetőségtől kaptuk.