Az Ujság, 1912. március (10. évfolyam, 67-78. szám)
1912-03-19 / 67. szám
, hogy ha a megintett főváros adminisztrációját elfogulatlan szem összehasonlítja a megintő belügyminisztérium — vagy akármilyen más minisztérium — adminisztrácziójával, akkor az összehasonlítás nemcsak a főváros javára üt ki, hanem szinte lesújtó lesz a minisztériumok egész berendezkedésére és organizácziójára. De hiszen nem is a munka szervezésének módja az, amely a belügyminiszteri figyelmeztetésre okot adott. Más szemrehányás cseng ki ebből a belügyminiszteri leiratból: az a felülről sokszor hallott kifogás, hogy a főváros túlságosan jó munkaadó, túlságosan jól bánik az alkalmazottaival és túlságosan jól fizeti őket. A fővárosnak régi törekvése, hogy az alkalmazottai helyzetét javítsa és a kormánynak — minden kormánynak — régi törekvése, hogy ezt a törekvést paralizálja. Ebben a régóta folyó intim küzdelemben azonban, amelyet a belügyminiszteri leirat rejtett értelme ismét aktuálissá tesz, a közvélemény teljes határozottsággal a főváros pártjára fog állni ezúttal is. Az elburjánzó bürokratizmuson nem úgy kell segíteni, hogy a tisztviselői fizetéseket leszállítjuk, vagy méltányos emelésüket meggátoljuk, hanem úgy kell rajta segíteni, hogy a helyesen beosztott munkát kevesebb, de sokkal jobban fizetett tisztviselővel végeztetjük el. Ez az a megoldás, amelylyel nyer a tisztviselő is, az adminisztráció is, a közönség is ; ez az az út, amelyre a főváros rálépett és ez az az út, amelyre a minisztériumoknak és az egész magyar közigazgatásnak rá kell lépnie, ahelyett hogy a főváros fejlettebb állapotait vissza akarják hozni, vissza akarják sülyeszteni egy elmaradottabb gazdálkodás nívójára. Ha a takarékosságra intő belügyminiszteri leirattal általában nem evnyitva hagyta. De most először történt, hogy Simon kisértésbe jutott. Ah !. . . Ott volt a kincs közelében !. .. Csak ki kellett nyitnia a fiókot. Csak bele kellett nyúlnia . . . Csak egy kis akarat, elszántság ! . . . Az alkalom kínálkozott. S hajtotta, biztatta, nógatta valami. — Előre!. . . Ki a becsület, vagy tisztesség, vagy a megszokott morál mesgyéjéből ! . . . Becsületes munkával nem lehet czélhoz jutni soha. A palanat kedvezését ki kell zsákmányolni. Ti istenek, a kik jónak-gonosznak sorsát irányítjátok ! . . . Miért vittetek kisértésbe ? . . . Van valami ezértok velem ? .. . Még mereven, mozdulatlanul állt. Csak ütőerei vertek lázasan és szive dobogott sziláján. Képzeletben látta a rendőrsereget, mely nyomát keresi ; hallotta a rendőrkutya ugatását. Látott börtönajtókat is. De fantáziájában lábat vetett a pénz s hirtelen föltárult előtte a ragyogó világ, a melyet csak a pénz tud elővarázsolni. — Megszököm a pénzzel, —gondolta hirtelen — s akár Amerikában, akár Ausztráliában telepszem le, az asszony, ha szeret, később követni fog s uj életet kezdünk. Majd találok módot, hogy értesítsem, hol vagyok. S hirtelen mozdulattal, mint aki már idegen gondolat hatalmában van, kissé kinyitotta a fiókot s belenyúlt. A boríték a kezébe akadt. Szédülve, szinte magánkívül vette ki s gyorsan távozni akart. De abban a pillanatban észrevette, hogy nem a pénzeslevelet vette ki, hanem egy másikat. Pénzeslevélnek ez nagyon is vékony és könnyű volt. — Az ég sem akarja, hogy tolvaj legyek — villant meg agyában s vissza akarta tenni a levelet a fiókba. Ekkor pillantása a borítékra esett, s a mit látott, úgy hatott rá, mint hirtelen mennydörgés. A felesége kezelrását ismerte meg.Ütünk egyet, teljes energiával kell ellene szegülnünk annak a kormánytörekvésnek, amely a főváros iskolaügyi költségvetését akarja a takarékosság czímén megbolygatni, vagy egyelőre diszkreditálni. A főváros óriási összegeket ad ki iskoláira ; tizennyolez millió korona valóban rengeteg pénz, de ezek azok a kiadások, amelyeket a közvélemény nem fog sokallani akkor sem, ha száz belügyminiszteri leirat szörnyüködik el rajtuk. A belügyminiszteri leirat egyetlenegy gyors magyarázatot idéz fel a főváros iskolaügyi kiadásai tekintetében: mindenkinek eszébe juttatja, hogy a főváros azért kénytelen a kelleténél talán többet is költeni az iskolákra, mert az állam a kelleténél kevesebbet költ rájuk. Igaz , a fővárosnak valóságos büszkesége a fővárosi iskolaügy ; nem kellene azonban, hogy az államnak szégyene legyen az állami iskolaügy. Ha az állam jobban megtenné a kötelességét ezen a téren, nem volna olyan feltűnő a különbség a főváros tanügyi osztálya és a kultuszminisztérium között, a kormánynak nem kellene arra törekednie, hogy a fővárosi iskolaügy fejlesztése dolgában folyton akadékoskodjék, és a főváros nem volna kénytelen talán erején fölüli összegeket is költeni iskolaügyére. A főváros tanügyi osztálya olyan, mint egy ostromlott vár; az állást keresők valóságos hadserege táborozik előtte. Erre a hadseregre széles Magyarországon nagy szüksége volna a magyar iskolaügynek, a szomorú állapotban levő magyar kultúrának, a kultuszminisztériumba azonban hiába vándorol el ez a hadsereg, mert a kultuszminisztérium távolról sem gondoskodik úgy Magyarország kulturális szükségleteiről, mint Budapest a magáéiról. A tanulság mindebből nem az, hogy Megint ott állt iszonyattól és rettegéstől rázatva. Reszkető kezeiben tartotta a levelet s szemei vadul forogtak gödreikben. Mit keresett a felesége levele a gazdája íróasztalában ? Mi írni, mi közölni valója volt az asszonynak, amiről ő nem tudott ? . . . Vagy talán ? . . . Simon a halántékához szorította a kezét. A kibontakozó gondolatnak nem mert nevet adni. A boríték fel volt vágva. Fel sem kellett tépnie a levelet, ha tudni akarta, mi volt benne. Eszeveszetten, a téboly egy nemével, elborult szemekkel vette ki a borítékból a levelet. Rövid néhány sor volt az egész ! »Köszönöm, kedvesem. Nagyon megörvendeztettél. Ő azt hiszi, hogy az ékszer hamis. De én tudom, hogy valódi, amint hogy szerelmem is valódi.« Aláírás nem volt. De Simon tisztában volt mindennel. Azok a látogatások ! . . . Azok a vacsorák ! . . . Ah, ez mind az ő háta mögött szövődött. S ő azt hitte, hogy boldog, s boldogságához nem kell más, csak szerencse, vagyis pénz ! . . . És ime kiderül, hogy szegénységében is becstelenül élt! .. . Sikolyok keletkeztek benn, szivének rekeszeiben, a melyek oly áthatóknak tűntek föl előtte, hogy az utczán járókelők is meghallhatták, s megrendül azoktól az érerszobor is, mely a szemben lévő nagy téren állt. — Ha becstelen vagyok, legyek egészen az — mondotta majdnem magánkívül s a levelet zsebébe téve, kirántotta a fiókot s kivette a pénzeslevelet s azt is magához vette. Azután, vissza sem tolva a fiókot, bement a szobájába s kezébe vette kalapját-botját. Még nem gondolt arra, hogy az imént lefolyt pillanatokban a világnézete változott meg, de azzal már tisztában volt, hogy az élete megváltozott. — Most már nem fogok szökni — gondolta, mialatt fejére nyomta a kalapját s még a főváros szorítsa meg a maga tanügyi kiadásait, hanem az, hogy a kormány növelje a magyar állam tanügyi kiadásait. Ez olyan törekvés, olyan munka volna, amelyet örömmel és lelkesedéssel nézne a közvélemény ; azt a törekvést azonban, hogy a valóban szükséges — Budapest gazdálkodásában is szükséges — takarékosság Budapestnek büszkeségünkre való és az egész országnak mintaképül szolgáló oktatásügyét károsítsa meg, teljes határozottsággal vissza kell utasítani. AZ ÚJSÁG Kedd, 1912. márczius 19. - BELFÖLD. Királyi kihallgatás. Bécsből Jelentik: A király tegnap Schönbrunnban Paar és Bolfras főhadsegédeket, majd külön kihallgatáson Stürgkh gróf osztrák miniszterelnököt, Zaleski osztrák pénzügyminisztert, Berchtold gróf külügyminisztert és Manini szófiai érseket fogadta. " A trónörökös boszniai látogatása. Szarajevóból táviratozzák nekünk. Potiorek boszniai tartományfőnöknek Ferencz Ferdinand, kir. herczeg, trónörökösnél Brioniban való audiencziája nemcsak különböző katonai kérdéseknek szólott, hanem egyszersmind annak a már régebben megállapított látogatásnak is, amelyet a trón örököse Boszniában készül tenni. A széki mandátum, Szamosújvárról jelentik . A széki kerületben ma volt a képviselőválasztás, amelyből Hatfaludy Ernő munkapárti jelölt került ki győztesen, 5 szótöbbséggel, a szintén munkapárti Láng Aladárral szemben. Láng Aladárt és az apját, Láng Józsefet tegnap osztályellenes izgatás miatt letartóztatták. Ma reggel ugyan szabadon bocsátották őket, de az egész választás alatt csendőri felügyelet alatt maradtak, egyszer körülnézett a helyiségben, ahová többé nem akart visszatérni. * Még aznap, a déli órák után ott volt a lakásában a gazdája. A pénzeslevél eltűnését észrevette s nyomban Simonra hárult a gyanúja. Nem akart lármát csapni, hanem a lakására ment. A lépcsőn fölmenet jutott eszébe, hogy Simon feleségének a levele is a fiókban volt s elfelejtette megnézni, ott van-e még ? A levélre való gondolat kissé bátortalanná tette, amikor Simonnal szemtől-szemben állt. — Ne bolondozzon, Simon, — mondotta — adja ide azt a pénzeslevelet. — Nincs nálam. — Nem ön vitte el ? — Én vittem el, de elrejtettem. — Jelentést teszek a rendőrségen. — Tegyen. De én is tudom már, hogy az ékszer nem hamis, hanem valódi. A gazdája elsápadt, különösen amikor Simon villámló szemeibe nézett. — Ezt, ugye, nem bünteti a törvény ? — szólt Simon remegő hangon. — De azért mi a különbség kettőnk közt ? Én elloptam a pénzét, ön megrabolt legszentebb jogaimban. Ön abban a káprázatban élt, hogy gazdag és tisztességes. Én abban a káprázatban éltem, hogy szegény, de boldog vagyok. Pedig én is becstelenül éltem, ön is. Csakhogy nem tudtunk róla. Most a káprázat elmúlt. Mindketten tudjuk már, hogy becstelenek vagyunk. Tudatosan becstelenek. Vagy talán a becstelenség fogalma is káprázat ? . . . Mindegy ! Ha akar, menjen a rendőrségre. A kereskedő szó nélkül elfordult s kiment a szobából. Távozóban még látott egy remegő, szép asszonyt, aki az ajtó előtt hallgatózott s tudta, miről volt szó odabenn. A kereskedő ránézett az asszonyra, azután eltávozott s megfordult agyában a gondolat hogy talán ez az asszony is csak káprázat, mint a becsület fogalma és az egész emberi élet.