Az Ujság, 1912. április/1 (10. évfolyam, 79-90. szám)
1912-04-02 / 79. szám
a gyan fájlaljuk, hogy ezt a húrt megint pengetni kell, de viszont élni kell a szabadságunkkal, mely ma még megengedi, hogy tiszteletlenség vádja nélkül nyilatkozhassunk. Készséggel elismerjük, hogy másnak, mint érzületnek, sejtésnek, aggodalomnak, vagy akár előítéletnek nem mondhatóez a fölfogás, mely a trónörökösére vonatkozik. De kerek egy évtized óta él ez az előítélet, vagy minek is nevezik, s akit illet, akit méltán bánthat, tud róla és nem tesz ellene semmit. Márpedig magas egyéniségének, melynek kiváló férfiúi tulajdonságaival az ország teljesen tisztában van, éppenséggel nem szolgált volna kisebbségére, ha érzékenységét egy nemzet balfelfogásáról kimutatja s jövendő alattvalóit más véleményre térítené. Milyen könynyen menne ez, ha szándéka volna. Milyen sokat jelent, ha olyan kiváló s őszinte jellem, mint a trónörökös, inkább viseli ezt a látszatot, semhogy az ellenkezőjét teremtse —■ szintén csak látszatnak ! Mi igenis erre gondolunk, mikor kritika nélkül akczeptáljuk az új helyzetet, s még valamire azokról, akik nem akczeptálják. A kritizáló urak valamikor szintén álltak ő felsége előtt, s éppen a Justh-párt mai szónoka kiáltotta el magát szeptember 22-én : nyeregben vagyunk ! Szeptember 23-án egy királyi dörgedelem előtt álltak sorba némán, gyáván, s az azegyetlen ember, aki a czézári megvetéssel kiadott napiparancs hallatára szóra merte nyitni az ajaját, — Bánffy Dezső — régi, aulikus és, szerintük, évtizedeken át talpnyaló hatalomleső volt. A kik a király korbácsa alatt görnyedtek, azok most keménykedhetnének a király, kérő szavával szemben ? A kik egy önkéntest nem mertek megmenteni, a ki a Himnuszt énekelte, mert féltek akirálytól, akik minden hitszegésükre azzal argumentáltak, hogy a király ezt nem engedi meg, ezek most emlegessék a nemzet előbbrevalóságát a koronánál ? S ezeknek az uraknak, akik nem egy megrázó s a nemzetet megbecsülő kérelemre, hanem egy füttyre letettek arról a programmról, mely a nemzeti küzdelembe állította az országot, ezeknek volna joguk számon kérni a kormánytól a rezolucziótól való eltérést ? • Ezek az urak egy nemzet igen komoly megrázkódását és talpraállását tették csúffá, mikor arról volt szó, hogy kormányra jussanak. S kormányra jutottak mint végezéljükhöz, boldogan, hogy kegyelmesek lehetnek. Khuen gróf pedig most kormányra jutott úgy, hogy még ők sem irigyelhetik, pedig mindenre képesek s érzékenyeknek éppenséggel nem mondhatók. A Khuen-kormány újra kineveztetésével nekünk mivel sem lett bölcsebb és életképesebb az ország dolgainak szempontjából. Ha elmúlt a mostani vesszőfutás, ismét ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, a kritikai munkát, melyben — sajnos — mindig igazunk volt. De most, ebben a helyzetben, ebben a kérdésben nem vegyülünk abba a társaságba, melyet sem morálisabbnak, sem előrelátóbbnak, sem hivatottabbnak nem ismertünk megyében. De különben is az egész szálloda hű embereinkkel van megrakva, s nem kell félni árulóktól. Ha felséged megengedi, megnyitom a rejtett ajtót, mely levezet a nagy terembe, s megmutatom az utat. Ezzel Valmont ezredes félretolta a fal mellett álló nagy tükröt, s a falban egy nagy nyilas támadt, melyben látni lehetett egy keskeny, lefelé vezető lépcsősort. Az ezredes átvette a lakástól a gyertyatartót, s a legfelső lépcsőre állva, újból hozzám fordult. —■' Ha megengedi, felséged, majd én mutatom az utat. Erre megindult, s én, mint az alvajáró, gépiesen utána indultam. A szolga utoljára lépett a lépcsőre s maga mögött visszahúzta a tükörajtót. Mig lefelé haladtunk a lépcsőn, gondolkoztam. Ha ez az ember, ki ezredesnek nevezi magát,' valami gohosz szándékot' forralna ellenem, úgy nem kellene p. pinezébe csalni. Ketten vannak, álmomban ,elbánhattak volna velem. Kétségtelen tehát, hogy tévedett. Ha mások is várnak arra, kik az ezredes felségnek czímez, úgy a tévedés rövidesen kiderül. Játsszuk tehát végig a felség szerepét addig, míg lehet. Ami annál érdekesebb lesz, mert logikus gondolkozásomból megállapítom, hogy se nem álmodom, se nem halluczinálok. Az ezredes a lépcső végére ért, s a szemben levő zárt ajtót megkopogtatta kardjával. Az ajtó hirtelen feltárult, s a teremből kiragyogó fényáradat pillanatba elvakította szemeimet. Demire a legalsó lépcsőre értem, megszoktam a világosságot, s bepillantottam a terembe. A nagy, tégla alakú terem közepén hosszú asztal állott, mely végig volt rakva kiterített térképekkel és iratokkal. Az asztal körül tizenöt-husz férfi ült, tisztelt fényes díszegyenruhákban, színes öltözetű papok, s rendjelektől csillogó frakkba öltözött urak. Nem sok időm maradt a vizsgálódásra, mert mikor az ajtó küszöbéhez értem, Valmont ezredes harsány hangon bekiáltott : — Uraim, éljen a király ! A berni ülők erre mindnyájan felugráltak, s mintegy vezényszóra egyszerre utána mondták :— Éljen a király! Az ezredes előre engedett, beléptem a terembe , meghajtottam fejemet a mélyen hajlongó férfiak előtt. Az urak félkörbe állottak, s közülök előlépett egy magas, finom vonású öreg ur , mélyen meghajolva előttem, szólott: — Felség, én voltam Istenben boldogult atyjának főudvarmestere. Engedje meg, hogy régi tisztségemet a mai estére újra felvegyem s bemutassam az urakat. Erre, három lépésnyire állva mellém, sorra megnevezte a bókoló férfiakat. Herczegeket, márkikat és grófokat, kiknek hosszú nevét és ezimét sehogysem tudtam megjegyezni. De az igazat megvallva,nem is figyeltem oda. Figyelmemet teljesen lekötötte a sor közepén álló, ránczos arezu, öreg pap, ki bibornoki ■ kalapot tartott kezében, s kinek sötét tüszű, villogó szemei úgy meredtek a rizomba, mintha hipnotizálni akart volna. Alacsony, kis emberke volt, s az volt rajta a legkülönösebb, hogy a két szemöldöke között magas ívben egy harmadik szemöldöke nőtt, s amint rámvetette átható, kutató tekintetét, s összeránczolta homlokát, a három ív egyetlen hosszú vonalba futott össze, úgy hogy a sok ránéz között úgy látszott, mintha még egy mély, sötét ránéz húzódott volna szemei fölé. Valmont ezredes, ki folyton mögöttem állott, észrevette érdeklődésemet, s Csöndesen fülembe súgta: — Ez Bazil atya, a bibornok-érsek, kinek háromszemöldöke van, s kit ezért a szemöldök nélküli bibornoknak nevez a nép. A bemutatás véget ért és jó filvarmester meghajolt előttem. C., BUDAPEST — Felség, ha parancsolja, megkezdhetjük a tanácskozást. Az urak majd a részletekről egyenként tesznek jelentést; én csak annyit közölhetek, hogy seregünk teljesen harczra készen áll itt a határon, s csak felséged parancsát várja, hogy benyomuljon az országba, s visszaszerezze ősei trónját, melytől néhai édes atyját hűtlen kezek megfosztották. Még beszélni akart, de én szavába vágtam . — Uraim, ne árulják el előttem titkaikat. Önöknek is megmondom, amit Valmont ezredes úrnak mondtam, hogy én nem az vagyok, kit önök várnak; tévednek a személyben. A főudvarmester mosolygott, s az urak mind elmosolyodtak. Azután előlépett Bazil atya, kinek három szemöldöke volt, s kit ezért a szemöldök nélküli bibornoknak nevezett a nép, s még jobban összeránczolva homlokát, elébem állott. — Én bérmáltam felségedet, s sohasem fogom elfeledni Szelíd, békés vonásait. Felismerem felségedet. Meghajolt, s nyomban utána lépett egy fehérbajuszu tábornok, s erős hangon mondta: — Én tanítottam felségedet lovagolni, a már mikor' a' lépcsőnél lejött, fölismertem' a járásáról. Oly igaz, minthogy Lamotte gróf a nevem, megismerem felségedet. Azután egy karcsú, feketebajuszó, elegáns mozdulata itr lépett elém. — Én voltam oly szerencsék, hogy bemutassam felségednek Donna Máriát. Megismerem felségedet, s ha Donna Mária még élne, ő is tüstént felismerné. Szelíden és finoman mosolygott, de mély bánat zengett szavaiból, s úgy a szivembe markolt valami fájdalmas érzés, hogy lehetetlennek tartottam, hogy ne ismertem volna valaha Donna Máriát. A korokból is halkan, tompán, de egyre sűrűbben hangzott felém 5 — Igen, ő az. Megismerjük felségedet:. 5 ■Újból elfogott a régi kétség. Ki tudja? AZ ÚJSÁG Kedd, 1912. április 2. —r , •• ,,áll BELFÖLD. · A képviselőim ülése. A képviselőházi holnap, kedden délelőtt tíz órakor ülést tart, a folytatja a kormány bemutatkozása fölött ma megindult vitát. — A főrendiház ülése. A főrendiház holnap, kedden délután négy órakor ülést tart, amelynek napirendje a következő : 1. Elnöki előterjesztések. 2. A kormány bemutatkozása. 3. A jegyzőkönyv hitelesítése.Bilinski lovag a királynál. Bécsből jelentik, hogy Bilinski lovag közös pénzügyminisztert őfelsége ma délelőtt 11 órakor egy óra hosszáig tartó magánkihallgatáson fogadta. A komáromi választás, Komáromból jelen- tik: Sárkány Ferencz, a nemzeti munkapárt jelöltje, tegnap délelőtt tartotta meg programmbeszédét. Este Láng Mihály báró, Nagy Sándor, Hegedűs Kálmán, Almássy László, Mikosevits Kanut, Jaross Vilmos, Németh Károly dr. munkapárti képviselők tiszteletére, akik Sárkány Ferencz támogatására Komáromban voltak, a munkapárt díszlakomát rendezett. Délután Balla Aladár függetlenségi jelölt mondott programmbeszédet. Holló Lajos, Lovászy Márton és Kun Béla Justhpárti képviselők is beszéltek. Tárnyitják a kinevezést. — A képviselőház ülése. — Azoknak a viharjósoknak — nem éppen kevesen voltak — akik botrányt szimatoltak és lármás összecsapásokat sejtettek a mai ülésen, csalódást szerzett az újra kinevezett Héderváry-kormány bemutatkozása. Az aktust sem rendkívüli ünnepiességnek, sem rendkívüli izgatottságnak külsőségei nem kísérték. Ami ünnepiesség akadt, az már az ülés elején elintéződött. A túlzsúfolt karzat és a kevésbé, zsúfolt, de azért becsületesen megtelt ülésterem örömére a kormány tagjai nem egyenként, hanem a háznagy vezetésével libasorban vonultak a miniszteri padok felé. Igen nagy határozottsággal lépkedtek. Meglátszott rajtuk, hogy nagyon jól ismerik a járást. A munkapárt alkalmasnak látta az időt arra, hogy ováczióban részesítse a kormányt. Fölállott és perczekig, tapsolt, nagy hévvel.