Az Ujság, 1910. június/2 (8. évfolyam, 142-152. szám)
1910-06-16 / 142. szám
t az bizonyosra vehette, hogy egy ilyen revolverdörrenés — ha ugyan nem a Balkánon éppen úgy kedvelt bombának a dörrenése — előbb-utóbb szétzilálja a félhivatalos rózsafelhőket a közvélemény szeme elől, az megkönnyebbülten mondhatja : milyen szerencse, a sorsnak milyen kegyessége, hogy az a boldogtalan fanatikus, aki ma Varesanin tábornokra lőtt rá, nem pár héttel ezelőtt próbálta meg revolverrel szolgálni zavaros politikai ideáljait. Pár héttel ezelőtt, amikor az a szuverén, akinek a szuverenitását Varesanin csak képviselte a bosnyák tartománygyűlés megnyitásán, tulajdon személyében járt azon a helyen, ahol most a merénylet történt. A király boszniai látogatása szerencsére baj nélkül múlt el. Senkinek sem volt azonban joga azt hinni, hogy a királylátogatás mézédes hangulata állandó marad, és fájdalom, senkinek sincs joga azt mondani, hogy ez a mai merénylet elszigetelt és kivételes jelenség lesz. A merényletet talán nem követik újabb merényletek, de bizonyosan követik fellángolások és megrázkódtatások, nemzetiségi harczok és vallási botrányok, titkos szövetség keresések jobbra és konspirálások balra. A mai merénylet okát egyelőre bajos kihámozni, abból azonban, hogy a merénylő szerb és Varesanin nemcsak a gyűlölt »idegen« uralom képviselője, hanem a horvát politika exponált híve, ki lehet keresni egy olyan ellentétet, amely a Balkánon elég a gyilkolásra. És hány ilyen ellentét van Boszniában és Herczegovinában. Hány olyan összeköttetés lehetséges, mint amilyen a merénylőt nyilván az egész nagyszerb mozgalomhoz fűzte. Hány gyűlöletet fog még jobban felszítani és hány titkos szövetségre fog alkalmat adni annak a tartománygyűlésnek az élete, amelynek az első napját — szimbolikus bevezetés gyanánt — öt revolverlövés tette emlékezetessé. Azon az egy szomorú elégtételen kívül, hogy mindezt előre láttuk, nincsen semmi, ami a bosnyák ügyek fejlődésének egész perspektívájában vigasztaló, megnyugtató és örvendetes volna. Az annexió nem egy régi, függő kérdés végleges elintézése, hanem száz régi kérdés felélesztése, aktuálissá, sajgóvá és égetővé tétele volt. Nem oltott ki egy lappangó parazsat, hanem lángra gyújtott sok kis és nagy tüzet; megoperált egy szépséghibát és adott helyette egy nyílt, nagy sebet. Az osztrák-magyar monarchia azelőtt nézője vagy döntő bírája volt a Balkán százféle marakodásának, most már részese ; azelőtt szuronyokkal tartotta magától távol a Balkán szellemét, most tűzhelyet rakott a számára. Másfél évvel ezelőtt királyi kézirat jelentette a világnak Bosznia annexióját, ma öt revolverlövés jelenti a világnak, hogy igazában a Balkán annektálta a tartományt. Egy hiú diplomata rövidlátása felhúzta a zsilipeket és nemzedékeknek lesz vele dolguk, míg elbánhatnak az áradással. — Hát a kezemmel meg már mi bajod ? — Rücskös ! Akár a kérges csizma ! — Ne te ne ! Hát milyen legyen ? Mosogatok ám evvel meg súrolok ! — Éppen azért — vetette Paczák félvállról erős meggyőződéssel. — Bezzeg a kisasszonyé ! — De nem is súrol ám ! Hanem keni-feni egész nap — mondta mérgesen a leány. — Olyan is a ! Akár a harmat, meg mint a vaj ! Egy pillanatra hallgattak. Azután a leány kezdte : — Oszt csak ennyi ? — Több is — felelte Paczák jelentősen. — Mi még ? Paczák újra végigmérte a leányt : — Mezétlábas vagy ! — Nézde te, hisz eddig meg azt szeretted, ha láthattad a lábam fehérít ! — Eddig ! De most már nagyon eltramplisodtál. Nagyon tenyeres-talpas vagy. — Tán lakkczipőt hordjak, — mérgeskedett a leány gúnyosan — mint a kisaszszony ? — A kisasszony ? ! — csettentett Paczák a nyelvével. — A kisasszonynak olyan a lába, mint a rózsa. Úgy áll azon a félczipő, mint a piskóta. Hogy mikor lóra ültetem, szinte szeretném megcsókolni. — Nem szégyelled magad, te ? — Mért, mert az igazat mondom ? Megint hallgattak pár pillanatig. — Ej, csak jó is az uraknak — sóhajtotta végre Paczák. — Mért nem születtél grófnak ? — csúfolódott a leány. — Ej, nem kell ahhoz grófnak születni. — A szerb egyházi kongresszus, Bogdánovics Luczián pátriárka, elnök a kongresszusi ülést délelőtt holl órakor nyitotta meg. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után a beérkezett iratokat az illető bizottságokhoz utalták. Napirend előtt Klicin Mita (radikális) szólalt fel. A kongresszus által kiküldött bizottság — úgymond — tegnap akarta Újvidéken foganatosítani a Miletics Szlavkó dr. újvidéki mandátuma ügyében elrendelt vizsgálatot. A szóló, mint e bizottság tagja, a meghatározott időben megjelent a színhelyen, ahol azonban az egyházközségi tagokkal hiába várakozott a vizsgálatra kiküldött tagokra. Panaszolja továbbá, hogy a színhelyen a városi rendőrség is megjelent, ami úgy tünteti fel a dolgot, mintha a vizsgálatot karhatalommal akarnák foganatosítani. Budiszavljevics Bude (önálló párti) azzal mentegeti késését, hogy Karlóczáról való elindulása után észrevette, hogy a vizsgálatra vonatkozó egyik legfontosabb iratot Karlóczán hagyta, az iratokért visszafordult és innen eredt a késedelem, csak koldus ne legyék az ember ! Meg paraszt ! Legyen úr! — Elment néked az eszed te — mondta néki a lány. — Csirke vagy te ahhoz, hé — szólta le Paczák kicsinylően. — Úgy van, ahogy mondom. Mindenből az uraknak jut a java, az eleje. Nekünk meg csak a pofonok, meg az olyan tramplik, mint te is vagy. — Ne félj, — dühösködött a leány — nem varrom magam a nyakadba. — Kapok különbet is, mint te, minden ujjamra. Hanem aztán próbálj meg utánam járni. — Arra várhatsz ! Pár pillanatig farkasszemet néztek. — Hát Isten áldjon meg — mondta végre a leány gúnyosan, megvetően, s indult kifelé. — Isten áldjon meg — felelte Paczák egykedvűen s még csak utána se nézett. Fütyülni kezdett, félhangosan, össze-vissza különféle melódiákat. Azután elunta, s a lábával dobolt. Sehogy se volt nyugta. Rosszkedvű, izgatott volt. Elkeseredetten köpött egyet s felsóhajtott : — Az egész világ nem ér egy fél sámfát ! Régen forgatott már valamit az eszében. Most rászánta magát. Kiment az istállóból, s nemsokára visszajött. Két pár tiszti csizmát s egy revolvert hozott magával. Darab ideig nézegette, babrált a revolverrel, azután a párnája alá dugta s tisztítani kezdte a gazdája csizmáit. — Ne mondhassa a kapitányom, — mondta magában — hogy annyi emberségem sem volt, s puczulatlan hagytalak benneteket. Paczák hires csizmapuczuló volt. Még mikor a századnál szolgált, mustrának mutogatták az altisztek az ő általa puczult csizmákat. Értette a csizmapuczulás minden fortélyát. S voltak külön fogásai is. Nem volt az az átázott vagy állott csizma, akiből ő ne tudott volna valamit csinálni. Művész volt ezen a téren, a legelső az egész garnizonban. S hozzá igazi szenvedélylyel, lelkesedéssel puczult. A kapitánya is éppen jó csizmapuczuló híréért választotta legényének, s attól fogva a gazdája ideges, hirtelen természete megkeserítette az életét, s nem egyszer gondolt öngyilkosságra. Szóval Paczák az ágya szélén ült s puczulta a gazdája csizmáit. Egész elmélyedéssel, áhítattal puczult. Közben eszébe jutott mindaz az elismerés, amit ezen a téren aratott. Lassan-lassan elérzékenyedett. Már régen fényes volt mind a négy csizma, de Paczáknak az járt az eszében, hogy soha soha nem fogja már többé puczulni őket, s csak kefélt tovább meghatottan, szomorúan. Hol az egyik csizmát tartotta a szeme elé, hol a másikat s mindig fedezett fel egy-egy hamvasabb foltot. Arra rálehelt s kefélt, puczult tovább. Végre akárhogy forgatta, nézegette is őket, maga se tudott rajtuk felfedezni csak egy körömnyi homályt se. Nagyot sóhajtva hagyta abba a puczulást. — Paczák ! — hallatszott éppen abban a szempillantásban. — Megyek már, kapitány úr — kiáltotta Paczák s futott az udvarra, hogy bevezesse a két habos paripát. A kapitány is utána jött. Darab ideig a lovakat nézte, azután megakadt a szeme a csizmákon. — Mutasd csak azokat a csizmákat, tap szólt a huszárra. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1910. június 16. BELFÖLD. Az elnök kijelentette, hogy a kongresszus karhatalmat nem kért, csupán átiratban értesítette az újvidéki politikai hatóságot a vizsgálat foganatosításának idejéről. Ezután az elnök napirendre tűzte a szerb nemzeti egyházi alapok és alapítványok 1910. évi költségvetésének részletes tárgyalását. Pavics Száva dr. előadó egyenként referálja a szükségleti tételeket, elsősorban az egyházi szükségleteket, amelyeket a kongresszus elfogad. A károlyvárosi tanítónői képezdére elő van irányozva 11.621 korona. Az előadó indítványozza ez intézet beszüntetését, az előirányzott összeg pedig egy Koreniczán nyitandó szerb alsó gimnázium eltartására volna fordítandó. Klicin Mita nem ellenzi ugyan a Koreniczán nyitandó gimnáziumra vonatkozó javaslatot, de azt egy kongresszusi határozattal nyélbeütni nem lehet. Kéri ez ügyet az előterjesztéseket tévő bizottságnak indítványtétel végett kiadni. Vrboviacz Radivoj (önálló párti) ellenzi Klicin indítványát, mert a szerb gimnáziumok alá vannak rendelve a saját patronátusuknak. A kongreszszus szótöbbséggel elfogadja az előadó indítványát, valamint a pakráczi szerb tanítóképezdére vonatkozó indítványát. A kongresszus ez iskola eltartására 17.670 koronát szavazott meg. Ezután a kongresszus az előadó indítványára megvonja az újvidéki, pancsovai és zombori szerb felsőbb leányiskoláktól az eddig élvezett több ezer koronányi segélyt és utasítja, hogy fentartásuk költségeit saját jövedelmeikből fedezzék. Az előadó indítványára a kongresszus a karlóczai szerb főgimnáziumnak 65.908 korona és az újvidéki főgimnáziumnak 35.063 korona szubvenciót szavazott meg. Az elnök az ülést 123 órakor berekesztette és a legközelebbi ülést holnap délelőtt tíz órára tűzte ki a költségvetés folytatása, a peticzionális és az előterjesztést tevő bizottságok jelentéseinek tárgyalásával. Felirat vagy indemnitás. (A minisztertanács. Apponyi és a Justh-párt.) Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök Bárczy István dr. titkárral együtt ma délben két órakor érkezett Nustarról Budapestre. Délután öt órakor minisztertanács volt a miniszterelnöknél. A minisztertanácson, amelyen Zichy János gróf vallás- és közoktatási miniszteren kívül a kabinet minden tagja megjelent, a rendes heti anyaggal végeztek, majd megbeszélték a trónbeszéd szövegét és az országgyűlés megnyitásával kapcsolatos