Az Ujság, 1909. február/2 (7. évfolyam, 39-50. szám)

1909-02-16 / 39. szám

Kedd, 1909. február 16. AZ ÚJSÁG adójavaslatoknál bezzeg, pedig az a vita hete­kig húzódott, nem volt szükség a kergetésre. Holnap eszerint már három óráig üléseznek. * A mai ülésről, a­melyből a mentelmi be­jelentést kiragadtuk és más helyen közöljük, itt adjuk a részletes tudósítást . (Az aradi vesztőhely.) Nagy György — az elnöki előterjesztések után, a­melyekről másutt szólunk — megokolja az aradi vesztőhely megvásárlása ügyében beterjesztett indítványát, a­mely szerint a képviselőház a költség­­vetés terhére húszezer koronával járuljon hozzá a vesztőhely megvásárlásához. Kéri indítványának napirendre tűzését és egyhangú elfogadását. Wekerle Sándor miniszterelnök : Már régibb idő óta tárgyalások vannak az iránt, hogy az aradi vesztőhelyen templomot építsenek. A terület meg­vásárlása végett Barabás Béla kezdeményezésére mozgalom indult meg s a kormány e mozgalom folyamán a maga részéről ismételten anyagi tá­mogatással is járult a czél megvalósításához. Nagy György indítványát, a­melynek elfogadása hely­telen prec­edenst teremtene a költségvetés túl­lépése tekintetében, mellőzni szeretné. A Házhoz és a nemzethez az a legméltóbb, ha tudomásul veszi, hogy a kormány akarja a vesztőhely meg­vásárlását. Barabás Béla : A bizottság tevékenységének ma már eredménye van, a­mennyiben sikerült a vesztőhely tulajdonosával ideiglenes adásvételi szerződést kötni s minden jelenség arra mutat, hogy a társadalomnak az ügy iránt való áldozat­kész érdeklődése már a közel­jövőben lehetővé teszi a terv megvalósítását. Nem is akarja addig az országgyűlés anyagi hozzájárulását, míg a társa­dalom a maga kötelezettségét le nem rótta a vér­tanuk emléke iránt, erkölcsi szempontból is he­lyesebb, ha közadakozásból gyűlik össze a szüksé­ges összeg. A gyűjtőbizottság országgyűlési tag­jainak anyagi támogatását is kérni fogja majd s hiszi, hogy nem eredmény nélkül. A maga részéről tudomásul veszi a kormány jóindulatú támogatását. Nagy György nem veheti tudomásul a­ minisz­terelnök kijelentéseit s­ ragaszkodik ahhoz, hogy indítványát tárgyalás végett napirendre tűzzék. A Ház többsége mellőzi az indítvány napi­rendre tűzését. (Az ujonezlétszám.) Farkasházy Zsigmond : Azt hiszi, eléggé meg­okolja az újonczlétszám megállapításával szem­ben való állásfoglalását az a körülmény, hogy a Ház éppen most szavazta le az aradi vesztőhely megvásárlását. (Nagy zaj.) Egyébként az újoncz­­javaslat mostani napirendre tűzése imparlamen­­tárisnak is mondható. Návay Lajos elnök figyelmezteti, hogy a Ház határozatát most kritika tárgyává tenni nem lehet. Farkasházy Zsigmond: A balpárt tudatában van az újonézlétszám szükségességének, tiltako­zik is az ellen, mintha a párt obstrukc­ióval akarná útját állani a javaslatoknak a mai súlyos kül­politikai körülmények között. Csodálkozik azon, hogy a függetlenségi párt, a­mely nem régen még azon az állásponton volt, hogy az önálló bank nélkül nem ad újonczot, most mégis előhozako­dott a javaslattal. Ismerteti a múlt esztendők po­litikai eseményeit, a nagy obstrukc­iót, a szabad­elvű párt bukását s a kilenczes bizottsági pro­­grammot. Kmety Károly : Szép kevés van abban a programaiban. Farkasházy Zsigmond : Pedig a függetlenségi párt most ennél sokkal kevesebbet is hajlandó elfogadni. Csépány Géza : Mert haladunk. Molnár Jenő : Apponyi visszatért Andrássy politikájához. Farkasházy Zsigmond: Magát is bűnösnek érzi abban, hogy a parlamentbe vérontás nélkül engedték be a katonákat. Fejtegeti a koronával kötött paktumot, a­melynek a mai képviselőház csak a tehertételeit vállalja el és teljesíti, a nem­zet jogait biztosító pontok végrehajtását azonban nem követeli. Szünetet kér. Návay Lajos elnök az ülést öt perczre fel­függeszti s szünet után hitelesítteti a Polónyi Dezső és Beniczky Ödön mentelmi ügyére vonat­kozólag hozott határozatokról szóló jegyzőkönyvet. Farkasházy Zsigmond folytatja beszédét. A paktum szerint lehetetlen lenne az újonézlétszám emeléséről s ezzel szemben bizonyos minimális nemzeti engedményekről beszélni az általános választói jog behozatala előtt. A kormány örökös alkudozásokat folytat e kérdések körül. Hogy meri a kormány ezeket a tárgyalásokat folytatni, kísérletezni, lelic­itálni a nemzeti engedményeket a nemzet újabb megkérdezése és fölhatalmazása nélkül. A vezényleti nyelv helyett a mai többség már szívesen beérné az ezrednyelvvel is. A maga részéről nem tulajdonít semmi jelentőséget a magyar ezrednyelvnek, az nem vívmány, a magyar legénységgel ma is magyarul kell érintkezni. A jelvénykérdést pedig úgy akarják megoldani, hogy a jelvényeket eltörlik. Ez nem megoldás. A katonai téren mutatkozó elmaradottság és visszásságok körül a büntető eljárás középkori kegyetlenségét, a börtönök hiányos berendezését, a katonatiszti becsületügyi bíráskodás könyörtelen ferdeségeit bírálja. Ismerteti a Mihalovics századosnak, József királyi herczeg gyermekei nevelőjének ügyét, a­kit titokzatos körülmények és ismeretlen­ okok miatt, magyar állampolgár létére Bécsben elfogtak és tébolydába hurczoltak. (Nagy zaj. Közbekiáltások ! Mirevaló az ilyesmit idehozni!) Bolgár Ferencz : Nem igaz egy szó se az egész dologból. Farkasházy Zsigmond : Éppen azért hozza elő a dolgot, hogy a híresztelések nem igazak és igy azokat nyilvánosság, az ország közvéleménye előtt az arra illetékesek megc­áfolhassák. Návay Lajos elnök figyelmezteti a szónokot, hogy ne térjen el a tárgytól s ne fejtegessen olyan eseteket, melyek az újonczjavaslattal semmi össze­függésben nincsenek. Farkasházy Zsigmond. A hadügyi költség­­vetés hiányos ellenőrzéséből nagy anomáliák kelet­keznek, a­melyek az országgyűlés idevonatkozó jogát illuzóriussá teszik. Örömmel konstatálja, hogy a hadvezetőségben az újabb időben kedvező személyi változások történtek, tehetséges és modern gondolkodású emberek most már az őket meg­illető érvényesüléshez jutnak. A magyarság azon­ban még most se tud számához és képességéhez képest elhelyezkedni a hadsereg tisztikarában. A javaslatot nem fogadja el. Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter Far­kasházy Zsigmondnak a Mihálovics százados esetét szóvátevő fejtegetéseire felelve, határozottan vissza­utasítja azt a föltevést, mintha József királyi herczeg bármi tekintetben is megsértette volna a katonai és társadalmi szabályokat. (Helyeslés.) Azt a föltevést, hogy József királyi herczeg valakit tettleg bántalmazott, impertinencziának kellene neveznie. József királyi herczeg szabályszerűen járt el. A Ház ezután elfogadta Ugrón Gábornak a őrült ülésen beadott indítványát az üléseknek az újonezvita tartamára egy órával leendő meg­hosszabbítása iránt. Farkasházy Zsigmond válaszol még Jekel­falussy Lajos honvédelmi miniszter felszólalására, hogy ő senkit gyanúsítani nem akart. Návay Lajos elnök az ülést berekeszti.­hez hasonlót a legutóbbi délsarki kutatók érez­hették, a­kik léghajót is vittek magukkal, a megtöltésére szánt gázt pedig több tubusban vitték a hajójukon ; mikor azonban ott a rop­pant jégvilágban föl akartak szállni, ime, a kiszámított mennyiségű tubusok tartalmától nem dagadtak ki a gömb oldalai és ők aggo­dalmasan nyúltak a tartalék­ tubusokhoz és azok tartalmát is egyiket a másik után kény­telenek voltak belebocsátani, míg végre gömb­jük minden ráncra csakugyan kisimult és lég­hajójuk neve, az Éva minden betűje, ott resz­ketett a duzzadó selyemfalon. E férfiak ki­állott aggodalmához hasonló sok esetben az én félelmem, hogy ki birom-e tölteni élettel az előttem fekvő írott embert ? Természetes, hogy minél inkább megköze­­líti a szerep lelkülete a színész egyéniségét, an­nál »jobb szerepe« lesz az neki. Azok a színész­nek a legjobb szerepei, a­melyekkel tulajdon­képpen dolga sincs, csak magára veszi, mint a rászabott ruhát. Azért már félsiker a helyes szereposztás. Nem beszélek a színészre írt sze­repekről, a gombhoz varrott kabátról, mert az nem jóhiszemű feladat, nem őszinte munka sem az író, sem a színész részéről. Minél nagyobb a színész általános műveltsége, annál könnyebb a munkája egyes szerepeivel. Szinészi körök­ben szeretnek erre — még mindig —■ egy-két vad zseni példájával ráczáfolni. A nagy Szath­­márynét idézgetik mint ilyet, a­ki azzal dicse­kedett öregségére, hogy ő is játszotta Shakes­peare Stuart Máriáját.*) Szathmáryné komika volt és szinészi erejét egyéniségében viselte. Nappal is az volt, a­mi a színpadon és a szín­padon sem tudott más lenni, mint a­mi az élet­ben volt. Ez nem elég a színészethez. Virághoz hasonlítottam egyszer a szerep születését, melynek, ha műveltségből jókora melegágyat vetünk, a magja pedig, a tehetség, megvan, kinyílása már önkéntelen. De hogyan lehetne például történelmi ala­kokat a történelemnek nemcsak ismerete, de teljes átérzése nélkül formába önteni ? Sehogy. Az olyan alakítás csak sötétben való tapo­­gatódzás , a sötétben pedig a legbátrabb sem mer nagyot ugrani, nehogy nagyot bukjék. A legtehetségesebb színész sem merhet tudás nélkül nagyot, nehogy nagy hibát ejtsen. És marad a közepes előadáson alul, csalva magát és a közönségét.* Én a magam részére Petőfi »Színész dalát« tízparancsolatnak tűztem magam elé még gyer­meklélekkel és ahhoz szabtam az életemet. (Nem újkeletű hódolat ez.) »Minden művészetek fején a korona a mi művészetünk.« Ezt ő akkor hitte, mikor mondta, mert érezte, hogy mennyifélét kellene a jó színésznek tudni. És ez így is van. A színészet­nek valamennyi művészetre szüksége van és­­ a valamire való színész meg is lopja valameny­­nyit, mint a méh a mezők valamennyi virágát. De mikor én azt a szárnyas, büszke mon­dást a zászlómra irtam­, szentírásnak tartot­tam, hozzá szabtam az életemet, nem csoda hát, hogy annak javarésze magammal való­ örökös harc, és elégedetlenséggel folyt­ le. Tökéletes akartam lenni és mindent­­akar­tam tudni. Wilde Oszkár azt mondja megrendítő »De profundis«-ában : Az emberek olyanok, akár­csak a kis bögrék meg a nagy bögrék : némelyik megtelik tíz éves korában és többé egy csöpp sem fér bele az égi tudásból, más pedig vén­­ségéig szüretel. Csakhogy minél több zárhoz szerzi meg az ember a tudás kulcsát, azokon túl csak újabb zárakra bukkan. Minél több ablakot nyitok a lelkemen, azokon keresztül csak még távo­labbi, még kívánatosabb tájakat pillantok meg, melyek tudvágyamat sarkantyúzzák. Ámbár a színész az ő szükséges tudás­­készletét a leghosszabb életkor alatt sem bírná beszerezni, ha nem világítaná meg az útját az a bizonyos hatványozott tűz, melyből többet kellett kapnia, mint éppen csak a teste gépeze­tének besűtésére valót, ha nem vezetné az az erő, melyből ő benne napról-napra többnek kell megteremni, mint abban a felebarátunk­ban, a ki például kaszál-kapál, — az Isten áldja meg ! — igenis az az okos erő, mely min­denből, a mi útjába esik, éppen azt válogatja ki, a mire neki szüksége van, s a mi nem egyéb, mint a tehetség. »Magvában él, hogy milyen formát öltsön«, mondja Schiller: a tehetség az a maga, mely észszel és hajlammal bír és megválasztja a maga formáját. Ez a csodaszármazású kis lány, a tehetség vezérli a művészt; de ha a tehetséget nagy műveltséggel körül nem abroncsoljuk, hogy az intuíczióból biztos tudás váljék, akkor a tehet­őség sziporkázik, sustorog, tévelyeg, kilobban és ki alszik, ■ mint * a tűzijáték. Csak játékra­­volt­ jó. *) Shakespeare ugyanis sohasem irt olyan darabot. & Itzsík-kavarodás. — A néppárt és a függetlenségiek harcza. — Ma már pártok harcza lett belőle, szom­baton még csak személyek harcza volt. Miből is kerekedett ? A kötelességmulasztók léhasága szükségessé tette a névsorolvasást a szombati ülésen. Csak olyan parlamentben szokásos ez a diákos eljárás, a­melynek a tagjai még nin­csenek valami nagyon túl a diákkor érettségén. A­hol nincs kötelességtudás és nincs az ősz fejekben sem férfias érettség. 3

Next