Az Ujság, 1912. június/1 (10. évfolyam, 130-142. szám)
1912-06-01 / 130. szám
- nek a monarchia külpolitikája iránt. De semmiféle jogot föl nem adott, a kellő pillanatban s a kellő helyen világosan kifejezésre juttatta közjogi álláspontját s az annexiós törvényjavaslatban annak érvényt is szerzett. Bárhogy piszkálták is e kérdést az osztrák delegáczióban, bármennyire csavargatták is az osztrák közjogászok a pragmatika szankciót, az okkupácziós törvényeket, a kiegyezést és a berlini szerződést, mi nem reagáltunk az osztrák lármára, hanem bízva jogainkban, belenyugodtunk abba, hogy az annektált tartományok hovatartozásának kérdése ez idő szerint levétessék a napirendről, mindaddig, amig megoldása elodázhatlanná válik s konkrét viszonyok végleges döntést sürgetnek. Igaz, hogy minden törvényes garancziát biztosítottunk magunknak arra, hogy ez adott esetben igényeinket érvényesithessük s igazunkat diadalra juttassuk, de nem sürgettük ez időpont elérkezését s nem tettünk semmit, a mi az ideiglenes paritás ellen irányulna Boszniában. Belenyugodtunk a tényleges status quó-ba, sőt sok mindent elnéztünk az osztrákoknak, a mit a paritás czimén ellenünk cselekedtek s cselekszenek odalenn, mert nem láttuk semmi érdeknek oly égető voltát, hogy a roppant kényes kérdést hirtelen felkavarjuk. Nem igy az osztrákok. Bármily igaznak látszik is forma szerint, hogy a bosnyák ügyek előadójának joga van előterjeszteni jelentését az annexiós kérdésről, amikor azzal elkészül, de a tapintat és lojalitás legelemibb tekintete is azt diktálta, hogy ezzel a jelentéssel várjanak addig, amíg a véderőjavaslat sorsa s vele a magyar politika válsága eldől. Redlich úr jelentése sem jobb, sem rosszabb nem lett volna attól, hogy egyelőre az aktatáskában marad ; ellenben az a hangulat, amely a véderőtörvényjavaslat közjogi vonatkozásai miatt úgy sem túlságosan kedvező, nem kapott volna táplálékot a romlásra. Eszünk ágában sínes az osztrák professzor jelentésével érdemileg foglalkozni, annak fallácziáit, történethamisításait, közjogi botlásait kimutatni, de az a hang, mely a jelentésből kiárad, s amely Magyarország önálló, független államiságát elhomályosítani, a magyar királyt mindenáron az osztrák császárba beolvasztani, s egyáltalában leckéztetni és rendreutasítani próbál, semmiesetre sem alkalmas arra, hogy a magyar ellenzéket az osztrák közjogi felfogások iránt türelmessé s a véderőjavaslatnak közjogi hínárjaival szemben bizakodóvá tegye. Ahogy az osztrákok ezúttal megint közjogot magyaráznak, önkéntelenül rákényszerítenek bennünket, hogy minden törvényünkbe, amely közös ügyeket érint, a legskrupulózusabban rakjunk bele minden garancziát a mi közjogunk védelmére. Nagyon kevés súlyt vetünk arra, hogy Redlich úr jelentése tiltakozik a magyar annexiós javaslat bizonyos megállapításai ellen, s hogy minden időkre elintézettnek hiszi az annektált tartományok közjogi helyzetét a paritás alapján. Ha majd elérkezik a döntés pillanata e nagyjelentőségű kérdésben, gondunk lesz rá, hogy a magyar közjog s a magyar törvény betűje és szelleme érvényesüljön. Amit azonban meg kell magunknak jegyeznünk, s amiből okulnunk kell minden időkre, az a mód, ahogy Ausztriában a reánk nézve legkellemetlenebb helyzeteket súlyosítani, a hangulatot elmérgesíteni, az idegeket túlfeszíteni iparkodnak. Gonosz és csúnya játék aranyat csúsztatott beléje. Aztán a szelencsét újabb furcsa mozdulattal távolította el, olyannal, aminőt a bajazzók produkálnak, mikor dugdosni akarnak valamit a végből, hogy mindenki lássa. Goldoni szabadkozott, vissza akarta adni a pénzt, de a színész hirtelen fölállt, az ajtó felé hátrált és eltűnt. Később aztán küldött Goldoninak egy régi comédia deli’ arté-t, a Pantalone parancine-t, hogy ilyenforma darabot szeretne. Mit tehetett ezek után Goldoni ? Megírta a darabot és pedig egyik legszebb darabját, a Tónin bála graziá-t és minthogy egyéb dolga is akadt Livornóban, maga vitte oda művét a színésznek. Livornóban a színészek nagy örömmel fogadták az írót, ki Darbesnek fölolvasta darabját. A jó Pantalonénak nagyon tetszett a darab, büszke is volt rá. Megvallotta, hogy száz aranyban fogadott igazgatójával arra, hogy egy Goldoni-darabot hoz. A fogadást megnyerte és a száz aranyat letette Goldoni asztalára. Az irő még szóhoz sem jutott, mikor a színész már távol volt. Elszökött, hogy ne hallja a hálálkodást. Ilyen volt a színész. Jegyezzük meg magunknak a később elkövetkezendő összehasonlítás ózdijából. Goldoni éppen a reggelihez készült, mikor Darbes gyorsan visszatért igazgatója, a Medebac úr társaságában. Mikor látták, hogy Goldoni asztalhoz készül, azonnal meghitták magukhoz reggelire. Az író vonakodott, de Darbes már kezébe nyomta a botot és kalapot; az egyik húzta, a másik tolta az ajtó felé; és néhány percz múlva Goldoni az igazgató házában volt, hol nagy tisztelettel és szívességgel fogadták; különösen az igazgatónő, signora Medebac, ki gyönyörű alakú, igen szép, fiatal asszony volt. A színészek aznap mindjárt színlapot változtattak és néhány napig Goldonidarabokat játszottak. Ez mind nagyon tetszett Goldoninak , és a dolog vége az volt, hogy az író szerződésileg kötötte le magát színházi költőnek az igazgatóhoz, ki viszont kötelezettséget vállalt arra, hogy Velenczében színházat bérel az öt esztendőre, míg Goldoni neki köteles inni, így jutott vissza az akkor negyven éves Goldoni szülővárosába, Veneziába. És e percztől fogva a jogi pályának még emléke is elszállt lelkéből. Az öt esztendő alatt, melyet Medebac igazgató zsoldjában és a kibérelt Sant’ Angelo színházban töltött, tért át Goldoni a régi bohózatos olasz vígjáték modorától a nemesebb és finomabb franczia vígjátékhoz, vagyis a legfőbb részben cselszövő vígjátéktól a jellemfestőhöz, a vaskos tréfától a lélektani képhez, a csapongó képzelettől a hűséges életfestéshez. Minden műve, melyet ez idő alatt megirt, újabb lépés volt a tökéleskedés útján. Ez idő alatt fejlettek ki azon képességei, melyek nagy hitét megalapították és halhatatlanná tették saját népének úgy, mint a műveit világ minden népének emlékében. Meg is indult ellene az irigy kritika azoknak táborában, kik a régi nemzeti modortól nem akartak eltérni. Aristoteles és Horatius reguláit vágták a merész nyitó fejéhez, ki védekezett, hadakozott a támadások ellen , de csak szelíden és úri hiedelemmel. Megelégedett azzal, hogy Velencze népe örömest nézte darabjait. Igazgatója pedig csak söpörte be a sok pénzt, amit a polgárság a színházhoz hozott. Hálás azonban nem volt háziköltője iránt. Goldoni csak úgy öntötte a darabokat a színpadra. Az 1750—51-ik színházi évben tizenhat darabot (!) szolgáltatott az igazgató kezéhez, úgy hogy végre idegbeteg is lett a sok munkától. Medebac pedig fülebotját sem mozgatta, nagy jövedelméből a kikötött szűk fizetésen felül egy fillért sem juttatott a költőnek, ki szipárottva, nézte a dolgot, de méltósága alatt lévőnek tartotta szólni. BUDAPEST ^ Hogy jövedelmét mégis némileg szaporítsa, ki akarta adni műveit és egy nyomdászhoz fordult. De mit tett Medebach óvást emelt a művek kinyomatása ellen, mert — mint monda — azoknak tulajdonjoga szerződésileg színházának van lekötve. És Goldoni ebben is engedett, így tett az igazgató. Hasonlítsák össze eljárását a színész Darbes-ével, és meg fogják érezni, mi a különbség a művész és a kalmárlelkű vállalkozó között. De még színházon belül is voltak bajok, melyek az írót elkedvetlenítették. Medebac asszonyság igen jó színésznő volt, gyönyörű szépen játszotta az első szerepeket. De valami sajátságos betegségben szenvedett. Gyakran valami sötét búskomorságba esett, és ekkor sírt, nevetett, görcsökben vonaglott, sőt üvöltött is. Ilyenkor persze képtelen volt játszani. Hogy az »üzlet« ne szenvedjen, férje kénytelen volt kisegítő színésznő után nézni. A társaság brighellájának, Markiantnak felesége igen szép asszony volt, fölötte szeretetreméltó, élénk szellemű és nagyon értelmes. Ezenfelül kiváló tehetség mutatkozott benne a színművészetre. Be is állt a társaságba és, Corallina név alatt elvállalta a második szerepkört. Ez az asszony fölkeltette Goldoni figyelmét. Egész más alakokat inspirált a költőnek, mint az érzelmes, urias, tekintélyes Mcdebaoné. A költő írt is számára egy szerepet, melyben a szép asszonynak rendkívül nagy sikere volt. E percztől fogva Corallina az igazgatónő vetélytársa volt. Amint signora Medebac ezt látta, azonnal megkapta a szokott betegségét, a második nagy siker után pedig rémséges görcseit is. Mindez azonban nem segített a dolgon, sőt még nagyobb válságot is okozott. Mert Goldoni kénytelen volt írni. Msnak pedig nem írhatott, mint az egészséges színésznőnek, a z AZ ÚJSÁG Szombat, 1012. június 1, ez, amely azonban méltón beleilleszkedik az osztrák szellembe s a Reichsrath stílusába. BELFÖLD. * A képviselőház ülése. A képviselőház legközelebbi ülését holnap, szombaton, délelőtt tíz órakor tartja. Napirendre a véderőjavaslat tárgyalása van kitűzve. Az ülés végén interpellácziók lesznek. A bosnyák helyzet Szerajevóból jelentik: Bohonyi Gyüri, az országos főnök helyettese, tegnap bemutatkozó látogatása alkalmával hosszasabban értekezett Potiorek táborszernagy országos főnökkel a helyzet felől. A tartománygyűlés munkaképessége érdekében szükséges tárgyalások csak Branski közös pénzügyminiszter megérkezése után indulnak meg. Beszédes vita. — A képviselőház ülése. — Választójogi követelései dolgában már megegyezett az ellenzék, a véderőreformra vonatkozó közös követelésekről ma délelőtt tanácskoztak az ellenzék vezérei. Nem csoda, ha mindenki azt leste, meglesz-e a megegyezés, vagy sem ? És még kevésbé csoda, ha jóformán senki sem volt kiváncsi arra, hogy mi történik odabenn az ülésteremben és kik vesznek részt a véderőreform úgynevezett beszédes vitájában, amely a technikai obstrukció helyébe lépett. Meglehetősen üres padok előtt szónokolt Sümegi Vilmos, Horváth Mihály és Bikády Antal. Mintha valamennyien arra törekedtek volna, hogy azt az egynéhány hallgatót, aki benn szomorkodott a teremben, mennél előbb, mennél gyorsabban kiűzzék a folyosóra. Ez kitűnően sikerült nekik. Végül már csak az maradt a teremben, akit hivatalos, kötelessége kényszerűért a szónokok szájából fáradtan kivánszorgó közhelyek élvezésére.