Az Ujság, 1911. június/2 (9. évfolyam, 141-153. szám)
1911-06-16 / 141. szám
Budapest, 1911. IX. évfolyam, 141. szám. Péntek, junius 16. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 162—63 és 58—03. Siregjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. Előfizetési árak: Egész évre......... 28 k. — · Félévre ............. 14 » — » Negyedévre .....■ 7 » — » Egy hóra .........^ 2 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ROVÁS. Amnesztia az albánoknak, pénz a maliszszoroknak s ünnepi testvéresülés a szerbekkel, — bizony ezek a törökországi tények, szemben a megelőző vérengző hadjárattal, kétségtelenül a mi külügyi vezetőségünk baráti tanácsának a következményei. Nem vagyunk annyira elfogultak az elkövetett hibák iránt, hogy meg ne lássuk s el ne ismerjük, a mi érdem és siker. A balekul megvásárolt annexiós béke után legalább nyilvánvaló, hogy van befolyásunk a török állam’"’ Úigy ezt a befolyást ingyen és önzetlenül használják föl, ez ellen sem tehető kifogás. Ellenben kár volt a szépen megerősödő befolyást és annak pregnánsul megnyilvánuló létezését gyöngíteni azzal a fölösleges argumentáczióval, hogy Törökországnak szüksége van az albán békességre a szláv törekvésekkel szemben. Ezek a törekvések Oroszországot jelentenének. Már most annyit a török barátság meg sem hoz, amit az orosz idegenkedés elvihet.* A közjogi jogászi okoskodás igen czifra eredményeket tud kisütni. Meglepő, hogy a miniszterelnököt a képviselőházban szabad volt félrehajigálni, ellenben ha ugyanez az eset nem a törvényhozás termében esik meg, akkor hatóság elleni erőszakká súlyosbítható. A laikus elme megfordítva látná. Azt vélné, hogy az ülésteremben a személyi integritás megsértése dupla bűn és háromszoros megtorlásra méltó. De a jogászok kisütik, hogy ott a miniszterelnök nem hatóság, hanem csak — micsoda is ? Képviselő ? Közhivatalnok ? Vagy nem is ember, hanem csak miniszterelnök ? * Bosznia és Herczegovina hovatartozásának kérdése, mondja a miniszterelnök, a véderőjavaslattal közjogilag nincs elintézve. Ez, hála Istennek, így van. De mivel van elintézve közjogilag ? S mikor lesz elintézve közjogilag ? Éppen csak a ténynyel számol a véderőjavaslat, hogy Bosznia és Herczegovina van, s a tényt megerősíti azzal, hogy el is ismeri. A közjogi rendezéssel sem ez a kormány, sem az ezt követő tizedik kormány sem fogja rendezni, mivel közjogilag egyszerűen rendezhetetlen. Van olyan tartományunk, mely közjogilag rendezve van, s de facto Ausztriáé. Ez Dalmáczia. Hát mért ne legyen olyan tartományunk is, mely közjogilag nincs rendezve, s Ausztriáé lesz ? A szerencse királya, írta ifj. Hegedűs Sándor. A versenyre mentem, s elgondolkozva ültem gyorsan vágtató kocsimban. Egyre azon járt a fejem, meg lehet-e a papírformát játszva, a szerencsét nyergeim, — ezt az imbolygó, csalfa nőszemélyt, amely ledérszárnyon fordul el az őt sóvárogva üldöző játékos elől. Kidolgoztam fejemben 5—6 esélyt is, mindeniket beállítva megfelelő halmozásokra, tekintetbe vettem minden lehetőséget, a zsokékat, az istállókat, a származási táblázatokat, súlyelosztást, meg a zsokék dressz-színét is és erős akarattal elhatároztam, hogy az így felállított esélyek közül egyet megjátszva, lenyűgözöm a szerencsét. Gondolataim teljesen elfoglaltak, a vágtató kocsi mellett elvonuló parkból jóformán nem láttam semmit, a száguldó járművekkel nem törődtem, a gyalogjáró emberekre ügyet sem vetettem. Csak egy dolgot láttam, csak egy dolgot éreztem és azt nagy energiával akartam, hogy a szerencse démonát megkerítsem. Egyszerre csak rázkódást éreztem, s a következő pillanatban egy ismeretlen ember termett mellettem. Megdöbbenve néztem rá, nem tudtam, mitévő legyek. Felmozdultam : — Mit akar? — Az ön szerencséjét! — De kicsoda ön? — A szerencse királya vagyok ! — Egyszóval bolond ! — Bolond az, ki a kellő pillanatot elszalasztja ! — Kérem, én megállítom a kocsit és leszállítom önt! — Ön azt nem fogja megtenni ! ■— Miért nem? — Mert senki nem cselekszik tudatosan saját szerencséje ellen ! — De hát hol van az én szerencsém? — Már ott liheg ön előtt, csak a kezét kell kinyújtania, hogy elérje. — Ön rejtélyesen beszél, vagyis semmit sem mond. Emberem mosolyogni kezdett, aztán fölényes hangon szólt hozzám : — Azt hiszem, nem az én türelmetlenségem akadályozza azt meg, hogy világos szavakkal fejtsem meg önnek azt, amit most még rejtélyesnek tart ! Mielőtt válaszoltam volna, figyelmesen szemügyre vettem emberemet, s be kell vallanom, éreznem kellett, hogy nem közönséges emberrel állok szemben. Arcza, öltözéke, kalapja, hajviselete és különösen a szeme, melynek fénye hasonló volt a fekete opál csillogásához, éreztette velem, hogy egy erős lelkű emberrel állok szemben, azért egy kis meggondolás után kissé nyugodtabban szóltam hozzá : — Bocsássa meg, ha az ön hirtelen feltűnése, szokatlan egyénisége kissé idegesebbé tett, mint azt ön egy műveit embertől joggal elvárhatta volna, azonban az ön bemutatkozása nem egészen fedi azon szabályokat, amelyeket — hogy úgy mondjam — a köznapi életben megszoktunk. Erre emberem nevetni kezdett. — Ön mulatságos ember, jó uram. Útra kél, hogy a szerencsét lenyűgözze és tarsolyába — valószínűleg ellensúlynak — belerakja a köznapi szabályokat, hisz lássa, éppen ez az, amire én önt figyelmeztetni akarom, a szerencsevadász számára nincsenek szabályok, annak a pillanat szüli a szabályokat, a pillanat,amelynek tetején ott trónol a szerencse csalfa asszonya ! — Nagyon köszönöm a szíves felvilágosítást, de meg kell vallanom, hogy most is ugyanannyit tudok, mint amennyit előbb tudtam ! — Ez nem igaz, ön rálépett az útra, hogy megismerje az ismeretlent! — Jó uram, ezek szavak, amiknek semmi reális értéke nincs. Ön beugrik a kocsimba és el akarja velem hitetni, hogy maga a szerencse királya, de hogy ez miben áll, s miben áll az ön hatalma a nagy Fortuna felett, azt nem mondja meg utoljára is szappanbuborékokat, vagy a gyermekjáték léggömbjeit szétpuffogtatni, ahhoz nem kell caveri tudvány. Az emberem vállamra tette kezét !_ nagy csodálkozásomra ezt mondta : — Lássa, hogy én győztem ! Előbb nem akart meghallgatni, most pedig minden szava szinte kiáltja felém : dologra ! dologra ! Fejemmel igenlőleg intettem, különös baráteím pedig igy folytatta beszédét: — Elismerem, hogy különösen hangzik, hogy én a szerencse királya vagyok, pedig ez igy van, mert hiszen királyok vagyunk mindazok felett, a mik felett uralkodni képesek vagyunk. Közbeszóltam : — Pardon ! Királyok vagyunk azok felett, a kik minket szolgálnak s nekünk hódolnak ! — Ez az, fiatal barátom, s a szeretmese asszonya hajlongva szolgál nekem, keretve keresi kegyemet, fut utánam, minden lehérlőt elkövet, hogy engemet meglepetésszerű örömben részesítsen, s ezt mind azért teszi, mert én ügyet sem vetek rá, megkísértő szívessé- kijózanodás. Az osztrák választások alatt történt valami, ami nagyjában hasonlít a legutóbbi magyarországi választásokhoz. A nép, mely közelről, munkánál is uralmon látta egykori bálványait s készpénznek vette jelszavait és frázisait, kijózanodott, ledöntötte a bálványokat. Politikai nemezisnek szokás az ilyet nevezni, holott csak logikus és elmaradhatlan következmény, mely az ok és okozat törvényei szerint áll be. Bécsben megingott, sőt részben már romba is dőlt a keresztény-szoczialista világ. Lueger öröké széttöredezett a népítélet kegyetlen, de igazságos csapásai alatt. Amily szkeptikusan nézzük magyar szempontból az osztrák választások általános eredményét, épp oly nyomatékosan emeljük ki annak ezt az egyetlen örvendetes epizódját. Már csak a kölcsönös vonatkozások, a Lajtán-túlról Lajtán-innenre húzódó szálak miatt is. Mert bizonyos, hogy annak a sötét, reakciós és felekezeti szellemnek, amely húsz esztendeig megülte Bécs városát, a vámsorompó nem nagyon állta útját. S közszabadsági rendészet hiján a keresztény-szoczialista métely könnyen átterjedhetett s át is terjedt mihozzánk. Az ultraklerikális irányzat, mely nálunk az utóbbi időben lábrakapott, a bécsi mintára szervezkedett és többé-kevésbé odavaló titkos forrásokból táplálkozott. Az a tény, hogy csak kévekezett ide, nem téveszthet meg a jövevény származási helye és útiránya felől. Hogy nyíltan nem szövetkezhetett a két ország reakciós tábora, s hogy csak a sötétség és titokzatosság leple alatt szövődhettek köztük a szálak, annak oka az volt, hogy Luegerék a reakczió mellett még magyarfaló politikát is űztek s ezzel megnehezítették magyarországi klerikális és antiszemita elvbarátaiknak a bensőbb és sűrűbb ölelkezéseket. Azok a drótszálak, a melyeken Luegerékat mozgatták, mozgatják nálunk is az antiliberális pártokat és embereket, s épp azért nem nagy a bizodalmunk, hogy az osztrák keresztényszoczialisták bukása mélyebb hatással lesz nálunk a felekezeti szellemből való kijózanodás irányában. Ez azonban a jövő rejtélye, holott a bécsi esemény nagyon is a jelennek aktualitása. S ezt az aktualitást homloktérbe állítja az a sajátságos jelenség, hogy Bienerth báró osztrák miniszterelnök leg- Lanunk mai száma 20 oldal