Az Ujság, 1912. június/2 (10. évfolyam, 143-154. szám)
1912-06-16 / 143. szám
Budapest, 1912. X. évfolyam. 143. szám. XEMMtotM arak.Egész évre____28 k. — f. Fllérre_______ 14 * — » Üregsreátrre „ 7 * — » Egy hör a. ..... 2 » 40 » Egyes Brimin helyben m vidéken 10 fillér. Vasárnap, június 16. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 64.3BL Telefon 56—II. KIADÓHTVATAL.: Budapest, Rákóczi út 54.0. Telefon 1626 is 58-03. filogjelen hétfő kivételévet minden nap, Ünnep után is. ROVÁS. A főrendek között rendkívül nagy ellenzék alakult ki, a főrendiház tehát derék, becsületes egy főrendiház. A főrendi ellenzék bármilyen nagy is, mégis kisebb, mint a kormánypárti része, — a főrendiházat tehát el kell söpörni, mert még szolgalelkűbb, mint a képviselőház, Így alakulnak a vélemények, ítéletek intézményekről és emberekről tisztán utilitás szerint. A született főrendeket megteszik udvaronczoknak, minden vagyonuk mellett is függő elemeknek. Holott közülök való Pessonay Aurél és pláne Hadik János gróf, a ki, bármilyen erősen és erőteljesen exponálta magát a kormánynyal és Becsesel szemben, mégis kénytelen hallani, hogy ő az udvaronezek osztályához tartozik. S a plebejusok között ott van Günther, aki tud ellenzéki lenni, s ott van elnöktársa, Vavrik, aki kormánypártiskodik. Születetteknél és kinevezetteknél egyaránt megnyilatkozik a szabad vélemény, de ez nem jelent semmit sem. Csak az a szabad vélemény ér valamit, amelyet az ellenzék szerint vallani muszáj. * Egész sereg javaslatot akar a kormány még a nyári szünet előtt letárgyalni. Hasznos dolgokat, miknek hasznosságán nem változtat az igyekezet, hogy ezekkel a fölizgatott közvéleményt a kormány javára hangolják. Mégis úgy érezzük, a leghasznosabb munka most az volna, ha minél hamarább beszüntetnék a munkálkodást. Még két hétig ostromállapotot tartani fenn Budapesten, két héten át minden nap erőszakkal szállítani el Justhékat, s nem távolítani Apponyi Albertet, s ebbe bele lehet őszülni. Reméljük is, hogy a kormány ezt át fogja látni. Elég a jóból, mondanék akkor is, ha nem lenne is vita tárgya : vájjon egyáltalán jónak mondható-e az, amiből egészen biztosan már elég volt! * Népgyűlések, tiltakozások mindenfelé, s ez a mozgalom lényegesen különbözikaz eddigiektől. Eddig a kormány, a higgadtabb elem mindig hivatkozott az intelligenczia veleérzésére, szemben a megmozgatott ítélőképtelen tömegekkel. Ma megfordítva van : ma az intelligenczia háborog magától, s a tömegeket kell mesterségesen megmozdítani. Kétségtelen tény : a magyar intelligenczia, mely egészében jogásznevelésü, a maga jogi kultúrájával érzékenykedik, s reagál a történtekre. Első eset, hogy a paragrafus szentsége és mindenhatósága megrendült, s ez természetszerűen megbolygatja annak az intelligencziának a lelki egyensúlyát, mely paragrafusokon nevelődött, s minden jog forrásául és czéljául a paragrafust érzi. A köznép már nem olyan paragrafusbarát. Ez már nem szörnyüködik annyira, hogy a képviselő urak paragrafusait érte bántódás, hiszen sohasem tapasztalta, hogy az őt illető paragrafusok tiszteletében az urak olyan skrupulózusak lettek volna. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Imádom a napfényt, szerelmem a zápor. Most zöld hab az erdő, kövér a mező. El, ki a város háztömegéből!... Utczasoron kettesben a zsandár Lassú keményen jár fel-alá. Mint a nyugodt állatszelidítő. Füstölnek a gyárak a külteleken. Nyüzsg arra a munkás, szerszám a kezükben, Nyílt a szemük, ép izmos a testük, Értelmes az arczuk, — a munka teszi. Fortélyai ennek : uj tudomány. Látom, hiszem, érzem : emberek ők ! Már amohább züllött apacsok Lappangnak a városvégi mocsokban, órámon aranyláncz, — zsebbe dugom, S benn a revolvert fogja kezem. Kósza ebek, patkánylesi macskák Vedlik a szőrüket az avaron, Fölvetve poros gazt dög s vad után. Im, a kietlen, csúnya szemét-öv, A városi fényt s természeti bájt Áthidaló ocsmány terület. Az rajta hamar! . .. Itt nem lakik ember, Itt ha tanyázik, bestia lesz. , Mily kedves a rét első lehelése ! Szénaszagot hoz, illatosat. S ott ringadoz immár lábon a rozs, — Mily szálas, erős, mily felmagosúlva Hajt ki belőle a büszke kalász. S az búza, az árpa, s amott az a szürkés Zabtábla biz’ az, — s mind oly gyönyörű jóh, áldom a nap-hőz s áldom a záport A mennyei jót, a kenyérnevelőt, őrizze meg Isten ez áldást — S nem marad éhen az ember, az állat S elteng valahogy a bestia is. Fel, dombnak előre! . . . A sárga agyagban Mint zöldes a szőlő, kihányva a fürtjét, ígérkezik immár bőven a bor. Melyet az Ur kínála Noéhnak, S melyet az antialkoholizmuns, Vesztére a kedvnek, el ne vegyen ! Homlítva kötözget a barna paraszt Tökét a karóhoz — s fürge kapákkal Puhigatja fehérnép a rögöket. Áldás kötözőre, kapásra ! Látom, hiszem, érzem : emberek ők ! Mi az ember ? — A földi erők s anyagok Isteni lelkű mesterei. Ám ha nem az, lelkét ha veszíti, Munkálva nem alkot, fintorokat vág, — Méltóságtalanúl a nevetség S rémületesség végleti közt, Őrjöngő apacsal, ha dühöng csak ! Akkor leigázzák, akkor leverik Lélekben erős s hatalomban erősebb Emberek ők, — mert már a Teremtő Rendelte : az Ember a földnek ura ! Fényes az ember, torz a majom, — Bámulom azt, de utálom emezt. A teremtés gúnyosan intő Ujja csinálta a majmot. Van közte fonák, rút emberi torzkép, Van kutya-, macska-, mókus-alak, Van denevér- s van medve-csufító Sőt láttam oroszlán-majmot is én. Am egy sem igaz más, mind suta szörny, Egyet sem díszít mintáik erénye. Emberi méltóság : ez a lélek ! És a majomban ez soha sincs. Törtetve a szőlős dombokon át, A hegyi erdő szélére érek. Megfordulva tekintek alá : Füstfelhőben alattam a város. Melyben lakik ember egy millió. Ember-e mind igazán ?... A ki ember, Áldja meg Isten, senki ne bántsa, — Növekedve javakban, növekedve jogában Éljen az isteni lelkű, akárki !... Ám, a ki lelkét vesztve, a torz düh ! Majma gyanánt őrjöngve kalimpál, — Kérdem az embert : Ember-e az ? . .. A főrendiház. Alkotmányos államokban minden törvényhozási tényezőnek ki van szabva hivatása, jogköre és szerepe. Minden túlkapás vagy beavatkozás, mely valamelyik tényező hátrányára, teljes jog- és szerepkörének csonkítására irányul, súlyos konfliktusok veszedelmét idézi föl, mert az erőviszonyok eltolódása megbillentheti az egyensúlyt, amelyen az alkotmányos törvényyhozás nyugszik. Ezt az elvet, amióta parlamentáris alkotmányunk van, minden tényező respektálta, s akik a főrendiházat az utóbbi napokban arra iparkodtak rávenni, hogy a véderőjavaslatnak a képviselőházban történt megszavazása fölött kritikát gyakoroljon s a törvényjavaslatot a szavazás körülményeinél fogva küldje vissza, tudatosan vagy öntudatlanul az alkotmányos törvényhozás alapelveinek fölforgatására agitáltak s beláthatatlan konfliktusok veszedelmét iparkodtak fölidézni. Az a harcz, mely a képviselőház pártjai közt dúl, teljesen belső ügye a képviselőháznak. S a főrendiháznak abba beleavatkozni, azt felülbírálni s válumával valamelyik fél pártjára állni sem joga, sem hivatása. A képviselőházból hozzá érkező törvényt, ha az átküldés formai kellékei mind megvannak, csak meritumában bírálhatja, elfogadhatja, vagy visszautasíthatja, de abban nem lehet felebbezési fórum, hogy a képviselőház legális többségének határozata mily körülmények közt jött létre. A képviselőház párttorzsalkodásai, a kisebbség és többség érvényesülésének formái szorosan a Ház belső ügyei. Ha van ezekben reparálni való, a Ház maga az egyedül illetékes a reparálásra, de a miként a korona be nem vonható e belső harczba, a főrendiháznak sincs legális módja és joga ahhoz állást foglalni. Így értelmezte maga a főrendiház -^xwnatxíMWMMtuwa&ammmmmmmmamm Lapunk mai száma 76 oldal. Róza a derby a, írta Bródy Sándor. Rózát elvittem a bécsi derbyre, hogy látná, mi a legnagyobb dicsőség. Róza egy távoli nőrokonom, leány, most kezdett az énektanulásba és dallal meg dicsvágygyal van tele. Neki volt a legegyszerűbb ruhája az egész lóversenyen, de azért nem érezte rosszul magát, mert bár szerény, de nem szűkmarkú fantáziám őt ott nyomban felöltöztette, s mondom : — Egy, legfeljebb két év és magának lesz itt a legszebb ruhája. És mindenki fogja tudni a nevét. És alig fog megismerni, ha akkor én itt magának köszönni fogok. — Ne beszéljen — kérem — bolondot! •— szólt Róza és belefogódzkodott karomba még jobban. Majd, miután szemei megteltek könynyel, hozzátette : — Minden lehetek, de hálátlan nem. Sohasem fogom elfeledni, hogy maga volt az első, aki hitt bennem és hitt helyettem!