Az Ujság, 1907. október (5. évfolyam, 233-244. szám)

1907-10-01 / 233. szám

2 koalícióval javában folyt a hazug testvéri ölelkezés, tehát a dolog nem volt népszerű. Bár igaznak akkor is éppen olyan igaz volt, mint amilyen igaz — fájdalom — ma is. A dunántúli egyházkerület nagynevű főgondnoka ma még kényesebb kérdéssel találta magát szemközt az őszi közgyűlésen. És most sem a népszerűség géniuszával tanácskozott előbb arról, hogy milyen álláspontot kell elfoglalnia a szekularizáczió, vagyis a róm. kát. egyházi vagyon állami bevonása kérdésében. Mint mindig, most is az igazság és a magyar nemzeti érdek volt a két tanácsadója. Ezek pedig azt parancsolták neki, hogy a szekularizácziós mozgalom ellen kell állást foglalnia. Paradoxon ugyan, hogy ebben például Rakovszky István is egyetért vele, de indokaik közt bizonyosan van akkora, távolság, mint az északi és déli sark között. Mindenki meghiheti, hogy azért Tisza István grófot a néppárt és a katolikus magas klérus csak éppen úgy fogja tovább is szeretni, mint ahogyan eddig szerette. Személyére nézve tehát ebben az állásfoglalásban is csak hátrányt szerzett magának, mint ahogyan az úgynevezett szabadgondolkodók nyelvöltögetését is élvezhette tavaszi beszéde után, amikor a nemzeti egybeforrás kárára elburjánzott kozmopolita törekvések és a gondolat nélkül való vallástalanság ellen kivonult. Pedig az igazság és a nemzeti érdek akkor is világosan mellette volt. Ezúttal látszólagos vesztesége talán annyival nagyobb, hogy az ev. ref. papság nagy részét, meglehet többségét, tehát a szivéhez legközelebb állókat kedvetlenítette el. Azonban éppen ebből ítélheti meg mindenki, hogy vezette-e őt most is valami más tekintet, mint ami mindig vezette : a törhetetlen hazafias meggyőződés. Ellenfelei közt a legerősebb iskolhatunk, amelyet nem tett még sűrűvé a hagyományok nyálkás oldala és utakat törhetünk irtatlan bozótokon át és gyömöszölhetjük egymást boldog, fiatal, ficzánkoló, pezsgő, játékos kedvünkben. Az emberiség (istenem, milyen semmit sem jelent ez a szó) sohasem fog egységes fajtává nivellálódni. Az intellektuális szervezet gyökeres különbözőségei folytán egészen zárt és külön való csoportok válnak ki, hasonló módon diszponált emberek csoportjai, amelyek közepette ott áll a prófétájuk, egy művész, egy tudós, egy demagóg vagy egy pap, aki vágyaikat pozitív formákba foglalja és realitásokat ad nekik megnyugtatásul a dolgok homályosan és félelmek között sejtett misztériuma helyett. A hagyományok ennek a természetes tagolódásnak ellentálló tendencziát, bizonyos nivelláló tendencziát fejtenek ki és igazán csak a jó mindenható tudja, mi van azon sírni való, hogy a mi fiatal társadalmunkban akadálytalanul fejlődhetnek ki ezek a termékeny csoportok és Hippi-Rónai éppen úgy megzavarja a vizeket, mint Innocent és minden gondolat teljesen kifejtheti magát, mert egy kis publikuma mindig akad és egy kis kavarodás mindig támad a nyomában. A franczia publikum óriási egységes közvéleményt fordít az új jelenséggel szembe, a mi publikumunkban kis csoportok mozdulnak meg pro és contra, és ha nálunk nincsen intranzigens közvélemény, az nem szomorú ügy, hanem igenis vidám és szeretetreméltó, mert azt jelenti, hogy a publikum nem kiszáradt formák és merev dogmák odúiban tanyázik, hanem mozgalmasan és elevenen csoportosul élő, aktív egyéniségek közé. Az megint más lapra tartozik, hogy mekkora egyéniségek bukkannak itt fel (én úgy érzem, hogy dicső boldognak érezhetné magát, ha a közéletben ilyesmivel gyanúsíthatnák. Maga az álláspont pedig nem más, mint a magyar liberalizmus régi, komoly álláspontja. Nem átfutó politikai izgalmak és taktikai számítások terméke volt az. Korszakos megfontolások, nagy államférfiúi elmék ítélete egyesült abban, hogy a szekularizáczió kérdését a vallásfelekezeti élet terén a nemzeti béke felforgatása nélkül tárgyalni nem lehet, kiküzdeni pedig még ezen a borzasztó áron sem. Hogy ez az álláspont a nemzeti meggyőződés erejére emelkedett, — tehát nemcsak a régi liberális párt álláspontja volt — arról ötven éven át valamennyi ellenzéki párt tanúságot tehet. Maguk a protestáns egyházak is, amelyek e megoldatlan történeti kérdést szűkölködésük nehezebb napjaiban is pihentették. Tisza gróf újat és többet nem is mondott. A szekularizácziós mozgalmat egyébiránt az új politikai helyzet idézte fel, mint mindent, a mi nemzetünk békéjét és egységét veszélyezteti. Az élet egyre terjedő drágasága, a klerikalizmus váratlan sikerei és a református papságnak szinte le sem irható gazdasági ínsége, minden biztatás nélkül is felszínre juttatta az óriási katolikus egyházi javak kérdését, a mi egyébiránt a katolikus értelmiségnek is állandó nagy kérdése. Hogy helyesen választották-e meg ehhez az 1848 : XX. törvénycikk végrehajtásának jelszavát, kérdés maradhat, mivel nem ez az, ami dönt. A mozgalmat az ország kétségbeejtő állapota és a nemzeti egységek mindenáron való kímélése tiltja le. Igaz, hogy ez a nagy hazafias szempont a koalíciótól is követelne megfelelő áldozatokat, de a haza és a nemzet iránt való kötelességek teljesítését a koalíciótól bizonyosan nem is várja senki. Ott kell tehát azt teljesíteni, ahol a nemzeti erények még megegyéniségek, akik a mi idegen és hozzáférhetetlen turáni voltunk nélkül bátran lehetnének világhírűek, de az bizonyos, hogy egy produktív egyéniség itt sokkal könnyebben és sokkal teljesebben produkálhat, mint az úgynevezett nagy kultúrákban. Hogy minálunk sokan a priori meg vannak igézve mindentől, ami franczia, az úgy érthető, ha észreveszszük, hogy a gallomaniákusok nemcsak a jelenséget, hanem az értékelő formákat is a franczia kultúrából veszik, míg ha a mi magunk életformáin át értékelünk egynémely franczia fenomént, bizony nem leszünk túlságosan megigézve. Jó és kedves dolog az, hogy olyan szeszélyes, lármás, erős kis zuhatagok indulnak meg ebben a mozgalmasnak ígérkező szezonban. Habzó, szabad vizek ezek, amelyek a magas fensíkok tetején nyargalnak láthatóan és akadálytalan rendetlenséggel és vidám kis kankádokban buknak le a platók pereméről és ujjongva tördelik a köveket gáttalan medreikben. A geológusok ismerik ezt a jelenséget : a zuhatag egyre tördeli a platók peremét, s mindjobban hátravési magát a plató tömegébe, mígnem mély kanyonvölgyet vés ki magának, s annak a fenekén nivellált ffiedra, egyenletes, öreg folyóvá higgadva, tipeg az óczeán felé. A geológusok hátráló eróziónak nevezik ezt a jelenséget, amelynek folyamán megvénülnek és megcsendesednek a zuhatagok. Dió mio, végre is temperamentum dolga, hogy mit szeret az ember jobban : a zuhatagot-e, vagy az öreg vizeket, amelyek engedelmesen, szenvedély nélkül húzódnak meg mély kanyonjaikban, az örökkévaló kövek konzervatívságától megszabott, szabályos, parallel vonalak között vannak. Lennie kell a nemzetben olyan fertőzetlen erőtartaléknak, amiből újjászülessék, ha egyszer a szerencsétlenség ideje beteljesedik. Tudhatja mindenki, kivált a hatalom és bőség tulajdonosai, hogy micsoda keserves az a lemondás, a melynek hazafiai kénytelenségét Tisza gróf a szegény református papságnak annyira érthetővé tette. Annál keservesebb, mivel a koalicziós uralom ideje alatt e papság lemondásának nemhogy némi jutalmára, de erkölcsi elismerésére sem tarthat számot. Ellenkezőleg. A protestáns hitéletnek e magasztos intermezzóját a koalíczió kosztosai gúnyolódás tárgyává teszik. Azonban a református egyház meg fogja annak a módját találni, hogy több mint kínos helyzetbe jutott papságának helyzetét a múló megpróbáltatások alatt legalább elviselhetővé teszi. Ami pedig a hazafias tartózkodás nagy erkölcsi értékét illeti, annak élete bizonyosan túl fogja élni a koalíció garázdálkodásait és mindazt a reakciót, amelyet nemzetünk életébe korszakos csalásaival becsempészett. A magyar nemzet »nagy problémáinak« megoldására mindenesetre rákerül a sor. Lehet, előbb mint hiszszük, mivel a korszellem rohamos változásában ellenállhatatlan kényszerítő erő rejlik. És ha Tisza gróf a »magyar felvilágosodottság« erejében még mindig erősen bízik, bizonyosan ebben is igazsága van. Ami politikai haszon van egyébiránt ebben a legmagasabb értelemben vett hazafiasságban, azt csak vágja zsebre bátran a koalíció, mint a többit is. Műveit az irigység éppen úgy ne kisérje, mint ahogyan nem fogja kisérni pusztulását a szánalom, AS UJSÁG Kedd, október 1. 1ELFULIL T A miniszterelnök útja. Szombaton az a hír volt elterjedve, hogy Wekerle Sándor miniszterelnök Bécsben járt. A hír, amint jeleztük, tévét volt. Wekerle Komáromban volt Pfeifer Nándor földbirtokosnál látogatóban. Popovics Sándor pénzügyi államtitkárt is Bécsbe utaztatták némelyek. Popovics azonban a Balaton mellett járt. .. A házszabályok módosítása. A kormány lapjai, a képviselőház tanácskozási szabályainak közeli módosítását emlegetik. Vitabezárás harminc-negyven képviselő indítványára, az elnöki hatáskör kiterjesztése a házszabályokkal szemben renitens képviselők ellen, — ezek volnának a házszabály-reform céljai, azzal a föltétellel, hogy az egész módosítás csak ideiglenes, csak erre az országgyűlésre érvényes. A reform szükséges voltát a várható nemzetiségi és horvát obstrukczióval okolják meg. A nemzetiségi párt azonban — amint hirdeti — obstrukcziót nem tervez. A horvátok még nem tudják, mikor nyílik nekik tér a saját ízlésükhöz illő szerepléshez. A kormány pártjai közül csak a függetlenségi táborban akad híve a házszabályrevízió sürgős voltának s a kormány, mint teljesen beavatott helyről értesülünk, még egyáltalán nem foglalkozott a házszabályrevízió kérdésével, miniszteri tanácskozásokban még csak nem is érintette. A reformot egyelőre pusztán a függetlenségi párt némely része portálja. — A horvát bán Budapesten. Babodczay horvát bán a jövő héten Budapestre jön, hogy programmjának végleges szövegezését a kormánynyal és a koalíczió vezéreivel letárgyalja s megállapítsa.