Az Ujság, 1910. június/2 (8. évfolyam, 142-152. szám)

1910-06-16 / 142. szám

t az bizonyosra vehette, hogy egy ilyen revolverdörrenés — ha ugyan nem a Balkánon éppen úgy kedvelt bombának a dörrenése — előbb-utóbb szétzilálja a félhivatalos rózsafelhőket a közvélemény szeme elől, az megkönnyebbülten mond­hatja : milyen szerencse, a sorsnak mi­lyen kegyessége, hogy az a boldogtalan fanatikus, a­ki ma Varesanin tábornokra lőtt rá, nem pár héttel ezelőtt próbálta meg revolverrel szolgálni zavaros poli­tikai ideáljait. Pár héttel ezelőtt, a­mikor az a szuverén, a­kinek a szuverenitását Varesanin csak képviselte a bosnyák tartomány­gyűlés megnyitásán, tulajdon személyében járt azon a helyen, a­hol most a merénylet történt. A király boszniai látogatása szeren­csére baj nélkül múlt el. Senkinek sem volt azonban joga azt hinni, hogy a királylátogatás mézédes hangulata ál­landó marad, és fájdalom, senkinek sincs joga azt mondani, hogy ez a mai merény­let elszigetelt és kivételes jelenség lesz. A merényletet talán nem követik újabb merényletek, de bizonyosan követik fel­lángolások és megrázkódtatások, nemze­tiségi harczok és vallási botrányok, tit­kos szövetség keresések jobbra és kon­­spirálások balra. A mai merénylet okát egyelőre bajos kihámozni, abból azon­ban, hogy a merénylő szerb és Varesanin nemcsak a gyűlölt »idegen« uralom kép­viselője, hanem a horvát politika ex­ponált híve, ki lehet keresni egy olyan ellentétet, a­mely a Balkánon elég a gyilkolásra. És hány ilyen ellentét van Boszniában és Herczegovinában. Hány olyan összeköttetés lehetséges, mint a­milyen a merénylőt nyilván az egész nagyszerb mozgalomhoz fűzte. Hány gyű­löletet fog még jobban felszítani és hány titkos szövetségre fog alkalmat adni an­nak a tartománygyűlésnek az élete, a­melynek az első napját — szimbolikus bevezetés gyanánt — öt revolverlövés tette emlékezetessé. Azon az egy szomorú elégtételen kívül, hogy mindezt előre láttuk, nin­csen semmi, a­mi a bosnyák ügyek fejlő­désének egész perspektívájában vigasz­taló, megnyugtató és örvendetes volna. Az annexió nem egy régi, függő kérdés végleges elintézése, hanem száz régi kér­dés felélesztése, aktuálissá, sajgóvá és égetővé tétele volt. Nem oltott ki egy lappangó parazsat, hanem lángra gyúj­tott sok kis és nagy tüzet; megoperált egy szépséghibát és adott helyette egy nyílt, nagy sebet. Az osztrák-magyar monarchia azelőtt nézője vagy döntő bírája volt a Balkán százféle marako­dásának, most már részese ; azelőtt szuro­nyokkal tartotta magától távol a Balkán szellemét, most tűzhelyet rakott a szá­mára. Másfél évvel ezelőtt királyi kézirat jelentette a világnak Bosznia annexióját, ma öt revolverlövés jelenti a világnak, hogy igazában a Balkán annektálta a tartományt. Egy hiú diplomata rövid­látása felhúzta a zsilipeket és nemzedé­keknek lesz vele dolguk, míg elbánhat­nak az áradással. — Hát a kezemmel meg már mi bajod ? — Rücskös ! Akár a kérges csizma ! — Ne te ne ! Hát milyen legyen ? Moso­gatok ám evvel meg súrolok ! — Éppen azért — vetette Paczák félváll­ról erős meggyőződéssel. — Bezzeg a kis­asszonyé ! — De nem is súrol ám ! Hanem keni-feni egész nap — mondta mérgesen a leány. — Olyan is a ! Akár a harmat, meg mint a vaj ! Egy pillanatra hallgattak. Azután a leány kezdte : — Oszt csak ennyi ? — Több is — felelte Paczák jelentősen. — Mi még ? Paczák újra végigmérte a leányt : — Mezétlábas vagy ! — Nézd­e te, hisz eddig meg azt szeret­ted, ha láthattad a lábam fehérít ! — Eddig ! De most már nagyon eltrampli­­sodtál. Nagyon tenyeres-talpas vagy. — Tán lakkczipőt hordjak, — mérges­­kedett a leány gúnyosan — mint a kisasz­­szony ? — A kisasszony ? ! — csettentett Paczák a nyelvével. — A kisasszonynak olyan a lába, mint a rózsa. Úgy áll azon a félczipő, mint a piskóta. Hogy mikor lóra ültetem, szinte sze­retném megcsókolni. — Nem szégyelled magad, te ? — Mért, mert az igazat mondom ? Megint hallgattak pár pillanatig. — Ej, csak jó is az uraknak — sóhajtotta végre Paczák. — Mért nem születtél grófnak ? — csúfo­­lódott a leány. — Ej, nem kell ahhoz grófnak születni. — A szerb egyházi kongresszus, Bogdánovics Luczián pátriárka, elnök a kongresszusi ülést dél­előtt holl órakor nyitotta meg. A múlt ülés jegyző­könyvének hitelesítése után a beérkezett iratokat az illető bizottságokhoz utalták. Napirend előtt Klicin Mita (radikális) szólalt fel. A kongresszus által kiküldött bizottság — úgymond — tegnap akarta Újvidéken foganatosítani a Miletics Szlavkó dr. újvidéki mandátuma ügyében elrendelt vizsgá­latot. A szóló, mint e bizottság tagja, a meghatá­rozott időben megjelent a színhelyen, a­hol azon­ban az egyházközségi tagokkal hiába várakozott a vizsgálatra kiküldött tagokra. Panaszolja to­vábbá, hogy a színhelyen a városi rendőrség is megjelent, a­mi úgy tünteti fel a dolgot, mintha a vizsgálatot karhatalommal akarnák foganatosí­tani. Budiszavljevics Bude (önálló párti) azzal mentegeti késését, hogy Karlóczáról való elindu­lása után észrevette, hogy a vizsgálatra vonatkozó egyik legfontosabb iratot Karlóczán hagyta, az iratokért visszafordult és innen eredt a késedelem, csak koldus ne legyék az ember ! Meg paraszt ! Legyen úr! — Elment néked az eszed te — mondta néki a lány. — Csirke vagy te ahhoz, hé — szólta le Paczák kicsinylően. — Úgy van, a­hogy mondom. Mindenből az uraknak jut a java, az eleje. Nekünk meg csak a pofonok, meg az olyan tramplik, mint te is vagy. — Ne félj, — dühösködött a leány — nem varrom magam a nyakadba. — Kapok különbet is, mint te, minden ujjamra. Hanem aztán próbálj meg utánam járni. — Arra várhatsz ! Pár pillanatig farkasszemet néztek. — Hát Isten áldjon meg — mondta végre a leány gúnyosan, megvetően, s indult kifelé. — Isten áldjon meg — felelte Paczák egykedvűen s még csak utána se nézett. Fütyülni kezdett, félhangosan, össze-vissza különféle melódiákat. Azután elunta, s a lá­bával dobolt. Sehogy se volt nyugta. Rossz­kedvű, izgatott volt. Elkeseredetten köpött egyet s felsóhajtott : — Az egész világ nem ér egy fél sámfát ! Régen forgatott már valamit az eszében. Most rászánta magát. Kiment az istállóból, s nemsokára visszajött. Két pár tiszti csizmát s egy revolvert hozott magával. Darab ideig nézegette, babrált a revolverrel, azután a pár­nája alá dugta s tisztítani kezdte a gazdája csizmáit. — Ne mondhassa a kapitányom, — mondta magában — hogy annyi emberségem sem volt, s puczulatlan hagytalak benneteket. Paczák hires csizmapuczuló volt. Még mi­kor a századnál szolgált, mustrának mutogat­ták az altisztek az ő általa puczult csizmákat. Értette a csizmapuczulás minden fortélyát. S voltak külön fogásai is. Nem volt az az át­ázott vagy állott csizma, a­kiből ő ne tudott volna valamit csinálni. Művész volt ezen a téren, a legelső az egész garnizonban. S hozzá igazi szenvedélylyel, lelkesedéssel puczult. A kapitánya is éppen jó csizmapuczuló híréért választotta legényének, s attól fogva a gaz­dája ideges, hirtelen természete megkeserítette az életét, s nem egyszer gondolt öngyilkos­ságra. Szóval Paczák az ágya szélén ült s pu­­czulta a gazdája csizmáit. Egész elmélyedés­sel, áhítattal puczult. Közben eszébe jutott mindaz az elismerés, a­mit ezen a téren ara­tott. Lassan-lassan elérzékenyedett. Már régen fényes volt mind a négy csizma, de Paczáknak az járt az eszében, hogy soha­ soha nem fogja már többé puczulni őket, s csak kefélt tovább meghatottan, szomorúan. Hol az egyik csiz­mát tartotta a szeme elé, hol a másikat s min­dig fedezett fel egy-egy hamvasabb foltot. Arra rálehelt s kefélt, puczult tovább. Végre akárhogy forgatta, nézegette is őket, maga se tudott rajtuk felfedezni csak egy körömnyi homályt se. Nagyot sóhajtva hagyta abba a puczulást. — Paczák ! — hallatszott éppen abban a szempillantásban. — Megyek már, kapitány úr — kiáltotta Paczák s futott az udvarra, hogy bevezesse a két habos paripát. A kapitány is utána jött. Darab ideig a lovakat nézte, azután megakadt a szeme a csizmákon. — Mutasd csak azokat a csizmákat, ta­p szólt a huszárra. AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1910. június 16. BELFÖLD. Az elnök kijelentette, hogy a kongresszus kar­hatalmat nem kért, csupán átiratban értesítette az újvidéki politikai hatóságot a vizsgálat foga­natosításának idejéről. Ezután az elnök napirendre tűzte a szerb nem­zeti egyházi alapok és alapítványok 1910. évi költségvetésének részletes tárgyalását. Pavics Száva dr. előadó egyenként referálja a szükségleti téte­leket, elsősorban az egyházi szükségleteket, a­melyeket a kongresszus elfogad. A károlyvárosi tanítónői képezdére elő van irányozva 11.621 ko­rona. Az előadó indítványozza ez intézet beszün­tetését, az előirányzott összeg pedig egy Koreniczán nyitandó szerb alsó gimnázium eltartására volna fordítandó. Klicin Mita nem ellenzi ugyan a Kore­niczán nyitandó gimnáziumra vonatkozó javas­latot, de azt egy kongresszusi határozattal nyélbe­ütni nem lehet. Kéri ez ügyet az előterjesztéseket tévő bizottságnak indítványtétel végett kiadni. Vrboviacz Radivoj (önálló párti) ellenzi Klicin indítványát, mert a szerb gimnáziumok alá van­nak rendelve a saját patronátusuknak. A kongresz­­szus szótöbbséggel elfogadja az előadó indítványát, valamint a pakráczi szerb tanítóképezdére vonat­kozó indítványát. A kongresszus ez iskola eltar­tására 17.670 koronát szavazott meg. Ezután a kongresszus az előadó indítványára megvonja az újvidéki, pancsovai és zombori szerb felsőbb leány­iskoláktól az eddig élvezett több ezer koronányi segélyt és utasítja, hogy fentartásuk költségeit saját jövedelmeikből fedezzék. Az előadó indít­ványára a kongresszus a karlóczai szerb főgimná­ziumnak 65.908 korona és az újvidéki főgimná­ziumnak 35.063 korona szubvenc­iót szavazott meg. Az elnök az ülést 123 órakor berekesztette és a legközelebbi ülést holnap délelőtt tíz órára tűzte ki a költségvetés folytatása, a peticzionális és az előterjesztést tevő bizottságok jelentéseinek tárgyalásával. Felirat vag­y indemnitás. (A minisztertanács. Apponyi és a Justh-párt.) Khuen-Héderváry Károly gróf miniszter­­elnök Bárczy István dr. titkárral együtt ma délben két órakor érkezett Nustarról Buda­pestre. Délután öt órakor minisztertanács volt a miniszterelnöknél. A minisztertanácson, a­melyen Zichy János gróf vallás- és közoktatási miniszteren kívül a kabinet minden tagja megjelent, a rendes heti anyaggal végeztek, majd megbeszélték a trónbeszéd szövegét és az országgyűlés megnyitásával kapcsolatos

Next