Az Ujság, 1912. június/2 (10. évfolyam, 143-154. szám)
1912-06-16 / 143. szám
a is, nem egy ízben, a maga jog- és hatáskörét, ahogy bölcsen cselekedett, bizonyítja, hogy soha alkotmányjogi konfliktus a két törvényhozási tényező közt föl sem merült. Mindkettő különösen arra vigyázott mindig, hogy a maga ügyrendjét és házszabályait, mint autonóm jogát, védje és a másik tényező által respektáltassa. Csak így maradhat csonkítatlanul törvényhozási jogköre is, mely arra terjed, hogy az eléje kerülő törvényjavaslatot érdemileg bírálhassa, annak törvénynyé válását a maga többségi határozatával előmozdíthassa, vagy megakadályozhassa. A főrendiház rossznak találhatta volna a véderőjavaslatot egészében, vagy részleteiben, leszavazhatta volna azt, vagy módosíthatott rajta tetszés szerint s határozata érvényességéhez a kétség árnya se férhetne. De nem fóruma a törvényhozás másik házában kitört pártharczoknak, a kisebbség és többség konfliktusának. S amint abból, hogy, ha a főrendiház a véderőjavaslatot elveti, nem következhetik, hogy az obstrukció mellett s a többség ellen foglalt állást, éppen úgy nem jelentheti a képviselőházban történtek helyeslését a véderőjavaslatok megszavazása. A főrendiház határozatának oly értelmet tulajdonítani, mintha abban a julius 4-iki események kritikája is benfoglaltatnék, nem lehet és nem is szabad. Mert a főrendiház előtt nem az események, hanem a véderőjavaslatok feküdtek elbírálás és határozathozatal végett. S ez a világos, logikus okfejtés teszi érthetetlenné, sőt értelmetlenné azt a sajátszerű kívánságot, amelyet gróf Andrássy Gyula lapja hangoztat a főrendiház reformja tekintetében. Hogyan, hát a főrendiház törvényhozói értéke és jelentősége attól függ, hogy kinek vagy kiknek pártjára szegődik a főrendi többség, s nem attól, hogy törvényhozói tisztét a törvények megbírálásával gyakorolja ? — Csodáljuk különben, hogy éppen az Andrássyék berkeiből hangzik a panasz és a reformvágy, holott oly nagy garral hirdették váltig, hogy Andrássy Gyula az arisztokráczia vezére, s a magyar arisztokráczia annak az iránynak a fölesküdt híve, amelyet Andrássy módolt ki magának a legutóbbi események folyamán. Ha, amint most kiderül a főrendiház állásfoglalásából, ez a legenda is semmivé foszlik, mi adja meg Andrássynak a tekintélyt és bátorságot, hogy mindvégig oly fölényesen viselkedett, kritizált és ítélt, ahogy tette ? A főrendiház mai szavazása ime az arisztokrata vezérség legendáját is szétoszlatta, s ami marad, egyéni, mégpedig felelőtlen egyéni álláspontnál nem egyéb. Hivatkozás történt a főrendiházban olyasmire is, ami első szempillantásra komoly érvnek látszik bizonyos perspektívánál fogva. Veszedelmes precedensnek mondotta az illető főrend a véderőjavaslatnak június 4-én történt elfogadását, mert szerinte így ki lehetne mondani Magyarországnak Ausztriába való beolvadását, vagy az ország föloszlatását. Bármily abszurd is az a föltevés, hogy a magyar képviselőház többsége ilyesmit határoz, aggodalmas lehetne a precedens, ha egyáltalán a nyers hatalom alkotmányos skrupulusok által engedné magát vezéreltetni, amikor megvan az akarata és ereje a beolvasztásra, vagy föloszlatásra. De nem is kell a fantasztikumok birodalmába elkalandozni, hogy e végső veszedelem alkotmányos elhárításának módját megtaláljuk. Mert ha ebben a végzetes időben az alkotmányos tényezők működése zavartalan, a főrendiháznak még mindig megvan a lehetősége és joga, hogy az eléje kerülő bekebelezési, vagy föloszlatási javaslatot visszautasítsa. S a főrendiház akkor sem azt fogja nézni, miképpen jött létre képviselőház országgyilkos határozata, hanem a törvényjavaslatnak lényegét, annak czélját és hatását. Vissza fogjautasítani, nem azért, mert Bécs megvásárolta a képviselőház többségét, hanem mert a törvényjavaslatot az ország halálos ítéletének tartja. A főrendiház hozzájárulása nélkül pedig törvénynyé nem válhatik a bekebelező javaslat. Az a szörnyű perspektíva tehát csak akkor fenyeget, ha a főrendiház többségét is megvásárolja a bécsi hatalom. De ország-e már az, ahol választott képviselők, született és kinevezett főrendek, tehát az országnak vezetésre hivatott elemei, a vagyon, rang és tekintély elitje, megvásárolható arra, hogy hazáját megölje ? Ha a június 4-iki precedensnél egyéb veszedelem nem fenyegeti Magyarország létét és önállóságát, nyugodtan tekinthetünk a jövő elé. Mert Magyarország léte nem ily fantasztikus lehetőségeken függ, hanem belső erejétől, élni akarásától, munkakedvétől és munkaképességétől. Egy tényleges obstrukció sokkal károsabb az ország fejlődésére, mint a beteg képzelődés abszurd perspektívái. Egészen, biztosan el fog felejteni, de ez nőies, kedves és izgató. Egyébként pedig az a fő, hogy most itt van, egyedül hozzám tartozik, a tömegnek semmi köze hozzá és ő sem ismer itt senkit is. Ismeretlenül, majdnem ismeretlen nyelven zúg a tömeg körülötte és ő még sem nyugtalan, még csak nem is kiváncsi, senkiről meg nem kérdezi, hogy ez ki. Öz azonban egy-egy különösen finom érzékű ember megnézi, és amikor látják, a szemükben az van : ugyan ki ez a valaki ? Az elegáns és ünnepies dámák között ki mer így megjelenni: rozsda-barna gyapotban. Talán valamely raffinált kosztüm ez ? Az atyjának néznek, különben biztosan megszólítanák nagyon is selyembe öltözött öregasszonyok és a tárgyhoz értő fiatal urak. — Nézze, — szóltam hozzá, némi czélzattal — már nyugtalankodnak némelyek maga miatt. Talán már itt vannak a terepen azok, akiknek nagy örömet, vagy egyéb erős hangulatot fog okozni ! Érezze magát boldognak, mert maga a felkelő holnap. És ez a legszebb dátum. — Mondja csak, folytassa csak. Én úgy se érzek — biztosan — az egészből semmit és nagyon homályos sejtéseim vannak. Fogok tudni énekelni, leszek valaki ? — Tegnap, amikor próbát énekelt a tanárja előtt, forró borzongás futott át a hátamon. Kis torka a hangokat még megfogni nem tudta, benmaradtak, szerterebbentek, de valamennyinek égő szárnya volt. Körül kellett néznem, hogy meglássam, honnan, mely messzeségből jön ez az új hang, amely mégis csak a legkellemesebb emberi csuda... A professzor objektíve őrjöngött és azt ajánlotta, hogy fizet, csakhogy taníthassa. Hány éves ez az ember ? Ötvenhét! Ez lesz az első, aki halálosan magába szeret! — Ezt nem szeretném, bárha tudom, hogy a pályához, amelyet választottam, a szerelem hozzátartozik. De én nem akarok ezzel foglalkozni — egyelőre. És később sem, ha lehet. Ha már lettem valami, talán. Nem szívesen. Ha muszáj, ez olyan, mint az operáczió. Most sokat kell tanulnom. — Hogy védekezzek akkor a tanár ellen ? Csendesen, így beszélgettünk. A most, a ma nem igen érdekelte, a lovak se, az emberek se, még maguk a nők sem. Önmaga iránt érdeklődött, de ezt is úgy, mint aki a jövendőben jelentkezik. És ebben az irányban ki akarta préselni minden képzelődésemet, halluczinácziómat, tapasztalásomat, agyam minden nedvét. Fösvény, az nem voltam, de lelkiismeretlen sem. Fantázia nélkül is, pesszimista számítással bár meg lehetett és meg kellett állapítanom a következőket: Akiről szó van, egy tizenkilencz esztendős leány, mint nő : derby-klasszis, a legjobb és legritkább évjáratból való. Finoman épített, mégis hihetetlenül erős. Az esze több mint a temperamentuma, pedig — még titkon — az is van annyi, mint egy egész leányiskolának. Ez az, aki a legforróbb és legsebesebb iramban sem veszti el a számító ösztönét. A szeme, hogy igazán szép legyen, szokatlanul nagy és lehető messze van egymástól. Ellenben a hideg kék csillogása őrt áll, nehogy kívülről lehessen beleszuggerálni valami erjesztő melegséget. Majd ő, ha akarja, belölről, a kiválasztottnak, a kiválasztott órán fölmelegszik. (És ettől támadnak a legőrültebb és legboldogabb férfiak.) A szája pedig ama vakmerő csúcsíves építmény, amely nem tűri, hogy egy más alak valaha lezárja. Az emberi — sőt a földöntúli — érzések tündérkapuja . .. Jaj ! . Kissé feltűnő, — és talán kárhoztatandó is — hogy e rokonomat ennyire dicsérem. Inkább bevallom, hogy nem is rokonom, semmiesetre sem vérbeli. Ha az volna, nem mennék bele ezekbe a részletekbe, hogy bőre az a fehér, a melyhez hasonló fehérség nincs. És ez most nem különösen feltűnő neki, de két vagy három év múlva, ha a herczeg, — a grófok immár közönségesek — ha a herczeg kétfelé szikrázó szemmel megjelenik az operettdiva előtt, így szól hozzá : »Fenség, megengedem kegyesen, hogy megérintse állam, vagy vállam selymét!« Voltam szíves, hogy megmutassam neki öntudatra ébredése e korszakát. Egy szó ellenvetése nem volt. Se ábránd, se hit, se kételkedés, vagy gyanakodás nem volt a szemében. Ám közömbösség se, mert az csúnya lett volna. Egyszerű várakozás, hogy az adót behozzák. És ha nem hozzák be ? Arról szó se lehet. Mégis, egyszer, egyetlen egyszer, Róza szóvá tette : — És ha elveszteném a hangomat, amiről maguk azt mondják, hogy becses ? ! Mi lesz akkor ? — Az nem lehet. — De már megtörtént. — Mással. Magával nem lehet. Ebbe belenyugodtunk. Akit valami szerencsétlenség ér, — így adtam elő és így is gondolom — azon már igen korán rajta van a jel, és akinek csak egy kis divinácziója van, hamar észreveszi. E nőn semmi, sőt ellenkezőleg : szinte elömlött rajta a legfőbb jel: a föltétlen nyugalom. Egy sajátságos szuverenitás, a mely mindent természetesnek talált, a mely vele történni fog. Gondoltam, hogy AZ ÚJSÁG Vasárnap, 1912. junius 16. BELFÖLD. — A képviselőház ülése. A képviselőház kedden délelőtt tiz órakor ülést tart. Napirend a továbbiak iránt való intézkedés. — A főrendiház ülése. A főrendiház hétfőn délelőtt tizenegy órakor ülést tart. Napirendre az amerikai Egyesült Államokkal kötött szerzői jogvédelmi egyezmény, a polgári perrendtartás életbeléptetéséről, a tengerészeti bíráskodásról, a debreczeni és pozsonyi egyetemekről, a tisztviselők családi pótlékáról, a bor, sör és czukor megadóztatásáról szóló és az államvasutak alkalmazottai számára létesítendő lakóháztelepre vonatkozó törvényjavaslatok tárgyalása van kitűzve.