Az Ujság, 1908. július/1 (6. évfolyam, 158-169. szám)
1908-07-10 / 165. szám
Péntek, július 10. _________AZ UJSAG Berlin, július 9. (Saját tudósítónk távirata.) Wedel Edgár gróf ügyéről a Berliner Tageblatt a következőket jelenti: A liebenbergi kastélyban eszközölt egyik házkutatás alkalmával tudvalevőleg homoszexuális könyveket foglaltak le. A könyvcsomó fölé papírlap volt téve, a melyen Eulenburg herczeg kezeírásával »Edgar Wedel« volt olvasható. Wedel grófot ez ügyben ki is hallgatták. Nem tagadta meg a tanúvallomást, hanem, eskü alatt kijelentette, hogy a liebenbergi kastélyban talált könyvek nem az övéi, s egyáltalában meg sem tudja érteni, hogyan juthatott Eulenburg herczegnek eszébe, hogy éppen az ő nevét írja a papírlapra. Wedel gróf beismerte, hogy homoszexuális hajlamú, de a legnagyobb határozottsággal tagadta, hogy homoszexuális estélyt rendezett, amelyen állítólag udvari társaság is megjelent. Berlin, július 9. A Berliner Tageblatt mai száma hiteles forrásból kapott értesülés alapján tisztázza azt a kérdést, vájjon a császár egyenes parancsára követelte-e vissza Hahnke tábornagy, a fekete sasrend kanczellárja Eidenburg Fülöp herczegtől a fekete sas-rend brilliantos jelvényeit, avagy a vádlott önmagától küldötte-e vissza a legmagasabb kitüntetést. A közlemény szerint néhány nappal letartóztatása előtt Eulenburg herczeg őrzés czéljából Berlinbe a fekete sas-rend trezorjába küldte a rendjelet, amely most is ott van a királyi palota illető helyiségében. A herczeg ezzel nem mondott le a rendjelről, hanem tudatta a kanczellárral, hogy mivel előreláthatólag hosszabb ideig távol lesz a liebenbergi kastélytól, nem akarja ott őrizetlenül hagyni a rend jelvényeit. Halinke kanczellár nem követelte vissza a rendjelet Eulenburg herczegtől. LEVELEK EGY MAGYAR FÜRDŐBŐL. Közreadja Vulpcs. HARMADIK LEVÉL mely különféle eszközökön való utazgatásokról szól, úgymint vasútról, hajóról, kocsiról. Itthon lenni is jó, távol leírni is jó. De se elutazni, se visszajönni nem jó. A mai napot meg tegnap kezdtük meg. Nem aludtunk tudniillik egész éjszaka. Bandika minden félórában felriadt s minduntalan bizonyosságot kért a felől, hogy a diabolo csakugyan benne van-e a kofferben. Hát a yacht ? A vadítót bizonyosan künn felejtettétek. Engem az a gond nem hagyott aludni, hogy öt órakor kell felkelnem. Fiatal koromban, jobb időkben mindig úgy keltem föl reggel, hogy nem feküdtem le este. S bizony mondhatom, az volt a jobb rendszer. Legalább tudtam, hogy mért vagyok ébren. Úgy négy óra felé csakugyan elaludtam. Az asszony is, a gyerek is. Hat felé járt már, mire fölriadtunk. — No gyerekek most lóhalálában öltözni. Én előre szaladok, hogy majd hozok egy frakkert. Sietni kell. Csakhogy Pesten a frakkerállomások olyan messzire vannak egymástól, hogy az ember kénytelen konflist venni, hogy eljusson a frakkerhez. (Külföldön okosabbak az emberek. Ott a kocsik folyton járnak-kelnek az utczákon s igy mindenütt van kocsiállomás.) Dupla taksáért vállalkozott egy, hogy kivisz az állomásra. Sajnos, nem késtünk el. Hogy mennyi időbe telik a jegyváltás és a podgyász-feladás, arról nem beszélek. Nálunk ennek a munkának az elvégzésére — úgy látszik lajhárokat alkalmaznak. De hát ez is meglett valahára. Vagy tiz perczcel a vonat indulása után. De szerencsére a vonat csak húsz perczcel a vonat indulása után indul. A hátralékos tiz perczet arra használtam fel, hogy keressem a feleségemet és a fiamat, akik előre felültek a vonatra. Cskhogy erre tíz percz kevés volt. Illetőleg a kocsi volt sok és az utas. Igen. Erről szeretnék a nagyfejűekkel is beszélni. A villamoson a teli kocsira kiteszik a táblát, hogy »Megtelt«. S akkor senkit se eresztenek föl többet. A színházakban ki vagyon írva : »A mai előadásra minden jegy elkelt«. S ha a direktor megpróbálna több jegyet kiadni, mint ahány embernek helyet tud adni, akkor megbírságolják, hogy csak úgy bunog. Sehova se eresztenek be több embert, mint amennyi belefér. Még Amerikába se. Onnan is visszaküldik a kivándorlót, ha nincs szükség emberre. Csak a vasútnak van privilégiuma. Kiadja nyakra-főre a jegyeket, akár van hely, akár nincsen. Tíz helyre beültet harminc utast. Vagonoknak nevezi az utazó alkalmatosságait és heringes hordákat csinál belőle. Hát ez nem járja. A vasúton se kutya az életbiztosság. Sőt. Ahol legkönnyebben elpusztulhat az ember, ott duplán kell vigyázni a biztosságára. Egy olyan túltömött kocsiról, ahol a folyosón is több az ember, mint a Vígopera egy-egy premierjén, ha valami veszedelem esik, bizony nem szabadul meg egy árva lélek se. Csakhogy én most nem erre gondoltam. Szeretett családomat óhajtottam megtalálni. Az pedig iszonyú nehéz ebben a sokadalomban. Közben eljutottunk Kelenföldig. Kelenföld az az állomás, ahol újabb száz ember száll föl azokra a vonatokra, ahova már nem fér föl egy se. Szóval Kelenföld csupán bizonyíték arra, hogy nincs olyan megrakott szénásszekér, amelyikre nem fér föl Elég egy pár villára való. Az utasok most már mindenhol állanak, de legszívesebben a mások tyúkszemein. Végre megtaláltam a családomat. Bejutottak egy kupéba. Sőt — ültek. Sőt — nekem is tartottak fenn akkora helyecskét, ahová egy alapos soványító kúra után talán kényelmesen is elférnék. Alig ültem egy fél perczig féloldalra dőlve, megjelenik a kalauz : — Uram, innen tessék kimenni. Ez hölgyszakasz. — Szívesen. Haján viszont megmondja, hogy hová tessék bemennem. — Ahová tetszik. Hm. Ez jó tanács. Csakhogy kivihetetlen. Mást gondoltam. —Nézze, barátom. A nők most úgyis az egyenjogúságért harczolnak. Hát itt egyenjogúak. Nekik is joguk van a folyosón állani. A kalauz a fejét rázta : — Bocsánat, uram. A nőknek joguk van a folyosón állani. De önnek nincs joga a hölgyszakaszban ülni. Ön nem hölgy. — Honnan tudja azt ? — Látom. Hiszen bajusza van. És férfiruhában jár. — Oh, az nem bizonyít semmit. Nézze meg a magyar parlamentet. Ott mindnek van férfiruhája, s a legtöbbnek bajusza is. S milyen kevés köztük a férfi. A magyar parlament egy nagy hölgyszakasz. Ahol mindenkinek az a föladata, hogy engedjen. — Ugyan kérem, — mondja a kalauz — itt nem vagyunk a képviselőházban. Itt nem lehet kotyogni. Tessék kimenni. — Jó, kimegyek. De legalább mondja meg a feleségemnek, hogy hatóságilag konstatálták a férfi mivoltomat. Különben nem hiszi el. Szóval állnom kellett. Órákig állnom. Boszuból minden embernek, aki elment mellettem, ráhágtam a tyúkszemére. De, sajnos, ők is boszankodtak. És ráhágtak az én tyúkszememre. Még a hajóról kell szólnom, amelylyel átkeltünk a Balatonon. Hajónak csak ő nevezi magát. Voltaképpen egy nagy csónak. Amelyiken úgy harangoznak és fütyülnek, mint a hajón, de a mely úgy megy, mint a csónak. Csak egy előnye van. Az átkelésért annyit kell fizetni rajta, mintha az ember a földközi tengeren hajókázna végig. Drága és kényelmetlen. No, ez a hét jól kezdődik. _______________ __ a Kovald-gyári kalasstréfa — Saját tudósítónktól. —A tetemkamrában három halott, a Rókuskórházban a sebesült és megégett betegek , s a Kovald-gyárban már rendesen folyik a munka. Azok, akik életben maradtak, már magukhoz tértek ijedelmükből , hívja őket a kenyérkereset, s ők visszatértek a gyárba, hol zakatol a gép, működik a benzin és tiszta ruha lesz a szennyesből. Mert a gyárra bízott sok szennyesben nem esett kár. Az megmaradt mind, csak az emberélet volt nagyon olcsó tegnap. Hogy mi volt az oka a szörnyű katasztrófának ? Megvan reá a felelet : a vigyázatlanság. A benzinkamrában levő leányok eltapostak egy szál gyufát, mely kihullott egy szennyes ruhadarab zsebéből. Mert a közönség is vigyázatlan és sokszor benfelejti a gyufát a tisztítóba adott ruha zsebében. Erről a gyár csakugyan nem tehet. De hogy az ily zsebeket éppen a benzinkamarában kellene kiforgatni, annak szükségét nehezen látja be a véges emberész. De történt más hiba is. Ezt már a hivatalos tűzvizsgáló bizottság mondja. Midőn az egyik leány eltaposta a földre hullott gyújtót s a földön elcsepegtetett benzin apró lángocskákban égni kezdett, — ami magában véve még nem lett volna végzetes baj — az egyik munkás ijedtében megbillentette a kezében vitt benzines edényt s a benzin a lángocskákra dőlt. Ekkor történt a robbanás és az igy támadt lángban égett korommá a szerencsétlen Kristyár András. Tehát mulasztás volt — s ezt megállapítja a tűzvizsgáló-bizottság is — hogy az edény, melyben a munkások a benzint vitték, nyitott és nem zárt edény volt. Ha zárt az edény, valószínűleg nem történik meg a katasztrófa. Megállapított még egy másik mulasztást is a tűzvizsgáló-bizottság. Azt, hogy az udvar felől a harmadik emeleten a főlépcsőre szolgáló faajtó zárva volt. A menekülni akaró leányok ezt az ajtót mindenáron ki akarták nyitni, s ha kinyithatják, a főlépcsőre jutnak és megmenekülnek. Sok leány akart menekülni ezen az ajtón a mosókamrából és a szárítóműhelyből. Néhányan közülük megtalálták a menekülés útját másfelé, de a nagy tolongásban hátramaradtak azok, akik életükkel fizettek, vagy megsebesültek. Ők is szerettek volna társnőik után menni, de akkor már azt az utat elzárta előlük a fojtó füst. Nem maradt más hátra, mint a halálugrás. A főlépcsőre nyíló ajtót betörte ugyan egy kéményseprő segéd, de már akkor késő volt. Miért volt zárva ez az ajtó ? Valószínűleg az ellenőrzés kedvéért. Hogy ellenőrizetlenül ne mehessen ki a gyárból senki, szóval, hogy ne lopjanak. Nem is loptak, de egynehányan meghaltak. Megdöbbentő, hogy a budapesti hatóságok az ily zárt ajtókat csak a befejezett szerencsétlenség után szokták felfedezni. Pedig ismeretes dolog, hogy időről-időre tűzveszély nélkül is szoktak ellenőrző vizsgálatokat tartani különösen a tűzveszélyes gyárakban. Íme egy tanulság, mely idő múltával ismét feledésbe megy — a legközelebbi katasztrófáig. (A halottak és a sebesültek.) A szerencsétlenségnek, mint megírtuk, három halottja van: Kristyár András sütő s Kovács