Az Ujság, 1912. május (10. évfolyam, 104-115. szám)

1912-05-01 / 104. szám

, és lesznek folyamatban a békeakczió ér­dekében, hanem sokkal inkább arra, mi­csoda politikája lesz Berchtold grófnak, ha az olasz hadihajók tovább garázdál­kodnak s esetleg egy szép napon behatol­nak a Dardanellákba ? Mert egy szóval sem halljuk a külügyi expozéból, hogy garancziák vannak egy Balkán-explózió ellen, ha Olaszország szívében támadja meg a török birodalmat. Hacsak garan­­cziának nem veszi a saját birodalmát, a­melyet hangoztatott arra nézve, hogy Olaszország részéről sem a Balkán nyu­galmát, még kevésbé Törökországnak a Balkánon való területi épségét veszede­lem nem fenyegeti. Ennek a nagy bizo­­dalomnak, úgy­­látszik, Szasszonov orosz külügyminiszter duma­beszéde szolgál­tatta az alapját. De lehet-e, szabad-e az orosz külpolitikát európai mértékkel mérni ? Nincs-e számtalan példa a histó­riában, melyből okulhatunk az orosz államférfiak szavai és tettei közt mutat­kozó ellentétekről ? Csak a legutóbbi na­pokban olvashattunk meg nem l czáfolt híreket Olasz- és Oroszország titkos meg­állapodásairól, s ha egy szép napon a két birodalom hajóhada együttesen fog de­monstrálni a Boszporus előtt, vajmi har­madrendű szerepünk lesz ennél a világ­­fontosságú aktusnál. Mi nem követelünk mindenáron presztízs-politikát, nem vagyunk barátai az erőmutatványoknak a külpolitikában, de a diplomácziának is vannak formulái, a­melyekben bizonyos erély és határo­zottság kifejezésre juthat, a­nélkül hogy bárkinek érzékenységét sértené, ellenben komoly megfontolásra készteti az illetőt. Szerettük volna annak jelét látni, hogy külügyi politikánk bátor és határozott a Balkán-kérdésben s a monarchia döntő befolyását e kérdésekben minden körül­mény közt érvényesíteni tudja és akarja. Az expozénak ez a hiányossága az, a­miért mi az új külügyminiszter bemu­tatkozását sablonosnak és szürkének jel­lemeztük. De van még egy másik, épp oly szembeötlő hiánya: a Szerbiához való viszony teljes agyonhallgatása. Az annexió idején s az azóta tett tapaszta­latok bizonyítják, hogy Szerbia, enyhén szólva, nem jó barátunk. A horvátországi szerb diákoknak legutóbbi belgrádi sze­replése meg egyenesen arra vall, hogy a magyargyűlöletnek szálai fűződnek bizo­nyos horvát és szerb körök közt. A­mikor Péter királyt a magyar birodalom kere­tébe tartozó ifjak a belgrádi konok előtt délszláv királynak kiáltják ki, nem lehet közönyös reánk nézve, micsoda politikát szándékozik követni az új külügyminisz­ter a kellemetlen szomszéddal szemben. Lehet, hogy ezt a kérdést szándékosan mellőzte, mivel az osztrák delegáczióban várható horvát vita alkalmából kíván a részben nyilatkozni. Óhajtandó volna, hogy így legyen. De nagyon tartunk tőle, hogy éppen az osztrák delegáczióban Berchtold gróf nem fogja megtalálni azt a hangot, a­mely a magyar állam tekin­télyének és egységének messze elhallatszó érvényesülést szerez. S alig hiszszük, hogy ha Szer­bia a külügyi expozéból kicsatol­­tatott, az osztrák delegáczióban kapja meg azt a külügyminiszteri méltatást, a melyre nagyon is rászolgált s mely a monarchia Balkán-presztizse szempontjá­ból éppenséggel nem közönyös. A külügyi expozé a hadsereg szük­ségleteinek hangoztatásában csendül ki. Voltaképpen ez az egyetlen pozitívuma. Berchtold gróf végigvezet bennünket a világon, s igyekszik, ha nem is túlságos, de mégis kedvező békeilluziókat kelteni, a végén pedig prezentálja a számlát. A­mennyire a külügyekben takarékoskodik a­nyázsággal, annyira őszinte a bőkezű­sége itt. A végén az az érzésünk marad, hogy világpanorámát mutattak nekünk, s aztán megfizettették busásan az antrét, szomorú. Egy szót se beszéltünk, csak néztük egymást. Édes volt és büszke. Mintha most is éreztetni akarta volna, hogy az én apám csak őrnagy és az övé alezredes. Előre húzta a czopfját, kioldozta a rózsaszínű pántlikát és újra masniba kötötte, így zavartalanabbul néz­hettem. A­mikor pedig közben föl-fölnézett felém, mindannyiszor erősen megdobbant a szívem. Másnap délután, a­mikor átjött hozzánk, titokban megkért, hogy ne szóljak senkinek arról, hogy az ajtó elé állították. Nem is szól­tam. Irmától azonban megkérdeztem este, hogy miért kapott büntetést az Emma. — Semmi közöd hozzá — ez volt a válasz. Irma gyűlöletes volt. Szerettem volna e pillanatban össze-vissza verni és rugdosni. Ha­tározottan féltette tőlem Emmát. Nem akarta, hogy szeressem, és hogy ő szeressen engem. Nem engedte velem hunyni. Állandóan mellette maradt, beczézte, ölelte és csókolta. Még azt is megakadályozta, hogy sokat beszéljek Em­mával. Elhívta, karonfogta és az udvar túlsó végében sétáltak együtt. Sokszor nagyon keserű volt a szívem e miatt. A nagy barátságból azonban egyszerre csak nagy harag lett. Egy napon láttam, hogy nem jönnek többé együtt az iskolából, hanem mindegyik más leánynyal. Emma ettől kezdve nem jött hozzánk. Hugómat faggattam, hogy mi az oka az összeveszésnek, de hátat fordított nekem és elszaladt. Boszuból este a vacsoránál elmondtam apámnak a dolgot. Irma azonban az ő kérdéseire is néma maradt, mire a sarokba kellett térdelnie és nem kapott az imát. Hetek múltak el. Hugómat hiába próbál­tam rábírni, hogy béküljön ki Emmával, ma­kacsul hallgatott. A szemei azonban kényesek voltak és többször este az ágyban minden ok nélkül sírt. Október közepe táján az iskolában rette­netes dolog történt. A tanító ez alkalommal először Zöldit akarta megvágatni. Kihívta. — Jöjj­­ki csak szépen ! Zöldi azonban nem szólt és nem mozdult. Erre elhangzott a parancs : — Húzzátok ki! Tíz-tizenöt fiú rohant neki a legtávolabbi padokból. Sokan olyanok, a­kik féltek Zölditől és haragudtak rá. Magam is gyűlöltem és mi tagadás, első pillanatra kedvem lett volna résztvenni a kihúzásban, de rögtön eszembe jutott, hogy apám bizonyára megvetne, ha megtudná, hogy többekkel birkóztam egy ellen. A helyemen maradtam tehát. Elállt a lélekzetem és reszkettek a térdeim. A fiuk lihegve dolgoztak. Egy részök a padból tolta Zöldit, mások a lábait kapták el, mert meg­vetette magát a lábléczen, mások ismét az ujjait feszegették, a­melyekkel görcsösen ka­paszkodott a vadasztal szélébe. Legalább öt perczig tartott, mig kimozdították. Végre sike­rült kilökni a földre. Itt újra megkapaszkodott. Ütni azonban nem mert, mivel valószínűleg gondolta, hogy a tanító, a­ki székére állva szemlélte a harczot, bele fog avatkozni a do­logba. Szladek arcza sötétvörös volt a méregtől. Végre megfogták a két lábánál és két kezénél fogva, így czipelték ki a katedrához, miközben a háta a padlót súrolta. — El ne engedjétek — kiáltotta a tanító harsányan. — Fektessétek hasra és fogjátok le a kezeit és a lábait. A fiuk nekihevülve és minden erejüket összeszedve gyorsan teljesítették a parancsot. Most már nem volt Zöldinek mibe kapaszkodni. Rátérdeltek a kezeire. A lábain négyen ültek, a fejét ketten nyomták. A tanító csak ezt várta. Nyugodtan odaguggolt, eligazította a fiukat, hogy senki mást ne érjen a pálcza, azután nekiállt és egymásután öt-hatot húzott Zöldire. Rémesen hangzottak ezek az ütések. Élesen, tömören és magasan. Rajtam hideg veritek ütött ki, de mégis mintegy delejes kényszer hatása alatt, a láblécz szélén lábujj­hegyre álltam, nehogy elveszítsek valamit a látványból. A tanító most megállt. Zöldi azon­ban nem nyikkant. — Leszel-e még engedetlen ? — kérdezte csendesen Szladek. — Felelj ! — üvöltötte egy kis várakozás után, szinte megszédülve a dühtől. Zöldi azonban nem felelt. — Jól van, fiam, — fújt a tanító a fogai között — hiszen jól van, ha most nem felelsz, majd felelsz később, nekem mindegy ! És újra nekilátott. Egészen megvadulva mind gyorsabban és gyorsabban sújtott. Szinte olvasni se lehetett az ütéseket. Minden erejét megfeszítette, úgy hogy nyögött a fáradtságtól a nagy, erős ember. Majd kimerülve újra abbahagyta és lihegve, rekedten kérdezte : — Leszel még engedetlen ? Zöldi most se felelt. A tanító megtörölte a homlokát és lassab­ban folytatta a verést. Minden ütés után pihent egyet és újra és újra elmondta : — Leszel még engedetlen ? Így ment ez további tíz-tizenöt ütésig. Végre felhangzott egy iszonyatos bőgés : — Ne-e-e-m ! A tanító letette a palctát és helyreküld­te a fiukat. Zöldi feltápászkodott, rendbe hozta a ruháját, a­mely a dulakodásban több helyen AZ ÚJSÁG Szerda, 1912. május 1. BELFÖLD.­ ­ A helyzet. Az iránya­dó tényezők legna­gyobb része Bécsben van. A képviselők közül sokan a vidékre utaztak. A pártkörök elnémultak. A kibontakozási akc­ió és tervezgetés szünetel. Ha csak új ajánlatnak, tárgyalási alapnak nem bizonyul az a fölfedezés, a­mit a függetlenségiek soraiban ma tettek, hogy az a választójogi terve­zet­, a­melyet Justh Gyula terjesztett a miniszter­­elnök elé, kritériumaiban teljesen megegyezik azzal, a­mit tegnap a képviselőházban a miniszter­­elnök mondott; benne van abban még a fokoza­tosság elve is. Az osztrák képviselőház véderőbizottsága — a­mint Bécsből jelentik — ma folytatta a véderő­javaslat általános vitáját. Udrzal azt kívánta, hogy a szolgálati szabályzatba vegyenek fel egy rendelkezést, mely szerint a katonai becsület meg­kívánja az egyén nemzetiségéhez való hűséget is. Seidel és Guggenberg beszéltek még. A legköze­lebbi ülés hétfőn lesz. Zágrábból jelentik: Duvaj Ede dr. királyi biztos elnöklésével a kormány osztályfőnökei, szakelőadói, a törvényszékek és az államügyészség részvételével konferenczia volt, a­melyen a királyi biztos állást foglalt az országban egyes pártok által terjesztett híresztelésekkel szemben, a­melyek szerint legközl­ebb regime-vált­ozás lesz. Han­goztatta Cuvaj, hogy a királyi biztosi intézmény előreláthatólag hosszabb ideig fog tartani és hogy a köznyugalom lassan kint helyre áll, a sajtó sem izgat már úgy a magyarság ellen, mint azelőtt. Most már a kulturális és gazdasági téren is meg kell kezdeni a reális munkát, hogy a királyi biz­tosi intézmény szükségességét és czélszerűségét a fennálló rendkívüli viszonyok között bebizonyít­sák. E végből felkérte az osztályfőnököket, hogy részletes munkaprogrammot dolgozzanak ki.­­ A balassagyarmati választás. Balassagyar­matról jelentik . Ma volt itt a képviselőválasztás Fáy Albert megyei főjegyző választási elnök veze­tésével. A választás déli 12 órakor végződött. Megválasztották Sztranyavszky Sándor dr. munka­párti jelöltet 519 szavazattal, ellenjelöltje Tokaj Lajos Justh-párti mindössze 17 szavazatot kapott. — Beszámoló: Zichy Aladár gróf, a bodajki kerület országgyűlési képviselője május 12-én több képviselő kíséretében Mórra megy­e beszá­molót tart.

Next