Az Ujság, 1912. október/1 (10. évfolyam, 232-244. szám)

1912-10-01 / 232. szám

. Végre pedig a szövetségtanácsot törvény­nyel föl akarja hatalmazni, hogy azoknak a községeknek, a­melyek húseladásra rendezkednek be, a behozatali vámot részben térítse meg. Hat évi zúgolódás és fontolgatás és két heti sürgős konferencziázás után a pillanatnyi husinségen akarnak segíteni. De a főkövetelést, hogy nyissák meg a határt a tengerentúli fagyasztott húsnak, hogy szállítsák le a túl magas gabona- és húsvámokat, s hogy gondoskodjanak az állatállomány szaporításáról, válaszra se méltatják. így panaszkodnak a német nagy lapok s szidják a rendszert, a »be­vált gazdasági politikához« való csökö­nyös ragaszkodást, a­mi alatt a védő­vámok értendők, kiélezik az agrárius blokk makacs hajthatatlanságát s szembe­állítják a fogyasztók millióinak, az ipar fejlődésének érdekeit a kelet-elbai junke­rek önzésével. ■ Nálunk, Magyarországon sem kü­lönb a helyzet. Mi is már évek óta nyögj­ük az élet drágaságát, a hüsinséget, a kenyér- és tej­drágulást; mi is ostro­moltuk a kormányt, hogy tegyen komoly és hathatós intézkedéseket, s nálunk is apró kis expediensekkel próbálták be­tömni az éhező szájakat s elhallgattatni a panaszra nyíló ajkakat. Beletörődtünk, nem,­­ beletörtünk már a nyomorú­ságba, a­mit tetéz a pénznek iszonyú drágasága, a kereseti viszonyok egyre nehezebbé válása, az élelmi uzsora ar­­czátlan nyúzása és a kormány és ható­ságok nembánomsága. De hát örökké ez mégsem tarthat. Valamikor, és pedig már nem is túl­sokéra, észre fogják venni nálunk is, de Németországban különösen, hogy a fogyasztás érdekeit nem lehet büntet­lenül negligálni. El fog, mert el kell következnie a végsőig csigázott elkesere­dés momentumának. Ha ugyan előzőleg az államkormányok maguk fel nem is­merik azt a veszedelmet, mely az ember­anyag satnyulásában, az ipari termelés körül beálló zavarokban, a nagyvárosok fogyasztó tömegének mozgolódásában rejlik. A német védvámpolitika, mely évtizedek óta nehezedik lidércz gyanánt Közép-Európa fogyasztóira, s mely a vas­­gyűrűbe kényszeríti a többi államokat, alaposan kiélte magát. Hiába ragaszkod­nak az ultraagráriusok ehhez a »bevált gazdasági politikához«, a fogyasztók mil­lióival szemben csak addig kényszerít­hetik a kormányukat a maguk érdekei mellé, a­míg az állam magasabb érdekei szembe nem kerülnek az osztályérdekkel. S Németországból kell jönnie a fordulat­nak, mint a­hogy onnét jött a véd­­vámos áradat is. A német ipari c­entru­­mok munkás millióinak élelmezési nehéz­ségei, a drágaság következtében kelet­kező bérmozgalmak, a termelési költ­ségek egyre fokozódó terhe, a­mely a béremelések nyomán okvetlen beáll, le­hetetlen hogy gazdasági kríziseket ne váltson ki s észre ne térítse a kormányzó férfiakat. A német világverseny, a német militarizmus s a német imperializmus tekintetei egyaránt arra a belátásra bír­ják majd őket, hogy a véd­vám tulságain enyhíteni kell s az emberanyag értéké­nek fentartását a fogyasztók érdekeinek ápolásával kell biztosítaniok. Egy éhező és nyomorgó ország, egy rosszul táplált munkástömeg, egy az élet drágaságával küzködő középpezitili­z állam erejének sorvadásával jár s a legelemibb erők éppen akkor mondhatják fel a szolgá­latot, a mikor azok legnagyobb kifejté­sére van égető szükség. Az 1917-ben lejáró kereskedelmi szer­ződések uj helyzet s uj feladatok elé állítják a középeurópai államokat. A védővámpolitika minden ártalmai és ve­szedelmei nyilvánultak meg évtizedes uralma alatt. Nem hihető, hogy okulást ne merítettek volna azokból a kormányzó férfiak, s bármi nehezükre is esik egy meggyökeresedett rendszerrel szakítani,az élet­erősebb minden rendszernél s az éhező gyomor veszedelmesebb minden agrárius blokknál, ki egyszer abban megfürödhet, s én érzem, tudom s esküszöm neked, ha most velem jösz, felség, uj ember leszel és uj király ! A király ráállt a szóra s követve a s­o­­hóczot, a hátsó ajtón lefutott 0. kertbe, aztán szapora léptekkel sietett az öbölszélre, a dús babérfák közé. A déli napnak arany királya gazdag sugarakkal fürdette a tájat s a kis öböl bájos képet nyújtott a napsugarak ra­gyogó keretében, körülzárva a babérfák illatos erdejével. A királyt meglepte a táj szépsége, mely olyan szép, olyan más, olyan ragyogó volt, a­milyen azelőtt talán soha még. S mikor meglátta a hab tetején úszó tündéri nőfejet, érezte, hogy az más, szebb, rejtélyesebb és bűbájosabb hatalmú, mint minden más női fej, mely eddig előtte megjelent. Gyémánt­szeme volt a nőnek, ében haja, finom homloka, s fehérlő fogsora fénylett a biborszélű ajk közül. A bohócz suttogva kérdezte : — Nos, mit szólsz, felséges ur­­! S a király halk hangon válaszolt: — Oh, bolond, nem tudom, nem bölcs vagy-e te, s én, a ki eddig bölcsnek hittem magamat, nem leszek-e majd most bolond ? Ekkor az idegen nő a part felé úszott s egy sziklaalapra állva, magára borította selyem köpenyét. S ott állt a magános parton, a lugasszerü fák között, mint az ismeretlen tenger rejtélyes sellője, a ki eljött, hogy egy földi királyságot hóditson meg. A király ma­gára hagyta a bohóczot, kilépett rejtekéből s a titokzatos nő elé ment, a­ki nagy, csodál­kozó szemekkel nézte az uralkodó díszben lévő fiatal királyt, a­ki mikor melléje ért, így szólította meg őt : — Ki vagy te, tenger asszonya ? — Néra vagyok, ifjú király. — Mesék királynéja, üdvözöllek tégedet. — Nem mesebeli lény vagyok én, fiatal király, de bas és vérből való földi lény, egy­szerűen szólva, asszony vagyok csupán. — Igazság kell hogy egyszerű szavadban legyen, — szólt a király — de ez egyszer szemem érzése mást mond nekem, mert bár csak nő vagy, mint magad is hirdeted, előttem mégis mint egy csodanő lebegsz, a ki kilépve a mesék bűvös légköréből, az én földemre jött, hogy nekem hirdesse egy fenséges érzés varázshatalmát, s magánál éltem ridegségét arany napsugárral töltse be. — Nem értelek, felséges ur ! — Hogy értenél, hisz én sem értem ma­gamat, kábulva állok itt bűvös lényed előtt s ostoba semmiségnek érzem koronámat, ha­talmamat, egész lényemet a te bájosan nőies és nőiesen királynői alakod előtt. — Oh, felség, újra mondom, nem ki­rályné, nő vagyok csupán ! — Oh, Néra, — szólt a király — ne szállj le a magaslatról, a hová én téged tettelek, hanem engedd, hogy én mint egy trón zsámo­lyához érkezzek elédbe s csókjaimmal borít­sam parányi lábadat, s csókról-csókra menve, ajkad oltárára felcsókoljam magamat. — De felség ! — szólt Néra. — Oltár a te ajkad, te csodanő, s bűbájos szemed lobogó fáklyája annak, mely titok­zatos fénynyel világit, hogy elhódítsa azt, ki abba belenéz. Oltár a te ajkad, Néra, s engedd, ez oltáron hogy áldozzak én s magános lelkem ritka érzését hadd csókoljam beléd bíbor ajkadon. És nézz reám mélységes szemeddel és lobogjon benned is egy oly csodalány, hogy égő lelkem visszfényét hadd lássa fáklya­szemed tűzparázsiban. — Király, te szeretsz engem ! — Oh, Néra, borzasztóan hatalmas a szó, melyet felidéztél s ez idézetre egész lényem­ben rettegve gondolok, s félek a lobogó lángtól, mert tudd meg, Néra, én az Azrák családjából származom. Az Azrák családjából, kik egyetlen csókba fojtják szerelmüket, s egy ölelésbe áldozzák fel egész létüket. Oh, Néra, én ismer e­ rém végzetemet, de azért mégis újra csak azt 4/ BUDAPEST kére­m, hogy ajkad oltárán hadd áldozzam én. Tűzhab csap majd fel ajkam szélén, s maga­mat ajkadon a hősök sorába felcsókolom, hogy legenda kél majd e mély, hosszú s fenséges csókról, hogy női ajkat, e világon, férfi úgy nem csókolt soha még, a­hogy a fiatal király — Azták vérének végső utóda — a bűbájos Néra finom ajkán szerelmi csókkal áldozott! Érezni fogja egész lényed, a mint ajkadon magam beljebb és beljebb csókolom s érezni fogja királyi lelked, hogy egy királyi ember isteni lángja perzseli most lényedet. A dalos madarak erről fognak búgni, s a virágok illa­tozva tárják föl kelyhüket, s a tenger simulva borul majd a partra, hogy habcsókjaival el­borítsa azt, sőt még a felhők is rózsaszínű színben úsznak át majd az égen, mert hegy, völgy, folyó, s az egész kerek világ érezni fogja azt a nagy változást, s érezni fogja min­den földi lény azt, hogy a szerelem titokzatos, ritkán megszülető nagy ereje úrrá lett a földön. Ezalatt a király lassan egész Nérához lépett s az mind közelebb és közelebb simult hozzá. Ekkor a király betakarta biborpalást­­jával a csodanőt s aztán magához vonva a büszke Nérát, királyi csókkal ölelte magához a világ legszebb, legbűbájosabb asszonyát. Egy álom volt ez a csók, egy nagy, felejt­hetetlen költemény. A nap a lenyugvó szélről látta a királyi pillanatot s aranykeretbe ta­karta a fenséges ihletben lévő két alakot. Napkeletről pedig egy csodás madársereg re­pült a közeli fákra, seregestül elborította azt, újszerű madarak voltak ezek, rubin volt a szemük, arany tolla volt a hímnek, ezüst­­veretű a másiknak, de azért mindanmyan, kis lelkük mélyéből fakadva csak egy dalt énekeltek, egy dalt, a szerelem örökké új és örökifjuságot hirdető, édesen keserű és kese­rűen édes, de mindenkoron isteni dalát. AZ ITJSÁ& Kedd, 1912. október 1. Iv .Ni­ BELFÖLD.­ ­ Csáky Albin és Esterházy Miklós kitün­tetése. A hivatalos lap vasárnapi száma élén két királyi kéziratot közöl. A király Csáky Albin grófot, a súlyos betegen fekvő főrendiházi elnököt a tárnok­mesteri méltóságra, Esterházy Miklós herczeget pedig a magyar főpohárnokmesteri méltóságra kinevezte. A tárnokmesteri állás Zichy Nándor főpohárnok­mesteri méltóság pedig Wenckheim Frigyes gróf halálával üresedett meg.­­ A bosnyákok­ Szerajevóból jelentik : A muzulmánok, a horvátok és részben a­ szerbek is elfogadják a vasútépítési programmot, de a tarifa­­megállapítás jogát mind a bosnyák tartomány­­gyűlésnek követelik. A bosnyák pártok e követe­lésben látják az első lépést arra nézve, hogy Bosz­niát és Herczegovinát előbb gazdaságilag, majd politikailag függetlenné tegyék a monarchia kor­mányaitól.­­ Főispáni beiktató. Szekszárdról jelentik : Tolna­­megye törvényhatósági bizottsága ma iktatta hivatalába Simontsits Elemér főispánt. A rendkívüli közgyűlést Forster Zoltán főjegyző, helyettes alispán nyitotta meg. A királyi kinevezés felolvasása után az új főispán letette a hivatali esküt. Ezután a bizottsági tagok a katolikus templomba mentek, a­hol Font Ferencz dr. apátplébános ünnepi misét czelebrált. A templomból a bizottsági tagok visszamentek a megye közgyűlési termébe, a­hol Simon­tsits főispán székfoglalót mondott, majd Kiss Ernő dr. vármegyei Uszti ügyész üdvözölte a megye közönsége nevében. Közgyűlés után tisztelgések voltak. Az egyesült ellenzékhez tartozó megyebizottsági tagok sem az ünne­­pies beiktatáson, sem a tisztelgésen nem vettek részt. Délben a selyemgyárban banker volt, este pedig a főispán tiszteletére tánczmulatságot rendeznek.

Next