Az Ujság, 1910. október/1 (8. évfolyam, 233-245. szám)
1910-10-13 / 243. szám
10 — Heine-emlék Londonban. Az angol fővárosban egy Heine-emlék felállítását tervezik. A Graven-streeti ósdi palotát, melyben Heine az 1827-ik évi angolországi látogatása alkalmával lakott, díszes emléktáblával jelölik meg. — A japán küldöttség Budapesten. A Budapesten időző japán katonai küldöttség tagjai, Kawamura vicomi gyalogsági tábornok, Ugeno lovassági alezredes, Takasima vezérkari százados és Morioka bécsi japán nagykövetségi attasé ma kezdették meg a honvédelmi minisztériumtól melléjük beosztott Huba János százados, továbbá Palotay Ödön budapesti japán konzul társaságában a fővárosi katonai intézmények megtekintését. Délelőtt a Ludovika Akadémiát tekintették meg, ahol Braun József tábornokkal, az akadémia parancsnokával és Stadler István alezredessel az élén a tiszti és a tanári kar fogadta őket. Villányi Ferencz őrnagy a lovaskiképzést mutatta be a vendégeknek, azután a sporttelepet tekintették meg, majd a katonai nevelő-berendezések megszemlélése következett, amelyek közül különösen a szemléltető módszerrel való tanításhoz szükséges tanszerek és segédeszközök bemutatása kötötte le a vendégek érdeklődését. Közben a Ludovika Akadémia tiszti és tanári kara frissítőket szolgáltatott fel a katonai küldöttségnek, melynek nevében Kawamura tábornok meleg köszönetet mondott a mintaszerű berendezések bemutatásáért. Délután a vendégek Weiss Manfréd csepeli lőszergyárát tekintették meg, ahol Wahl Oszkár lovag és Kanitz J. igazgató nyújtottak felvilágosításokat. A vendégek különösen a tábori sütőkemenetéket és konyhákat szemlélték nagy érdeklődéssel. A japán vendégek iránt, akik valamennyien résztvettek az orosz-japán háborúban, fővárosszerte igen nagy érdeklődés mutatkozik. Maga Kawamura tábornok a mukdeni csatában az 5. japán hadsereget vezényelte s ma Japánországnak egyik legképzettebb és legnagyobbra hivatott katonája. A küldöttség holnap folytatja a fővárosi katonai intézmények megszemlélését. — A brémai sztrájk vége.. Brémából jelentik, hogy miután a raktárházak sztrájkoló kikötőmunkásai tegnap este elhatározták a sztrájk befejezését, ma reggel az egész vonalon, a gabonamunkások is, munkába állottak. — Kivándorlás. Fiuméból jelentik, hogy az Ultónia kivándorlási gőzös ma reggel 6 órakor Newyorkból jövet odaérkezett. Triesztben 236 visszavándorló hagyta el a hajót és 148 kivándorló szállt be. Tauffer Emil dr. a tengerészeti hatóság orvosa megvizsgálta az Ultóniát és mindent rendben talált. A hajón útközben ketten haltak meg. Egy nápolyi olasz ember és egy györög alattvaló. Az utasok közt 12 kivándorló volt, akiket Newyorkban a bevándorlási hatóság visszautasított. — Szerencsétlenül járt lovas. Súlyos szerencsétlenség történt tegnap Tordán. Triff Juon alsóvidrai gazdag román birtokos hátaslován igyekezett hazafelé. Miután azonban nagyon hűvös volt, a ló kötőfékét a keze fejére csavarta s úgy tette kezét zsebre. A ló egyszerre megijedt, megbokrosodott és teljes vágtatásba fogott. A lovas nem tudta karját hirtelen a kötőfékből kiszabadítani, lecsúszott a lóról és a megbokrosodott állat őrült vágtatásban hurczolta végig az országúton. Koponyája teljesen összezúzódott és a járókelők holtan találták meg az országút mentén. — Tüntetés Agliardi bibornok ellen. Rómából jelentik, hogy tegnap, amikor Agliardi bibornok egy egyházi ünnepségre Albanóba ment, egy antiklerikális tömeggel találkozott, amely szidalmazta. A bibornok kísérői és az antiklerikális csoport között parázs verekedés támadt, melynek a kivonult rendőrség vetett véget. Az antiklerikális csoport vezetőjét letartóztatták. — A Parseval VI. münchen—berli útja. Berlinből táviratozzák lapunknak. A Parseval VI. Stelli főhadnagy vezetésével fényesen megtette münchen—berlini útját. Miután a léghajó közben Plauenben és Bitterfelden leszállott, ma déli 12 órakor Bitterfelden ismét felemelkedett és délután ,i.14 órakor megjelent a johannesthali repülőtérség fölött. A közönség harsogó ovácziókkal fogadta a léghajót, amely mintegy fél óráig manővíírozott a repülőtér fölött, mielőtt horgonyozatlanul földet ért volna. A léghajó által megtett út mintegy nyolczszáz kilométer. — Tanulmányi kirándulás. Az egri állami főreáliskola 45 tanulója Klauber Frigyes és Lányi Kornél tanárok vezetésével hétfőn megtekintette a hatvani czukorgyárat és a Máv mintaszerű faiskoláját. Délben az ifjúság Hatvany József báró vendégszeretetét élvezte. — Bandi pap emléke. Kunágota nagyközség lakossága még halóporában sem felejtette el volt első lelkipásztorát, Bodnár Endrét, akit országszerte Bandi pap néven ismertek. A község népe valláskülönbség nélkül összerakta adományait, hogy Bandi papnak síremléket emeljen. Bandi pap nem volt mindennapi ember; a legregényesebb drámát játszotta le az élet színpadán. Háromszorosan pap volt: papja volt az oltárnak, a színpadnak és a prédikátori széknek. Először 14 éven át a kunágotai róm. katolikus egyház plébánosa volt, 1873. évben azonban saját indulata saját püspökével hozta harczba. Hiába volt a kunágotai nép szeretete, válnia kellett állásától. A reverendát makkos mellénynyel és árvalányhajos pörgekalappal cserélte fel, s felcsapott Thália papjának. Daliás, jupiteri alakja és mélyérzésű, gyönyörű bariton hangja csakhamar népszerű népszinmű-énekessé tették ; az egész ország bámulta a katolikus pap színészt. De hiába, kit végzete papnak szánt — nem tudott színészi babérokon nyugodni. Talán elhirtelenkedett lépése, talán változott sorsának izgalmai tépelődővé tették lelkét. Ehhez járult, hogy kunágotai hívei személyét annyira szerették, hogy katolikus létükre püspöküknél a református hitre leendő áttéréssel fenyegetőztek, amit később azon reményben, hogy Bodnárt, az ő szeretett Bandi papjukat nyerik meg lelkészül, nagy részük meg is tett s megalapították a kunágotai református egyházat. Bodnárt hivei szeretete rája nézve végzetes lépésre bírta, áttért a református vallásra. A kálvinista Rómában, Debreczenben vendégszerepelt utoljára s ott lépett le a világot jelentő deszkákról, a melyek hírnevet és babért teremtettek zaklatott lelke számára. A theológusok tógáját öltve magára, ugyanott két hónap alatt református pappá képezte magát s ahol azelőtt plébános volt, református lett s szorgos utánjárása folytán felépítette a református templomot is. Majd családot alapított s húsz éven keresztül, mint református pap lelkipásztorkodott a miatta áttért híveinek őt híven követő s kitartó táborában. Egy községben az Urnák dicsőítésére két hajlékot emeltetett. Az őt viharos életpályáján követő rajongó szeretet egy reflex-sugára felcsillant halóporában is s tizenhét év elmúltával maradandó emléket emelt az élet színpadján oly sokat hányatott Bandi papnak. * — Orvosi körökből. Czirfusz Dezső dr. kir. tanácsos orvosi gyakorlatát San Remóban megkezdette. — Népesedésünk és házasságkötések augusztusban. 1910. augusztus havában 59.640 gyermek született élve a Magyar Birodalomban, az elhaltak száma pedig 36.958-ra rúgott, úgy hogy a természetes szaporodás 22.682-őt tett. Az 1909. év augusztus havi eredményeivel szemben az 1910. évi augusztus kedvezőtlenebb eredménynyel zárult. A születések száma kevesebb 6.339-czel az 1909. évi augusztus havához képest és bár a halálozás is csökkent 4.226-tal, a szaporodás száma mégis 2.113-mal csökkent. Mintha a nagy drágaságnak a házasságkötések statisztikájára is volna befolyása. A hivatalos statisztika szerint 1910. év augusztus havában 7.207 pár kötött házasságot a MagyarBirodalomban. Az 1909. év augusztus havával összehasonlítva, 1910-ben 1.630-cal kevesebb házasságkötés történt, az első hónapot tekintve pedig 3.760-nal kevesebb a házasságkötések száma, mint az 1909. év 8 első hónapjában volt. A kötött 7.207 házasság közül 1.230 vagyis 17,1 százalék volt vegyes. Kiderült gyilkosság. Titelben néhány nap előtt eltűnt Molnár Bálint fiatal gazdálkodó és hozzátartozói a mai napig hiába keresték. Molnár Bálint holttestét ma a Tisza kivetette. Midőn a vízből kiemelték, konstatálták, hogy tarkóján hatalmas szúrt seb van, továbbá a vizsgálat során megállapították, hogy a nála volt 600 korona pénzt elrabolták. A gyilkosok a rablás után a holttestet a Tiszába dobták. A csendőrség erélyesen nyomoz a gyilkosok után. Egy főhadnagy öngyilkossági kísérlete. Bécsből táviratozzák lapunknak : Huba Lajost, a Triesztben helyőrségen lévő 97. számú gyalogezred főhadnagyát a Rossauer kaszárnyában lévő lakásán mély eszméletlenségben találták. A vizsgálat folyamán megállapították, hogy a főhadnagy nagymennyiségű veronait vett magához. A tett oka ismeretlen. A főhadnagyot a helyőrségi kórházba szállították. — Fegyházra ítélt színházigazgató. Berlinből jelentik, hogy Gerson alias Garischon magánzót, a Lortzing színház volt igazgatóját, ma hamis esküre való rábírás miatt egy évi fegyházra és három évi becsületvesztésre ítélték. — A tiszáninneni református egyházkerület közgyűlése. Miskolczról jelentik, hogy az egyházkerület mai második napi gyűlésén Czinke István egyházi főjegyző Kun Bertalan elhunyt püspök és Vay Béla báró elhunyt főgondnok érdemeit megörökítő jegyzőkönyvi pontokat olvasta fel. Dókus Ernő főgondnok ezután kegyeletesen emlékezett meg a királynak nyolczvanadik születése napjáról s indítványára a közgyűlés elhatározta, hogy az egyházkerület ebből az alkalomból a kormány utján feliratban üdvözli ő felségét. Ugyancsak a kormány utján és feliratban megköszöni az uralkodónak azt a kitüntető, meleghangú táviratát, melyben a kerület nagynevű elhunyt püspöke, Kun Bertalan dr. halála felett való részvétét kifejezte. Bánffy Dezső báró, a konvent elnöke szívélyes levélben értesítette az egyházkerületet, hogy változó egészségi állapota nem engedte meg a beiktatáson való részvételt. Örömét fejezte ki a felett, hogy a kerület a magyarországi református egyház országos nevű oszlopát, Dókus Ernőt ültette a főgondnoki székbe. Az elnök javaslatára a közgyűlés az üresedésben lévő püspöki szék mielőbbi betöltését határozta el s az egyházmegyénként összegyűjtendő szavazatok beküldési határidejét november 15 ik napjára tűzte ki. A szavazatszedő bizottság elnöke Metzner Béla és Révész Kálmán lett. A püspöki teendők ideiglenes ellátása rangban legidősebb esperesre, Vadászy Pálra bízatott. Szuhay Benedek választott egyházkerületi tanácsbíró hivatalos esküjének letétele után a sárospataki főiskolába, az egyháztörténelmi tanszékre Marton Lajost választották meg rendkívüli tanári illetményekkel. Mitrovits Gyula dr. a Borromeus-féle pápai rendelet ügyében tett jelentést és előterjesztette Fejes Istvánnak idevonatkozó határozati javaslatát. A közgyűlés Fejes István határozati javaslatának egyhangú elfogadásával tiltakozott a pápai rendelet ellen. A püspöki hivatal leltári hivatalos átvételére bizottságot küldöttek ki. Ugyancsak Mitrovits Gyula dr. terjesztette elő a sárospataki főiskola igazgatótanácsának jelentését a főiskola főgimnáziumának államsegélye ügyében. A közgyűlés a beterjesztett államsegély-szerződés tervezetét elfogadta, azt a konventhez további eljárás végett felterjesztette és a szerződési tárgyalásnál eljáró főiskolai algondnokoknak elismerését nyilvánította. Czinke István indítványára a kerület magáévá tette az ifjúsági egyesületeknek a párisi alapon való szervezését s erre vonatkozólag javaslatát a konventhez ilyen értelemben felterjeszteni határozta. Pénzügyi és más tárgy elintézése után közebéd volt a Koronaszálló első emeleti nagy dísztermében, ahol számos felköszöntő hangzott el. Bornemissza László főispán Dókus Ernőre, Tüdős István dr. Vadászy Pál püspökhelyettesre, Czinke István a lelkészkarra. Ezenkívül még Mitrovics Gyula dr. s többen mondottak felköszöntő beszédet. A tanácskozást holnap folytatják. — Aeronautika: Berlinből táviratzák. A román hadügyminisztérium most megvalósítani szándékozik azon tervét, hogy Parseval léghajót vásároljon. Rascanu őrnagy, berlini katonai attasé ma reggel itt felszállt az újonan épített Parseval IX. léghajóval. Az őrnagy Weddingig repült. A félórás út igen jól sikerült. — A X. katolikus nagygyűlés. A X. katolikus nagygyűlés védnökségének, illetve díszelnökségének elfogadásáról a püspöki kar tagjai és társadalmunk kitűnőségei közül az Országos Katolikus Szövetség elnökségét a következők értesítették: Vaszary Kolos bíboros-herczegprimás esztergomi, Samassa József dr. bíboros egri, Városy Gyula dr. kalocsai érsekek, Balás Lajos rozsnyói püspök, Batthyány Vilmos gróf nyitrai apostoli adminisztrátor, Bende Imre nyitrai, Boromisza Tibor dr. szatmári, Csáky Károly gróf váczi, Csernoch János Csanádi megyés püspökök, Fetser Antal felszentelt püspök, nagyváradi püspöki helynök, Firczák Gyula dr. munkácsi gör. szerz. kat., Fischer-Colbrie Ágost kassai megyés püspökök, Hajdú Tibor dr. pannonhalmi főapát, Hornig Károly dr. báró veszprémi, Hosszú Vazul dr. lugosi gör. szert. kát., István Vilmos dr. szombathelyi, Mailáth G. Károly gróf erdélyi, Párvy Sándor dr. szepesi, Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári, Radnai Farkas beszterczebányai, Szabó János szamosujvári gör. szert. kát., Széchényi Miklós gróf győri, Vályi János, eperjesi gör. szerz. kat. megyés püspökök, Apponyi Albert gróf, Apponyi Géza gróf, Barkóczy Sándor báró miniszteri tanácsos, Concha Győző dr. egyetemi tanár, Batthyány Iván gróf, Csekonics Endre gróf, Dessewffy Aurél gróf, Erdődy Gyula gróf, Esterházy Miklós Móricz gróf, Forster Gyula báró, Fülepp Kálmán főpolgármester, Gerliczy Ferenc báró, Zsédly Károly dr. egyetemi tanár, Mailáth György gróf, Mailáth József gróf, Pallavicíni Ede őrgróf, Pejacsovich-Mikó Endre gróf, Réczey Imre dr. egyetemi tanár, rektor, Révay Ferencz báró, Sághy Gyula dr. egyetemi tanár, Somssich Béla gróf, Széchényi László gróf, Takács Menyhért dr. jászói prépost, prelátus, Vajda Ödön zirczi apát, Zichy Rafael gróf, Zselénszky Róbert gróf —r-----*----------"-’——---------- r—- "■ - "......” " ■" AZ ÚJSÁG Csütörtök, 1910. október 13.