Az Ujság, 1907. október (5. évfolyam, 245-258. szám)
1907-10-16 / 245. szám
hatatossá, elméjét pedig bölcsősé edzették , segítség nélkül is átlátja, hogy a legbecsesebb és legpéldaszerűbb emberi életek egyike az, amelyet most a betegség szomorú eshetőségeinek hullámaira dobott a Gondviselés. Ha akármelyik hozzá hasonló aggastyán élete volna így kitéve a kínzó bizonytalanságnak, bizonyosan mélyen meghatna az is mindenkit. Mennyivel inkább az, amikor ő róla van szó, aki nemcsak hatalmas fejedelem volt, de szinte jó ismerőse, jelképe, s olykor bálványa is az élő millióknak. Emberi sors, hogy egykor ennek a nagy egyéni tulajdonságokban gazdag, a sors minden csapásai által kipróbált és erősnek talált életnek a belső tanulságai is előttünk feküdjenek. De emberi kívánság— és nem minden önzés nélkül való — az is, hogy ez az idő minél későbben következzék el országunkra. Remélni kell és remélni akarjuk, hogy a királyunkat kínzó betegség aggastyán korában is gyöngébb lesz az ő szigorúan megedzett testénél és engedni fog annak a hatalmas energiának, mely még a betegségben sem tágít a munkaasztaltól, s még megtörve is gondja van arra, hogy az általa óhajtott béke műve, a két állam kiegyezése, se akadjon meg ő miatta. A többi a Gondviselés műve, mely Magyarország iránt sok megpróbáltatásában mutatta magát kedvezőnek. Eölébresztett azonban a koronás aggastyán betegsége más érzelmeket is, amelyek már a nemzet" sorsával függenek össze. És ez csupa aggodalom. Az alkotmányos hűség királyi példaképének elhalványodása mellett egyre élesebben válnak ki a jövendő eshetőségeinek olykor ijesztő körvonalai. És ebben már nemcsak a beállható veszteség nagysága az, ami nyomasztólag hat a közszellemre, hanem a nemzeti életnek az a ziláltsága is, amelyben az egész országot fenyegeti ez az újabb végzetes fordulat. Ha Magyarország alkotmányos élete, bár pártkrízissel is, de abban a mederben maradt volna, amelyet Deák és Andrássy hatalmas elméje csövekelt ki a távoli jövendőkig : e hűséges és mindenekfölött szótartó király eltűnése vajmi keveset változtatott volna a mi sorsunkon. Bármely utód jön vala utána, mást nem tehetett volna, mint azt, hogy nagy elődje békeművét továbbfolytassa. És akkor Magyarország lehetett volna a monarchia egész hatalmának legállandóbb fundamentuma, amelyre a fejedelmi ház aggodalom nélkül építhetett volna és a melyre a tízféle nemzetiség csak tisztelettel vagy félelemmel tekinthetett volna föl. Az utolsó évek története azonban — ki tagadhatná ezt — az 1867-ben megnyitott óriási történeti perspektívát nagyon megszüntette. Azok, akik már most, a király betegségének napjaiban is baljóslatú sejtelmekkel vannak eltelve, alighanem először érzik a nagy alkotmánydúlásért való felelősség nyugtalanságait, fájdalom, nagyon elkésve és olyankor, amikor ez már a nemzetnek többé nem ér semmit. A koronás bölcs halála minden körülmények közt nagy csapás lett volna országunkra, de végzetessé — ha az lesz — egyedül csak a koalíció nagy történeti falluma teheti. Egyébiránt a dolgokban több logika van, mint az emberekben. Az uralmon levő politikai rendszer még nem jelenti Magyarországot, Szent István koronájában pedig valóban történeti erő rejtezik. Ha a Gondviselés — minél később ! — lezárja szemét a hit aggastyánnak, a trón örököse magát az alkotmány kereteit, hála a királyi őrállónak, sértetlenül találja. Hogy új alkotmányos élettel töltse meg és az országot a maga ősi módja szerint kormányozza tovább , ezt már az átvett tradíció is így követeli. Azután következik csak az a döntő kérdés, a legnagyobb, hogy Magyarország mai zilált állapota mellett lehet-e és mennyire lehet a nagy egyesítés művét létrehozni ? Olykor elénk vetődik egy elkésett magyar lojalitási gondolat is. Látunk az aggodalmaktól összeránczolva olyan homlokokat is, amelyeket nemrég a düh torzított el. És olvasunk lojalitást olyan papirosokon, ahol nemrég a bántalom és a gúnyolódás démonai öltögették a nyelvüket. Az idők imhol gyorsan változnak. De bárhogyan legyen is, a magyar történeti király hűség erejét mindezek a tapasztalatok azért el nem törlik. A nemzetnek Ferencz József király szeretett és alkotmányos királya maradt mindvégig és ez túléli a hatalom birtokáért vívott küzdelmek méltatlanságait. Hiszen ez történeti eleme a mi életünknek. Maga a nemzet a szeretet és szánalom tiszta érzéseivel kíséri beteg királyának szenvedéseit. Sőt e nehéz órákban talán jobban érzi, mint akármikor, hogy milyen hálával tartozik a nagylelkű királynak, aki messzevilágító elméjével a legnehezebb időkben is méltónak bizonyult arra, hogy István király egybefoglaló, szent koronáját viselje. 2 forint évi jövedelemnek felel meg. Kutya teremtette ! Micsoda urak lesznek akkor ő meg Lauka ? ! Mert Gusztival szőtték-fonták ennek a dolognak a szálait, mikor balul végződött ferbli-partik után ballagtak a Császárfürdő, Lauka Guszti örökös ingyen hazája felé. Mérnök létére megrajzolta a kocsi-terveket, Laukával együtt pedig kijárták Andrássy Gyula grófnál, aki végtelenül szerette az írókat, s ideális gavallér létére, ha segélyért fordultak hozzá, lelkének egész nemességével segített a szűkölködőn. Az Andrássy-szobor a parlament előtt nemcsak a nagy államférfiú, hanem az első, a legragyogóbb karakterű magyar gavallér emlékszobra ! A két szegény magyar írót is szívesen, barátságosan fogadta s megígérte nekik, ha létre jöna találmány s a város részéről nem lesz akadály, a hidvámmentességet, ami magában elég volt a vállalat prosperálására. No most! Rajta! Zsebünkben a százezer forint! Rohantak le a lánczhíd-térre. Kilépkedték a kocsik álláshelyét. A frakkerosok nézték őket, bambán, hogy mit akar ez a két hórihorgas bolond, aki már nyolcadszor lépkedi végig a Nákó-ház elejét és gesztikulál mind a kettő, mint a cséphadaró. Rohantak aztán föl a polgármesterhez. No persze, hogy ott is paroláztak velük. Károly bátyánk letegezte őket és szivarral is megkínálta. A tervnek pedig semmi sem áll útjába. Ellenkezőleg. A város majd ad egy kis szubvencziót. Kényes szemekkel néztek egymásra. — Te Guszti, azt a szubvencziót majd odaadjuk valami szegény, beteg magyar írónak vagy színésznek. Nekünk már úgyis van elég ! Még egy fejjel magasabbnak látszott a két hatalmas alak, amint lejöttek a városházáról. No most aztán munkára, Guszti, komolyan. Hová menjek ? — Te, angyalom, Guszti, eredj a lóvásárra, éppen csütörtök van, nézz ki nyolc- pár jó erős lovat. Én azalatt valami előkelő kocsigyártót keresek föl. Guszti kievezett a lóvásártérre, s spanyol grand méltósággal trappoltatta, járatta maga előtt a lóvásár minden paripáját, gebéjét, ki is választott vagy húsz párt, azt »tegyék félre«, majd a nagyságos igazgató úr választ közülük. Addig csak legyenek türelemmel. Azalatt Balázs fölkereste egyik előkelő kocsigyárosunkat. A jó úr nézegeti a rajzolt plánumot, forgatja, számítgatja az eshetőleges árakat, végül feltolja a pápa szemét, a szeme közé pislog Balázsnak és azt mondja :— Lehetni, lehet. Én megcsinálok minden. Hogy kicsik ? Nem tud. De kerék forog, ló húz — ’s geht schon. — És mibe kerülne, úgy körülbelül ? — A nolez kocsik megcsinálik tisszenkettezer florin. Előre fisszet netezer, hátul fisszet nolezezer. Sándorral nagyot fordult a szoba, a város, a világ. Szótlanul vette a kalapját és ment. A lépcsőn is utána hangzott még az »elül netezer, hátul notezezer« s üldözte egész a régi Szikszay-ig, a mely fölött volt az írók és művészek társaságának a helyisége. Ott ült Lauka Gusztáv. Hosszuszáru csibukból eregette a füstöt és olvasta a »Iion«-t. — Mit nézel abban az újságban, Guszti ? — A börzeárfolyamokat — mond hidalgós büszkeséggel Lauka. — Te Sándor, nekünk mielőbb jegyeztetni kell a papirosainkat a börzén. Most hausse van. — Úgy ? Hát a mendergős menkü üssön belé hosszában és széltében. Tudod, mit kér a kocsigyáros ? Azzal elmondta az ő siránkozó, édeskés hangján a kocsigyártóval való jelenetét. Guszti meg volt dermedve. — No és mondd csak, édes Sándorom, mennyit szántál te azokra a kocsikra ? Balázs tágra nyílt szemekkel bámult Laukára. Szántam ? Mit szántam ? Semmit se szántam! „ — Hát? ” Sándor kinyögte a nagy szót: — Hát... ahogy szoktuk . .. Hitelbe gondoltam. Lauka félretette a csibukot. ki kell vándorolni ebből az országból. Nincs hitel. Ezalatt nagy kavarodás, lárma keletkezik az előszobában, ahol négy pincsér és szolga tülekedik egy tucat napbarnította képű lókupeczczel. Végre bejön az egyik szolga s riadt ábrázattal kéri az urakat, jöjjenek segítségére, mert nem bir ezekkel a haramiákkal. — Kik azok ? — dörög Guszti. — Tán valami hitelezők ? Az utolsó búvóhelyéről is kiverik a szegény magyar irót. Miska, hozzon egy feketét. Akkorra már benyomták az ajtót a lókupeczek s számszerint tizenketten benyomultak az olvasóba. Négyen voltunk a körben : Balázs, Lauka, Székely József, a megyei főlevéltáros, meg én. Megdöbbenve néztük az inváziót. AZ ÚJSÁG* Szerda, október 16. JELFÜLE. A képviselőház ülése. A képviselőház holnap, szerdán, délelőtt tíz órakor ülést tart. Wekerle miniszterelnök a képviselőház holnapi ülésén terjeszti elő a király által jóváhagyott kiegyezési javaslatokat, hosszabb beszédben ismerteti a kiegyezés tartalmát és az adóreformról is nyilatkozik. Wekerle után, a mai megállapodások szerint, Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter fog felszólalni a kiegyezés dolgában. A miniszterelnök ma délelőtt a pénzügyminisztériumban hosszabb ideig tárgyalt Popovics Sándor államtitkárral a kiegyezéssel összefüggő ügyekről és a jövő évi költségvetésről. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter is a képviselőház holnapi ülésén terjeszti be a közigazgatási bíróság hatáskörének