Az Ujság, 1912. január/1 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1912-01-02 / 1. szám
. Megnövekedett szimpátiáról beszélni tehát nem lehet. Való igaz, hogy a törvényhatóságok elítélik az obstrukciót, de mit jelent ez ? Nem szimpátiát, hanem felhívást a kormányhoz, hogy végezzen az obstrukcióval. Ezekre a határozatokra hivatkozhatik, ha majd megküzd az obstrukcióval, de nem hivatkozhatik mint a szimpátia jelére. Ellenkezőleg. A helyzet az, hogy íme egy obstrukció, mely — szemben az eddigiekkel — nem népszerű, sőt gyűlöletes, az egész ország ellene szól, s a kormány mégsem tehet ellene semmit. Tény, hogy az ország részéről kormány erősebb támogatást nem kaphat, mint Khuen kapott a törvényhatóságoktól. S mire ment ezzel? Arra, hogy nekidurálta magát, fölkavart egy elnökválságot, hogy azután minden a régiben maradjon. Megeresztett titokzatos fenyegetéseket, hogy azután nyájasan mosolyogjon: félreértés! És most ? Most megint csak mondja, hogy állja a harczot, s a pártja szónoka is variálja: meg kell menteni a Ház munkaképességét, de hogy hogyan, hogy mire szánták magukat, arról nem szólnak, s bocsássanak meg, ha egy kicsit gyanakszunk, erről nincs is sejtelmük. Egybevetve a miniszterelnök újévi beszédét a miniszterelnök újév előtti félhivatalosával, mely kardcsörtetve az ellenzéket szólítja föl, hogy találjon ki valamit, lehetetlen elnyomni a gondolatot, hogy a kormánynak egész terve abból a reményből áll, hogy az ellenzék csakugyan ki fog valamit találni. Az ellenzék viszont sokkal elhihetőbben azt mondja, ő bizony nem fog semmit sem kitalálni, hanem ott folytatja, ahol abbahagyta. Ennek a programmnak megvan a kormányé fölött az az erőssége, hogy nyilvánvalóan megvalósítható, míg amaz nyilvánvalóan nem valósítható meg azzal az ötletlincscsel, életrevalósággal, bátorsággal és megbízhatósággal, melyet a kormány és pártja eddig tanúsított. Amíg bejelentik az energiát, addig úgy tesznek, mintha minden csak rajtuk állana, mikor aztán kenyértörésre kerül a sor, akkor fölfedezik magukban a törvénytiszteletet s csak törvényes eszközök! — jelszóval vonulnak vissza a meddő tehetetlenség terére. Nem, ha a miniszterelnök az ellenzékre hatni akar, akkor kézzelfoghatóbban meg kellene azt győzni arról, hogy a további obstrukczióban tényleg érheti valami baj. Az eddigiek után ilyen aggodalom nem igen kell bennük, és ha a miniszterelnök akár csak újévi udvariasságból pártjának eddigi támogatásában találja meg az egyetlen erejét, akkor ugyancsak ki van zárva, hogy a jövő bejelentett harcától valami nagyon megijedjenek. AZ ÚJSÁG Kedd, 1912. január 2. , __ _ A horvát nyelv Dalmácziában, Fiuméból táviratozzák. A mai napon, 1912. január 1-én, Dalmáczia összes közhivatalaiban a horvát hívatalos nyelv lépett életbe, kiszorítván az eddig használt olasz és német hivatalos nyelvet. A dalmácziai horvát pártok sokáig kitartóan harczoltak, míg ezt el tudták érni. Tekintettel arra a körülményre, hogy a horvát hivatalos nyelv behozatalára már jó ideje megtettek minden előkészületet, erős a remény, hogy az új rend semmiféle rázkódtatást nem fog előidézni. mna. Nevezetes a Labmusok háza, mely különösen mozaikokban gazdag; 67 mozaik van itt. A régebbi császárok korában még a freskó az uralkodó, később kiszorítja a mozaik. A nevezetesebb mozaikképek közül az egyik egy urasági kastélyt ábrázol, mely több emeletes és magas tornyokkal is el van látva. A villa előtt vadászat látható. A másik egy versenyistállót ábrázol. Egyik lónak neve Polydoxus (sok dicsőséget hozó), melyet különösen kegyelt a gazdája, mert a következő felírást olvassuk alatta: »Vincas, non vincas, te amamts Polydoxe !« »Akár győzöl, akár nem, téged szeretünk Polydoxus!« Visszatérve a városra, a szélén hatalmas diadalív fogadja az embert, mely e nemben egyike a legszebbeknek. Ezen átmegne, a fórumra érünk, ahol köröskörül fedett oszlopcsarnokok voltak. Itt töltötték el a polgárok idejük javarészét; itt szolgáltatott a praetor jogot, itt történtek a választások, itt voltak a pénzváltók asztalai. A fórum hátterében templom emelkedik, mely valószínűleg Jupiternek volt szentelve. A fórumon túl vásárcsarnokot (macellin) találunk. A város magaslatra támaszkodik, ezen áll a Capitolium, melyet minden római városban találunk. Jupiter, Janó és Minerva tiszteletének mindenütt érvényt tudtak szerezni. Legjobb állapotban maradt meg a duggai (Thugga), mely colinthusi stílusban van építve. Dugga még színházáról is nevezetes ; 25 sorülés még megmaradt. Ezt a színházat L. Marcius Quadrates építtette saját költségén. A felavatás napján élelmiszereket osztatott szét, szinielőadásokat rendezett, ging- nasztikai játékokat és bankettet. Mindezt egy feliraton olvassuk. Ugyanezt a hiúságot látjuk egy sírversen, mely egy remek mauzóleumon olvasható. Száztíz sorból áll, mert 110 évig élt az, akinek emlékére írták. »Ki nem csodálja e művet és el nem hal ennyi gazdagság láttára, melynek módjában állott ilyen égbe nyúló építményt emelni! Valóban ez a legszebb tőkésítés; igy nyer a pénz örök székhelyet, igy halhatatlanságot, ha örökkétartó épületbe helyezik. Annyi díszes síremlék nem volt az egész római birodalomban, mint Észak-Afrikában. A feliratok az árat is megjelölik ; volt olyan, mely 50—60.000 koronába került. Legszebb síremlék a Wadi-Tagidjében levő, háromemeletes és 16 méter magas. Több relief disziti. Alul két párducz hátsó lábán ül és elülső lábait egy urnára helyezi; fent mindenféle vadászati jelenetek vannak. Sok felirat bizonyítja, hogy a város gazdag polgárai kötelességüknek tartották egy-egy fényes középülettel járulni a város szépítéséhez. A pénz és vagyon itt is lassanként kevés ember birtokába került, a tömeg pedig nyomorgott. Ez az oka annak, hogy a kereszténység az itteni lakosság között oly szíves fogadtatásra talált. Ezt a virágzó kultúrát részint a vandálok pusztították el, de még többet a kereszténység kebelében dúló viszályok. Ami az emlékekből megmaradt, azt az arabok tették tönkre, akik széthordták és városok építésére használták. ,y BELFÖLD. Monstre küldöttség a kereskedelmi miniszternél, Nagyváradról táviratozzák. Január 4-én délután öt órakor Bihar megye monstre küldöttsége tiszteleg Beöthy László kereskedelemügyi miniszter előtt. A küldöttségben, mely a törvényhatósági bizottság kétszáz tagjából áll, a következő országgyűlési képviselők vesznek részt: Tisza István gróf, Miskolczy Imre, Telegdy József, Márkus László, Jlednác Gábor, Ertsey Péter, Zathurecsky István és Hoványi Gáza. A küldöttséget Miskolczy Ferencz főispán és Fráter Barnabás alispán vezeti a miniszter elé. A gyülekezés helye délután négy órakor a Vadászkürt-szálló. • ■ '•** • Teleki Sándor gróf főrendiházi tag. Teleki Sándor gróf, a kinek felesége Szikra néven irt regényeket meg novellákat és irodalmi sikerei révén a Petőfi Társaság tagja lett, legközelebb a főrendiház tagja lesz. Teleki Sándor gróf a közoktatásügy terén tűnt ki nagy szaktudásával. ’ ^ ] A kormány és a tisztviselők. A félhivatalos Bnd. Tnd.-nak illetékes helyről nyert értesülése szerint az utóbbi napokban napvilágot látott mindama híresztelések, mintha a kormány az állami alkalmazottak helyzetének javítása érdekében a jelenleg uralkodó drágaságra való tekintettel tervezett intézkedésekre vonatkozó álláspontját megváltoztatta volna , hogy ennek következtében a kérdésnek más alapon való megoldására nézve számítási munkálatok lennének folyamatban, nem felelnek meg a valóságnak. A kormány, úgy mint eddig, most is következetesen azon az állásponton van, hogy az állami alkalmazottak helyzetének javítására rendelkezésre bocsátható összeget nem használhatja fel igazságosabban és helyesebben, mintha eredeti tervéhez képest azt azoknak az alalkalmazottaknak juttatja, akik illetményeikből nem csak magukat és esetleg feleségeiket, hanem gyermekeiket vagy más családtagokat is kénytelenek eltartani, akik tehát a mai drágaságot a legjobban érzik. Az e kérdés tekintetében az utóbbi időben elhangzott sok felszólalás csak megerősítette a kormányt eredeti állásfoglalásában s abban a nézetben, hogy ha az e czélra szánt évi huszonöt - harminc millió koronát kitevő jelentékeny összegnél nagyobb összeget fordíthatna is az állami alkalmazottak helyzetének javítására — ami, sajnos, az államháztartás egyensúlyának megzavarása nélkül lehetetlen lenne — még akkor is helyesebb és igazságosabb lenne, ha a többlet a kormány által tervezett családi pótlék tételeinek felemelésére fordittatnék s nem amaz alkalmazottak illetményeinek javítására, akik a drágaságot sokkal kevésbé érzik, mert nem hárul reájuk gyermekek vagy családtagok eltartásának kötelezettsége. Több oldalról kétségbe vonták, hogy a kormány által tervezett családi pótlék szükséglete nem fogja a kor-mány számításai szerint mutatkozó 25—30 millió koronát elérni. Az e tekintetben felmerülő eltéréseknek nyilvánvalólag az az eredete, hogy a kormány terveinekbírálói csak a gyermekkel bíró alkalmazottakat veszik számításba, holott a kormány kezdettől fogva azt az álláspontot foglalta el, hogy a családi pótlékban nemcsak a gyermekkel bíró alkalmazottak, hanem mindazok az alkalmazottak is részesítendők lesznek, akikre hasonló súlylyal nehezednek más hozzátartozóik eltartásának kötelezettségei. A politikaiijesztendő. E régi hagyományt követve, a képviselőház politikai pártjai az újesztendő első napján üdvözölték vezéreiket. A nemzeti munkapárt nevében Plósz Sándor üdvözölte Khuen- Héderváry Károly gróf miniszterelnököt, aki hosszabb beszéddel válaszolt» Beszédében főképpen a parlament munkaképessége helyreállításának szükségességét fejtegette. A munkapárt ezután Návay Lajosnál, a képviselőház elnökénél, is tisztelgett. A Kossuth-párt a beteg vezérét lakásán kereste föl. Gál Sándor üdvözlésére Kossuth Ferencz meglehetősen harczias beszédet mondott. A fővárosból távollevő Justh Gyulát a negyvennyolczas párt táviratban üdvözölte. A néppárt fejét, Zichy Aladár grófot és a pártonkivüli függetlenségiek elnökét, Károlyi József grófot, szintén táviratban üdvözölte pártjuk, A miniszterelnök üdvözlése. A kormány tagjai ma délelőtt féltizenegy órakor összegyülekeztek a miniszterelnöki palotában, hogy Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnöknek szerencsekivánataikat kifejezzék. A miniszterelnök az üdvözlést szívélyesen viszonozta. A munkapárt. Azországgyűlési nemzeti munkapárt tagjai ma dél felé nagy számban jelentek meg a Várban, a miniszterelnökségi palota nagytermében, hol Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnököt a kormányt az évforduló alkalmából üdvözöljék. A párt tagjai közt igen nagy számmal jelentek meg a párt főrendiházi és országgyűlésen kívüli tagjai is. Néhány perczeze fél tizenkettő után éljenzés és taps hirdette a kormány tagjainak megjelenését. Ott voltak Khuen-Héderváry Károly gróf misztereinek kel élükön Lukács László pénzügyim-